Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek szakma történelem

Polgári iskola – a régi időkben

Ezt a képet az iskola digitális állományai között találtuk, a ma már szociális foglalkoztatóként működő egykori polgári iskola látható rajta, régi fényében. A tűzfali homlokzatán egy szépen kidolgozott koronás állami címer is látható, lentebb pedig egy nagy tábla, jelezvén, hogy ez egy Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola.

Az eleki Polgári Fiúiskola az 1930-as években
Az eleki Polgári Fiúiskola az 1930-as években
Kategóriák
album archiv emberek esemény tájkép történelem természet utazás

Wie das Banat von den Deutschen besiedelt wurde

Az eredeti a Leimen-Ház múzeumában tekinthető meg.

Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek esemény szakma történelem

Az Általános Iskola tantestülete a 60-as években

Klemm Tamás

A következő két érdekes csoportkép az eleki Általános Iskola tantestületét ábrázolja, valamikor a 60-as években.
Jól látható, hogy akkor még tekintélyes csapat szolgálta a tanulók épülését – egy mai hasonló csoportképen az itt dolgozó kollégák sokkal kisebb helyen elférnének… Sajnos a gyerekek száma is erősen megcsappant azóta.

Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 1. kép
Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 1. kép

Van jó néhány kedves arc, akit már sajnos nem láthatunk többé, de azért olyanok is, akik szerencsére ma is élnek – Viszonylag könnyű a feladat, mert ők sokunkat tanították, de mégis jön az érdekes feladvány – ki kit ismer fel? Szeretettel várjuk a neveket!

Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 2. kép
Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 2. kép

A képek a zárda iskola bejárata előtt készültek, ahol manapság egy rámpa, és egy előtető is van – egyébként az ajtó ma is létezik, csak modernre cserélték nem is annyira régen.

Köszönjük a két szép fotót Kocsis Józsefnének!

Kategóriák
archiv csoportkép emberek esemény történelem

Eleki zenészek Ukrajnában

Klemm Tamás

A következő fotón az ukrajnai “Malenkij robot” eleki résztvevői – az egykori eleki diákzenekar tagjai – vannak, érdekes lenne megállapítani, hogy kik voltak ők!

Az eleki diák zenekar tagjai Imakovóban, 1947.
Az eleki diák zenekar tagjai Imakovóban, 1947.

Köszönjük a képet Vízi Erzsébetnek!

Kategóriák
album archiv család csoportkép emberek esemény gasztro történelem

Disznóvágás a 70-es években

Klemm Tamás

Egy disznóvágás egyik munkafolyamatát örökítette  meg színes fényképen Durst Ferenc családjának egyik tagja.

Disznóvágás a Durst családnál, 1975-78 körül
Disznóvágás a Durst családnál, 1975-78 körül

A képen jobb oldalt id. Durst Ferenc (1916-1996) látható, középen kendőben Durst Ferencné szül. Biroga Veronika (1919-1986) tevékenykedik, a Betyárvárosban napjainkban is álló házuk udvarán.
Köszönjük a fényképet!

Kategóriák
archiv csoportkép emberek Rapajkó szakma történelem

Tantestület a 30-as években

Rapajkó Tibor

Elek sajátságos történelmi helyzete miatt (egykori német többség, kiűzetés) ma több alapvető dologról szinte semmit sem tudunk, pl. azt sem, hogy kik tanítotak az eleki polgáriban az 1930-as években, pontosabban milyen tantestületi képek készültek akkor.

Ezért örvendetes az, hogy egy nem régen íródott helytörténeti munka közölt egy csoportképet, de úgy, hogy feltüntette az egykori tanárok neveit is, amit mi is átvettünk, még annak a tudatában is, hogy tudjuk, a másolás nem a legjobb minőségű, de itt a legfontosabb mégis az volt, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt “láthatóvá” tegyük azokat, akik egykoron írni, olvasni és tisztességes életre tanították az eleki ifjúságot.

A polgári iskola tantestülete a 30-as években.
A polgári iskola tantestülete a 30-as években.

A képen a hátsó sorban balról jobbra a következők láthatók: Vitéz Marossy József, Zsák János, Eleméry Antal, Szajkó Mátyás, Kemenes Mátyás, Borsovitzki Gyula, Schlachter András, Hoffmann János, Hauck Mátyás, Jánossi Gyula és Poszt János.

Ülnek, balról jobbra: Kontúr Antónia, Kemenes Jolán, Marossyné Schwetter Erzsébet, Elekes Lujza, Zsák Antal ig., Zsák Jánosné, ?, ? és Zsák Antalné.

Forrás: Ament Andor: A 100 éves eleki Ament-ház születésnapjára. Bp., 2011. 24 p.

