Elkezdődött az új tanév, az iskolák megteltek gyerekekkel. Sajnos, egyre kevesebbel – az idén először fordul elő iskolánk legújabb kori történetében, hogy egyetlen első osztály indult Eleken, 28 fővel.
Az új tanévre sok sikert kívánunk minden tanulónak, különösen az újonc elsősöknek!
További képek itt.
Klemm Tamás
Egy 1958. március 15-én datált esküvő képei következnek most.
Tiba András (1935-1994) és Galbács Zsófia (1938-2007) e napon mondták ki a boldogító igen szót az eleki tanácsházán.
A menyasszony, Galbács Zsófia az Elek és Gyula közti tanyavilágban nőtt fel, és itt is járt a farkashalmi iskolába a 7. osztályig, majd a nyolcadikat már Eleken végezte. Az ifjú férj, Tiba András a manapság Romániához tartozó Nagyzerindről menekült szüleivel a háború alatt magyar földre, és később itt találta meg boldogságát kedvese, Zsófia személyében.
Mindketten lelkes tagjai voltak az akkori eleki színjátszó és a népitánc-csoportnak is, ez utóbbiban ismerték meg egymást. Esküvőjük nagy esemény volt, hiszen a rokonokon kívül a népitáncosok színe-java, az eleki közélet sok jeles személye is részt vett rajta.
Nem csak a táncban és színjátszásban jeleskedett az ifjú házaspár, hanem szorgosan dolgoztak: András pék volt a gyulai kenyérgyár eleki üzemében, míg felesége előbb ruhabolti eladó volt, majd óvodai dada, később újra eladó a kenyérboltban, végül élelmezésvezetőként dolgozott a gyermeknevelő intézetben nyugdíjazásáig.
A házaspárnak három gyermeke született, András, Andrea és Zoltán.
Köszönöm Tiba Andreának a történetet és az érdekes fotókat!
Klemm Tamás
Nemrég látogatást tettem rokonaimnál, és újabb értékes képeket sikerült beszereznem.
Singer Ferenc, akinek ezüstmiséjéről már írtunk, édesapám nagynénjének nagybátyja, papi hivatása betöltése mellett szenvedélyes hobbi-fényképész volt, és szerencsére minden alkalommal, amikor csak Eleken járt, lelkesen fotózott. Így maradt ránk sok fénykép az 50-es-60-as évek Elekjéről. Ezek persze leginkább családi fényképek, amelyek nem feltétlenül valók közlésre, de vannak igen érdekesek is.
Nem tudni, neki köszönhető-e a már korábban bemutatott csoportkép a plébánián, vagy valaki más készítette őket, de most kiderült számomra, hogy ez a templomi kórust ábrázolja. Kaptam egy másik változatot a már bemutatott képből, bőséges információval ellátva, továbbá egy még érdekesebb, illetve legalábbis még régebbi másikat, amely ugyanazt a kórust ábrázolja, de még az ötvenes évek elején.
Időrendi sorrendben haladva, álljon itt az ötvenes évekbeli kép elsőként:
A képen levő emberek felsorolásában a képek tulajdonosa, Klemm Ferenc, illetve leánya, Hilda segédkeztek. Szerintük a következő személyek vannak ezen a fényképen:
Felső sor, balról jobbra: 1. Ismeretlen (második képen Kocsondiné mellett), 2., 3., 4. ismeretlen, 5. Hencz Imre, 6. Bender Ferenc, 7. ismeretlen.
Második sor, balról kezdve: 1. Bender Franciska, 2. Bender Veronika, 3. Strifler Franciska (1932-2002), 4. ismeretlen, 5. Singer Antalné Horváth Erzsébet (Batthyányi utca), 6. Pugymerné szül. Agárdy, 7. ismeretlen, 8. Pavelkáné Singer Anna (Kossuth utca), 9. (kicsit feljebb) ismeretlen, 10. Istenesné, 11. Hencz Imréné, 12. Dávid Rémuszné szül. Löffler Julianna, 13. ismeretlen (második képen alsó sor, 1.), 14. ismeretlen, aki Strifler Franciska barátnője volt, 15. Lujza tanító néni, 16. ismeretlen, 17. ismeretlen;
Ülő sor balról jobbra: 1. Agárdy Antal, 2. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska, 3. Honos Ferencné. legjobb szoprán, 4. Farkas Istvánné, 5. Farkas István, kántor, 6. Bender Ferencné, 7. Szabó Józsefné (az első eleki veseátültetés donor alanya), 8. Szabó József.
