Nemrég arra jutottam, hogy ki kell aknázni az iskola gyűjteményében meglevő fényképtömeget forrásként, mivel itt számtalan fénykép készül minden évben, melyek idővel értékes dokumentummá válhatnak.
A 2008. évi 8.B osztály, Korcsokné Enyedi Katalin osztályfőnökkel.
Különböző pályázatok kapcsán, projektek dokumentálására, vagy csak egyszerűen emlékbe rengeteg felvétel készül, főleg a digitális fotográfia meghonosodása óta, mivel a fényképeket nem feltétlenül szükséges drágán papírra előhívatni.
A 2008. évi 8.A osztály, Zsidó Ferenc osztályfőnökkel.
A ballagási képek sorozatban most a 2008-as nyolcadik osztályosokat mutatjuk be.
A 2008. évi 8.C osztály, Szegedi Károlyné osztályfőnökkel.
A képek az iskola archívumából származnak.
A 8B 2008-ban. Üres háttér elé montírozott személyekkel, mivel a hiányzások miatt nem sikerült egyetlen fényképen mindenkit megörökíteni.
Truczánné Bottó Mária juttatta el részünkre Kalló Pál útján a következő kis csoportképet, melyen a templom melletti iskolába járó 1948-as általános iskolás másodikosok láthatók.
1948-as másodikosok a templom melletti iskolából
A kis Bottó Mária a kép jobb szélén látható. A tanítónő Török Magdolna volt.
Timár László kedves olvasónk küldte a következő képet családjáról, az egykor Eleken élő Tisch családról a következő információkkal (idézem):
“Timár László vagyok. Eleken születtem 1946-ban. Édesanyám szintén ott 1922-ben. Szüleim 1945-1949 között Kintzigmajor ma már nem álló tanyasi iskolájában tanítottak, anyám alsó tagozatot, apám felső tagozatot (mindkettő összevont volt).
Nagyapám Tihanyi (Tisch) András, aki Eleken született 1897-ben, meghalt ugyanott 1973-ban. (Az eleki temetőben nyugszanak nagyanyámmal együtt). Dédapám Tisch Mihály, aki az első eleki gyermek-fúvószenekar névsorában az 5.-ként szerepelt.
Michael Tisch piccolósként megjárta Amerikát. Ő 1865-70 körül született és az 1950-es években hunyt el. A mellékelt képen ő és családja látható 1947-ben.
Az eleki Tisch -Timár -Tihanyi család 1947-ben
Ülő sor közepén dédszüleim: Tisch Mihály jobbján felesége, ülő sor bal szélén legidősebb fiuk Tihanyi (Tisch) András -nagyapám-, jobb szélén az ő felesége, Gáspár Margit, (nem eleki) -nagyanyám. Álló sor jobbról: Tihanyi (Tisch) Olga – édesanyám -, karjában én. A képen látható további személyek Tisch Mihály lányai vejei, menye, fia unokái.
Természetesen mindenkit tudok ki kicsoda, nem akarom untatni az oldal olvasóit. A képen látható 18 személy közül már csak hárman élünk. Álló sor balról 3.: Rónai (Ruck) Klára, később Herczeg Lászlóné, édesanyám és jómagam. A leszármazottak közül ma senki nem él Eleken; Békéscsabán, Dunakeszin, Budapesten, Vácott, Pécsett, Hajdúszoboszlón Miskolcon és Németországban élnek.”
Köszönjük a szép fotót és az adatokat Timár Lászlónak!
Timár László egykori eleki, jelenleg Szekszárdon élő olvasónk kedves levelet küldött a napokban, melyben több érdekes családi-történelmi adalék mellett édesanyja elmondása alapján közölte az Országzászló képein szereplő kislányok neveit.
Országzászló-emlékmű 1.
Ezek szerint a képen álló négy díszruhás lányka a következő:
A kép jobb szélén édesanyja, Tihanyi (Tisch) Olga, melette Angyal Ilonka (a korabeli postamester lánya), balról a második egy Szajkó nevű kislány, az iskolaigazgató lánya, akinek a keresztnevét nem tudja Timár úr édesanyja.
Ismét beigazolódott számunkra, hogy hasznos közzétenni a régi fényképeket, hisz enélkül talán soha nem derült volna fény a rajtuk levők kilétére.
Köszönjük az érdekes adatokat Timár Lászlónak és édesanyjának!
