GYERMEKSORSOK – Lassan megtörik a jég… Az eleki Wittmann György története

A szüleit kényszermunkára hurcolták Krivoj Rogba, őt magát a nagyszüleivel Németországba üldözték. 1951-ben egyedül, egy táblával a nyakában indították útnak Heidelbergből – Berlinen és Budapesten át – Elekre. Wittmann György, ( a család megkülönböztető neve “krovr” / őszhajú a sok Wittmann család miatt) gyermekkoráról és fiatal éviről mesél.

“Mi, svábok megtanultunk hallgatni, de az utódoknak végre meg kell tudniuk, mi is történt velünk”, kezdi Gyuri bácsi a történetet.

Wittmann György ( Elek, 1937. 04.15. anyja: Braun Katalin 1911; apja: Wittmann Márton 1902; mindketten eleki születésűek) az Eleki Németek Egyesületének egyik alapító tagja. (1992)

Aki ma megismeri a nyugodt, csendes, tiszteletreméltó idős urat, nemcsak arról kap képet, hogy milyen volt az élet az1940-50-es években Eleken , hanem példát láthat emberi tartásra, az akkori rokonság összefogására, segítőkészségére is.

“Amikor az oroszok 1944. szeptember 24-én bevonultak Elekre, hétéves voltam. Édesapám, aki akkorra már leszerelt a katonaságtól, a Kétegyházi úton lévő házunk kertjében egy bunkert épített. Éppen itt tartózkodtam, amikor egy orosz katona, a nádas felől érkezve, puskával a kezében bejött a kertünkbe. Ijedten szaladtam a szüleimhez, de egyébként nem esett bántódásunk.

A szovjetek által Kétegyháza irányában kilőtt magyar tankokban még játszottunk is. Szerencse, hogy senkinek nem esett baja, amikor az egyik ágyú elsült…

A rossz emlékeim 1945. január 2-val kezdődnek. A szüleimet arra kötelezték, hogy a vasútállomás mellett lévő Szegényházban (ma Szociális Otthon) megjelenjenek. Három hétre való élelmet, meleg ruhát, ágyneműt kellett magukkal vinniük, “mert egy kis munkára mennek”. – Ebből lett aztán a két év kényszermunka, “malenkij robot” a Szovjetunióban.

Nagymamám a házunkba költözött, hogy ne maradjak egyedül. Mindennap főzött ebédet, amit én aztán a bezárt, orosz katonák által őrzött szüleimnek – az őröket “kicselezve” – az ablakon benyújtottam. Kilenc napig ment ez, aztán marhavagonokba terelték őket, és a szerelvény elindult velük az ismeretlenbe. Később tudták meg, hogy a Szobjetunióba viszik őket a háborús károk helyreállítására.“

A cikk a Neue Zeitungban jelent meg 2016. június 24-én.

A német szöveg fordítását folytatjuk.

Mester Klára