2011 nyarán fedeztem fel az eleki temetőben egy szerényen meghúzódó síremlékegyüttest.
A báró Tomassich család síremléke az eleki katolikus temetőben
Az egyik sírkő hátoldalán a következő felirat olvasható:
Itt nyugszanak
Báró
Tomassich Miklós
1769-1848 és neje
györöki
Edelpacher Antónia
1777 – 1829 gyermekeik
Miklós, Károly, Klára és férje Bíró Imre, valamint Imre, a család utolsó sarja és neje Zettykó Anna s ezek gyermekei Ilona és László.
Holttestük maradványait lökösházi volt birtokukról kegyeletes lélekkel e helyre hozatta 1931. szept.2-án dédunokájuk: gávai Dr. Gaal Jenőné szül. Varjassy Lenke
A gávai Dr.Gaál Jenőné szül. Varjassy Lenke által készíttetett felirat
Arad vármegye térképét böngészgettem amikor rátaláltam egy bizonyos Báró Tomassion majorra. Valószínűleg a major a tulajdonosáról kaphatta nevét viszont érdekes, hogy soha senki nem hallott még ilyen nevű báróról a környéken.
Báró Tomassion major 1910
Valószínűleg rövid életű lehetett a major, ugyanis csak ezen az 1910-es térképen jelölték, se előtte se utánna nem találtam meg más térképeken.
A következő 9×12 cm nagyságú kivágott hirdetést az E-Bay-en találtam.
Takarékpénztári hirdetés 1917-ből.
A hirdetés szövege szerint a “Részvénytőke és Tartalékalap 12,700.000 Korona. Leányvállalatok: Elek és Battonya.”
Érdekes, hogy a hirdetés német nyelven jelent meg. Sajnos azt nem lehet tudni, hogy milyen lapban, az eladó csak azt tartja biztosnak, hogy 1917-ből származik. Nekünk ez is azért elég sokat jelent és sok információval bír.
Újtelepen sétálva tűnt fel ez a szép állapotban fennmaradt sínszál. A híres erdélyi vasműben készült 1879-es példány jó eséllyel az eleki hév-vonal anyagából származik, hiszen a vasutat 1882-ben avatták.
Jelenleg az újtelepi bolt nagykapujának jobb szárnyát tartja, így menekülhetett meg a kohó tüzétől évtizedeken át.
Nem, a cím nem elírás. A Vöröskereszt fényképes eltűntek listájában keresgéltem a II. világháborúban eltűnt katonák közt, amikor megtaláltam Guthier Ludwig nevét, aki 1906.12.23-án született és 1944. szeptemberében tűnt el Elleknél. Gondoltam ez elírás, egyértelmű. De a “jó kutató” mindennek utánajár, így beütöttem a google-ba, hogy “Ellek”…. és lám….
Az persze tény, hogy a II. világháborúban -pláne 1944-ben- sem a magyar, sem a német katonák nem harcoltak ott. Vagyis az adatbázisban természetesen elírták a helység nevét, de érdekesség, hogy még így is létező településnevet olvashatunk.
“Blickfangos” címre bukkantam a minap az egyik könyvesboltban. Vajon mire vonatkozik a kérdés? Elek földrajzi fekvésére, netán hajdanvolt nagyságára, jelentőségére?
A németországi „BVA“ honlapján megjelent a német parlament pénzügyi bizottságának döntése az egykori német állampolgárságú vagy NÉMET SZÁRMAZÁSÚ polgárok kényszermunkára hurcolás miatti kártalanításáról.Aki a BVA honlapján elérhető űrlapokat kitöltve a szükséges bizonyítékokkal együtt beadja a kérelmét, az a személy, vagy hozzátartozója 2 500 EURO egyszeri kártalanításban részesül. (Beadhatja a kérelmét még élő málenkij robotos, és a 2015. november 27-e után meghalt málenkij robotos házastársa, vagy gyermeke.)
Az alábbi német nyelvű levél tartalmazza azt a linket, ahonnan a szükséges dokumentumok letölthetőek.
Sehr geehrte Damen und Herren,
Liebe Landsleute,
Der Haushaltsausschuss des Deutschen Bundestages hat am 6. Juli 2016 die Richtlinie über eine Anerkennungsleistung für ehemalige deutsche Zwangsarbeiter (sog. ADZ-Anerkennungsrichtlinie) gebilligt. Danach sollen die Betroffenen für ihr erlittenes Zwangsarbeiterschicksal eine finanzielle symbolische Anerkennung in Höhe von 2500 € erhalten.
