Mint azt korábban már megtudhattuk, Elek külterületén az Újmajornál egy “vár” nyomait lehet látni a Google Earth légifotóin. Erről korábban a BEOL is beszámolt:
Bácsmegi Gábor régész elmondta, hogy egy projektet szerveznek ennek a romnak a feltárására és részletes kutatására. Hogy ezek a falmaradványok a jánosegyházi palánkvár, vagy egy másik kastély maradványai azt majd a kutatás remélhetően megválaszolja.
A “palánk vár”?
Érdemes elgondolkodni azonban azon, hogy egy régészeti feltárást követően mi lesz a falmaradványokkal? A régészek a feltárást követően az árkokat, gödröket visszatemetik és jobb híján megindulhat a mezőgazdasági munka. A folyamatos művelésnek köszönhetően sajnos ez a “kincs” idővel az enyészeté lesz.
Ha valamilyen úton-módon sikerülne megőrizni a romokat, a területet kivonni a mezőgazdasági művelés alól, akkor akár még egy történeti emlékhely, egy helyi nevezetesség és látványosság is lehetne a romból.
Csak sajnos ehhez pénzre van szükség. Vannak pályázati lehetőségek, turisztikai fejlesztések…. de ehhez akarat is kellene. Most még messze a feltárás, van idő ezen gondolkodni és mérlegelni a lehetőségeket.
Elek területéhez tartozik Jánosháza puszta is. A Lőkösháza felé vezető úttól balra (Lőkösháza irányába) eső rész viseli ezt az elnevezést. Korábban ezen a területen volt a Jánosegyháza nevű település, innen származik mai elnevezése is.
Az interneten kering egy fénykép, amely mindenki számára elérhető. Állítólag a törökök által létesített jánosegyházi palánk vár látható rajta, ahonnan Gyula várát ostromolták.
Újmajor és környéke, jobbra lenn a “vár”
A Jánosegyháza neve a János személynévnek és az egyház ’templom’ főnévnek a birtokos szerkezete. Eredetileg olyan templomos falu lehetett, melynek egyházát egy János nevű birtokos építette. A későbbi Jánosháza elnevezés már csak a korábbi Jánosegyháza név rövidülése. 1415-ben egy családi névben került elő neve. Simándi István 1479-ben Dóczi Imrének zálogosította el. Földesurai közé tartozott 1481-ben Csályai István, 1487-ben pedig a Hathi család. 1488-ban a falu jobbágyai az ottlakaiakkal együtt a földváriakra támadtak. 1497-ben Tálas András hatalmaskodott Jánosegyházán. 1509-ben Czibak Imre is földesurai közé tartozott. 1552-ben a Gaál család kapta.[1]
1552-ben Temesvár eleste után a megye déli részén már a török volt az úr.[2] A törökök 1553-ban kísérletet tettek a gyulai vár elfoglalására. 1553-54-ben Aldin Ferenc építőmester dolgozik a várban. Gyula elfoglalására újabb sikertelen török kísérlet 1556-ban volt.[3]
Gyula ellen csak úgy remélhetett sikert a török, ha előbb Világosvárt, Boros-Jenő, Pankota és Dézna várakat is megszerzi. Béke lévén, ágyúkkal nem mehetett sem ezek, sem Gyula ellen. Világos és Pankota közt már 1558. nyarán építtetett egy palánkot, míg ugyanakkor Gyulával szemben egyszerre hármat is emelt, Erdőhegyen, Jánosházán és Varsándon. Mágócsy fegyverre szólította a környék nemességét s jobbágyságát, úgy, hogy rövid idő alatt 4000 ember állt csatakészen a gyulai táborban. Mágócsy azonban, ki pedig már febr. 2. óta készült arra, hogy megmérkőzzék a lippai szandzsákbéggel, ily tekintélyes sereg élén sem akadályozhatta meg, hogy három palánk el ne készüljön. Szept. 19.-én a siri, erdőhegyi és jánosházi már be volt fejezve, s Mágócsy, elkedvetlenedve, fölmentetését kérte a bécsi udvartól. “Kérjük az Istent, — sóhajtott Verancsics egri püspök november 24.-én — tekintsen le Gyulára. Mert ha ezt is elveszítjük, elvész minden a Tiszáig; az Egert környező földet kastélyokkal s őrséggel rakják meg a törökök.”[4]
Ez jól bizonyítja, hogy milyen jelentőséggel bírt Jánosháza. A törökök csak innen kiindulva tudták támadni a gyulai várat, aminek bevétele egyenes utat jelentett a Tiszán át Egerig. 1559. elején már széltére beszélték, hogy Lippáról, Siriből, Jánosházáról és Erdőhegyről mind több falut hódoltat be a török tímárnak, miért is Verancsics püspök komolyan intette Ferdinánd fiát, Miksa herceget, hogy a Világos és Gyula előtt épített várak lerontását portai követe által is sürgesse. Új szandzsákbéget kapott Lippa s új kapitányt Gyula; de míg ez, Bornemisza Benedek, sikkasztással vádolta Mágócsyt, ki 47,000 forintról valóban nem tudott elszámolni, addig az új bég, Bag, meddő szemrehányások helyett, roppant faanyagot hordatott jobbágyokkal Jánosházára, hogy a kastély építését teljesen befejezze.[5]
