Kategóriák
egyház esemény modern szakma

Négyes keresztelő az eleki templomban

Klemm Tamás

Szeptember 18-án ritka eseményre, négyes keresztelőre került sor az eleki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban. Az erről szóló cikk megtalálható a plébánia oldalán, itt.

Kategóriák
archiv család csoportkép esemény szakma történelem

Az eleki iparosok

Klemm Tamás

Valamikor a XX. század közepén készült a következő fotó, melyen az eleki iparosok láthatóak egy szép csoportképen.
Valószínűleg “megkérték” őket, hogy vegyenek részt az aratáson.
Több, közismert eleki személyiség is látható itt. Aki ismeri a nem felsoroltakat, kérjük őket, bátran írjon hozzászólást, vagy írja meg a kapcsolatfelvételi űrlapon!

Eleki iparosok 1950 körül, aratás idején
Eleki iparosok 1950 körül, aratás idején

A legfölső sorban jobb oldalról az első Gyurkovics Kálmán, a híres fodrász, ezúttal nem legendás borotvájával, hanem egy hatalmas kaszával felszerelkezve. A legalsó ülő sorban balról az első Forman István, az ötödik (nagyjából a kép közepén) a cipész Balogh Lajos, a hatodik Bloch Márton.

Köszönjük a képet Dávid Rémusznak, akinek a nagypapája  a második sorban balról a második, valamint Kalló Pálnak, akinek a családi gyűjteményében található az eredeti felvétel!

Kategóriák
család csoportkép esemény modern szakma

Évnyitó az iskolában

Elkezdődött az új tanév, az iskolák megteltek gyerekekkel. Sajnos, egyre kevesebbel – az idén először fordul elő iskolánk legújabb kori történetében, hogy egyetlen első osztály indult Eleken, 28 fővel.

Sorakozó az évnyitón - valahogy nem megy az egységes megjelenés...

Az új tanévre sok sikert kívánunk minden tanulónak, különösen az újonc elsősöknek!

További képek itt.

Kategóriák
archiv épületek család csoportkép esemény szakma történelem

Esküvő a népitánc-csoportban

Klemm Tamás

Egy 1958. március 15-én datált esküvő képei következnek most.

Tiba András és Galbács Zsófia esküvőjén, a népitánc-csoport tagjaival, 1958. március 15.

Tiba András (1935-1994) és Galbács Zsófia (1938-2007) e napon mondták ki a boldogító igen szót az eleki tanácsházán.

Tiba András és Galbács Zsófia esküvője, 1958. március 15.
Tiba András és Galbács Zsófia esküvője napján a tanácsháza lépcsőjén, 1958. március 15.

A menyasszony, Galbács Zsófia az Elek és Gyula közti tanyavilágban nőtt fel, és itt is járt a farkashalmi iskolába a 7. osztályig, majd a nyolcadikat már Eleken végezte. Az ifjú férj, Tiba András a manapság Romániához tartozó Nagyzerindről menekült szüleivel a háború alatt magyar földre, és később itt találta meg boldogságát kedvese, Zsófia személyében.

Mindketten lelkes tagjai voltak az akkori eleki színjátszó és a népitánc-csoportnak is, ez utóbbiban ismerték meg egymást. Esküvőjük nagy esemény volt, hiszen a rokonokon kívül a népitáncosok színe-java, az eleki közélet sok jeles személye is részt vett rajta.

Tiba András népitáncosként a színpadon
Tiba András népitáncosként a színpadon, az eleki kultúrházban.

Nem csak a táncban és színjátszásban jeleskedett az ifjú házaspár, hanem szorgosan dolgoztak: András pék volt a gyulai kenyérgyár eleki üzemében, míg felesége előbb ruhabolti eladó volt, majd óvodai dada, később újra eladó a kenyérboltban, végül élelmezésvezetőként dolgozott a gyermeknevelő intézetben nyugdíjazásáig.

Tiba Andrásné menyecsketánca dr. Győri Gyula orvossal, 1958. március 15.
Tiba Andrásné menyecsketánca a legendás orvossal, dr. Győri Gyulával, 1958. március 15.

A házaspárnak három gyermeke született, András, Andrea és Zoltán.