Die ADZ-Anerkennungsrichtlinie trat am 1. August 2016 in Kraft, dementsprechend ist das Antragsformular mit erläuternden Hinweisen seit dem 1. August 2016 auf der Homepage des Bundesverwaltungsamtes unter www.bva.bund.de/zwangsarbeiter
Unter der genannten Internetadresse finden Sie folgende Dokumente:
– ADZ-Anerkennungsrichtlinie,
– Merkblatt(mit den wichtigsten Informationen zur Antragstellung),
– Antragsformular,
– Vollmachtsformular.
Die wichtigsten Informationen laut Richtlinie sind kurz zusammengefasst die folgenden:
Den Anerkennungsbeitrag können ehemalige deutsche Zwangsarbeiter, die als Zivilpersonen aufgrund ihrer deutschen Staatsangehörigkeit oder Volkszugehörigkeit kriegs- oder kriegsfolgenbedingt zur Zwangsarbeit herangezogen wurden erhalten.Berechtigte laut Richtlinie sind also Personen die wegen ihrer deutschen Staatsangehörigkeit oder deutschen Volkszugehörigkeit zwischen dem 01.09.1939 und vor dem 01.04.1956 durch eine ausländische Macht zur Zwangsarbeit verpflichtet wurden. Antragsberechtigt ist nur, wer als Zivilperson zur Zwangsarbeit verpflichtet wurde.
Können Hinterbliebene die Leistung erhalten? „Wenn der Berechtigte in der Zeit zwischen dem 27.11.2015 und dem 31.12.2017 verstorben ist (!!!), kann ein Hinterbliebener (d.h. ein Kind oder Ehegatte) die Anerkennungsleistung erhalten.“ Als Grundlage der Richtlinie dient nämlich die Entscheidung des Deutschen Bundestages vom 27. November 2015. Ist also jemand der Zwangsarbeit geleistet hat, vor diesem Datum verstorben, können die Hinterbliebenen diese Leistung leider nicht erhalten.
Wo und wie ist der Antrag zu stellen? Die einmalige Anerkennungsleistung erhalten Sie nur auf schriftlichen Antrag. Der Antrag ist in deutscher Sprache an das Bundesverwaltungsamt, Außenstelle Hamm, Alter Uentroper Weg 2, 59071 Hamm, Deutschland zu richten.
Für Auskünfte steht Ihnen ein telefonischer Service in Deutschland
Per Mail erreichen Sie die Servicestelle unter: adz@bva.bund.de
Bis wann kann der Antrag gestellt werden? Die Antragsfrist endet am 31.12.2017 (Ausschlussfrist).
Wer ist von der Anerkennungsleistung ausgeschlossen? Nicht leistungsberechtigt ist, wer der Leistung unwürdig ist. Unwürdig ist gemäß § 8 Abs. 3 der Richtlinie insbesondere, wer
der nationalsozialistischen oder einer anderen Gewaltherrschaft erheblich Vorschub geleistet hat oder
Kriegsverbrechen oder Verbrechen gegen die Menschlichkeit begangen oder daran teilgenommen hat oder durch sein Verhalten gegen die Grundsätze der Menschlichkeit verstoßen hat oder
in schwerwiegendem Maße seine Stellung zum eigenen Vorteil oder zum Nachteil anderer missbraucht hat.
Erről a kártalanításról az egyik kereskedelmi rádióban is hallottam egy riportot. Abban azt javasolták, hogy az érintettek vegyék fel a kapcsolatot a helyi német kisebbségi önkormányzattal, ott valószínűleg tudnak segíteni.
Egy aukciós oldalon leltem rá erre a sörösüvegre. Sajnos már az aukció lezárta után, így nem tudtam megvásárolni, de a képet azt most közkinccsé tudom tenni.
A sörösüveg felirata: Dreher sörfőraktár Elek
Az üveg bizonyítja, hogy a Drehernek Eleken volt egy sörfőraktára. Azt már eddig is tudhattuk, hogy nálunk hagyománya van a bor készítésnek és fogyasztásnak. De ezek szerint a “sörös életben” is fontos szerepet töltött be a település.
