Bauer Ferenc 1919. augusztus 28-án született Eleken. Az anyakönyvi bejegyzések szerint a család akkor a Gyulai u. 170. szám alatt lakott, ami ma valószínűleg a 21-es házszámnak felel meg. Az édesapja, Bauer Ferenc gazdasági alkalmazott ebben az időszakban, az édesanyját pedig Mahler Franciskának hívták. A keresztelő pap neve is híres, dr. Csepregi Imre, egykori eleki plébános (1913-31) és helytörténész.
A család nem sokkal később Medgyesegyházára költözött, így a kapcsolata gyakorlatilag megszűnt Elekkel.
Bauer Ferenc 1942-ben
Tanulmányait a háború alatt kezdte el, amit csak katonai szolgálata, sebesülése után, 1946-ban tudott befejezni. 1961-ben doktorált, 1978-ban pedig a mezőgazdasági tudomány doktora lett, de tanított a kecskeméti főiskolán is.
Foglalkozott ciroknemesítéssel, írt könyvet pl. növénytermesztésről és talajerő-gazdálkodásról is. Jelentőségét azzal is bizonyítani lehet, hogy életrajzát tartalmazza A Révai Új Lexikonának II. kötete is, mely Szekszárdon jelent meg 1998-ban, tehát még B. F. 2003. augusztus 26-i halála előtt!
Személyét források alapján az Eleki Krónika 2005. november 10-i lapszáma is (www.elek.hu) méltatta. A most közölt fénykép, illetve annak másolata 1942. augusztus 15-én készült Debrecenben. Reméljük, hogy egy kicsit mi is hozzájárultunk egy nagyszerű eleki emlékének megőrzéséhez!
Ma esti gyertyagyújtogató túránkon végigjártuk szeretteink sírjait a temetőben. Eközben készült néhány hangulatos kép.
A világháborús emlékmű mécsesekkel, 2011. november 1.
Látszik a trend, hogy gyakorlatilag eltűntek a hagyományos, odacsepegtetős-leragasztós gyertyák a temetőkből, helyettük mindenki mécseseket visz ki.
Az Eleken hősi halált halt II. Világháborús magyar katonák síremléke
A temető bejáratánál mindjárt a II. Világháborúban itt elesett magyar és szovjet katonák két síremléke fogad – manapság a magyarra fordítunk több gondot, és azért ez helyén is van így Mégiscsak a sajátjaink voltak. A szovjet emlékmű pusztul, pár éve ledőlt róla a vörös csillagos obeliszk. Ők is kaptak azért pár mécsest – valójában egyik fél katonái sem akarták azt, ami miatt itt vannak – mármint meghalni. Így sikerült.
Harangláb a temető közepén.
Érdekes az időjárás, pár éve visszatérően kellemesnek mondható a klíma ilyenkor. Nem olyan rég viszont volt olyan eset, hogy térdig kellett gázolni a hóban a gyertyagyújtáshoz. A gyertyák is szépen égtek, a szél sem volt erős. Az ünnep mély szellemiségét csak kicsit zavarta meg, hogy egyesek a virágbolt helyett a sírokról szerezték be az emlékezés virágait. Nyilván őszintén szerették és tisztelték elhunyt családtagjaikat… csak éppen nem jöttek rá arra, hogy szeretteire emlékezvén nem vall nagyon mély érzelmekre az, ahogyan másokat ebben aljas és visszataszító módon megkárosítanak.
Nemrég kaptuk a szomorú hírt, hogy augusztus 22-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Szikes Péterné, az eleki általános iskola egykori tanára.
Szikes Péterné Lehoczki Mária 1940-2011
Egész generációkat tanított rajzolni az iskolánkban, néhányan tanítványai közül később kollégái lettek. Felnőttek és gyerekek is mindig szerették és tisztelték. Remek órái, kedves természete felejthetetlen élményt jelentenek minden tanítványának.
Hack Antal 1925. augusztus 27-én született Eleken egy szegény családban. 1945. január 2. és 1947. július 17. között kényszermunkán (málenkij robot) volt az édesapjával és az öccsével a Szovjetunióban.
Hack Antal
A “bűne” csak az volt, hogy német. Az optimizmusa és humora szerencsére mégis hazahozta!
A mai képen az eleki Hammer János és Ament György családja látható: Hirth Erzsébet, Hirth Franciska, a feleségek, a nagyszülők, valamint a gyermekek: H. Franciska, H. József, H. Veronika, H. Antal, A. Alojzia és A. Antal.
Egykoron nem volt ritka a nagy család még a jómódúaknál sem. Manapság sajnos az anyagiasság miatt “csak a jelen számít”, a jövő, így a gyermek kevésbé fontos, ami több mint bűn!
Gyakran hallani helybeliektől, hogy mennyire szörnyű ez a környék, nem lehet sehova elmenni, nincs mit csinálni, unalmas.
Sajnos, van benne valami, hisz nem lesz itt az egyik pillanatról a másikra hirtelen egy vidámpark, nem költözik ide a Salzburgi Ünnepi Játékok, de még az Oktoberfest sem. Városunk nem egy hihetetlen izgalmas hely így első ránézésre. Nyugi van, de azért ez talán nem is olyan nagy baj. Az a nagyvárosi pezsgés nem pezseg itt annyira, hisz se egy felhőkarcoló, se egy izgalmas metró-aluljáró nincs, híres várromról, sokcsillagos wellness-hotelről és strandról nem is beszélve. Ezek mind lehetnének itt, csak hát még sincsenek.
Még a mozink is bezárva, szétszedve árválkodik, kellett nekünk olyan sok videomagnót vásárolni annak idején – hát, ezzel is megjártuk.