A második fénykép a már korábban bemutatott, plébánián talált csoportképnek a tulajdonképpeni jobban sikerült változata, hiszen ezen a képen néhány személlyel többen vannak, illetve mindenki a fényképezőgépbe nézett.
Ezen az újabb fotón a következő személyek láthatóak:
Felső sor balról: 1. Dörnyei János, legjobb basszus énekhang, 2. Bender Ferenc, 3. Agárdy Antal, 4. ismeretlen, 5. Halasi (Hauck) György, 6. ismeretlen.
Második sor balról: 1. Radnai (Reisz) Lujza, 2. Ament Kornélia, félig mögötte 3. Bender Franciska, 4. Kocsondiné Irén, 5. hátul ismeretlen férfi, 6. Wittmann Ferencné „Rizus”, 7. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska (Singer Ferenc plébános testvére), 7. Halasi (Hauck) Györgyné, 8. előtte félig látszik: Ismeretlen, 9. ismeretlen előtte 10. Brandt Mária, későbbi Abonyi Józsefné, 11. Honos Ferencné, a legjobb szopránhang tulajdonosa, 12. Özv. Farkas Istvánné, akinek férje, Farkas István a kántor volt, és a másik képen még szerepel, elöl. 13. Kalász (Groh) Teréz, egykori apáca, 14. Ament Éva, 15. a szélen levágva egy tanítónő, Lujzi néni, aki a 2-es óvoda mellett lakott.
Ülő sor: 1. Ismeretlen, 2. Csizmadia József, 3. Ruck atya, 4. Wagenhofer atya, 5. Bender Ádám harangozó.
Köszönöm Klemm Ferencnek és Klemm Hildának a szép képeket és az adatokat!
A fényképekkel, hiányzó nevekkel kapcsolatos észrevételeket elküldhetik hozzászólás formájában, vagy a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével.
Egy újabb galéria felkerült a hazautazás kezdetéről. Tehát búcsúzás itt!
Rapajkó Tibor
Elek XX. századi története igen érdekesen alakult, hisz pl. erre a századra esett az egyik legtragikusabb esemény, vagyis az itteni németek elüldözése is (1946), de ugyanakkor a század végén (1996. július 1.) avatták Eleket várossá is, ami mindenképpen az egyik legnagyobb eseménynek számít! A gazdag történelmi múlt nélkül aligha kerülhetett volna sor ez utóbbira.
Az ünnepélyes városavató 1996. augusztus 4-én volt, a kedvezőtlen időjárás miatt helyszínül a városi sportcsarnok szolgált.
A Göncz Árpád, köztársasági elnök aláírásával ellátott oklevelet és a város kulcsát dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára adta át Kecskeméti János (Fidesz), akkori eleki polgármesternek. A fénykép ezt az örömöt, büszkeséget örökítette meg!
A háttérben látható még az akkori dekoráció is, amely magában foglalta az eleki (gerolzhofeni) címerből a koronát, illetve az eleki zászló vörös-kék színeit is.
Klemm Tamás
Több sajtóhír is megjelent a gerolzhofeni utazásunkról.
Az Eleki Krónika legfrissebb számában olvasható Huszár Gabriella cikke (link az újsághoz itt).
A Main-Post (http://www.mainpost.de) online kiadása a következőket közli:
Elekiek vendégségben Gerolzhofenben (július 19.)
Dinamikus tánc és angyali ének (július 24.)
Frank értékeket vittek Elekre (július 25.)
Erős paprika fűszerezte a szerenádot (július 26.)
Klemm Tamás
Az idén is sor került egy rövid, de érdekes látogatásra részünkről Gerolzhofenben.
1. nap – Europäische Tankstellen-Tour
Július 21-én hajnalban szokatlan mozgolódást hallhattak a nyitott ablaknál alvó helybeliek a Gyulai út belső szakasza, illetve a polgármesteri hivatal környékén: Buszunkba gyömöszölve közepesen túlméretes poggyászainkat, elindultunk az idei németországi utunkra gerolzhofeni barátainkhoz.
Nagy várakozással indultam útnak, annak ellenére, hogy néhányszor már voltam Gerolzhofenben, mert az utazás előtti utolsó megbeszélésen utunk fő szervezője, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony bemutatta programunkat, ami nagyon ígéretes volt.
