Előző cikkünkben említettük, hogy több fénykép is készült 1964-ben a toronyból, egy Elekről szóló tanulmányhoz.
Az előző kép a Gyulai utat mutatta, északi irányban, a mostani pedig a nyugati ablakból készült. A Kétegyházi út belső szakaszát ez idő tájt Tanácsköztársaság útjának hívták, de, ha nem tévedek, volt korábban rövidebb ideig Sztálin-, és még korábban Hitler út is – ezt a fontos utcát mindig az aktuális diktatorikus hatalom kedvenc témájáról vagy erős emberéről nevezték el. Igazán szerencse, hogy valahová vezet, és végre rendes neve van manapság.
Kilátás a toronyból nyugati irányban, 1964.
A kép érdekessége többek között a plébánia udvara a szép veteményessel. Wagenhoffer plébános nyilván szeretett kertészkedni.
Ma is körülbelül ez látszana innen, persze egy-két épület változott, van kerékpárút, és a villanyoszlopok sem fából vannak manapság.
Városunk ismertetőjegye és jelképe, egyben az egyetlen valamelyest eredeti állapotban maradt műemléke a templom. Tornya messziről látszik, hisz jó magas – ez a szerencsés tulajdonsága kiváló kilátást biztosít belőle. Mindig szerettem nézegetni a toronyból készített fotókat, bár, érdekes módon, jómagam még nem jártam fent.
A most következő képet nagymamám, az egykori tanítónő, Gáspár Lászlóné Torday Adél készítette. 1964-ben egy pályázaton vett részt, melynek témája “Elek község szocialista fejlődése” bemutatása volt. A pályázaton harmadik helyet, és egy akkori viszonyok közt komoly pénzdíjat nyert alkotást a két lányát egyedül, igen szerény körülmények közt nevelő tanítónő hosszas munkával állította össze.
Nem lehetett igazán könnyű dolga, hisz ő maga nem született eleki volt, így valamelyest kívülállóként készítette el a történeti művet. Szerencsére nem csak a címmel megadott témáról írt, hisz akkor húsz év történéseit kellett volna csupán összefoglalnia… a tsz-ek létesítéséről, és egyéb “nagyszerű” szocialista vívmányok létrehozásáról. Ehelyett rendesen utánajárt Elek történetének, a dicső szocializmus előtti éveket is figyelembe véve.
Sajnos nem volt lehetősége sok fényképet készíteni, de a szépen bekötött kéziratba azért bekerült három egész jól sikerült fénykép, amit illusztrációként készített a történet mellé. No de félre a szöveggel, lássuk a képet. Íme:
Kilátás a templom tornyából északi irányba, 1964
Az itt látható kép (rákattintva nagyítva is nézegethető) északi irányban mutatja a kilátást, tehát a Gyulai utat látjuk.
A látóhatárt kémlelve feltűnik, hogy a jelenlegi benzinkúttal szemközti házak, és az azok mögötti negyed (Gerolzhofen utca) helyén akkor még csupán vályogvető tavak, illetve rétek voltak – maga a benzinkút sem létezett még. A falu vége a mostani Vécsey sor sarkán volt.
Az előtérben lentről fölfelé látszik egy háromszög a templom melletti iskolaépület tetejéből, utána a palatetős, látszólag fehér tetejű épület Fröhner János lakóháza, aki akkoriban fodrász volt, és műhely-bolthelyisége is itt volt. Ő később a ház lebontása után a Lökösházi úton lakott és dolgozott, a Gimnázium épületével szemben. Ezen épületek helyén ma a Polgármesteri Hivatal, illetve a mellette levő utca van.
A Fröhner-ház után következett a Vertán-féle ház, melynek tulajdonosa gyógyszerészként dolgozott. Érdekessége, hogy ez az épület a Gyulai út és a régi piactér (ma parkoló, az Anno Söröző mellett) sarkán állt, udvara és kertje pedig eredetileg a József Attila utcáig ért. Később a kert végébe épült a két nagy tömbház, legújabban pedig a ház helyére került a ma a postahivatalnak is helyt adó nagy lakóház.
E sorok írója sokat játszott az egykori rendkívül hangulatos, parkosított kertben, mivel gyermekkorának kezdetét ott töltötte, 1982-ig, ami után az akkorra erősen omladozó épületet lebontották.
