Télen első ránézésre nincs olyan nagyon minek örülni, tekintve a tetemes fűtésszámlát, a síelés drága, a hegyek távoli mivoltát (avagy azok ha nem is olyan távoliak, de nem a mieink, ehhezvö. Wass Albert: “Adjátok vissza a hegyeimet!”), de itt még egy rendes tó sincs mostanában, amin korcsolyázni lehetne, mint régen:
Korcsolyázó gyerekek 1942 körül
Csak itt van ez az átkozottul sok hó – legalábbis a mi fogalmaink szerint rengeteg van most éppen belőle – jó fagyos, és se hóembert-se hógolyót nem lehet gyúrni belőle, hát akkor menjünk legalább szánkózni kicsit.
Még régebben a mostaninál komolyabb telek voltak, az 1942-es különösen hideg volt. Ekkortájt készült a következő kép is:
A Singer-Strifler család szánon utazik 1942-ben. A hajtó: Strifler József.
Manapság már nincsenek lovas szánok, vagyis a drága lovacskákat azért be-befogják, de az általános téli közlekedést átvették a “Winter” jelzésű téli abroncsokkal szerelt gépkocsik.
Szűkös időket élünk, és a hideg tél, a mindennapi gondok és a fásultság elveszi a kedvet a mulatozástól. Így az idei báli szezon például Eleki Svábbál nélkül marad, már ami a téli időszakot illeti.
Sebaj, lesz nyáron Welttreffen, majd akkor bálozunk. Így döntöttek a szervezők, hisz olyankor több vendégre is lehet számítani.
A báli szezon hagyományosan télen van, hisz ilyenkor ráért a nép mulatozni, még a böjt előtt. A nyári bálokat valójában a külföldre elüldözött egykori elekiek kedvéért találták ki, hiszen a nyári szabadságolások idején tudtak a legtöbben hazalátogatni, hogy egy kis időt együtt töltsenek itthon maradt szeretteik körében.
Batyus- avagy Binkelball elnevezéssel is illetik a rendezvényt, mivel alapvetően a fogyasztani kívánt étel-italt a résztvevők vitték magukkal. Ehhez egy nagyobb batyura vagy kosárra volt szükség, amit mindenki elcipelt a mulatságra, aztán esetleg csereberélt a többiekkel (kiváló alkalomként egymás süteményeinek a megkóstolására). A legutóbbi idők Világtalálkozóján jelent meg a büfé intézménye, ahol egy kitelepült vendéglátó vállalkozásnál lehet vásárolni is, főleg innivalót.
Ha már az idei telet ki kell bírjuk buli nélkül, itt egy kis emlék az 1996-os szezonból… A kicsit gyengécske kivitelű meghívóhoz a címlapon remek fénykép társul, a korabeli Edel Nachtigall Tanzgruppe két illusztris tagjával – íme:
Singer Éva és Szabó Zoltán az 1996. február 10-i eleki svábbál meghívóján. Fotó: Halász Gyula
A részletes programból látszik, hogy nem bízták a véletlenre a szórakozást, hisz a Jeszenszki-zenekar máig a környék egyik legszínvonalasabb mulatós együttese.
Sok éve már, hogy itt hagyott bennünket egykori remek karvezetőnk és ének-zenetanárunk, Törzsök Attila.
Neki köszönhető, hogy sok eleki máig szereti a zenét. Ő volt az Éneklő Elek rendezvénysorozat fő szervezője és motorja. Számtalan nagy sikerű előadás volt köszönhető neki, kórustalálkozóktól a különféle ünnepi műsorokig.
Eleki felnőtt vegyeskar, 1980 körül
A tanár úr órái mindig felüdülést jelentettek, nem csak akkor, amikor a hangulat úgy hozta, hogy a szorosan vett énektanítás helyett érdekes történeteket meséljen nekünk.
A művelődési ház színpadán énekel az eleki gyerekkórus, 1980 körül. Vezényel: Törzsök Attila
Nem csak a kedvenc csatahajós történeteit hallgattuk meg szívesen, de nagyon érdekesen tudott beszélni például kedvenc zeneszerző barátjánál, Bárdos Lajosnál tett látogatásairól is. Egyszer büszkén említette, hogy Bárdos még egy külön kórusművet is írt az eleki kórus számára.
Gyerekkórusának egykori tagjai sokat tudnának mesélni a hosszú énekpróbákról, amiket mustárevő szeánszokkal tarkítottak, a hangszálak karbantartása céljából.
Jómagam, bár nem voltam gyerekként az éneklés nagy híve, többször is szerepeltem az általa szervezett műsorokban, amelyek közül a legutolsó az 1988. március 15-i fellépés volt, melyet Gyulán tartottunk – ekkor már lehetett méltó ünnepséget szervezni március 15-ére. Ekkor a “kőművesállvány” színpadtechnikát is bevetettük. A szavalókórusban szavalva többed magammal kis híján megfagytam a napsütötte, ámde hideg napon, mert fehér ingünkre nem vettünk nagykabátot, de belülről fűtött a lelkesedés.
Törzsök Attila ünnepi virágcsokorral egy rendszerváltás utáni 1956-os műsor után
A kőművesállványos megoldás (egy kőművesállványon álltak a kórus tagjai, alul a zenészek) az első, 1990-es Eleki Világtalálkozón is szerepelt, a Hősök Ligetében tartott műsoron. A zenét ekkor Gulyás Levente szolgáltatta barátaival, aki több ilyen produkcióban is segítségére volt Törzsök tanár úrnak, és manapság a Jókai Színház karmestere és zeneszerzője.