Reggel kettőkor rendes esetben épp a másik oldalára fordul az ember, így elég szokatlan volt a hajnali szunyókálás a csak mérsékelten kényelmes buszon. Nemsokára egy nagy durranás és a leszakadó futófelület dörömbölése jelezte, hogy az egyik hátsó kerék megadta magát. “No, mégis kevesebbet kellett volna vacsoráznom…” gondoltam magamban, kicsit felriadva az éber horkolásos fázisomból. Ekkor még csak Tiszaug környékén jártunk, szerencsére sikerült hamarosan találni egy alkalmas helyet a megállásra, majd a szakszerű kerékcserére. Mint kiderült, a látszólag a semmiből oda-teleportált szerelő az egyik derék buszvezető volt, aki erre az alkalomra speciális ruházatba öltözött. Köszönet neki, igen ügyesen végezte a dolgát, pedig az a csavarok méretét és számát elnézve nem volt egészen könnyű.
A továbbiakban viszonylag gyakran megállva felvettünk még néhány utast, akikre a küldetés sikere érdekében a későbbiekben feltétlen szükségünk volt. A pót-pótkerék beszerzése is egy plusz benzinkutas látogatást okozott, és még volt pár ilyen eset. Így azt lehet mondanom, közepesen lassan haladtunk.
Útközben viszont láttunk szép tájakat, amennyire az EU-szabványos zajvédő falak engedték. Mindig megfogadom, hogy egyszer elmegyek a Melki Apátságba, de tényleg, nem csak elszáguldva mellette, elvégre Ausztria egyik legjelentősebb ilyen műemléke. Még az autópályáról is impozáns látványt nyújt.
A megállások alkalmával mindig sétálgattunk kicsit. Fontos ez, mert különben nagyon megviseli az ember(lába)t az út. Mindig negyedórára álltunk meg, ami mindig harminc perces volt, de legalább nem hajszoltuk magunkat nagyon.
Útközben kicsit készültünk a műsorokra – mert még az indulás előtt kitaláltuk, hogy valami olyat fogunk énekelni, ami a vendéglátóinknak tetszik, és vidám hangulatot teremt. Először két, youtube-ról szerzett dalt próbáltunk ki, de mindenki túl bonyolultnak találta, főleg pedig rém hosszúnak. Egyik sem volt egyszerű eset. Szerénységem viszont elkövetett még fél nappal az indulás előtt egy rövid, ámde legalább általam frappánsnak gondolt dalt, amit aztán megszavazott a csapat – hmm, életemben először dalt írok, amit még elő is fogunk adni, unglaublich!
Végül a tervezettnél, 18:30-nál valamivel később, nyolc körül értünk Gerolzhofenbe, a Berliner Straße nagy parkolójába. Boldog vendéglátók, és még boldogabb fáradt utazók köszöntötték egymást nagy-nagy szeretettel. Régi jó barátok kérdezgették egymást, hogy wie-geht-es-dir, teljes volt a boldogság és a megkönnyebbülés.
A mi vendéglátónkat kapásból nem ismertem név alapján, de aztán némi utánjárásra kiderült, hogy ő Gerolzhofen emblematikus történelmi névadó figurájának, Gerold Őrgrófjának megszemélyesítőjeként közismert a helybeli közéletben, és már Eleken is volt, mi több, interjút is készítettem vele. Így a régi ismeretség esetemben is adott volt ilyen értelemben. Becuccoltunk a járművébe, majd szállásunkra mentünk.
Tag 2: Klein Venedig mit dem großen Schiff, Speck im Bier? Und man singt mein allererstes Lied!
A következő napon mindjárt turistás mélyvíz, idegenvezetős városnézés és hajókázás keretében. Gerolzhofeni fő szervezőnk, Siegfried Brendel parancsnok kedves egykori kollégája, egy nyugdíjas rendőrtiszt vezetett bennünket körbe a szép középkori városkában, aki nagy szakértelemmel mesélte a város történetét, és hívta fel figyelmünket a szebbnél szebb épületek jellemzőire.
A városon keresztül folyó Regnitz partján levő szép épületegyüttes, a “Kis Velence” megcsodálása után a püspöki székesegyházba is felmentünk, ahol a Bambergi Lovas nevű híres szobor az egyedüli ismert lovas szobor, ami egy templomban áll, ráadásul elvileg Szent István királyunkat ábrázolja, igazi unikum.
