Az eleki vasútvonal – első rész

Érdekesség, hogy a helyi németség körében korábban elterjedt néphagyomány szerint Elek először azért nem kapta meg a vasútvonalat, mert az eleki gazdák eleinte ellenálltak, nem akarták odaadni földjeiket a vasútvonal céljaira. Ez azonban téves, mert a már említett más tényezők miatt nem erre vezet ma a fővonal – nem pedig a gazdák ellenállása volt a fő ok. Ők leginkább örültek a gyors szállítmányozási lehetőségnek, hisz a XIX. század vége felé a nagy filoxéra-járvány után a szőlészetről szinte teljesen átálltak az intenzív sertéstenyésztésre, s így a gabona, a több eleki malom termékeinek fuvarozása mellett az élőállat-szállítás is nyilván egyre jelentősebb volt.

Trianon után

A dédnagymamám (1906-2000) mesélte, hogy kisgyerek korában ők nem Békéscsabára, hanem a megyeszékhelyre, Aradra jártak bevásárolni, ha szükséges volt valamiért a nagyvárosba menni. Az első világégést lezáró békediktátum következményeként vasutunkat elvágták az újonnan meghúzott határnál, az eleki állomástól a határig fekvő síneket, illetve a túloldalon a szomszédos ottlakai állomástól a magyar határig fekvő pályát is felszedték. Ezáltal Elek és Ottlaka állomása is “zsákpályaudvarrá” vált, a szerelvények nem mehettek tovább.
A vonatok Békéscsabától Kétegyházán át jöttek Elekig, öreg békéscsabai vasutasoktól hallottam nemrég, hogy “Elek-Expressz” volt a vonatok beceneve – természetesen nem a nagy sebességükre utalva ezzel.

Végül a hatvanas évek végén született új közlekedéspolitikai koncepció az autóbuszokat és teherautókat előnyben részesítve halálra ítélte a zsákvonal jellege miatt viszonylag csekély forgalmú eleki mellékvonalat. Majdnem kilencven év után megszűnt Eleken a vasút.

A románoknál még mindig megvannak a sínek!

Érdekes, hogy a romániai oldalon a mai napig létezik a mi vasutunk folytatása, ha nem is bonyolítanak rajta túl nagy forgalmat… Legalábbis léteznek még a sínek. Odaát nem rombolták le annyira nagy vehemenciával az ipari forradalom nagy közlekedési találmányát. Állítólag a szocializmus vége felé, a nyolcvanas években az eleki tanácselnök úr (akkor még inkább elvtárs) megérdeklődte, mennyiért építenék ide vissza a vasutat. Akkor 80 millió forintot mondtak neki – ezt nem tudtam még ellenőrizni. Horribilis összeg volt ez.

Elek a mai napig jelentős mezőgazdasági termelést folytat, bár a malmok, a téglagyár és az állattenyésztés is megszűnt már. Búzát, kukoricát azért ma is kell szállítani, a még nem munkanélküli polgártársak pedig egyre nagyobb mértékben más településeken dolgoznak, tehát személyforgalom is van.

Ki tudja, talán egyszer eszébe jut valakinek, hogy mégis jó lenne ide egy vasútvonal, és a határok által kettévágott területeket újraegyesítő célú interreg-pályázatokon talán lehet is ilyen ötlettel jelentkezni… persze ez a mai Magyarországon nehezen elképzelhető, hisz sokmilliárdos beruházásból hozhatnának újra létre egy mellékvonalat. Az összeg nagy része az engedélyek megszerzésére menne el, más része pedig egyéb más célokra, kisajátításokra, meg természetesen különböző nagy emberek fekete autóira.

Egyébként a gazdaság nagy honi “pezsgését” látva lehet, hogy elég lenne Románia felé újjáépíteni a kb. két kilométert. Mindegy, ilyen nagy bizonyossággal nem lesz, viszont szállítják a gabonánkat nehéz kamionokkal, melyek alaposan tönkreteszik az utakat legalább.