Kategóriák
archiv építészet emberek közigazgatás művészet politika Rapajkó szakma tájkép történelem utazás

“Közel, de mégis távol”-Szentmárton, egy volt német falu

Elektől délkeleti irányban, légvonalban kb.  csak tíz km-re található Szentmárton,  amely sajnos az eleki járás felével és több minden mással együtt 1920-ban Romániához került. Ez a terület azóta így csak nagy kerülőkkel érhető el pl. az elekiek számára.

A török utáni újratelepítés következménye volt az is, hogy  a Körösök és a Maros közötti országrészben 41 olyan település létezett, mely részben, vagy teljesen német ajkúnak számított. Ilyen volt Elek,  de Szentmárton is.

Valószínűleg Elek 1724-es újratelepítésével egy időben következett be Gyula és Szentmárton újranépesítése (Alsó-Frankóniából is), ami azzal is bizonyítható,  hogy Szentmártonban és Eleken  is megtalálható pl. a Durst, Emenet, Silbereisz családnév.

A szentmártoni plébánián az 1750-es évektől  kezdődött az anyakönyvezés, az 1756-ban  épült templom védőszentje pedig Szent Márton lett. (A templom mai formáját 1910-ben nyerte el – http://www.virtualarad.ro.)

1941-ben Szentmártonban 3309-en éltek, amiből 90,7% volt német, Eleknek pedig ez időben 5714 lakosa volt,  amiből 61,2% volt német ajkú.

Az viszont érdekes, hogy 1920-hoz viszonyítva “ott” 8, 6%-os a csökkenés, “nálunk” pedig 6,8%-os,  vagyis nem minden német vallotta magát németnek,  ami az akkori világpolitikai helyzettel magyarázható.

Tudomásunk szerint Elekről a boldog békeidőkben nem vándoroltak ki  Amerikába, Szentmártonból azonban 1900-14 között 130-an Argentínában telepedtek le.