A püspöknek egy csodás rózsakertje is van, nézzék csak meg a képeken. (Vigyázat, rengeteg fotó!)
A séta után betértünk egy kiváló helyi étterembe, ahol a remek Sauerbraten után feltétlenül meg kellett kóstolni a helyi sör-specialitást, a Rauchbier-t, ami a nevével megegyezően füstös ízű, így némi szalonnasütés hangulata van, de a szomjat is kiválóan oltotta, többek egybehangzó véleménye szerint.
A kulináris kitérő után a hajókikötőbe mentünk, ahol régen a város kereskedelmi átrakó központja volt, így könnyen felismerhető a tizenkilencedik századi masszív kinézetű kézzel tekerős darukról.
A daruk már csak dísznek vannak ott, viszont a kikötőt használják ma is, mégpedig a két remek kirándulóhajó indulási helyéül, melyek közül mi is beültünk az egyikbe, és kihajóztunk. Végigmentünk a Kis-Velence házai előtt, majd át a Duna-Majna-Rajna-Csatornába, ahol tettünk egy kört Bamberg modern kikötőjében. Itt igen érdekes óriásdaruk és egyéb szép nagy ipari létesítmények szolgálják a világkereskedelmet.
Számomra a szép házakon kívül a legérdekesebb a zsilipelés volt, ugyanis ezzel küzdik le a Regnitz folyó és a csatorna közti mintegy három méter szintkülönbséget (a csatorna van lejjebb). Izgalmas volt áthaladni az elég alacsony hidak alatt is: le kellett ülnie mindenkinek, nehogy megkopogtassa fejével a híd acélját.
A hajókázás után remek program volt az önálló városnézés szerte a városban, amikor több érdekes boltot sikerült felfedezni, többek között a Mór-házat, ami egy apró egykori gyógyszertárból lett belvárosi csecsebecse- és finomság-butik.
Természetesen körbefotóztuk a félig a víz fölé épített tanácsházát, aminek a falfestése rendelkezik pár vicces részlettel, melyek kiugranak a síkból, tehát szobor-stukkó elemek. Egy angyalkának a lába ilyen, meg valami nagy lebernyeg az ablak előtt.
A szép városka (hmm, nálunk ez már nagyváros lenne, hisz akkora a lakossága, mint Békéscsabának – egyébként magyar testvérvárosa Esztergom) megtekintése után hazabuszoztunk Gerolzhofenbe, ahol este már kezdődött is a Freundschaftsabend, a Barátsági Est.
Ennek műsorát részben a helyi, részben pedig a mi művészeink tették színessé – mondanom sem kell, hogy a Szilágyi-Bogár-Szabó-Szabó-féle verbunkos láttán a helyi táncosoknak mintha kicsit inukba szállt volna a bátorsága, de mindenki kedvesen végignézte és élvezte is a produkciókat. Végül a vasárnapi szerenád szervezője, Ute Hoefner zenetanárnő megkérte táncosainkat, hogy a verbunkost a vasárnapi programból ki ne hagyják!
Vendéglátóinknak nagyon tetszett Zimmermann Kornélia éneklése, aki Fornai Miklós zongorista kíséretével varázsolta el őket.
Feltűnő volt a publikum udvariassága, azaz az a kedves és korrekt hozzáállás, hogy amíg műsor volt a színpadon, senki sem sustorgott, beszélgetett halkan vagy hangosan, hanem szépen, csendben, udvariasan megnézték a műsort. EZ idehaza nagyon hiányzik. Mindegy, akinek nem inge, ne vegye magára!
Az est végén összetrombitáltam a mieinket, mindenki körbeállta az olyan sorstársakat, akinek volt szövege, és elénekeltük az Ungarisches Weinlied fantázianevű, borról, de sörről, meg két országról szóló dalomat. Zongoraművészünk nagyon kedvesen felajánlotta még a többiek műsora közepette, hogy ha eldúdolom neki valahogy, kísér minket zongorán, és úgy is tett. Ezúton is: Köszönöm, Miklós!
A dal végül sikert aratott, minden várakozásom ellenére… tényleg nem is volt gáz, és megdicsértek külön, hogy érteni lehetett. Nos, Danke schön, mindenkinek, annak aki énekelte, és annak is aki hallgatta! 🙂
Aki megtalálja a youtube-on a kissé rémes demó változatot, énekelgetheti szabadon. Annyit változtattunk rajta, hogy a refréneket kétszer énekeltük, egyébként ugyanolyan.