De azért ne legyünk ennyire savanyúak, lássuk be, környékünkön mégis vannak érdekes helyek, még olyanok is, ahová szinte helybeliként is érdemes ellátogatni.
Pár kézenfekvő úticélra persze a rutinos olvasó rögtön legyint, hogy “ááá, minek menjünk el a Várfürdőbe, voltunk ott már 10 évvel ezelőtt párszor, unalmas…” – azért javaslom nekik, hogy néha ellenőrizzék, mi újság az ilyen helyszíneken. Nem biztos, hogy nem éri meg kipróbálni, hisz mindig fejlesztenek valamit az attrakciókon.
Őszi tippünk egy kellemes kirándulásra a Pepi-kert megtekintése – október közepe-vége táján leginkább ajánlott, természetbarátoknak remek sétahelyszín.
Kedvcsinálónak pár kép, igaz, bár tavalyiak, de ősz van idén is, tessék elmenni oda, Szarvas nincs is annyira messze!
Ő volt az, akinek az arborétumot köszönhetjük.
Tavaly november első napjaiban jártunk ott, érdemes figyelni a szép színes lombokat! Nyáron ehhez képest egyhangú a látvány, amikor nagyrészt minden egyformán zöld.
Sárga színek uralkodása
Reggel 8-tól sötétedésig lehet sétálgatni, a belépő nem borsos, és garantált a friss levegő. Azért ne szandálban vagy magassarkúban jöjjön a látogató, de nem kell túrabakancs sem. Estefelé már hűvösebb lesz ilyenkor ősszel, érdemes rétegesen öltözködni.
Piros háttérképeket kedvelők részére
Ezek a képek 2010. november 6-án készültek. Egy derült hétvégén szép napot lehet eltölteni a csodaszép növények között.
Ginkgo Biloba ősszel
Az arborétum honlapján bőséges információ olvasható a park nyitvatartásáról, szolgáltatásokról, látnivalóiról. Érdemes megnézni itt: http://www.pepikert.hu.
Nem csak növények laknak itt!Színpompás tisztás
Környékünk egyik legszebb természeti környezete a park, igazán megéri felkeresni!
Valamikor ma hajnalban ötezredik alkalommal tekintették meg a blogunkat. Tavasz óta.
Ez tulajdonképpen semmi különös, és a megtekintések valamekkora hányada a szerkesztőség tagjainak köszönhető, amolyan munka közbeni ellenőrzésként, de mégis azt mutatja, hogy van értelme csinálni.
Pezsgőt azért nem bontunk, de mégsem kis dolog, hogy ennyien olvastak minket. Köszönet érte!
És ehhez még hozzájön a német nyelvű párhuzamos változat látogatottsága, amely ugyan csekélyebb, hisz azt sokkal később kezdtük el, és a német nyelvű érdeklődők általában az idősebb, nem internet-felhasználó korosztályhoz tartoznak, ennek ellenére a német változat is nemsokára eléri az 500-at. Talán hozzájárulunk kicsit általa Elek ismertségéhez a világban…
Óriási mennyiségű képanyagot szkenneltünk az utóbbi időben, de továbbra is kérünk bárkit, akinek lenne képe, története, érdekes témája, amit meg lehet itt jeleníteni, jelentkezzen! E-mail címünk az “Önnek is van egy fényképe?” menüben!
Nem szoktunk célzottan anyaggyűjtési felhívásokat közzétenni egy-egy konkrét témára, de most megpróbálkozunk vele. Jelenleg anyagot keresünk tehát a következő témákhoz:
– Elek vasútvonalának története
– Törzsök Attila és az Éneklő Elek
– Az eleki téglagyár
Kérünk mindenkit, aki tud valamit ezekről, azaz fotója vagy valamilyen története van róla, ne kíméljen az információkkal!
Az 1930-as években készültek a következő szép, aratást bemutató fotók, valószínűleg a már említett Singer plébános keze által.
Az akkori “kombájn” egy állva dolgozó, gőzhajtású cséplőgép volt, melyet béreltek a gazdák, mindenki sorban, egymás után vette igénybe, előjegyzés alapján.
Ez a gőzgép hajtotta meg a cséplőgépet. A nagy meghajtókeréken látható az ékszíj.
A meghajtóerőt a csépeléshez egy amolyan gőzmozdony jellegű masina szolgáltatta, melyekből manapság néhányat meg lehet még tekinteni az ópusztaszeri emlékpark szabadtéri gépmúzeumában. (http://www.opusztaszer.hu). Voltak is időnként nagy tűzesetek amiatt, mert begyulladt a száraz szalma a gőzgép tüzétől.
A terményt (a képen gabona látható) kézzel kaszálták, majd kézzel cipelték a kévéket a géphez.
Az aratás alapművelete a kaszálás és a kévék összehordása volt. Jó sok munka volt egy nagyobb földön, 1939 körüli a kép.
Érthető, hogy régebben miért élt meg több ember a földek műveléséből… Ma egy kombájn talán 20 ember és néhány ló munkáját is elvégzi – hiába, haladunk a korral.
A Singer-Strifler család arat 1939 körül - zsákokkal, mögöttük a cséplőgép látható
Érdekes, és ezt a Claas honlapján olvastam még régebben, hogy a kombájnban forgó dob ( a cséplődob) ötlete még a XVIII. századból származik… a nagy francia forradalom idején találták ki a konstrukciót. Tehát a mai óriás csoda betakarító-masinák a gépezetük mélyén hasonló szerkezettel dolgoznak, mint 200 éve!
Ezen a képen jobban látszik maga a cséplőgép, tetején a munkásokkal.
Aratás van most is, csak éppen a kukoricának van itt az ideje. Azért a hangulatot visszaadják rendesen ezek a búza betakarítását mutató képek is.
elekfoto 