Köszönöm Tiba Andreának a történetet és az érdekes fotókat!

Kategóriák
archiv család csoportkép egyház esemény szakma történelem

A templomi énekkar 50 évvel ezelőtt

Klemm Tamás

Nemrég látogatást tettem rokonaimnál, és újabb értékes képeket sikerült beszereznem.

Singer Ferenc, akinek ezüstmiséjéről már írtunk, édesapám nagynénjének nagybátyja, papi hivatása betöltése mellett szenvedélyes hobbi-fényképész volt, és szerencsére minden alkalommal, amikor csak Eleken járt, lelkesen fotózott. Így maradt ránk sok fénykép az 50-es-60-as évek Elekjéről. Ezek persze leginkább családi fényképek, amelyek nem feltétlenül valók közlésre, de vannak igen érdekesek is.

Nem tudni, neki köszönhető-e a már korábban bemutatott csoportkép a plébánián, vagy valaki más készítette őket, de most kiderült számomra, hogy ez a templomi kórust ábrázolja. Kaptam egy másik változatot a már bemutatott képből, bőséges információval ellátva, továbbá egy még érdekesebb, illetve legalábbis még régebbi másikat, amely ugyanazt a kórust ábrázolja, de még az ötvenes évek elején.

Időrendi sorrendben haladva, álljon itt az ötvenes évekbeli kép elsőként:

Az eleki egyházi kórus az 1950-es években.
Az eleki egyházi kórus az 1950-es évek (talán) első felében.

A képen levő emberek felsorolásában a képek tulajdonosa, Klemm Ferenc, illetve leánya, Hilda segédkeztek. Szerintük a következő személyek vannak ezen a fényképen:

Felső sor, balról jobbra: 1. Ismeretlen (második képen Kocsondiné mellett), 2., 3., 4. ismeretlen, 5. Hencz Imre, 6. Bender Ferenc, 7. ismeretlen.
Második sor, balról kezdve: 1. Bender Franciska, 2. Bender Veronika, 3. Strifler Franciska (1932-2002), 4. ismeretlen, 5. Singer Antalné Horváth Erzsébet (Batthyányi utca), 6. Pugymerné szül. Agárdy, 7. ismeretlen, 8. Pavelkáné Singer Anna (Kossuth utca), 9. (kicsit feljebb) ismeretlen, 10. Istenesné, 11. Hencz Imréné, 12. Dávid Rémuszné szül. Löffler Julianna, 13. ismeretlen (második képen alsó sor, 1.), 14. ismeretlen, aki Strifler Franciska barátnője volt, 15. Lujza tanító néni, 16. ismeretlen, 17. ismeretlen;
Ülő sor balról jobbra: 1. Agárdy Antal, 2. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska, 3. Honos Ferencné. legjobb szoprán, 4. Farkas Istvánné, 5. Farkas István, kántor, 6. Bender Ferencné, 7. Szabó Józsefné (az első eleki veseátültetés donor alanya), 8. Szabó József.

A második fénykép a már korábban bemutatott, plébánián talált csoportképnek a tulajdonképpeni jobban sikerült változata, hiszen ezen a képen néhány személlyel többen vannak, illetve mindenki a fényképezőgépbe nézett.

Eleki templomi kórus, 1964 körül
Eleki templomi kórus, 1964 körül

Ezen az újabb fotón a következő személyek láthatóak:

Felső sor balról: 1. Dörnyei János, legjobb basszus énekhang, 2. Bender Ferenc, 3. Agárdy Antal, 4. ismeretlen, 5. Halasi (Hauck) György, 6. ismeretlen.
Második sor balról: 1. Radnai (Reisz) Lujza, 2. Ament Kornélia, félig mögötte 3. Bender Franciska, 4. Kocsondiné Irén, 5. hátul ismeretlen férfi, 6. Wittmann Ferencné „Rizus”, 7. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska (Singer Ferenc plébános testvére), 7. Halasi (Hauck) Györgyné, 8. előtte félig látszik: Ismeretlen, 9. ismeretlen előtte 10. Brandt Mária, későbbi Abonyi Józsefné, 11. Honos Ferencné, a legjobb szopránhang tulajdonosa, 12. Özv. Farkas Istvánné, akinek férje, Farkas István a kántor volt, és a másik képen még szerepel, elöl. 13. Kalász (Groh) Teréz, egykori apáca, 14. Ament Éva, 15. a szélen levágva egy tanítónő, Lujzi néni, aki a 2-es óvoda mellett lakott.
Ülő sor: 1. Ismeretlen, 2. Csizmadia József, 3. Ruck atya, 4. Wagenhofer atya, 5. Bender Ádám harangozó.