3. nap: Szabadprogramm, Oldtimer-Rallye, GeoMaris, Ebrach kolostortemploma, süteményezés a laudenbachi elekiekkel
A harmadik nap is bőséges programmal várt ránk. Délelőtt választás szerint ki-ki elment a strandra, vagy régi autókat nézett a belvárosban, ahol éppen a környékbeli oldtimer-tulajok raliztak, esetleg valahová másfelé ment a vendéglátóival. Mi ez utóbbi körbe tartoztunk, ekkor megtekintettük Dettelbach városkát, amelynek az egyik részében laktunk, egy kis borkóstolás közepette.
Délután a nagy parkolóból indultunk megnézni az Ebrach településen levő egykori kolostor templomát. A parkolóban szerencsére sikerült még elcsípni néhány szép régi kocsit a rali mezőnyéből, ha nem is mindet. Fényképek is készültek, aki szereti őket, nézze meg mindet!
Az ebrachi kolostor igen régi, de 1803-ban a szekularizáció során államosították, és 1851 óta börtönként működteti Bajorország. A templom ettől még nagyon szép – és a ciszterciek minden tudásukat és rengeteg vagyonukat belesürítették a díszítésébe. A sok-sok képet érdemes megnézni!
Itt csatlakozott hozzánk Joschi Ament barátunk csapata, 48 Laudenbachból és környékéről érkezett egykori elekivel, így mi ketten feleségemmel azt is elmondhattuk magunkról, hogy találkoztunk rokonainkkal. Nagyon kedves beszélgetések közepette elfogyasztottunk egy otthonos erdei tisztáson sok tálca finom sütit és sok-sok kávét velük.
A kávészünet után a laudenbachiak Dettelbach megtekintésére továbbmentek, mi pedig az onnan nem messze levő Neuses am Berg településre mentünk a Düll szőlőbirtokra, ahol kis lovaskocsikkal kirándultunk a Majna varázslatos domboldalain, melyeket szépséges szőlők díszítenek.
A kirándulás után visszatérve a gazdaság épületébe kezdetét vette a vacsorás esti mulatság, közös zenélés és éneklés közepette, melyben nagy segítségünkre volt sokoldalú Sigi barátunk és Harald, aki szinte bármelyik ismert hangszeren játszani tud. Még szövegkönyveket is hoztak, hogy a kevésbé tájékozottak is tudjanak velük énekelni. Köszönjük nekik a kiváló műsort!
4. nap: “Mintha mise történt volna”, majd köszöntő és búcsú egyben, de azért buli is
Vasárnap délelőtt előbb misén vettünk részt a Steigerwald-Domban, ami során rendhagyó módon a könyörgéseket szerénységem tolmácsolásában magyarul is lehetett hallani.
Az áldozás alatt aláfestésként Kornélia gyönyörűen énekelt, a hívek boldogok voltak, a mise véget ért. Érdekes volt mindezt németül hallgatni – valójában a hangulata ugyanaz, és ha az ember odahaza figyel valamelyest, itt is lehetett tudni, mikor, hol járunk éppen.
Nekem furcsa volt azért egy kicsit, őszintén bevallom, hogy egyszer már megtanultam a Miatyánkot (Vater unser…) hasonló célokra, de nem tudtam végigmondani. Legközelebbre viszünk szöveget, sokkal jobb lesz.
A gerolzhofeni templom érdekes módon nagyjából hasonló méretű, mint a miénk – de ha belegondolunk, egykoron elvileg a mi templomunk is majd’ tízezer ember igényeire épült, amikor Lökösháza-puszta is Elek része volt.
No de elkanyarodtunk a lényegről, véget ért a szertartás, majd mindenki várakozásokkal telten vonult át az innen nem messze álló régi tanácsházára, ahol Irmgard Krammer polgármester asszony adott fogadást a tiszteletünkre. Ennek során sok-sok szép beszéd hangzott el, majd különféle szép ajándékok átadása történt.
Mi Zimmermann Ferenc, Kornélia édesapja két szép festményét vittük, valamint a testvérvárosi dokumentum felnagyított, és szépen bekeretezett másolatát. Mindezt Pluhár László polgármester úr és Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony adta át, nagy sikert aratva a jelenlevők körében. Jelen voltak Gerolzhofen korábbi polgármesterei, Stephan és Bräuer urak is, de megemlékeztek Szántó Istvánról, és Klemm Istvánról is.
