Ezt a képet az iskola digitális állományai között találtuk, a ma már szociális foglalkoztatóként működő egykori polgári iskola látható rajta, régi fényében. A tűzfali homlokzatán egy szépen kidolgozott koronás állami címer is látható, lentebb pedig egy nagy tábla, jelezvén, hogy ez egy Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola.
Az eredeti a Leimen-Ház múzeumában tekinthető meg.
Az előző képhez kapcsolódik az iskola tantestületének 2005. őszi kirándulásán készült csoportkép – családtagokkal együtt ekkor 55-en voltak.
Klemm Tamás
A következő két érdekes csoportkép az eleki Általános Iskola tantestületét ábrázolja, valamikor a 60-as években.
Jól látható, hogy akkor még tekintélyes csapat szolgálta a tanulók épülését – egy mai hasonló csoportképen az itt dolgozó kollégák sokkal kisebb helyen elférnének… Sajnos a gyerekek száma is erősen megcsappant azóta.
Van jó néhány kedves arc, akit már sajnos nem láthatunk többé, de azért olyanok is, akik szerencsére ma is élnek – Viszonylag könnyű a feladat, mert ők sokunkat tanították, de mégis jön az érdekes feladvány – ki kit ismer fel? Szeretettel várjuk a neveket!
A képek a zárda iskola bejárata előtt készültek, ahol manapság egy rámpa, és egy előtető is van – egyébként az ajtó ma is létezik, csak modernre cserélték nem is annyira régen.
Köszönjük a két szép fotót Kocsis Józsefnének!
Klemm Tamás
A következő fotón az ukrajnai “Malenkij robot” eleki résztvevői – az egykori eleki diákzenekar tagjai – vannak, érdekes lenne megállapítani, hogy kik voltak ők!
Köszönjük a képet Vízi Erzsébetnek!
Az eleki református imaház bejáratában látható mától ez a Betlehem.
Klemm Tamás
Egy disznóvágás egyik munkafolyamatát örökítette meg színes fényképen Durst Ferenc családjának egyik tagja.
A képen jobb oldalt id. Durst Ferenc (1916-1996) látható, középen kendőben Durst Ferencné szül. Biroga Veronika (1919-1986) tevékenykedik, a Betyárvárosban napjainkban is álló házuk udvarán.
Köszönjük a fényképet!
Rapajkó Tibor
Elek sajátságos történelmi helyzete miatt (egykori német többség, kiűzetés) ma több alapvető dologról szinte semmit sem tudunk, pl. azt sem, hogy kik tanítotak az eleki polgáriban az 1930-as években, pontosabban milyen tantestületi képek készültek akkor.
Ezért örvendetes az, hogy egy nem régen íródott helytörténeti munka közölt egy csoportképet, de úgy, hogy feltüntette az egykori tanárok neveit is, amit mi is átvettünk, még annak a tudatában is, hogy tudjuk, a másolás nem a legjobb minőségű, de itt a legfontosabb mégis az volt, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt “láthatóvá” tegyük azokat, akik egykoron írni, olvasni és tisztességes életre tanították az eleki ifjúságot.
A képen a hátsó sorban balról jobbra a következők láthatók: Vitéz Marossy József, Zsák János, Eleméry Antal, Szajkó Mátyás, Kemenes Mátyás, Borsovitzki Gyula, Schlachter András, Hoffmann János, Hauck Mátyás, Jánossi Gyula és Poszt János.
Ülnek, balról jobbra: Kontúr Antónia, Kemenes Jolán, Marossyné Schwetter Erzsébet, Elekes Lujza, Zsák Antal ig., Zsák Jánosné, ?, ? és Zsák Antalné.
Forrás: Ament Andor: A 100 éves eleki Ament-ház születésnapjára. Bp., 2011. 24 p.
Rapajkó Tibor
Bauer Ferenc 1919. augusztus 28-án született Eleken. Az anyakönyvi bejegyzések szerint a család akkor a Gyulai u. 170. szám alatt lakott, ami ma valószínűleg a 21-es házszámnak felel meg. Az édesapja, Bauer Ferenc gazdasági alkalmazott ebben az időszakban, az édesanyját pedig Mahler Franciskának hívták. A keresztelő pap neve is híres, dr. Csepregi Imre, egykori eleki plébános (1913-31) és helytörténész.
A család nem sokkal később Medgyesegyházára költözött, így a kapcsolata gyakorlatilag megszűnt Elekkel.
Tanulmányait a háború alatt kezdte el, amit csak katonai szolgálata, sebesülése után, 1946-ban tudott befejezni. 1961-ben doktorált, 1978-ban pedig a mezőgazdasági tudomány doktora lett, de tanított a kecskeméti főiskolán is.
Foglalkozott ciroknemesítéssel, írt könyvet pl. növénytermesztésről és talajerő-gazdálkodásról is. Jelentőségét azzal is bizonyítani lehet, hogy életrajzát tartalmazza A Révai Új Lexikonának II. kötete is, mely Szekszárdon jelent meg 1998-ban, tehát még B. F. 2003. augusztus 26-i halála előtt!
Klemm Tamás
Ma esti gyertyagyújtogató túránkon végigjártuk szeretteink sírjait a temetőben. Eközben készült néhány hangulatos kép.
Látszik a trend, hogy gyakorlatilag eltűntek a hagyományos, odacsepegtetős-leragasztós gyertyák a temetőkből, helyettük mindenki mécseseket visz ki.
A temető bejáratánál mindjárt a II. Világháborúban itt elesett magyar és szovjet katonák két síremléke fogad – manapság a magyarra fordítunk több gondot, és azért ez helyén is van így Mégiscsak a sajátjaink voltak. A szovjet emlékmű pusztul, pár éve ledőlt róla a vörös csillagos obeliszk. Ők is kaptak azért pár mécsest – valójában egyik fél katonái sem akarták azt, ami miatt itt vannak – mármint meghalni. Így sikerült.
Érdekes az időjárás, pár éve visszatérően kellemesnek mondható a klíma ilyenkor. Nem olyan rég viszont volt olyan eset, hogy térdig kellett gázolni a hóban a gyertyagyújtáshoz. A gyertyák is szépen égtek, a szél sem volt erős. Az ünnep mély szellemiségét csak kicsit zavarta meg, hogy egyesek a virágbolt helyett a sírokról szerezték be az emlékezés virágait. Nyilván őszintén szerették és tisztelték elhunyt családtagjaikat… csak éppen nem jöttek rá arra, hogy szeretteire emlékezvén nem vall nagyon mély érzelmekre az, ahogyan másokat ebben aljas és visszataszító módon megkárosítanak.