A mai aszfaltozott “városi” környezet, ami ott látható, sajnos nem nevezhető valami szépnek, viszont legalább jó sok család lakik a házakban, amik ide épültek, nem csak egy.
Az Ady Endre utca mai park jellegű szakasza akkoriban piactér volt, és a sarkán álló mai Anno söröző, egykori Kunditz-ház homlokzata ma is ugyanilyen. A mai garázssor helyén is valamilyen, a mostani kinézetéhez hasonló kerítés volt, részben bolthelyiségekkel, gondolom a piactér miatt, melyektől jobbra egy nagy ház látható – ez szintén ma is ott áll, csak éppen az ablakai lettek sokkal kisebbek, és a homlokzata egyszerűbb.
A Gyulai úton tovább szemlélődve látszik, hogy a mai Idősek Klubja akkor is ugyanígy állt a Semmelweiss-utca sarkán, ahogyan a legtöbb épület alakja a maiakhoz hasonlít, persze kivéve az időközben épült új házakat.
Az út kanyarulatában, a mai benzinkút utáni részben fehérre festett beton védőkorlátok voltak, amiket messziről látni.
Hack Antal 1925. augusztus 27-én született Eleken egy szegény családban. 1945. január 2. és 1947. július 17. között kényszermunkán (málenkij robot) volt az édesapjával és az öccsével a Szovjetunióban.
Hack Antal
A “bűne” csak az volt, hogy német. Az optimizmusa és humora szerencsére mégis hazahozta!
A mai képen az eleki Hammer János és Ament György családja látható: Hirth Erzsébet, Hirth Franciska, a feleségek, a nagyszülők, valamint a gyermekek: H. Franciska, H. József, H. Veronika, H. Antal, A. Alojzia és A. Antal.
Egykoron nem volt ritka a nagy család még a jómódúaknál sem. Manapság sajnos az anyagiasság miatt “csak a jelen számít”, a jövő, így a gyermek kevésbé fontos, ami több mint bűn!
Valamikor ma hajnalban ötezredik alkalommal tekintették meg a blogunkat. Tavasz óta.
Ez tulajdonképpen semmi különös, és a megtekintések valamekkora hányada a szerkesztőség tagjainak köszönhető, amolyan munka közbeni ellenőrzésként, de mégis azt mutatja, hogy van értelme csinálni.
Pezsgőt azért nem bontunk, de mégsem kis dolog, hogy ennyien olvastak minket. Köszönet érte!
És ehhez még hozzájön a német nyelvű párhuzamos változat látogatottsága, amely ugyan csekélyebb, hisz azt sokkal később kezdtük el, és a német nyelvű érdeklődők általában az idősebb, nem internet-felhasználó korosztályhoz tartoznak, ennek ellenére a német változat is nemsokára eléri az 500-at. Talán hozzájárulunk kicsit általa Elek ismertségéhez a világban…
Óriási mennyiségű képanyagot szkenneltünk az utóbbi időben, de továbbra is kérünk bárkit, akinek lenne képe, története, érdekes témája, amit meg lehet itt jeleníteni, jelentkezzen! E-mail címünk az “Önnek is van egy fényképe?” menüben!
Nem szoktunk célzottan anyaggyűjtési felhívásokat közzétenni egy-egy konkrét témára, de most megpróbálkozunk vele. Jelenleg anyagot keresünk tehát a következő témákhoz:
– Elek vasútvonalának története
– Törzsök Attila és az Éneklő Elek
– Az eleki téglagyár
Kérünk mindenkit, aki tud valamit ezekről, azaz fotója vagy valamilyen története van róla, ne kíméljen az információkkal!
Az 1930-as években készültek a következő szép, aratást bemutató fotók, valószínűleg a már említett Singer plébános keze által.
Az akkori “kombájn” egy állva dolgozó, gőzhajtású cséplőgép volt, melyet béreltek a gazdák, mindenki sorban, egymás után vette igénybe, előjegyzés alapján.
Ez a gőzgép hajtotta meg a cséplőgépet. A nagy meghajtókeréken látható az ékszíj.
A meghajtóerőt a csépeléshez egy amolyan gőzmozdony jellegű masina szolgáltatta, melyekből manapság néhányat meg lehet még tekinteni az ópusztaszeri emlékpark szabadtéri gépmúzeumában. (http://www.opusztaszer.hu). Voltak is időnként nagy tűzesetek amiatt, mert begyulladt a száraz szalma a gőzgép tüzétől.