Kornélia és Miklós itt is szép műsort szolgáltattak, igazán jól illett a helyiség és az alkalom hangulatához.
A műsor végeztével pár kedves szót váltottunk Bräuer úrral, mivel feleségemet és engem is jól ismert korábbról. Ezután mi vendéglátónkkal, az Őrgróf őméltóságával, vagyis Peter Popp úrral elmentünk az ő kedvenc látnivalóját, a Kitzingen város Majna-partján létrehozott Gartenschau-t, azaz Kertészeti Kiállítást megnézni. Varázslatos dolgokat, csodás virágokat és vicces zöldségeket is láttunk – a képek magukért beszélnek, én a virágok nagy részét nem tudom nevén szólítani, de azért nagyon tetszettek.
Vasárnap este került sor a Szerenádra, amit eredetileg a Spitalgarten nevű helyre álmodott meg a főszervező, a helyi éneklő ifjúság és felnőttség feje, Ute Hoefner tanárnő, de végül az esővel fenyegető időjárás miatt a Stadthalléban tartottuk meg, mint ahogyan a péntek esti Barátság-estet is.
A Szerenád számos csodálatosan éneklő kórus, Zimmermann Kornélia éneke és Fornai Miklós zongorista remek játéka mellett népitáncosaink részére is feladatot jelentett, utóbbiról készítettem rövid filmeket is, melyeket meg lehet tekinteni a youtube-on. Első film: itt, illetve második: itt. A békési tánc részlete pedig itt van.
A szerenád műsorának végén még egy kis beszélgetés után hamar összepakolták az asztalokat, hiszen másnap munkanap, sietni kell, hogy mindenki eleget tegyen kötelezettségeinek.
5. nap: Levezető kör a buszban, Dunamenti Perec beszerzés, Jövőre újra ugyanitt-reménységek.
Hétfő reggel nyolc körül újra összegyűlt a csapat, és érzékeny, de bizakodó búcsút véve kedves vendéglátóinktól (valamint természetesen meghívva mindenkit Elekre) indultunk útnak visszafelé. Nagyjából hasonló idő alatt értünk vissza, mint ahogy odautaztunk – sokszor megálltunk, de elvégre nem kergetett a tatár, és Regensburgban még egy kis shoppingolásra is volt idő.
Köszönjük nektek, kedves gerolzhofeniek!
És természetesen köszönjük utunk szervezőinek, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszonynak és Pluhár László polgármesternek, hogy részt vehettünk ezen a jól sikerült úton, tovább erősítve testvérvárosi kapcsolatainkat.
Az 1984-as év egy jelentős eseményéről a következőket írta Josef Schneider “Aus der Geschichte der Großgemeinde Elek” c. művében :
“260 évvel ezelőtt vándoroltak ki az első gerolzhofeniek Elekre. Szokatlan ünnepség Gerolzhofenben.
Az elüldözött elekiek egyre-másra tettek fel kérdéseket őseikkel kapcsolatban Gerolzhofenben, emellett Franz Ament különös kitartása is közrejátszott abban, hogy az újdonságokra nyitott, tiszteletbeli városi levéltáros, Otto Weigand közelebbről is górcső alá vette az 1700-as évektől kezdődően a gerolzhofeni tanácsi jegyzőkönyveket. A 19. kötetben, az 1723-1730 évfolyamban jegyzőkönyvezték és név szerint felsorolták, hogy 1724. április 22-én 13 család 66 személlyel a Magyar Királyságba, Gyulára költözött. Ott a gerolzhofeniek részére kiutalták az attól délre fekvő, elnéptelenedett Elek pusztáját.
Otto Weigand nagyszabású cikket írt az adatok alapján a „Steigerwald-Bote“ újságban: “Hogyan találtak második hazát Magyarországon” (“Wie Gerolzhofer in Ungarn eine zweite Heimat fanden”), amely a polgárok és a város vezetése körében is nagy figyelmet kapott. A lakosság jó visszhangja alapján döntött úgy a város vezetése és Weigand levéltáros, hogy május 5-én és 6-án a Német Szövetségi Köztársaságban és Eleken élő elekiekkel együtt ünnepeljék meg a kivándorlás 260 éves évfordulóját. A rendezvény nem várt sikere igazolta a rendezők egyedüli ötletének helyességét. Több, mint 700 egykori eleki jött el a Német Szövetségi Köztársaságból és a tengerentúlról.
