Ez egy kicsit újabb keletű kép az egykori polgári iskola épületéről, valószínűleg az 50-es évekből. Látható az ekkor már levert nagy koronás címer nyoma, alatta pedig a kis fehér ovális, Rákosi- vagy népköztársasági címeres iskolacímer, sajnos nem látszik eléggé. Már jó magasak a jellegzetes jegenyefák, amelyek manapság már jó ideje nincsenek ott – sajnos ki kellett vágni őket.
Az eleki egykori polgári fiúiskola épülete, már általános iskolaként, az 50-es években
Ezt a képet az iskola digitális állományai között találtuk, a ma már szociális foglalkoztatóként működő egykori polgári iskola látható rajta, régi fényében. A tűzfali homlokzatán egy szépen kidolgozott koronás állami címer is látható, lentebb pedig egy nagy tábla, jelezvén, hogy ez egy Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola.
A következő két érdekes csoportkép az eleki Általános Iskola tantestületét ábrázolja, valamikor a 60-as években.
Jól látható, hogy akkor még tekintélyes csapat szolgálta a tanulók épülését – egy mai hasonló csoportképen az itt dolgozó kollégák sokkal kisebb helyen elférnének… Sajnos a gyerekek száma is erősen megcsappant azóta.
Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 1. kép
Van jó néhány kedves arc, akit már sajnos nem láthatunk többé, de azért olyanok is, akik szerencsére ma is élnek – Viszonylag könnyű a feladat, mert ők sokunkat tanították, de mégis jön az érdekes feladvány – ki kit ismer fel? Szeretettel várjuk a neveket!
Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 2. kép
A képek a zárda iskola bejárata előtt készültek, ahol manapság egy rámpa, és egy előtető is van – egyébként az ajtó ma is létezik, csak modernre cserélték nem is annyira régen.
A következő fotón az ukrajnai “Malenkij robot” eleki résztvevői – az egykori eleki diákzenekar tagjai – vannak, érdekes lenne megállapítani, hogy kik voltak ők!
Egy disznóvágás egyik munkafolyamatát örökítette meg színes fényképen Durst Ferenc családjának egyik tagja.
Disznóvágás a Durst családnál, 1975-78 körül
A képen jobb oldalt id. Durst Ferenc (1916-1996) látható, középen kendőben Durst Ferencné szül. Biroga Veronika (1919-1986) tevékenykedik, a Betyárvárosban napjainkban is álló házuk udvarán.
Köszönjük a fényképet!
Elek sajátságos történelmi helyzete miatt (egykori német többség, kiűzetés) ma több alapvető dologról szinte semmit sem tudunk, pl. azt sem, hogy kik tanítotak az eleki polgáriban az 1930-as években, pontosabban milyen tantestületi képek készültek akkor.
Ezért örvendetes az, hogy egy nem régen íródott helytörténeti munka közölt egy csoportképet, de úgy, hogy feltüntette az egykori tanárok neveit is, amit mi is átvettünk, még annak a tudatában is, hogy tudjuk, a másolás nem a legjobb minőségű, de itt a legfontosabb mégis az volt, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt “láthatóvá” tegyük azokat, akik egykoron írni, olvasni és tisztességes életre tanították az eleki ifjúságot.
A polgári iskola tantestülete a 30-as években.
A képen a hátsó sorban balról jobbra a következők láthatók: Vitéz Marossy József, Zsák János, Eleméry Antal, Szajkó Mátyás, Kemenes Mátyás, Borsovitzki Gyula, Schlachter András, Hoffmann János, Hauck Mátyás, Jánossi Gyula és Poszt János.
Bauer Ferenc 1919. augusztus 28-án született Eleken. Az anyakönyvi bejegyzések szerint a család akkor a Gyulai u. 170. szám alatt lakott, ami ma valószínűleg a 21-es házszámnak felel meg. Az édesapja, Bauer Ferenc gazdasági alkalmazott ebben az időszakban, az édesanyját pedig Mahler Franciskának hívták. A keresztelő pap neve is híres, dr. Csepregi Imre, egykori eleki plébános (1913-31) és helytörténész.
