Kategóriák
esemény rólunk szakma

Százezer

2011. áprilisa óta működik az elekfoto. Örömmel tudatjuk minden kedves olvasónkkal, hogy a megtekintések száma nemrég meghaladta a százezret.

Ez akkor is szép szám, ha ebben benne vannak részben a saját “szerzői olvasások” is – ennyi a magyar változat olvasottsága, a németé még egy kicsivel hozzájárul a számokhoz.

A húszezres határt a 2015-ös megtekintések is meghaladták. Köszönjük minden kedves olvasónknak, és szerzőnknek!

Klemm Tamás

elekfoto.com

Kategóriák
album archiv ballagás csoportkép emberek esemény iskola munka rólunk

A 8. osztályosok ballagása, 1968

Újabb képpel bővül az osztályképek sorozata. Ezúttal azokat a diákokat és tanáraikat mutatjuk be, akik az 1967-68-as tanévben „ballagtak” Eleken a 8. osztály elvégzése után. A fényképet két forrásból is megkaptuk, Janecskó János igazgató úrtól és Dr. Mester György tanár hagyatékából.

Utóbbi hátoldalán ez olvasható:

„Mester”-nek szeretettel a VIII. a

Tinger (János osztályfőnök)

A tanárok (balról): Kerekes Gábor, Nagy András, Zemplényi Lászlóné, Vígh Ferenc, Tinger János osztályfőnök, Janecskó János igazgató, Nádor J. Istvánné és Radnai László igazgatóhelyettesek, Mester Györgyné, Mester György, Mérai Istvánné, Szikes Péterné, Hack Lőrinc (?)
A tanárok (balról): Kerekes Gábor, Nagy András, Zemplényi Lászlóné, Vígh Ferenc, Tinger János osztályfőnök, Janecskó János igazgató, Nádor J. Istvánné és Radnai László igazgatóhelyettesek, Mester Györgyné, Mester György, Mérai Istvánné, Szikes Péterné, Hack Lőrinc (?)
Kategóriák
csoportkép emberek esemény gasztro meghívó rólunk tánc Uncategorized zene

Békés megyei németek anyanyelvi és kulturális napja

Eleki német népviselet
Eleki német népviselet
Kategóriák
csoportkép emberek esemény gasztro meghívó rólunk történelem utazás zene

A magyarországi németek legrégebbi találkozója

A napokban érkezett Theresia Zöllnertől Laudenbachból az alábbi, Németországban megjelent újságcikk.
Nagyon köszönjük, és gyorsan  közreadjuk, mielőtt  az ősz beköszöntene, hiszen  egy nyári eseményröl van  szó. A szöveg magyar fordítását is csatoljuk.

A 70. eleki búcsú Leimen-St.Ilgenben
A 70. eleki búcsú Leimen-St.Ilgenben
Kategóriák
emberek esemény gyász iskola munka rólunk szakma

Arató Mátyás matematikus Eleken született

Mag Valéria és lánya, Császárné Sólyom Judit eddig is nagyon sok értékes képpel és írással gazdagították az „elekfoto”-t.

Nagyon örülök, hogy az oldal segítségével személyesen is megismerkedhettem velük. Mint elmesélték, „szívük még ma is Elekért dobog”.

Ezúttal az eleki születésű, neves matematika professzor, Arató Mátyás életművét méltató nekrológot juttatták el hozzánk. Az írás  a Debreceni Naplóban jelent meg 2015. július 11-én.

Nagyon köszönjük, és mindkettőjüknek további aktív éveket, jó egészséget kívánunk!

cikkcikk

 

Mester Klára

Kategóriák
album archiv ballagás csoportkép emberek fotózás iskola rólunk

Osztálykép az 1950-es évek végéről

Janecskó János igazgató úrnak köszönhetjük ezt a jó hangulatú osztályképet is. Bár a felvétel időpontja bizonytalan, kárpótolnak a derűs arcok: a tanárok, a diákok és a „technikai dolgozók”, Vince bácsi és Mari néni („Másenka”) is jókedvűek.

Kategóriák
album ballagás csoportkép emberek esemény iskola rólunk szakma

Ballagás, 1970

Általános Iskola Elek, 1970- 8.B osztály
Általános Iskola Elek, 1970- 8.B osztály
Kategóriák
album ballagás csoportkép emberek iskola rólunk

Janecskó Gyöngyi: osztályképek 2.

Ezúttal az 1954-55-ben született diákok felső tagozatos osztályképeit juttatta el hozzánk Janecskó Gyöngyi.

Osztálykép 1965-66-ban az eleki Általános Iskolában
Osztálykép 1965-66-ban az eleki Általános Iskolában
Kategóriák
iskola rólunk szakma

Busa Lászlóné osztálya – 1962-63

Több, mint 40 gyerek egy alsó tagozatos osztályban? – Az 1960-as években ez teljesen megszokott jelenség volt az eleki Általános Iskolában.

Busa Lászlóné és osztálya, 1962-63
Busa Lászlóné és osztálya, 1962-63
Kategóriák
család egyház emberek esemény rólunk történelem

Húsvéti harangok – Elek, 1946 április

Reibel Mihály esperes húsvéti misét celebrál a temetői kápolnánál, Elek, 1940-es évek
Reibel Mihály esperes húsvéti misét celebrál a temetői kápolnánál, Elek, 1940-es évek

1946-ban április utolsó harmadára, 21-22 -re esett a húsvét.

A nagyhét (Karwoche/khoarvuxa), a nagyböjt utolsó hete -virágvasárnaptól nagyszombatig – máskor szorgos előkészületekkel telt Eleken.

Folio_173v_-_The_Entry_into_Jerusalem