Egy 1560. évi magyar levél szerint azonban (Magyar Levelestár, I. 376.) a jánosházinál közelebb egy kastély sem volt Gyulához.[6]
Palánkja 1560 nyarán leégett és a törökök elhagyták. 1561-ben Bánrévi László és Móré Boldizsár négy portát bírtak Jánosegyházán.[7]
Szulejmán szultán1566 nyarán a fősereggel megostromolta Szigetvárt, míg Gyula alá Petraf basa 32 000 emberrel érkezett. Az ekkoriban már elavultnak számító várat (magas, keskeny falak, kör alakú rondellák) a csekély védősereg Kerecsényi László vezetésével 9 hétig tartotta emberfeletti erőfeszítéssel, bár a felmentésre semmi reményük nem lehetett. A rommá lőtt várat két hónap ostrom után feladták, de a szabad elvonulást ígérő török – mint oly sokszor – itt is lemészárolta a magukat megadók többségét. A gyulaiak többsége elhullott az egyenlőtlen harcban. A török őrséget tartott a várban, és megszervezte a gyulai vilajetet. [8]
Jánosházát 1567-ben 35, 1579-ben ugyancsak 35 család lakta, akik 6685, illetve 8300 akcse adót fizettek. Hozzá tartozott Fenék puszta.[9]
A település a tizenöt éves háború idején pusztult el.[10] (1591-1606). Mint oly’ sok magyar falu Jánosháza sem lehetett tanúja a török kiűzésének és a gyulai vár 1695-ös visszafoglalásának. Végül a török uralom után nem került „újratelepítésre”.
A “palánk vár”?
Már csak az a kérdés, hogy valóban Jánosegyháza palánkvárát lehet-e látni, vagy esetleg egy régebbi (korábban épített) vár maradványai rajzolódnak ki előttük…. erre csak a régészek adhatnak választ.
Wittmann Attila
Felhasznált irodalom:
[1] Dél-Alföldi évszázadok: A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban (szerk: Blazovich László) 142 – 143 o.
Gondolom sokan tudják, hogy a régi Tanácsháza volt a Főszolgabírói hivatal is. Szerencsére erről is maradt fenn fénykép.
Főszolgabírói hivatal és Járási menház.
A régi Járási menház pedig ma Szociális Otthonként üzemel a Petőfi utcában. Ez az épület egy rövid ideig megyeházaként is üzemelt, amikor Trianon után Csonka Arad Vármegye megyeszékhelye lett a település.
Azért szeretem a képeslapokat, mert a rajtuk lévő kép olyan mint egy időkapszula. Egy korabeli pillanatot örökít meg, egy apró mozzanatát, hangulatát adja vissza a letűnt időnek. Ha pedig a képeslapot “használták” is, akkor még akár egy-egy személyes történetbe is betekinthetünk, érdekes információkat olvashatunk.
Sajnos nem minden esetben tudom a kiszemelt képeslapot megszerezni. Így történt ezzel a lappal is.
A lőkösházi úti malom.
Minden képet lementek, ami Elekkel kapcsolatos, így most mégis tudunk gyönyörködni benne.
A malmot azóta már átépítették és nem így néz ki. De ez a képeslap megőrizte az épület korabeli arculatát.
Az eleki plébánián található egy üveglemez, amire-a szakértők szerint- kb. száz évvel ezelőtt valaki ráfényképezte a templomot ábrázoló festményt, ami ma már nincs meg. (Az 1980-90-es években még látható volt egy bekeretezett fénykép, ami feltehetőleg szintén ezt örökítette meg, de lehet hogy ez is csak egy régi fotóról készült.)
A mai technikával is készíthető az üveglemezről felvétel, amire az eleki Lőrincz Attila vállalkozott, az eredmény pedig ez lett:
A festmény a mostani eleki templomot ábrázolja az 1824-es állapotoknak megfelelően
A korabeli fotós bizonyára szabadban készítette el felvételét, ami a festmény alatti “életkép” is bizonyít.
Valószínűleg a plébánia udvarának egy részlete is látszódik a fénykép alján
Ebben a csíkban valószínűleg az egykori eleki plébánia udvara látható, ami az utókor számára is érdekes lehet.
A mostani felvételen elég jól látszódik, hogy a festmény akkor már sok helyen sérült volt. Lehet, hogy pont ezért akarták lefényképezni?