Köszönöm Klemm Ferencnek és Klemm Hildának a szép képeket és az adatokat!

A fényképekkel, hiányzó nevekkel kapcsolatos észrevételeket elküldhetik hozzászólás formájában, vagy a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével.

Kategóriák
archiv Rapajkó szakma történelem technika utazás

Egy eleki tengerész

Rapajkó Tibor

Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia (1867-1918) száz évvel ezelőtt jelentős hadiflottával is rendelkezett, ahová hivatásosnak az egykori birodalom bármelyik részéről bárki jelentkezhetett. (Elekről vajon hányan lehettek?)

Tudomásunk szerint biztosan volt köztük legalább egy eleki is, akinek a nevét a Heti Újság 1993. december 16-i lapszámában találtuk meg. (Csonkaréti Károly: Magyar haditengerészek.) A szerző szerint ez az eleki Striffler (Strifler?) György hajómester, aki egykoron a Budapest csatahajó állományába tartozott, és 1899. augusztus 1-én fulladt a tengerbe. 1891-1900 között különben nyolc magyarországi tengerész halt hősi halált, köztük Strifler György is.

Hajómesterünket valószínűleg nem Eleken temették el, mert nincs benne a halottak anyakönyvében. Emléke családi hagyományokban sem maradt fenn, ami részben az 1946-os kiűzetéssel is magyarázható! Talán valamelyik bécsi levéltárban ma is ott “pihen” az ő személyes anyaga, esetleg a fényképe is.

Budapest Partvédő
A Budapest partvédő hajó, melyen Strifler György szolgált.

A képen látható Budapest partvédő páncélos a Wien csatahajóval együtt a Monarch -osztályhoz tartozott, de már nem számított annyira modernnek a századfordulón. Ezek a hajók a Pola és Trieszt közötti partszakasz védelmét látták el.

Csak érdekességképpen: a hajó hossza 99,22 m volt, szélessége pedig 17 m, 300-500 tonna szenet tudott felvenni, a fegyverzetét 29 ágyú jelentette, 17, 8 csomóval haladt, és Triesztben épült.

A hajó történetéhez tartozik az is, hogy 1912-13-ig Horthy Miklós (1868-1957), hazánk egykori kormányzója (1920-44) volt a parancsnoka, a vesztes I. világháború után pedig a brit haditengerészethez került az egykori partvédő!

Ha ma megcsodáljuk ennek az egykori hadihajónak a képét, akkor képzeljük oda a “mi” Strifler Györgyünket is, aki egykoron, az úgynevezett boldog békeidőkben Európa második legnagyobb területű nagyhatalma csodálatos tengerpartjának egy szakaszát védte, ami szülőföldjétől kb. félezer kilométerre volt!

Kategóriák
esemény modern szakma történelem technika utazás

A gerolzhofeni útról a sajtóban

Klemm Tamás

Több sajtóhír is megjelent a gerolzhofeni utazásunkról.

Az Eleki Krónika legfrissebb számában olvasható Huszár Gabriella cikke (link az újsághoz itt).

A Main-Post (http://www.mainpost.de) online kiadása a következőket közli:

Elekiek vendégségben Gerolzhofenben (július 19.)
Dinamikus tánc és angyali ének (július 24.)
Frank értékeket vittek Elekre (július 25.)
Erős paprika fűszerezte a szerenádot (július 26.)

Kategóriák
album épületek család csoportkép egyház esemény modern szakma tájkép történelem technika természet utazás

A 2011-es gerolzhofeni látogatás képekkel

Klemm Tamás

Az idén is sor került egy rövid, de érdekes látogatásra részünkről Gerolzhofenben.