Valamikor tegnap a látogatottságunk elérte a tízezer letöltést!
Ez persze részben a saját teszteléseinknek is betudható, barátok kattintgatásának, és hasonlóknak, de azért mégis érdekes elmondani, hogy nem egész egy év alatt ennyiszer megnézték oldalunkat.
Köszönjük szépen a megtisztelő érdeklődést, és várjuk szeretettel a hozzászólásokat, történeteket, fényképeket!
Egy régi farsangi mulatság fotója a következő kép. Helyszíne a mai könyvtár alsó részének helyén akkoriban működött vendéglátóipari egység volt.
Farsangi mulatság 1952 februárjában
A képen Bottó Péter kocsmáros és Nagy Károly pénztáros látható, vendégeik körében. Az akkori időben engedélyt kellett kérni a mulatságok szervezésére, és egy rendezvényen legfeljebb 50 liter bort volt szabad kimérni.
A vendégek balról jobbra:
Ale János, Pisják János, Dévényi Illés, Cs. Szabó …? Barta Istvánné, Barta István, Lengyel István, Horváth …?
Köszönjük a szép fotót Truczánné Bottó Máriának és Kalló Pálnak!
Egykoron a magyar mezőgazdaság le kívánta győzni a kapitalista amerikai ültetvényeseket, így vezetőink parancsba adták: gyapotot kell termeszteni!
A dolog nem jött be igazán, hisz manapság nem igazán látni mifelénk végeláthatatlan gyapotföldeket. A kísérlet megbukott, de megmaradt néhány érdekes kép.
Gyapotválogatás az első József Attila T.Sz.Cs.-ben 1949-1950 telén. A képen látható: Lustyikné, Bottóné, Szőkéné, Tóthné, Vargáné, Dobiné kisfiával, Dobi Károllyal, ? Jóska, Bottó Mária, Szecsenkóné.
A gyapotot télen válogatták, az ezzel foglalatoskodó tsz-dolgozókat örökítették meg ezen a két szép régi fényképen. Eleinte több termelőszövetkezet is működött Eleken, ezek egyike volt a József Attila TszCs. A későbbiekben ezek egyesültek, és a Lenin Tsz. lett az egyedüli termelőszövetkezet Eleken.
Gyapotválogatás a József Attila T.Sz.Cs.-ben 1950-51 telén. Balról jobbra a képen: Tóthné, Szecsenkóné, ? Jóska, Bottó Péterné, Id. Elekesné, az agronómus, Himáné, Csatóné, Vargáné, Bottó Mária, Hajdúné, Tóthné, Elekes Kati, Rocskár Jani, Ifj. Elekesné, Hima Sanyi, Elekes Pali, Szvettné, Pénzesné, ölében kislánya, Pénzes Gizike, Tóthné két unokája, és Ifj. Elekesné kislánya, valamint egy ismeretlen kisunoka.
A helyszín biztosan a tsz. valamilyen hivatalos helyisége volt, figyeljük meg a falon látható korabeli mozgalmi plakátokat!
Köszönjük a szép képeket Truczánné Bottó Máriának, illetve Kalló Pálnak!
Mostanában a csoportképek korszakát éljük az elekfoto-n. Nemrég érkezett ez a remek tabló az ötven évvel ezelőtt focizó eleki fiatalokról. Szerencse, hogy készült ilyen – manapság nem kimondottan szokás névvel ellátott tablókat csináltatni. Elég homályosak ugyan a nevek, de sokat jól ki lehet venni.
Az Eleki Futball-Sportklub 1959/1960-as tablója.
Köszönjük a képet Tiba Andreának, akinek az édesapja, Tiba András a jobb szélen található!
Nemrég érkezett a következő szép, általános iskolai ballagási csoportkép. A helyszíne megegyezik a korábbi, a tantestületet ábrázoló képekével.
1953-as ballagási csoportkép
Akkoriban külön fiú- és lány osztályok voltak, a kép tanúsága szerint. A fotó az 1952-1953-as tanévben végzett nyolcadikosokat örökítette meg tanáraikkal. Középen, fehér öltönyben Radnai László, mellette balról Nádor Józsefné, Marika néni, jobbról pedig Mester Klára és Mester György, iskolánk későbbi névadója látható.
Ki ismeri fel a rokonát a képen?
A fotót köszönjük Tiba Andreának, akinek az édesanyja, Galbács Zsófia felülről a második sorban, a jobb szélen látható.