Kategóriák
archiv család csoportkép divat emberek esemény ipar iskola művészet politika szakma történelem

Eleki lányok-asszonyok a varrótanfolyamon

Klemm Tamás

Nemrég érkezett hozzánk a következő szép két fotó.

Annak idején, amikor a textilipar még nem költözött Ázsia olcsóbb országaiba, a háziasszonyok jelentős mennyiségű ruhaneműt gyártottak, nemcsak saját célokra, a ruhák megvásárlása helyett, hanem nyilván voltak olyanok is, akik valamilyen módon a megélhetésüket keresték meg, vagy egészítették ki a családi varrógéppel.

Erdélyből származó nagyanyám is mesélte, hogy a szűk időkben (Kolozsváron laktak, és többször kifosztották őket bevonuló csapatok, 1918-ban, majd 1944-ben is) mindig nagy segítséget jelentett a varrógép, amellyel a tanító dédnagyanyám élelemért cserébe ruházatot javított.

Singer varrótanfolyam Eleken - 1928
Singer varrótanfolyam Eleken - 1928

A dolgos háziasszonyok számára Eleken alapfelszerelés volt a varrógép, melyhez a kiváló helyi szervizelés lehetősége is járt. Mag József műszerész és kereskedő boltjában mind a gépek beszerzésére, mind a javítására volt lehetőség. Üzlete a főtéren, a mai autóbusz-váróterem, illetve a most használaton kívüli újságosstand helyén állott egykoron, amint azt a főteret mutató 1941 előtti fényképen is látni lehet. Nyilván ő szervezhette a varrógépek gyártójával együtt a tanfolyamot az eleki háziasszonyok számára.

A csoportképeken kivehető évszám 1928, mellette az “ingyenes” felirat is látszik – a varrógépek használatának elsajátításáért nem kellett fizetni, viszont a résztvevők egy része megvette a saját Singer masináját – a szponzoráló gyártócég részére a vásárlótábor növelése volt a cél, a háziasszonyok viszont boldogan gyakoroltak, és büszkén sorakoztak fel a készített munkadarabokkal. Eleki nagymamám is rendelkezett a képeken látható típusú varrógéppel, vagy legalábbis hasonlóval. Ma is működik, egyik rokonunk háztartásában. Biztos több is létezik még belőle a környéken használható állapotban, hisz igen masszív szerkezet.

Singer varrótanfolyam Eleken 1928-ban
Singer varrótanfolyam Eleken 1928-ban

Köszönjük a szép képeket Mag Valériának!

Szerző: elekfoto

Fotos aus Elek, fényképek Elekről

5 hozzászólás a(z) “Eleki lányok-asszonyok a varrótanfolyamon” című bejegyzéshez

Igazán szép akkor lesz ez a képgyüjtemény, ha lefotózom, és elküldöm azt a mintakendőt is,
ami itt a fotókon az asszonyok és lányok kezében van. Az első fotón az asztal előtt bal oldalon
félülő helyzetben található Zielbauer Rézi /később édesanyám keresztanyja/ hagyatékából
került hozzám. Részt vett még a tanfolyamon nagymamám legfiatalabb húga Brandt Anna,
aki jobb szélen ül az asztal mellett. Miatta lehetek én debreceni? Német nevelőnek jött Debrecenbe, majd édesanyám nála lakhatott mint tanítóképzős, mindketten itt mentek férjhez…

[…] Der erste Laden des Mag József stand auf dem Hauptplatz, wo heutzutage der Wartesaal der Bushaltestelle sowie das gerade außer Betrieb leer stehende Zeitungskiosk steht. Das war ein wirklich vielseitiges Geschäft, denn den Verkauf der Nähmaschinen kurbelte er, gesponsert von der Firma Singer, mit Nähkursen für Hausfrauen an. Darüber ist unser früherer Beitrag  hier zu lesen. […]

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.