Becsülettel az utolsó percig

Még 2012 március 18-án jelent meg egy írásunk Huszonnyolc nap címmel,  amely tulajdonképpen az egykori eleki határőröknek állít emléket.

Erre reagált Antal János (1946-), aki 1966. február 15- július 22-ig Eleken szolgált sorállományú határőrként, sőt fel is ajánlotta, hogy a nyilvánosságot is vállalva beszél emlékeiről.

( Az 1. képen Antal  János határőr tizedesként látható az eleki őrs udvarán 1966-ban  az új szolgálati öltözetben,  amely már jobban tükrözi a hagyományokat,  és amelyhez természetesen sapka is tartozott,  de ezt itt nem láthatjuk.)

Az utóbbiról viszont azt kell tudni,  hogy az szolgálatban kétféle is volt,  vagyis a tányérsapka (a leszerelési emléklapon is ez szerepel),  illetve a kubai mintájú,  az úgynevezett Castro-féle,  a Bocskai-sapka csak később lett használatos,  pl. 1989-ben e sorok írója is ezt viselte!

A találkozóra 2012. augusztus 24-én sor is került Eleken, és az ott elhangzottak alapján mi így tudjuk felidézni az akkori  határőréletet:

(A 2.  képen A. J. szakaszvezető parolija-fegyvernemi jelzése látható.)

Elsőként azt lehetne kiemelni, hogy a határőröket nagyon szerették Eleken, beleértve a lakosságot is,  mert az akkori községben nemcsak a határőrizet,  de a közbiztonság fenntartásának is az egyik pólusa volt a határőrség.

Pl. a Zöldfában (egykori vendéglő) Hollósi Imre bácsinál egy-egy sörre vendég volt a katona. Ez a szeretet elsősorban azzal magyarázható, hogy akkoriban az őrsökön általában kevesen szolgáltak, így Eleken is, 21-en.

Az eleki őrsparancsnok akkor Rausz Károly százados volt, a politikai helyettes pedig Magyar Ferenc százados. Az őrsellátó Topa Sándor szakaszvezető, az eligazító tisztes Csikós Lajos szakaszvezető, a kiképző tisztes Antal János szakaszvezető volt.

A szakács Hajdú Gyula határőr, a lovászok Tapodi István és Tóti Mihály határőrök voltak.

Az állományba azonban még a következő határőrök is beletartoztak: Ács Pál, Balla Sándor, Diószegi Sándor, Dofek János, Felber László, Gurmai Lajos, Kovács József, Petrovics János, Szabó Imre, Szabó Gyula, Szántó Pál, Tóth Ferenc, Tóth Lajos.

Mint ahogy már említettük, a kis létszám miatt minden őrsön családias hangulat uralkodott, így Eleken is. A parancsnok és helyettese nemcsak beosztottnak, hanem gyermekeinek is érezte a katonákat a nagy korkülönbségre való tekintettel. (A tisztek szolgálati lakása is az őrs mellett volt.) Ezzel magyarázható az is, hogy a határőrök, ha nem mentek szolgálatba, egy üveg sört alkalomadtán megihattak ebéd után a Zöldfában.

Az élelmezés is kiváló volt, hisz pl. Eleken is hizlaltak disznót,  a takarmányt többnyire támogatásként kapták a helyi tsz-ből cserébe,  mivel a szolgálatba belefért a tsz területének a felügyelete is.

A szakács mindig a többségi akaratnak megfelelően főzött,  és jó minőségben, mert a gyalog portyát (ami 8 óra szolgálat alatt akár 20 km is volt) csak úgy lehetett bírni.

A szolgálatot viszonylag az is nehezítette, hogy akkor még nem volt gépesítés, hisz az eleki őrsön csak hat kerékpár, négy ló és lovaskocsi volt rendszeresítve. (Kutyák akkor még nem voltak.)

1966-tól már lehetett egyfős járőrszolgálat is a keleti határokon. Az eleki örs a D .46-os (brédai határrész) és a D.93-as (gyulai határrész) határszakaszon őrízte a határt.