Kategóriák
archiv család emberek Rapajkó szakma történelem

Bauer Ferenc, a növénynemesítő

Rapajkó Tibor

Bauer Ferenc 1919. augusztus 28-án született Eleken. Az anyakönyvi bejegyzések szerint a család akkor a Gyulai u. 170. szám alatt lakott,  ami ma valószínűleg  a  21-es házszámnak felel meg. Az édesapja,  Bauer Ferenc gazdasági alkalmazott ebben az időszakban, az édesanyját pedig Mahler Franciskának hívták. A keresztelő pap neve is híres,  dr. Csepregi Imre,   egykori eleki plébános (1913-31) és helytörténész.

A család nem sokkal később Medgyesegyházára költözött,  így a kapcsolata gyakorlatilag megszűnt Elekkel.

Bauer Ferenc 1942-ben
Bauer Ferenc 1942-ben

Tanulmányait a háború alatt kezdte el,  amit csak katonai szolgálata, sebesülése után,  1946-ban tudott befejezni. 1961-ben doktorált, 1978-ban pedig a mezőgazdasági tudomány doktora lett,  de tanított a kecskeméti főiskolán is.

Foglalkozott ciroknemesítéssel,  írt könyvet pl. növénytermesztésről és talajerő-gazdálkodásról is. Jelentőségét azzal is bizonyítani lehet,  hogy életrajzát tartalmazza A Révai Új Lexikonának II. kötete is,  mely Szekszárdon jelent meg 1998-ban,  tehát még B. F.  2003. augusztus 26-i halála előtt!

Személyét források alapján az Eleki Krónika 2005. november 10-i lapszáma is (www.elek.hu) méltatta. A most közölt fénykép,  illetve annak másolata 1942. augusztus 15-én készült Debrecenben. Reméljük,  hogy egy kicsit mi is hozzájárultunk egy nagyszerű eleki emlékének megőrzéséhez!
Kategóriák
album archiv emberek esemény mezőgazdaság szakma tájkép történelem technika természet

Őszi földmunkák, 1958 körül

Klemm Tamás

Itt az ideje a talaj-előkészítő munkálatoknak – az aratás mozgolódása után most ez köti le a mezőgazdasággal foglalkozókat. Jönnek-mennek a nagy gépek, jellemzően komoly talajlazító, tárcsázó eszközökkel felszerelve.

A munkafolyamat időtlen idők óta meghatározott módon zajlik, csak éppen egyre modernebb a hozzá használható technika.

Nem olyan régen még lehetett látni működés közben a képen látható lánctalpas gépszörnyet Eleken és környékén. A legendák szerint valamilyen második világháborús harctéri eszköz alvázára épültek ezek a traktorok. Egy ilyennel esett meg az a történet, mely szerint a traktoros alkoholos befolyásoltság és/vagy egyszerű fáradtság miatt elszundikált szántás közben, majd pár perc múlva arra ébredt fel, hogy éppen egy romániai tanya felé tart. Még időben megállította a gépet, így csupán az államhatáron és néhány földön szántott keresztbe egy igen hosszú barázdát… biztosan okozhatott némi bonyodalmat a határőrizeti szerveknek.

Id. Klemm István lánctalpas traktorral és kezelőjével, 1958 körül
Id. Klemm István lánctalpas traktorral és kezelőjével a határban, 1958 körül

A képen idősebb Klemm István, a termelőszövetkezet egykori agronómusa, valamint a tsz egyik traktorosa látható, amint rövid pihenőt tartanak a földmunka közben. Sajnos nem tudjuk pontosan, mikori a kép – valószínűleg az 50-es évek közepe, vége felé készülhetett.

Kategóriák
archiv épületek egyház tájkép történelem természet

Kilátás a toronyból nyugatra, 1964

Klemm Tamás

Előző cikkünkben említettük, hogy több fénykép is készült 1964-ben a toronyból, egy Elekről szóló tanulmányhoz.

Az előző kép a Gyulai utat mutatta, északi irányban, a mostani pedig a nyugati ablakból készült. A Kétegyházi út belső szakaszát ez idő tájt Tanácsköztársaság útjának hívták, de, ha nem tévedek, volt korábban rövidebb ideig Sztálin-, és még korábban Hitler út is – ezt a fontos utcát mindig az aktuális diktatorikus hatalom kedvenc témájáról vagy erős emberéről nevezték el. Igazán szerencse, hogy valahová vezet, és végre rendes neve van manapság.

Kilátás a toronyból nyugati irányban, 1964.
Kilátás a toronyból nyugati irányban, 1964.

A kép érdekessége többek között a plébánia udvara a szép veteményessel. Wagenhoffer plébános nyilván szeretett kertészkedni.