Most is elmondhatjuk, nem tudjuk, mennyire felel meg a valóságnak ez a festmény, illetve pontosan mikor is készült, ami pl. lehet az újratelepítés 100 évfordulója is. Valószínűleg, sohasem fogjuk megtudni a művész nevét sem.
Köszönet Lőrincz Attilának a múlt rekonstrukciójáért.
Az 1945-ös május elsején készült a következő fotó. Középen a világos kabátban, fehér hajjal a már bemutatott sokoldalú műszerész, Mag József állt, aki ez idő tájt már éppen bíró volt Eleken.
Az “első szabad május 1” Eleken, 1945-ben. Középen világos kabátban Mag József, az akkori bíró.
Köszönjük a szép képet Császárné Sólyom Juditnak, Mag József unokájának!
Hammer Rudolf az eleki Jézus Szíve Gyógyszertár első gyógyszerésze volt.
1895-ben született Eleken. 1916-tól 1922-ig orosz fogságba esett, Tomszkban gyógyszerész gyakornokként dolgozott egy kórházban. Diplomáját 1924-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg kitűnő eredménnyel.
Hammer Rudolf és felesége 1926-ban
1926-ban feleségül vette az eleki születésű Hammer Alojziát. Négy gyermekük született: Rudolf(1927), Lívia(1930), Stefánia(1936), Zsuzsanna(1940). Felesége házának üzlethelyiségeiből alakította ki a mai gyógyszertár helyiségeit Jézus Szíve Gyógyszertár néven. Patikusként Eleken 1950-ig dolgozott az államosításig.
Egy ünnepi misét örökített meg a következő fényképen Singer Ferenc eleki születésű plébános.
Püspöki mise az eleki templomban, 1940-1950 között
A felvétel valamikor az 1940-50-es években készülhetett, és jól látható, hogy még rendeltetésének megfelelően használták a szószéket, ami napjainkban már csak dísz, hiszen jó néhány éve az oltár előtti emelvényen miséznek. A szószéken éppen egy püspök beszél, a helyi plébános alighanem jobbra elöl ül a székén.
Szintén még a helyén az áldozókerítés, melyet a hívek kérésére az előző plébános, Péntek Zsolt helyezett vissza – nem teljesen az eredeti helyére, hisz ott az emelvény van, hanem jóval hátrább, közvetlenül a főoltár elé.
A kép Strifler Ferencné Singer Franciska albumából származik, aki Singer Ferenc testvére volt.
Vásárhelyi Vera magyarul írt könyve 1988-ban Rómában jelent meg
A lőkösházi Vásárhelyi Vera (1922-2000) élete gyakorlatilag akkor eldőlt, amikor 1942-ben hozzáment az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós (1887-1967) fiához, Kristófhoz (1916-2006). A háború után számukra csak az emigráció maradt.
A felújított Vásárhelyi-Bréda-kastély 2013 októberében
Ebben az időszakban Vásárhelyi Vera jelentős közéleti szerepet vállalt a férjével együtt, sőt, könyveket is írt, de mivel a politikai nézetei szemben álltak az akkori hivatalos Magyarországgal, a külföldön megjelent művei csak 1990 után váltak hozzáférhetővé a hazai olvasók számára.
A wikipédia szerint Vásárhelyi Vera 1978-ban megkapta a nyugati magyar szerzők munkásságának elismeréseként alapított, és 1973-79-ig létező Sík Sándor Irodalmi Díjat.
Ma konferenciateremként funkcionálEgy másik szépen rekonstruált kastélybelső
Mi nem régen jutottunk hozzá a Rómában 1988-ban megjelent Skorpió hava című 45 oldalnyi terjedelmű önéletrajzi ihletésű könyvéhez, ami több szempontból érdekes lehet egy mostani eleki olvasó számára is.
Mivel Vásárhelyi Vera 1922-ben Lőkösházán született, részletesen ír a lőkösházi (akkor Elekhez tartozott) emlékeiről, így akarva, nem akarva bepillantást nyerhetünk egy vidéki nemesi család életébe is, amelyről eddig jóformán semmit sem tudhattunk. A kötet Megyeri Anikónak (Vásárhelyi-Bréda-kastély, Lőkösháza) köszönhetően az eleki városi könyvtárban is megtalálható.
Nemrég egy összesepert avarkupacban érdekes képeslapokra bukkantunk.
Magyarország sok tájáról és néhány külföldi helyszínről küldött lapokról van szó, amelyeket nagyrészt Bacsilla Sándor plébánosnak címeztek. Ő Szőreg, Makó, Csanádpalota és még néhány más település plébánosa volt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben.
Az rejtély, hogy miként kerültek összegyűjtött kincsei az eleki szemétbe. Az enyészettől megmentett lapok viszonylag jó allapotúak, bár az összesepert avarra esett egy kis eső. A képek egy részén templomok láthatók, ezúttal álljon itt pár szegedi kép:
elekfoto 