Kategóriák
emberek esemény háború politika történelem

Cseres Tibor: Felhők fölött száll a sas … avagy Elek és Krivojrog között (2.)

Csoportonként külön a férfiak (legények) s külön a nők (leányok) vetkőződtek mezítelenre a befűtött s meszelt ablakú tanteremben.

Az orvos későbbi emlékezésében megszépítve saját szégyenét, mesélte: – Egész életemben addig s aztán sem láttam annyi feszes, gyönyörű női mellet, mint abban a három napban, s annyi kókadt, lankadt, zsugorodott, hímvesszőt (pöcsöt).

Kern, látva, hogy Novikovval nem lehet alkudozni, másfelé nyúlt segítségért, a falut el nem hagyhatta, de a telefon a postán működött. Felhívta Békéscsabát, Szobek Andrást. Nehezen kerítette kagylóvégre a megyei titkárt, aki szintén MÉMOSZ-tag lévén, végre meghallgatta a panaszt – noha előbb legorombította, miért kél a „fasiszták” segítségére.

Három ilyen telefonbeszélgetés folyt Csabával. Szobek fenyegetődzött, ígért, de kiderült, semmihez sincs hatalma. Ezt a tehetetlenséget azzal ismerte be, hogy Debrecenbe segített egy telefonkapcsolást, egyenest Erdei Ferenchez. Erdei, miután a recsegő telefonban hosszas hallomozás után megértette, miről lenne szó, azt tanácsolta, kérjék az orosz őrnagyot, hogy a besorozottak közül engedje kereken 50 hümós személy mentesítését.

Azt már nem magyarázhatta meg Kern, hogy az elvitelre ítélteknek több mint a fele a hűségmozgalom embereiből került ki, s ezek közül mindössze ötvennek az érdemét feldúsítani, megemelni és személyét kiemelni, mentesíteni az ítélet alól, ahhoz legalábbis angyalnak kellene lenni. Ezt sem sikerült azonban megmagyarázni Erdei Ferencnek, aki akkor már belügyminiszter féle lehetett, s nem volt egészen tudatlan a német származású, német nevű néprétegek „munkába” szállításáról.

Kategóriák
archiv emberek esemény háború irodalom politika Rapajkó történelem utazás

Részlet egy megjelenés előtt álló könyvből

2013 tavaszán az eleki születésű,  és egész 18 éves koráig Eleken élő G. Fabulya Éva egy nagy,  de ugyanakkor nemes feladatba vágott bele,  felkereste azokat az eleki idős embereket,  akik 1945-47-ben kényszermunkán voltak a Szovjetunióban,  és vállalták a nagyobb nyilvánosságot is,  ami egy könyvben való szereplést jelent. (A szerző munkáját nagy mértékben megkönnyítette az,  hogy segítője Nádor Mária volt!) Az akkor nyilatkozók közül sajnos mára már többen meghaltak,  de szerencsénkre a visszaemlékezésük megmaradt,  ami a mai emberek számára is sok tanulságul szolgálhat.

A kötet tervezett címe ez:  Málénkaja rabota-Megélt történelem.

Mi most közölni szeretnénk egy részletet Bende Jánosné 1991-ben írt visszaemlékezéséből,  ami szintén olvasható lesz ebben kötetben.

Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül
Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül

(Bende Jánosné egykori eleki tanítónő 1914. október 14-én született Nagykamaráson Hack Terézia néven,  1939-82-ig Eleken élt,  és 2009. január 11-én halt meg Várpalotán.)  Visszaemlékezéséből megtudhatjuk,  hogyan zajlott le a szovjetek bevonulása Elekre,  illetve azt is,  hogyan kerültek ki kényszermunkára Szovjetunióba,  és azt is,  milyen embertelen világba csöppentek! Reményeink szerint a kötet a közeljövőben fog megjelenni. (Úgy legyen!)

1944. szeptember

Szeptember elején a német csapatok Románián keresztül teherautókon, autókon gyors iramban haladtak át Eleken. Mi aggodalommal tanítottunk 1 hétig. A következő héten már összefutottak a szomszédok nálunk a pincében, még a falu közepéből levő zárdából apáca, s több fiatal is odamenekült. „ hétig tartottak az éjjeli és nappali harcok. Házunk felett repültek át az aknavetők repeszei, több esett a tetőre és az udvarra is. Úgy éltünk lent, mint a barlanglakók. Az utcában több ház melléképülete megrongálódott, összedőlt. Szalmán feküdtek felnőttek, gyerekek, egy sorban. 1 ágy volt a pincében. Abban én feküdtem a két gyerekkel. Izgalomteli napok voltak. Zárt kiskapuk voltak mindenütt. Két hét után elcsendesedtek a harcok, én útnak eredtem szétnézni, hogy mi van a falunkban?

A fő utcákon halottak hevertek az utcákon. Senki sem mert hozzájuk nyúlni. 23-án vasárnap délután oroszok jöttek be a faluba, s elárasztották az utcákat. Ha valakinél órát, vagy töltőtollat láttak, elvették. A kerékpárokat elszedték. Kocsikkal házról-házra jártak, elvitték a kamrákból a zsírt, a szalonnát. Péntek hajnalra virradólag – 3 óra tájban – 30 orosz egy másodperc alatt betörte a kaput, feltörték a pincéket, kamrákat, padlást, s rázták a lakás ajtaját.

Férjemet féltettem, ő maradt a gyerekekkel az ágyban, én magamra kaptam egy kabátot, lámpát vettem a kezembe, s kimentem. Lesz, ami lesz. Vizet tettem melegíteni a nyári tűzhelyre. Közben ők mondták a magukét, s én nem értettem mit akarnak. Éhesek voltak. Kihoztak egy egész kenyeret, egy szalonnát, befőtteket a kamrából. Tíz centi hosszú centi széles darabokat egy karéj kenyér mellett elfogyasztottak. Hozzá befőttet vettek kézzel a tálból. A bort egy lavórba öntve bögrékből fogyasztották. Átkutatták a ház minden zegét, zugát, legkisebb dobozkáját, s nyemcki soldatot emlegették. (német katona G.F.É.) Anyósom a szalmazsák alá rejtette az arany fülbevalóját, gyűrűjét, a szomszédasszony aranyláncát.

Kategóriák
archiv család emberek esemény Rapajkó történelem utazás

Aki túlélte…

Rapajkó Tibor

Hack Antal 1925. augusztus 27-én született Eleken egy szegény családban. 1945. január 2. és 1947. július 17. között kényszermunkán (málenkij robot) volt az édesapjával és az öccsével a Szovjetunióban.

Hack Antal
Hack Antal

A “bűne” csak az volt,  hogy német. Az optimizmusa és humora szerencsére mégis hazahozta!

A fénykép az 1950-es évek elején készült.

Isten éltesse Tóni bácsi!