A határőrök szolgálatellátását segítették tevőleges szolgálattal az eleki munkásőrök,   pl. Szalóki László egykori buszvezető is.

Az eleki határőrök mindig nyugodtan láthatták el a szolgálatukat, mert a másik oldalon a románok sokkal nagyobb erővel őrizték az országhatárt!

Említésre méltó esemény nem is igen volt akkoriban, kivéve egyet, amikor is egy eleki határőr a határ menti tanyában lakó leányismerőse tehene miatt véletlenül szolgálat közben átment Romániába, de ebből sem lett botrány.

Akkoriban egy határőrnek azért lehetett könnyebb a helyzete, mert pl. bárkit megállíthatott, igazoltathatott és előállíthatott. (Mint minden diktatúrában, így az akkori Magyarországon is ez „természetes” volt.-R. T.)

A politikai foglalkozásokat az őrsökön nem vették annyira komolyan, mert fontosabb volt a szolgálat. A nyugati határszakaszhoz képest a magyar-román határszakasz paradicsominak tűnt, hisz pl. ott nem is tartották igazi szolgálatnak azt, amelyik közben nem lőttek ki fényjelző rakétákat!

Az viszont érdekes, hogy hivatalosan nem voltak barátkozások pl. az eleki és az ottlakai őrs között, de Eleken sem volt az adott időszakban románul beszélő határőrtiszt. Mindentől függetlenül a határőrök mindkét oldalon megtalálták annak a módját, hogy valamilyen módon kommunikáljanak egymással.

Természetesen az ünnepek is családiasak voltak. Minden határőr a családjánál ünnepelhetett az összevont szabadnapokon,  vagy pl. karácsonykor vagy pedig szilveszterkor.  

( A 3. képen A. J. eltávozási engedélyét láthatjuk.)

Az eleki őrsnek jó volt a kapcsolata az általános iskolával, hisz akkor voltak úttörő- határőrök is,  de a lakosság is sokat segített az önkéntes határőr csoportban.

Határőrök tartottak előadásokat (Antal János is) a kultúrházban polgárvédelmi témakörben, ekkor dr. Győry Gyula, híres eleki orvos is az előadók között volt.

Annyi év eltelte után az egykori eleki határőr szakaszvezető még mindig nagy lelkesedéssel emlékezett vissza a múltra, ami szintén azt bizonyítja, hogy egykor on tényleg jó volt határőrnek lenni Eleken is!

Antal János megkapta az egyik legnagyobb akkori határőr kitüntetést is, melyre ma is jogosan büszke. (4-5. kép)

Antal János különben azért nem lett hivatásos határőr, mert édesanyja már akkor idősebb volt, és nem akart tőle elszakadni. (Ma is Gyulán lakik, egykoron tőle függetlenül került határőrként Elekre.)

Mindentől függetlenül ma is sokan ismerik Eleken is, mert bérfűrészelő volt 30 évig, és sokat dolgozott az állomáshelyén lévő tüzép-telepen,   valamint sok családi ház és középület tetőanyagát ő készítette elő beépítésre,  pl. az ő munkája is benne van az eleki városházában és a posta épületében is!

A rendszerváltoztatás után a húsz éve működő Gyulai Polgárőr Egyesület vezetője volt, ami az előzmények miatt talán nem is volt véletlen.

Az egykori  jelmondatnak megfelelően él ma is, ami azért érdekes, mert az az 1960-as években az eleki határőrőrs kultúrtermében is olvasható volt.

Ezen írásunkkal az egykori, Eleken szolgáló határőrökre emlékeztünk.

Köszönjük az emlékek közkinccsé való tételét!

(A 6. képen egy korabeli leszerelési emléklap látható.)

Rapajkó Tibor

Advertisements

rapajkotibi névjegye

Háromgyermekes családapa vagyok, 2000-től boldog házasságban élek feleségemmel - Gyöngyivel. Középiskolai történelemtanár vagyok az eleki középiskolában, illetve helytörténész is.
Kategória: archiv, emberek, esemény, közigazgatás, politika, Rapajkó, szakma, történelem, utazás
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s