A család nem sokkal később Medgyesegyházára költözött, így a kapcsolata gyakorlatilag megszűnt Elekkel.
Bauer Ferenc 1942-ben
Tanulmányait a háború alatt kezdte el, amit csak katonai szolgálata, sebesülése után, 1946-ban tudott befejezni. 1961-ben doktorált, 1978-ban pedig a mezőgazdasági tudomány doktora lett, de tanított a kecskeméti főiskolán is.
Foglalkozott ciroknemesítéssel, írt könyvet pl. növénytermesztésről és talajerő-gazdálkodásról is. Jelentőségét azzal is bizonyítani lehet, hogy életrajzát tartalmazza A Révai Új Lexikonának II. kötete is, mely Szekszárdon jelent meg 1998-ban, tehát még B. F. 2003. augusztus 26-i halála előtt!
Személyét források alapján az Eleki Krónika 2005. november 10-i lapszáma is (www.elek.hu) méltatta. A most közölt fénykép, illetve annak másolata 1942. augusztus 15-én készült Debrecenben. Reméljük, hogy egy kicsit mi is hozzájárultunk egy nagyszerű eleki emlékének megőrzéséhez!
Itt az ideje a talaj-előkészítő munkálatoknak – az aratás mozgolódása után most ez köti le a mezőgazdasággal foglalkozókat. Jönnek-mennek a nagy gépek, jellemzően komoly talajlazító, tárcsázó eszközökkel felszerelve.
A munkafolyamat időtlen idők óta meghatározott módon zajlik, csak éppen egyre modernebb a hozzá használható technika.
Nem olyan régen még lehetett látni működés közben a képen látható lánctalpas gépszörnyet Eleken és környékén. A legendák szerint valamilyen második világháborús harctéri eszköz alvázára épültek ezek a traktorok. Egy ilyennel esett meg az a történet, mely szerint a traktoros alkoholos befolyásoltság és/vagy egyszerű fáradtság miatt elszundikált szántás közben, majd pár perc múlva arra ébredt fel, hogy éppen egy romániai tanya felé tart. Még időben megállította a gépet, így csupán az államhatáron és néhány földön szántott keresztbe egy igen hosszú barázdát… biztosan okozhatott némi bonyodalmat a határőrizeti szerveknek.
Id. Klemm István lánctalpas traktorral és kezelőjével a határban, 1958 körül
A képen idősebb Klemm István, a termelőszövetkezet egykori agronómusa, valamint a tsz egyik traktorosa látható, amint rövid pihenőt tartanak a földmunka közben. Sajnos nem tudjuk pontosan, mikori a kép – valószínűleg az 50-es évek közepe, vége felé készülhetett.
Előző cikkünkben említettük, hogy több fénykép is készült 1964-ben a toronyból, egy Elekről szóló tanulmányhoz.
Az előző kép a Gyulai utat mutatta, északi irányban, a mostani pedig a nyugati ablakból készült. A Kétegyházi út belső szakaszát ez idő tájt Tanácsköztársaság útjának hívták, de, ha nem tévedek, volt korábban rövidebb ideig Sztálin-, és még korábban Hitler út is – ezt a fontos utcát mindig az aktuális diktatorikus hatalom kedvenc témájáról vagy erős emberéről nevezték el. Igazán szerencse, hogy valahová vezet, és végre rendes neve van manapság.
Kilátás a toronyból nyugati irányban, 1964.
A kép érdekessége többek között a plébánia udvara a szép veteményessel. Wagenhoffer plébános nyilván szeretett kertészkedni.
Ma is körülbelül ez látszana innen, persze egy-két épület változott, van kerékpárút, és a villanyoszlopok sem fából vannak manapság.