“1946 tavaszán kezdődtek az újabb megpróbáltatások: A nagyszülőkkel együtt el kellett hagynom Magyarországot, mi is ahhoz a közel 4000 elekihez tartoztunk, akiket elüldöztek hazájukból. Keresztanyámmal, keresztapámmal és öt gyermekükkel egy 10 fős csoportot képeztünk. Németországba érkezve Heidelberg térségében néhány napot egy gyűjtőtáborban töltöttünk, majd Waldhilsbachban kaptunk egy másfél szobás lakást a helyi iskolaépület 3. emeletén.
Waldhilsbach-ban ebben az iskolaépületben laktak a 3 ablakos padlástéri lakásban
Itt sokat nélkülöztünk, éheztünk; a háború után Németországban mindenkinek nehéz volt az élete, nem fogadtak minket szívesen.
Szerencsére járhattam iskolába, de 10 évesen már munkám is volt a családban: Egy idősebb unokatestvéremmel nekünk kellett ellátnunk a háztartást tűzifával.
A helyzetem csak rosszabbodott, amikor idős és beteg nagyszüleim az öregek otthonába kerültek.
Mivel a keresztanyámnál nagyon sokat éheztem, egy nagybácsi vett magához, aki az amerikai laktanyában dolgozott, és ott tudott ennivalót szerezni. Az amerikai katonák u.i. elajándékozták azokat az élelmiszereket, amiknek már lejárt a szavatosságuk.
A következő tartózkodási helyem Bajorországban, Nörtlingenben volt, ismét másik rokonoknál. Itt egy nyarat és egy telet töltöttem. Ez a nagybácsi egy gazdag parasztgazdánál dolgozott, így élelmiszerrel jobban el voltunk látva. Deiningenben – Alerheim mellett – éltünk, ahol a katolikus szentmiséket is látogattuk, én a többi gyerekkel együtt rendszeresen ministráltam. Itt figyelt fel a plébános a helyzetemre, fizikai állapotomra. Az egyik vasárnapi misén a prédikáció végén arra kérte a híveket, hogy segítsenek nekem. Ezután egy évig minden vasárnap egy család látott vendégül ebédre. Egy idősebb és egy fiatal házaspár volt két gyerekkel – máig hálás vagyok nekik.
Wieblingen. Balról jobbra: Wittmann György, Emenet Mihályné (Wittmann Magdolna, nevelőanyja), Kittler Antal (unokatestvér) és Wittmann György egyik osztálytársa
Az ötödik és utolsó lakhelyem ötéves németországi kintlétem alatt ismét Heidelberg térségében volt; ezúttal édesapám legidősebb lánytestvéréhez kerültem. Ő úgy bánt velem, mintha a saját gyereke lettem volna. Mivel a lánya már férjhez ment, ő meg nem akart gyerek nélkül maradni, magához vett, pedig meglehetősen nehéz élethelyzetben volt. Egy 4X4 méteres, egyetlen helyiségből álló “lakásban” ápolta baleset következtében lebénult férjét is.
Ennél a nagynéninél jól éreztem magam, boldog gyerek voltam. Wieblingenben jó tanárunk volt az iskolában, mehettem a többi gyerekkel játszani, például sokat fürödtünk a Neckarban. Helyzetem javulásában nyilván szerepe volt a gazdasági fellendülés kezdetének is: 1949-ben Nyugat- Németországban bevezették az új Márkát.
Így számomra a hír, hogy 1951-ben megjelent Magyarországon egy rendelet a családegyesítésről, inkább rossz hír volt, már nem akartam hazamenni.”
Hogy Wittmann György (és még másik hat, hasonló sorsú eleki gyerek) hogyan tért haza, milyen nehézségei voltak a későbbiekben pl. hiányos nyelvismerete miatt, hogy élték meg a szülei ugyanezt az időszakot, a 2017-es “Deutscher Kalender”-ben lesz olvasható.
A Bánhidy kastély a II. világháború után iskolaként üzemelt tovább. Egy elég kis létszámú osztály járt ide. Ezeket a képeket az internetet böngészve találtam meg.
Íme a kastély iskola. Ezt a címert 1957-et követően vezették be, tehát a kép biztosan 1957 után készült.
Eleken is él még olyan személy aki bizony ebbe az iskolába járt egy rövid ideig. A képek megtalálhatóak:
elekfoto 