1. nap – Europäische Tankstellen-Tour

Július 21-én hajnalban szokatlan mozgolódást hallhattak a nyitott ablaknál alvó helybeliek a Gyulai út belső szakasza, illetve a polgármesteri hivatal környékén: Buszunkba gyömöszölve közepesen túlméretes poggyászainkat, elindultunk az idei németországi utunkra gerolzhofeni barátainkhoz.

Nagy várakozással indultam útnak, annak ellenére, hogy néhányszor már voltam Gerolzhofenben, mert az utazás előtti utolsó megbeszélésen utunk fő szervezője, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony bemutatta programunkat, ami nagyon ígéretes volt.

Reggel kettőkor rendes esetben épp a másik oldalára fordul az ember, így elég szokatlan volt a hajnali szunyókálás a csak mérsékelten kényelmes buszon. Nemsokára egy nagy durranás és a leszakadó futófelület dörömbölése jelezte, hogy az egyik hátsó kerék megadta magát. “No, mégis kevesebbet kellett volna vacsoráznom…” gondoltam magamban, kicsit felriadva az éber horkolásos fázisomból. Ekkor még csak Tiszaug környékén jártunk, szerencsére sikerült hamarosan találni egy alkalmas helyet a megállásra, majd a szakszerű kerékcserére. Mint kiderült, a látszólag a semmiből oda-teleportált szerelő az egyik derék buszvezető volt, aki erre az alkalomra speciális ruházatba öltözött. Köszönet neki, igen ügyesen végezte a dolgát, pedig az a csavarok méretét és számát elnézve nem volt egészen könnyű.

A továbbiakban viszonylag gyakran megállva felvettünk még néhány utast, akikre a küldetés sikere érdekében a későbbiekben feltétlen szükségünk volt. A pót-pótkerék beszerzése is egy plusz benzinkutas látogatást okozott, és még volt pár ilyen eset. Így azt lehet mondanom, közepesen lassan haladtunk.

Útközben viszont láttunk szép tájakat, amennyire az EU-szabványos zajvédő falak engedték. Mindig megfogadom, hogy egyszer elmegyek a Melki Apátságba, de tényleg, nem csak elszáguldva mellette, elvégre Ausztria egyik legjelentősebb ilyen műemléke. Még az autópályáról is impozáns látványt nyújt.

Melki Apátság
Stift Melk, ahogyan az autópályáról látni

A megállások alkalmával mindig sétálgattunk kicsit. Fontos ez, mert különben nagyon megviseli az ember(lába)t az út. Mindig negyedórára álltunk meg, ami mindig harminc perces volt, de legalább nem hajszoltuk magunkat nagyon.

Útközben kicsit készültünk a műsorokra – mert még az indulás előtt kitaláltuk, hogy valami olyat fogunk énekelni, ami a vendéglátóinknak tetszik, és vidám hangulatot teremt. Először két, youtube-ról szerzett dalt próbáltunk ki, de mindenki túl bonyolultnak találta, főleg pedig rém hosszúnak. Egyik sem volt egyszerű eset. Szerénységem viszont elkövetett még fél nappal az indulás előtt egy rövid, ámde legalább általam frappánsnak gondolt dalt, amit aztán megszavazott a csapat – hmm, életemben először dalt írok, amit még elő is fogunk adni, unglaublich!

Végül a tervezettnél, 18:30-nál valamivel később, nyolc körül értünk Gerolzhofenbe, a Berliner Straße nagy parkolójába. Boldog vendéglátók, és még boldogabb fáradt utazók köszöntötték egymást nagy-nagy szeretettel. Régi jó barátok kérdezgették egymást, hogy wie-geht-es-dir, teljes volt a boldogság és a megkönnyebbülés.

Ankunft in GEO
Ankunft in GEO, ő Gerold.

A mi vendéglátónkat kapásból nem ismertem név alapján, de aztán némi utánjárásra kiderült, hogy ő Gerolzhofen emblematikus történelmi névadó figurájának, Gerold Őrgrófjának megszemélyesítőjeként közismert a helybeli közéletben, és már Eleken is volt, mi több, interjút is készítettem vele. Így a régi ismeretség esetemben is adott volt ilyen értelemben. Becuccoltunk a járművébe, majd szállásunkra mentünk.