Ma is körülbelül ez látszana innen, persze egy-két épület változott, van kerékpárút, és a villanyoszlopok sem fából vannak manapság.

Kategóriák
archiv épületek egyház szakma tájkép történelem természet

Fényképek a toronyból, 1964

Klemm Tamás

Városunk ismertetőjegye és jelképe, egyben az egyetlen valamelyest eredeti állapotban maradt műemléke a templom. Tornya messziről látszik, hisz jó magas – ez a szerencsés tulajdonsága kiváló kilátást biztosít belőle. Mindig szerettem nézegetni a toronyból készített fotókat, bár, érdekes módon, jómagam még nem jártam fent.

A most következő képet nagymamám, az egykori tanítónő, Gáspár Lászlóné Torday Adél készítette. 1964-ben egy pályázaton vett részt, melynek témája “Elek község szocialista fejlődése” bemutatása volt. A pályázaton harmadik helyet, és egy akkori viszonyok közt komoly pénzdíjat nyert alkotást a két lányát egyedül, igen szerény körülmények közt nevelő tanítónő hosszas munkával állította össze.

Nem lehetett igazán könnyű dolga, hisz ő maga nem született eleki volt, így valamelyest kívülállóként készítette el a történeti művet. Szerencsére nem csak a címmel megadott témáról írt, hisz akkor húsz év történéseit kellett volna csupán összefoglalnia… a tsz-ek létesítéséről, és egyéb “nagyszerű” szocialista vívmányok létrehozásáról. Ehelyett rendesen utánajárt Elek történetének, a dicső szocializmus előtti éveket is figyelembe véve.

Sajnos nem volt lehetősége sok fényképet készíteni, de a szépen bekötött kéziratba azért bekerült három egész jól sikerült fénykép, amit illusztrációként készített a történet mellé. No de félre a szöveggel, lássuk a képet. Íme:

Aussicht aus dem Kirchenturm Richtung Norden, 1964
Kilátás a templom tornyából északi irányba, 1964

Az itt látható kép (rákattintva nagyítva is nézegethető) északi irányban mutatja a kilátást, tehát a Gyulai utat látjuk.

A látóhatárt kémlelve feltűnik, hogy a jelenlegi benzinkúttal szemközti házak, és az azok mögötti negyed (Gerolzhofen utca) helyén akkor még csupán vályogvető tavak, illetve rétek voltak – maga a benzinkút sem létezett még. A falu vége a mostani Vécsey sor sarkán volt.

Az előtérben lentről fölfelé látszik egy háromszög a templom melletti iskolaépület tetejéből, utána a palatetős, látszólag fehér tetejű épület Fröhner János lakóháza, aki akkoriban fodrász volt, és műhely-bolthelyisége is itt volt. Ő később a ház lebontása után a Lökösházi úton lakott és dolgozott, a Gimnázium épületével szemben. Ezen épületek helyén ma a Polgármesteri Hivatal, illetve a mellette levő utca van.

A Fröhner-ház után következett a Vertán-féle ház, melynek tulajdonosa gyógyszerészként dolgozott. Érdekessége, hogy ez az épület a Gyulai út és a régi piactér (ma parkoló, az Anno Söröző mellett) sarkán állt, udvara és kertje pedig eredetileg a József Attila utcáig ért. Később a kert végébe épült a két nagy tömbház, legújabban pedig a ház helyére került a ma a postahivatalnak is helyt adó nagy lakóház.

E sorok írója sokat játszott az egykori rendkívül hangulatos, parkosított kertben, mivel gyermekkorának kezdetét ott töltötte, 1982-ig, ami után az akkorra erősen omladozó épületet lebontották.

A mai aszfaltozott “városi” környezet, ami ott látható, sajnos nem nevezhető valami szépnek, viszont legalább jó sok család lakik a házakban, amik ide épültek, nem csak egy.

Az Ady Endre utca mai park jellegű szakasza akkoriban piactér volt, és a sarkán álló mai Anno söröző, egykori Kunditz-ház homlokzata ma is ugyanilyen. A mai garázssor helyén is valamilyen, a mostani kinézetéhez hasonló kerítés volt, részben bolthelyiségekkel, gondolom a piactér miatt, melyektől jobbra egy nagy ház látható – ez szintén ma is ott áll, csak éppen az ablakai lettek sokkal kisebbek, és a homlokzata egyszerűbb.

A Gyulai úton tovább szemlélődve látszik, hogy a mai Idősek Klubja akkor is ugyanígy állt a Semmelweiss-utca sarkán, ahogyan a legtöbb épület alakja a maiakhoz hasonlít, persze kivéve az időközben épült új házakat.

Az út kanyarulatában, a mai benzinkút utáni részben fehérre festett beton védőkorlátok voltak, amiket messziről látni.