A terményt (a képen gabona látható) kézzel kaszálták, majd kézzel cipelték a kévéket a géphez.
Az aratás alapművelete a kaszálás és a kévék összehordása volt. Jó sok munka volt egy nagyobb földön, 1939 körüli a kép.
Érthető, hogy régebben miért élt meg több ember a földek műveléséből… Ma egy kombájn talán 20 ember és néhány ló munkáját is elvégzi – hiába, haladunk a korral.
A Singer-Strifler család arat 1939 körül - zsákokkal, mögöttük a cséplőgép látható
Érdekes, és ezt a Claas honlapján olvastam még régebben, hogy a kombájnban forgó dob ( a cséplődob) ötlete még a XVIII. századból származik… a nagy francia forradalom idején találták ki a konstrukciót. Tehát a mai óriás csoda betakarító-masinák a gépezetük mélyén hasonló szerkezettel dolgoznak, mint 200 éve!
Ezen a képen jobban látszik maga a cséplőgép, tetején a munkásokkal.
Aratás van most is, csak éppen a kukoricának van itt az ideje. Azért a hangulatot visszaadják rendesen ezek a búza betakarítását mutató képek is.
Valamikor a XX. század közepén készült a következő fotó, melyen az eleki iparosok láthatóak egy szép csoportképen.
Valószínűleg “megkérték” őket, hogy vegyenek részt az aratáson.
Több, közismert eleki személyiség is látható itt. Aki ismeri a nem felsoroltakat, kérjük őket, bátran írjon hozzászólást, vagy írja meg a kapcsolatfelvételi űrlapon!
Eleki iparosok 1950 körül, aratás idején
A legfölső sorban jobb oldalról az első Gyurkovics Kálmán, a híres fodrász, ezúttal nem legendás borotvájával, hanem egy hatalmas kaszával felszerelkezve. A legalsó ülő sorban balról az első Forman István, az ötödik (nagyjából a kép közepén) a cipész Balogh Lajos, a hatodik Bloch Márton.
Köszönjük a képet Dávid Rémusznak, akinek a nagypapája a második sorban balról a második, valamint Kalló Pálnak, akinek a családi gyűjteményében található az eredeti felvétel!
Egy 1958. március 15-én datált esküvő képei következnek most.
Tiba András és Galbács Zsófia esküvőjén, a népitánc-csoport tagjaival, 1958. március 15.
Tiba András (1935-1994) és Galbács Zsófia (1938-2007) e napon mondták ki a boldogító igen szót az eleki tanácsházán.
Tiba András és Galbács Zsófia esküvője napján a tanácsháza lépcsőjén, 1958. március 15.
A menyasszony, Galbács Zsófia az Elek és Gyula közti tanyavilágban nőtt fel, és itt is járt a farkashalmi iskolába a 7. osztályig, majd a nyolcadikat már Eleken végezte. Az ifjú férj, Tiba András a manapság Romániához tartozó Nagyzerindről menekült szüleivel a háború alatt magyar földre, és később itt találta meg boldogságát kedvese, Zsófia személyében.
Mindketten lelkes tagjai voltak az akkori eleki színjátszó és a népitánc-csoportnak is, ez utóbbiban ismerték meg egymást. Esküvőjük nagy esemény volt, hiszen a rokonokon kívül a népitáncosok színe-java, az eleki közélet sok jeles személye is részt vett rajta.
Tiba András népitáncosként a színpadon, az eleki kultúrházban.
Nem csak a táncban és színjátszásban jeleskedett az ifjú házaspár, hanem szorgosan dolgoztak: András pék volt a gyulai kenyérgyár eleki üzemében, míg felesége előbb ruhabolti eladó volt, majd óvodai dada, később újra eladó a kenyérboltban, végül élelmezésvezetőként dolgozott a gyermeknevelő intézetben nyugdíjazásáig.
Tiba Andrásné menyecsketánca a legendás orvossal, dr. Győri Gyulával, 1958. március 15.
A házaspárnak három gyermeke született, András, Andrea és Zoltán.
Köszönöm Tiba Andreának a történetet és az érdekes fotókat!
elekfoto 