Érkezés után utunk fő szervezője, Dr. Heim Lajosné emlékeztet a következő napi programra

Tag 2: Klein Venedig mit dem großen Schiff, Speck im Bier? Und man singt mein allererstes Lied!

A következő napon mindjárt turistás mélyvíz, idegenvezetős városnézés és hajókázás keretében. Gerolzhofeni fő szervezőnk, Siegfried Brendel parancsnok kedves egykori kollégája, egy nyugdíjas rendőrtiszt vezetett bennünket körbe a szép középkori városkában, aki nagy szakértelemmel mesélte a város történetét, és hívta fel figyelmünket a szebbnél szebb épületek jellemzőire.

A "Kis Velence"
Egy bajor király nevezte el "Kis Velencének". A világörökség része!

A városon keresztül folyó Regnitz partján levő szép épületegyüttes, a “Kis Velence” megcsodálása után a püspöki székesegyházba is felmentünk, ahol a Bambergi Lovas nevű híres szobor az egyedüli ismert lovas szobor, ami egy templomban áll, ráadásul elvileg Szent István királyunkat ábrázolja, igazi unikum.

Bambergi Lovas
A Bambergi Lovas, aki elvileg Szent István.

A püspöknek egy csodás rózsakertje is van, nézzék csak meg a képeken. (Vigyázat, rengeteg fotó!)

A séta után betértünk egy kiváló helyi étterembe, ahol a remek Sauerbraten után feltétlenül meg kellett kóstolni a helyi sör-specialitást, a Rauchbier-t, ami a nevével megegyezően füstös ízű, így némi szalonnasütés hangulata van, de a szomjat is kiválóan oltotta, többek egybehangzó véleménye szerint.

Sauerbraten
Sauerbraten, nemzeti étel - nekem bejön! Jobbra fent NEM kóla, hanem Rauchbier látható.

A kulináris kitérő után a hajókikötőbe mentünk, ahol régen a város kereskedelmi átrakó központja volt, így könnyen felismerhető a tizenkilencedik századi masszív kinézetű kézzel tekerős darukról.

A polgármester úr és felesége a hajó tatján foglalt helyet a Brandt házaspárral és német barátainkkal.

A daruk már csak dísznek vannak ott, viszont a kikötőt használják ma is, mégpedig a két remek kirándulóhajó indulási helyéül, melyek közül mi is beültünk az egyikbe, és kihajóztunk. Végigmentünk a Kis-Velence házai előtt, majd át a Duna-Majna-Rajna-Csatornába, ahol tettünk egy kört Bamberg modern kikötőjében. Itt igen érdekes óriásdaruk és egyéb szép nagy ipari létesítmények szolgálják a világkereskedelmet.

Zsilipelés
Zsilipelés több mint 3 méter magasból le. Römi gondolkozik.

Számomra a szép házakon kívül a legérdekesebb a zsilipelés volt, ugyanis ezzel küzdik le a Regnitz folyó és a csatorna közti mintegy három méter szintkülönbséget (a csatorna van lejjebb). Izgalmas volt áthaladni az elég alacsony hidak alatt is: le kellett ülnie mindenkinek, nehogy megkopogtassa fejével a híd acélját.

Brücke ist niedrig!
Brücke ist niedrig!

A hajókázás után remek program volt az önálló városnézés szerte a városban, amikor több érdekes boltot sikerült felfedezni, többek között a Mór-házat, ami egy apró egykori gyógyszertárból lett belvárosi csecsebecse- és finomság-butik.

Természetesen körbefotóztuk a félig a víz fölé épített tanácsházát, aminek a falfestése rendelkezik pár vicces részlettel, melyek kiugranak a síkból, tehát szobor-stukkó elemek. Egy angyalkának a lába ilyen, meg valami nagy lebernyeg az ablak előtt.

Bambergi emlék, tanácsházával
Bambergi emlék, tanácsházával

A szép városka (hmm, nálunk ez már nagyváros lenne, hisz akkora a lakossága, mint Békéscsabának – egyébként magyar testvérvárosa Esztergom) megtekintése után hazabuszoztunk Gerolzhofenbe, ahol este már kezdődött is a Freundschaftsabend, a Barátsági Est.

