Kategória: szobrászat

Nemrég került a kezünkbe a Békés Megyei Hírlap 1990 június 26-i számából származó, tehát immár 24 éves cikke, a főtéren álló szökőkút “Rézi” illetve más források szerint “Liesi” szobráról, és az annak egykoron “modellt álló” eleki lányról, Regős Annáról. A továbbiakban a cikk szövegét közöljük – ahol eltér az eredetitől, külön jelölve.

“Ha otthon vagyok, biztos nem engedem”. –  A szobor és modellje Eleken

“Régi sváb szokás a böjtközi ünnep. A húsvét előtti negyvennapos tilalmi időt szegik meg ezzel néhány óra erejéig, úgy, hogy megülik a böjt közepét: vigassággal, kolbászos rántottával emlékeznek meg arról, hál istennek túl vannak a felén…

Az eleki sváb legények ilyenkor megkoszorúzták a falu kútján lévő “Neptun-szobrot”. Nem is akármit, hanem egy tojáshéjfüzért akasztottak a nyakába. Így ment ez évről évre, mígnem egyszer – egész pontosan 1938-ban – megtörtént a baj. Ki tudja: a szobor öreg szíve nem bírta tovább elviselni ezt a visszatérő kajánkodást, vagy csak az idő  tette vele a dolgát, esetleg a koszorúzók nem vették figyelembe előrehaladott korát, s nem megfelelően bántak vele, mindenesetre a szobor ledőlt, ripityára tört, a kút pedig dísze nélkül maradt. A legények nem voltak olyan beijedős-megfutamodós fajtából valók: elmentek a falu bírájához, elmondták neki, mi történt, s fel is ajánlották, hogy faragtatnak egy másikat az összetört szobor helyébe. A bíró azt javasolta, hogy ha már így alakult a dolog, ezután ne  a tengeristen ábrázatja díszítse a falu régi-régi kútját, hanem egy népviseletbe öltözött eleki lány alakját faragtassák ki.

Ez a bíró jó barátságban volt a helybéli földműves Regős családdal. Meg is kérdezte rögtön az édesapát, nincs-e kisebbik lányáról egy ilyen, népviseletes fénykép, mert akkor azt adják mintául a kőfaragónak.

– Hát így kerültem én a kút tetejére – mondta a 70 esztendős Regős Anna néni, akit eleki otthonában kerestünk fel. – 16-17 éves lehettem akkor. Nem is én voltam igazából lényeges, hanem a népviselet, azt akarták megörökíteni. Apám úgy adta oda a fényképemet, hogy nem is tudtam róla, ugyanis nem voltam otthon. Amikor hazaértem, és elmondták nekem az esetet, még sírtam is. Röstelltem nagyon a dolgot, hogy majd kicsúfolnak, felvágósnak tartanak. Végül is nem mondott rám senki semmi rosszat. Azt a fényképet nem tudom megmutatni, ott maradt a kőfaragónál. Hogy őt hogy hívták, arra sem emlékszem. Mindenesetre nem eleki volt, az biztos, mert akkor ismerős lenne.