Újabb képpel bővül az osztályképek sorozata. Ezúttal azokat a diákokat és tanáraikat mutatjuk be, akik az 1967-68-as tanévben „ballagtak” Eleken a 8. osztály elvégzése után. A fényképet két forrásból is megkaptuk, Janecskó János igazgató úrtól és Dr. Mester György tanár hagyatékából.
Utóbbi hátoldalán ez olvasható:
„Mester”-nek szeretettel a VIII. a
Tinger (János osztályfőnök)
Az alábbi fénykép 1956 nyarán készült Eleken, a Mester házaspár Gyulai út 26. szám alatti szolgálati lakásának udvarán. Az arcokról derű sugárzik; hazalátogatott a vendéglátó két eleki származású unokatestvére, Post Veronika és Zombori István.
Janecskó János igazgató úrnak köszönhetjük ezt a jó hangulatú osztályképet is. Bár a felvétel időpontja bizonytalan, kárpótolnak a derűs arcok: a tanárok, a diákok és a „technikai dolgozók”, Vince bácsi és Mari néni („Másenka”) is jókedvűek.
Gondolom sokan tudják, hogy a régi Tanácsháza volt a Főszolgabírói hivatal is. Szerencsére erről is maradt fenn fénykép.
A régi Járási menház pedig ma Szociális Otthonként üzemel a Petőfi utcában. Ez az épület egy rövid ideig megyeházaként is üzemelt, amikor Trianon után Csonka Arad Vármegye megyeszékhelye lett a település.
Wittmann Attila
Azért szeretem a képeslapokat, mert a rajtuk lévő kép olyan mint egy időkapszula. Egy korabeli pillanatot örökít meg, egy apró mozzanatát, hangulatát adja vissza a letűnt időnek. Ha pedig a képeslapot “használták” is, akkor még akár egy-egy személyes történetbe is betekinthetünk, érdekes információkat olvashatunk.
Sajnos nem minden esetben tudom a kiszemelt képeslapot megszerezni. Így történt ezzel a lappal is.
Minden képet lementek, ami Elekkel kapcsolatos, így most mégis tudunk gyönyörködni benne.
A malmot azóta már átépítették és nem így néz ki. De ez a képeslap megőrizte az épület korabeli arculatát.
Wittmann Attila
Janecskó János igazgató úrtól érkeztek kiegészítő képek a Békakirály című gyermekszíndarabról, amit az eleki Általános Iskola tanulói – odaadó tanári felkészítéssel – 1958-ban(?) mutattak be.
Nagyon köszönjük a képeket!
Tisztelt Szerkesztőség!
Eleki gyermekkorom legkedvesebb képe a mellékletben szereplő óvodai
csoportkép.
Kató óvó néni tanította be nekünk (azt hiszem) a karácsonyi műsort, amelyről
a kép készült. A Hősök útján volt az óvoda. Sok arcra emlékszem, a nevekre
kevésbé, de biztos vannak még Eleken, akik magukra ismernek.
A bal szélen Gáspár Etelke (Bimbi), előtte az egyik Kemenes kislány, a jobb
szélen Szigeti Klári van. Én a sötét csokornyakkendős (matrózinges) kisfiú
(úgy emlékszem Csapó Miki) párja vagyok a középvonaltól jobbra (Orosz Anna).
Ez az előadás 1948-ban lehetett.
Azt énekeltük:
“Kiskefe, poroló, tollseprű.
Szobalánynak lenni nem könnyű.
Az én nevem máskép szobacicuska.
Megterítek s készen van az ozsonna.”
… és táncoltunk hozzá.
Szeretettel küldöm.
Boldog, békés új esztendőt kívánok: dr Bagyinszki Jánosné (dr Orosz Anna)
Ezen levéllel együtt természetesen egy fotó is eljutott hozzánk, így örömmel teljesítjük dr. Orosz Anna kérését.
Köszönjük.
Rapajkó Tibor
Az 1960-as években újjáéledő eleki német hagyományok mókamestere, egyik lelkes szervezője a Treszi házaspár volt. Ötleteik, jókedvük és sok önzetlenül végzett munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak a farsangi felvonulás, de az egyedinek számító böjtközepi „mita in dr fasta” szokása is máig fennmaradhatott Eleken.
Mester Klára
“Juhé, farsang van, ide a fánkot!” -ezzel a kiáltással zörgettek be húshagyókedden a maszkák (fasingnara/Faschingsnarren) az ablakokon. Kezükben nyárs (spiaz) és korsó, bögre (pehr) volt az adományoknak.
A vidám eleki felvonulás, jókedvű bolondozás gyökerei a német óhazában keresendőek, de sok elem pl. a mohácsi busójárásban is fellelhető. Feltűnnek azok a motívumok -bár eredeti jelentésük rég elhomályosult –, melyek ennek a télüző, tavaszköszöntő, termékenységvarázsló népszokásnak a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó, kereszténység előtti gyökereire utalnak: a „rossz szellemek”, a tél elűzésére szolgáló állatmaszkok és zajkeltő eszközök (láncok, kereplők, kolompok), a közösen bemutatandó „áldozat” (lakoma) céljára gyüjtött adományok, a bőséges evés-ivás, a kakastoll/fácántoll mint az egykori állatáldozatok jelképe, a kitömött bábu és állatfigura (putsa), amit sok helyen a farsang végén – mint a tél jelképét – elégetnek vagy vízbe dobnak. (Eleken ez nem volt ismert.) De ide sorolható az is, hogy az alakoskodás szigorúan az utcához kötődik, és az egész közösséget bevonják a tréfálkozásba.
Bár az ősi motívumok megmaradtak, a három napos, vasárnaptól keddig tartó farsang ünnepe az 1920-40-es években sokkal inkább azt a kulturális és erkölcsi szokásrendet tükrözte, ami a homogén sváb paraszti közösség életét meghatározta.
Farsang vasárnapján kezdődtek a táncmulatságok, életkor, családi állapot és lakhely szerint kűlönböző időpontokban, csoportokban. Kora délután a 10-12 éves gyerekek, később a 13 éves lányok „tánciskolája” volt egy-egy családnál. A házasulandók (14-20 éves lányok, 18-21 éves fiúk) már esti bált rendezhettek. Valamelyik ismerősnél vagy utcabeli családnál gyűltek össze a fiatalok az anyák szigorú felügyelete mellett, a házas férfiak be se léphettek a terembe. Ha nem volt a társaságban zenész, megfogadtak egy harmonikást.