Elekről egy 51 fős delegáció érkezett (élén Szántó István tanácselnökkel). A rendezvény egyedülálló mivoltát magyarázza a prominens személyek nagy számának jelenléte is. Hozzájuk tartozott Dr.Otto von Habsburg Európa-parlamenti képviselő, Dr. hc. Philipp Meyer bajorországi kormányelnök, A Magyarországi Németek Szövetségének országos elnöke, Dr. Sauter, valamint Karl Beck tartományi tanácsos és sokan mások.
Az ünnepség csúcspontja Dr. Otto von Habsburg európa-parlamenti képviselő előadása volt. Magyar nyelven fordult az elekiekhez is azzal, hogy ő az egyetlen képviselő a strasbourgi parlamentben, aki tud magyarul.”
Ilyen volt a gerolzhofeni vendégek programja 2011. május 1-7. között
[képek később]
Május 1.vasárnap: Érkezés
A gerolzhofeni diákok és tanárok fogadása a Polgármesteri Hivatal mögötti téren. Köszöntés a Polgármesteri Hivatalban. A tanulók ismerkedése, elhelyezésük családoknál.
Este a fogadáson résztvevők: Pluhár László polgármester, Lukácsné Kohut Anna, Klemm Tamás, Pelle László, Brandt Antalné, és a vendéglátó szülők és tanulók.
Május 2. hétfő: 8 óra után indulás az iskola elől lovagolni a lovardába busszal 12 óráig (Barna János) Klemm Tamással.. Utána ebéd az iskola ebédlőjében. Ezt követően 2 órakor indulunk az iskola elől a szomszéd fürdővárosba, Gyulára. Gyulán városnézés, szökőkút, vár, fürdő. Nagyné Nádor Gabriellával, és Dávid Rémusszal. Fürdés után a Kézműves cukrászdában fagylaltozás. Érkezés kb.6 óra után.
Május 3. kedd: 8 óra után indulás az iskola elől lovagolni a lovardába busszal 12 óráig Klemm Tamással és Morárné Julikával.
Utána ebéd az iskola ebédlőjében. Ezt követően a tanulók hazamennek, és 2 órakor indulunk az iskola elől Szent Benedekre kocsikázni a pusztában, majd A Tanyamúzeumot nézzük meg. Pelle Lászlóval, Lukácsné Kohut Annával, Morár Péternével. Ezt követően a tanulók ott fognak paprikást vacsorázni.
Május 4. szerda: 8 óra után indulás az iskola elől Gyulára go-kartozni busszal 12 óráig. Kísérők: Pelle László, Klemm Tamás
Utána ebéd az iskola ebédlőjében. Délután 2-től utazás Mezőhegyesre, a Ménes birtokra, hazafelé a szabadkígyósi Wenckheim-kastély megtekintése. Morárné Julika, Pelle László, Brandt Antalné
Május 5. csütörtök: 8:30-kor indulás Romániába, a szomszédos Szentanna városában, ahol a német nemzetiségű iskolát fogjuk megnézni, az ott tanuló diákokkal beszélgetünk hagyományaikról, és az Európai Unióról. Kísérő: Pelle László, Pelle Ágnes,Lukácsné Kohut Anna, Brandt Antalné
Május 6. péntek: 8 órakor indulunk Hódmezővásárhelyre az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági napok kiállítását nézzük meg, majd továbbhaladva Szeged városát nézzük meg. Pelle László, Klemm Tamás.
Május 7. szombat: Délelőtt szabadprogram a családoknál. A piac megtekintése Békéscsabán, vagy a Csabacenter, stb. Ebéd a vendéglátóknál. Délután csomagolás, úticsomag készítése minden tanulónak a családoktól, majd 3 órától búcsúzás az iskola udvarán, ahol a vendégeknek és vendéglátóknak hidegtálas vacsora.
Este hazautazás.
Minden szervező és résztvevő pedagógusnak, szülőnek, tanulónak köszönjük a segítségét!
Rapajkó Tibor
Az eleki kötődésü Singer Ferenc (1919-1993) 1968. június 16-án Eleken mutatta be ezüstmiséjét. Több paptársával együtt jogtalanul internálták 1949-53-ig, melyben közrejátszhatott az is, hogy cserkészvezető is volt, ami akkor nagy “bűnnek” számított. Singer Ferenc 1966-93-ig szeged-tarjáni plébános volt.
elekfoto 