Ennek műsorát részben a helyi, részben pedig a mi művészeink tették színessé – mondanom sem kell, hogy a Szilágyi-Bogár-Szabó-Szabó-féle verbunkos láttán a helyi táncosoknak mintha kicsit inukba szállt volna a bátorsága, de mindenki kedvesen végignézte és élvezte is a produkciókat. Végül a vasárnapi szerenád szervezője, Ute Hoefner zenetanárnő megkérte táncosainkat, hogy a verbunkost a vasárnapi programból ki ne hagyják!

Vendéglátóinknak nagyon tetszett Zimmermann Kornélia éneklése, aki Fornai Miklós zongorista kíséretével varázsolta el őket.

Feltűnő volt a publikum udvariassága, azaz az a kedves és korrekt hozzáállás, hogy amíg műsor volt a színpadon, senki sem sustorgott, beszélgetett halkan vagy hangosan, hanem szépen, csendben, udvariasan megnézték a műsort. EZ idehaza nagyon hiányzik. Mindegy, akinek nem inge, ne vegye magára!

Az est végén összetrombitáltam a mieinket, mindenki körbeállta az olyan sorstársakat, akinek volt szövege, és elénekeltük az Ungarisches Weinlied fantázianevű, borról, de sörről, meg két országról szóló dalomat. Zongoraművészünk nagyon kedvesen felajánlotta még a többiek műsora közepette, hogy ha eldúdolom neki valahogy, kísér minket zongorán, és úgy is tett. Ezúton is: Köszönöm, Miklós!
A dal végül sikert aratott, minden várakozásom ellenére… tényleg nem is volt gáz, és megdicsértek külön, hogy érteni lehetett. Nos, Danke schön, mindenkinek, annak aki énekelte, és annak is aki hallgatta! 🙂

Aki megtalálja a youtube-on a kissé rémes demó változatot, énekelgetheti szabadon. Annyit változtattunk rajta, hogy a refréneket kétszer énekeltük, egyébként ugyanolyan.

3. nap: Szabadprogramm, Oldtimer-Rallye, GeoMaris, Ebrach kolostortemploma, süteményezés a laudenbachi elekiekkel

A harmadik nap is bőséges programmal várt ránk. Délelőtt választás szerint ki-ki elment a strandra, vagy régi autókat nézett a belvárosban, ahol éppen a környékbeli oldtimer-tulajok raliztak, esetleg valahová másfelé ment a vendéglátóival. Mi ez utóbbi körbe tartoztunk, ekkor megtekintettük Dettelbach városkát, amelynek az egyik részében laktunk, egy kis borkóstolás közepette.

Oldtimer
Oldtimer

Délután a nagy parkolóból indultunk megnézni az Ebrach településen levő egykori kolostor templomát. A parkolóban szerencsére sikerült még elcsípni néhány szép régi kocsit a rali mezőnyéből, ha nem is mindet. Fényképek is készültek, aki szereti őket, nézze meg mindet!

Az ebrachi kolostor igen régi, de 1803-ban a szekularizáció során államosították, és 1851 óta börtönként működteti Bajorország. A templom ettől még nagyon szép – és a ciszterciek minden tudásukat és rengeteg vagyonukat belesürítették a díszítésébe. A sok-sok képet érdemes megnézni!

Rózsaablak
Eredetileg gótikus rózsaablak, barokk belső berendezéssel

Itt csatlakozott hozzánk Joschi Ament barátunk csapata, 48 Laudenbachból és környékéről érkezett egykori elekivel, így mi ketten feleségemmel azt is elmondhattuk magunkról, hogy találkoztunk rokonainkkal. Nagyon kedves beszélgetések közepette elfogyasztottunk egy otthonos erdei tisztáson sok tálca finom sütit és sok-sok kávét velük.

A kávészünet után a laudenbachiak Dettelbach megtekintésére továbbmentek, mi pedig az onnan nem messze levő Neuses am Berg településre mentünk a Düll szőlőbirtokra, ahol kis lovaskocsikkal kirándultunk a Majna varázslatos domboldalain, melyeket szépséges szőlők díszítenek.

