Az ezüstmisés Reibel Mihály

Reibel Mihály (1889-1959)  egykori eleki plébános (1931-59) 1938. július 4-én Eleken ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját,  vagyis ekkor lett ezüstmisés.

Az ezüstmisés plébános

Reibel Mihály ezüstmisés plébános

A jeles évfordulóra a hívek egy díszes fényképalbumot ajándékoztak a plébánosnak,  amely több,  feltehetően fontos fényképet tartalmaz,  de sajnos ezekből  csak keveset tudunk beazonosítani,  mert nem látták el őket felirattal!

Mi most ezen néhányat szeretnénk közkinccsé tenni.

Főesperesi köszöntés

Főesperesi köszöntés

Ezen a felvételen az ünnepelten kívül Klivényi Lajos prépost,  főesperest és Köller Dezső végegyházi plébánost láthatjuk a plébánián.

 Egyházközségi  köszöntő

Egyházközségi köszöntő

Ez a  fénykép számunkra megőrizte Wittmann Elek György alakját is,  aki az eleki egyházközség nevében köszöntötte Reibel Mihályt.

A tablóba ragasztott,  illetve tett képeket átnézve hiányérzetünk támad,  hisz a jeles eseményt nem tisztelte meg Glattfelder Gyula (1874-1943),  aki csanádi püspök volt 1911-43 között! Vajon miért?

Erre kellő források hiányában nem tudunk egyértelmű választ adni,  de feltételezhetjük azt,  hogy akkor sem szorgalmazták azt,  hogy valaki papként parlamenti képviselő legyen,  pláne ellenzékiként!

Reibel Mihály 1938-ban is a Keresztény Gazdasági és Szociális Pártot képviselte,  és jobboldaliként ellenzékből politizált. Egy korabeli parlamenti felvételen látható, hogy R. M-tól nem messze ült pl. Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944) és Kétly Anna (1889-1976),  aminek nyilván nem nagyon örült a püspöke sem.

Ez év július 4-én lesz Elek egyik legjelentősebb plébánosának ezüstmiséjének a 75.  évfordulója,  amely alkalom arra,  hogy megemlékezzünk Reibel Mihályról,  mi már most megtettük!

(A fényképek az eleki plébánián megtalálhatók.)

Rapajkó Tibor

rapajkotibi névjegye

Háromgyermekes családapa vagyok, 2000-től boldog házasságban élek feleségemmel - Gyöngyivel. Középiskolai történelemtanár vagyok az eleki középiskolában, illetve helytörténész is.
Kategória: album, archiv, csoportkép, egyház, emberek, esemény, munka, politika, Rapajkó, történelem
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.