Kocsikázunk a Düll birtok körüll
Kocsikázunk a Düll birtok körüll

A kirándulás után visszatérve a gazdaság épületébe kezdetét vette a vacsorás esti mulatság, közös zenélés és éneklés közepette, melyben nagy segítségünkre volt sokoldalú Sigi barátunk és Harald, aki szinte bármelyik ismert hangszeren játszani tud. Még szövegkönyveket is hoztak, hogy a kevésbé tájékozottak is tudjanak velük énekelni. Köszönjük nekik a kiváló műsort!

4. nap: “Mintha mise történt volna”, majd köszöntő és búcsú egyben, de azért buli is

Vasárnap délelőtt előbb misén vettünk részt a Steigerwald-Domban, ami során rendhagyó módon a könyörgéseket szerénységem tolmácsolásában magyarul is lehetett hallani.

Kornélia énekel
Kornélia a karzaton énekelt.

Az áldozás alatt aláfestésként Kornélia gyönyörűen énekelt, a hívek boldogok voltak, a mise véget ért. Érdekes volt mindezt németül hallgatni – valójában a hangulata ugyanaz, és ha az ember odahaza figyel valamelyest, itt is lehetett tudni, mikor, hol járunk éppen.

Mise
Messe im Steigerwalddom

Nekem furcsa volt azért egy kicsit, őszintén bevallom, hogy egyszer már megtanultam a Miatyánkot (Vater unser…) hasonló célokra, de nem tudtam végigmondani. Legközelebbre viszünk szöveget, sokkal jobb lesz.
A gerolzhofeni templom érdekes módon nagyjából hasonló méretű, mint a miénk – de ha belegondolunk, egykoron elvileg a mi templomunk is majd’ tízezer ember igényeire épült, amikor Lökösháza-puszta is Elek része volt.

No de elkanyarodtunk a lényegről, véget ért a szertartás, majd mindenki várakozásokkal telten vonult át az innen nem messze álló régi tanácsházára, ahol Irmgard Krammer polgármester asszony adott fogadást a tiszteletünkre. Ennek során sok-sok szép beszéd hangzott el, majd különféle szép ajándékok átadása történt.

Mi Zimmermann Ferenc, Kornélia édesapja két szép festményét vittük, valamint a testvérvárosi dokumentum felnagyított, és szépen bekeretezett másolatát. Mindezt Pluhár László polgármester úr és Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony adta át, nagy sikert aratva a jelenlevők körében. Jelen voltak Gerolzhofen korábbi polgármesterei, Stephan és Bräuer urak is, de megemlékeztek Szántó Istvánról, és Klemm Istvánról is.

Zimmermann Ferenc remekbe szabott képeit kapta a polgármester-asszony
Zimmermann Ferenc remekbe szabott képeit kapta a polgármester-asszony

Kornélia és Miklós itt is szép műsort szolgáltattak, igazán jól illett a helyiség és az alkalom hangulatához.

A műsor végeztével pár kedves szót váltottunk Bräuer úrral, mivel feleségemet és engem is jól ismert korábbról. Ezután mi vendéglátónkkal, az Őrgróf őméltóságával, vagyis Peter Popp úrral elmentünk az ő kedvenc látnivalóját, a Kitzingen város Majna-partján létrehozott Gartenschau-t, azaz Kertészeti Kiállítást megnézni. Varázslatos dolgokat, csodás virágokat és vicces zöldségeket is láttunk – a képek magukért beszélnek, én a virágok nagy részét nem tudom nevén szólítani, de azért nagyon tetszettek.

Elmélyedve a kertészetben
Elmélyedve a kertészetben

Vasárnap este került sor a Szerenádra, amit eredetileg a Spitalgarten nevű helyre álmodott meg a főszervező, a helyi éneklő ifjúság és felnőttség feje, Ute Hoefner tanárnő, de végül az esővel fenyegető időjárás miatt a Stadthalléban tartottuk meg, mint ahogyan a péntek esti Barátság-estet is.

Miklós zongorázik
Miklós zongorázik

A Szerenád számos csodálatosan éneklő kórus, Zimmermann Kornélia éneke és Fornai Miklós zongorista remek játéka mellett népitáncosaink részére is feladatot jelentett, utóbbiról készítettem rövid filmeket is, melyeket meg lehet tekinteni a youtube-on. Első film: itt, illetve második: itt. A békési tánc részlete pedig itt van.

A szerenád műsorának végén még egy kis beszélgetés után hamar összepakolták az asztalokat, hiszen másnap munkanap, sietni kell, hogy mindenki eleget tegyen kötelezettségeinek.

5. nap: Levezető kör a buszban, Dunamenti Perec beszerzés, Jövőre újra ugyanitt-reménységek.

Hétfő reggel nyolc körül újra összegyűlt a csapat, és érzékeny, de bizakodó búcsút véve kedves vendéglátóinktól (valamint természetesen meghívva mindenkit Elekre) indultunk útnak visszafelé. Nagyjából hasonló idő alatt értünk vissza, mint ahogy odautaztunk – sokszor megálltunk, de elvégre nem kergetett a tatár, és Regensburgban még egy kis shoppingolásra is volt idő.

Köszönjük nektek, kedves gerolzhofeniek!

És természetesen köszönjük utunk szervezőinek, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszonynak és Pluhár László polgármesternek, hogy részt vehettünk ezen a jól sikerült úton, tovább erősítve testvérvárosi kapcsolatainkat.

Kategóriák
archiv szakma történelem

Báró Urbán Péter

Rapajkó Tibor

Urbán Péter (1870-1935) 1870-ben született az Arad megyei Sofronyán. Jelentős közéleti személyiség volt,  hisz pl. minden fontos aradi és Arad megyei egyesületben tevékenykedett. Sógora volt Horthy Miklósnak. Gazdasági akadémiát végzett, 1910-től főrendiházi tag is volt.

1926-31-ben Battonya országgyűlési képviselője, 1935-ben pedig Eleket képviselte a Nemzeti Egység Párt (kormánypárt) programjával. Még ugyanebben az évben  meghalt,  Reibel Mihály, eleki plébános őt követte a Parlamentben. ellenzékiként.

Báró Urbán Péter, aki Reibel Mihály előtt volt Elek országgyűlési képviselője
Kategóriák
archiv épületek csoportkép szakma történelem technika utazás

Elek főtere 1941 előtt

70 éves a jobboldali közlekedés Magyarországon

Klemm Tamás

A következő fotó a Leimen-Haus gyűjteményében található. Nem volt még alkalmam szkennerrel beolvasni, emiatt sajnos elég zajos a kép (fényképezőgéppel fotóztam). A mai buszmegálló helyén egykor állott üzlet, a Brandt-ház (mai “Sakáltanya” ill. Mokán Ingatlan Iroda épülete), valamint a Román Iskola (egykoron Großes Wirtshaus) látható rajta.

[Időközben sikerült nagyobb felbontásban is digitalizálni a képet, megtekinthető ide kattintva.]

Előtérben egy autóbusz, ami az út bal oldalán várja a Gyula felé utazni kívánó utasokat… ebből lehet tudni, hogy a kép 1941 előtt készült, mivel ekkor, pontosan 1941. július 6-án állt át Magyarország a jobboldali közlekedésre (pontosan hetven éve!).

A busz érdekessége még az ablak tetején látható viszonylatjelző. Ez színes jelekkel festett tárcsa volt, hogy az olvasni nem tudó emberek is tudják, melyik járatról van szó.

Bazalt kockakő útburkolat is van itt bőven, ami egyébként a Lökösházi út csatornaépítéstől nem háborgatott részén ma is az aszfalt alatt van. Eredetileg csak a falu közepét és az állomást kötötte össze szilárd burkolatú út, melyet itt láthatunk.

Eleki főtér, autóbusszal és helyi lakosokkal, 1941 előtt

A mostani elhagyatott újságosbódé helyén álló üzlet előtt élénk társasági élet folyik. (A bolt felirata talán egy szkennelt változaton olvasható lenne, de ehhez kicsit neki kell ülnöm a technikának.) Egy korabeli lovaskocsira talán a bevásárlás tárgyait pakolják fel.  Két leányzó pedig a fényképész kedvéért a kereszteződés közepébe jött – vajon élnek még?

Kár, hogy nem lehet már tudni, kik vannak a képen.