Nem kétséges, hogy az eleki iskola egyik legszínesebb egyénisége volt Törzsök Attila, és igazán nagy kár, hogy olyan fiatalon itt hagyott bennünket.
Nemrég arra jutottam, hogy ki kell aknázni az iskola gyűjteményében meglevő fényképtömeget forrásként, mivel itt számtalan fénykép készül minden évben, melyek idővel értékes dokumentummá válhatnak.
A 2008. évi 8.B osztály, Korcsokné Enyedi Katalin osztályfőnökkel.
Különböző pályázatok kapcsán, projektek dokumentálására, vagy csak egyszerűen emlékbe rengeteg felvétel készül, főleg a digitális fotográfia meghonosodása óta, mivel a fényképeket nem feltétlenül szükséges drágán papírra előhívatni.
A 2008. évi 8.A osztály, Zsidó Ferenc osztályfőnökkel.
A ballagási képek sorozatban most a 2008-as nyolcadik osztályosokat mutatjuk be.
A 2008. évi 8.C osztály, Szegedi Károlyné osztályfőnökkel.
A képek az iskola archívumából származnak.
A 8B 2008-ban. Üres háttér elé montírozott személyekkel, mivel a hiányzások miatt nem sikerült egyetlen fényképen mindenkit megörökíteni.
Az iskola bejáratán függ ez a felirat a hideg beköszönte óta:
Elmarad a zsírégető torna a nagy hó miatt. Esetleg otthon pótolható hólapátolással.
Teljesen érthető, hisz a medvék emiatt szundikálják át a telet. Ebben a farkasordító hidegben mindenféle zsírra szükség van, hát ne égessük feleslegesen!
Truczánné Bottó Mária juttatta el részünkre Kalló Pál útján a következő kis csoportképet, melyen a templom melletti iskolába járó 1948-as általános iskolás másodikosok láthatók.
1948-as másodikosok a templom melletti iskolából
A kis Bottó Mária a kép jobb szélén látható. A tanítónő Török Magdolna volt.
Timár László kedves olvasónk küldte a következő képet családjáról, az egykor Eleken élő Tisch családról a következő információkkal (idézem):
“Timár László vagyok. Eleken születtem 1946-ban. Édesanyám szintén ott 1922-ben. Szüleim 1945-1949 között Kintzigmajor ma már nem álló tanyasi iskolájában tanítottak, anyám alsó tagozatot, apám felső tagozatot (mindkettő összevont volt).
Nagyapám Tihanyi (Tisch) András, aki Eleken született 1897-ben, meghalt ugyanott 1973-ban. (Az eleki temetőben nyugszanak nagyanyámmal együtt). Dédapám Tisch Mihály, aki az első eleki gyermek-fúvószenekar névsorában az 5.-ként szerepelt.
Michael Tisch piccolósként megjárta Amerikát. Ő 1865-70 körül született és az 1950-es években hunyt el. A mellékelt képen ő és családja látható 1947-ben.
Az eleki Tisch -Timár -Tihanyi család 1947-ben
Ülő sor közepén dédszüleim: Tisch Mihály jobbján felesége, ülő sor bal szélén legidősebb fiuk Tihanyi (Tisch) András -nagyapám-, jobb szélén az ő felesége, Gáspár Margit, (nem eleki) -nagyanyám. Álló sor jobbról: Tihanyi (Tisch) Olga – édesanyám -, karjában én. A képen látható további személyek Tisch Mihály lányai vejei, menye, fia unokái.
Természetesen mindenkit tudok ki kicsoda, nem akarom untatni az oldal olvasóit. A képen látható 18 személy közül már csak hárman élünk. Álló sor balról 3.: Rónai (Ruck) Klára, később Herczeg Lászlóné, édesanyám és jómagam. A leszármazottak közül ma senki nem él Eleken; Békéscsabán, Dunakeszin, Budapesten, Vácott, Pécsett, Hajdúszoboszlón Miskolcon és Németországban élnek.”
Köszönjük a szép fotót és az adatokat Timár Lászlónak!
Aki nem csak odabent üldögél, az utcára kilépve érezheti jócskán, hogy kaptunk egy kis szibériai hideget, mellé mediterrán nedvességgel – mindkettő import: jó minőségű hideg levegő mellé jó kis déli pára – nos, ettől most jó sok hó esik, mellé meg tényleg hideg is van.
Az eleki római katolikus templom 2012. február 3-án este, havazásban
“Gyed Maróz”, avagy Fagy Bácsi a messzi Oroszországból jól kitalálta ezt, nesze neked globális felmelegedés, most éppen betemet minket a fehér cucc.
Eleki németek kiűzésének emlékműve 2012. február 3-án este
Meglepetten néztem a tévében, hogy az emberek megrohanták a nagy szupermarketeket, és feltöltötték ennivaló-készletüket. Nekem mondjuk ez a magyar államcsődről folytatott fejtegetések hatására már korábban eszembe jutott, de végül csak néhány számomra rokonszenves konzerv vásárlásáig jutottam.
Valahogy szokatlan az elképzelés, hogy történhetnek dolgok, ami miatt különböző félelmetes katasztrófák érikaz embert: beszorul a házba, nincs mit enni, betemeti a hó, megszűnik az államhatalom, meg ilyenek.
Azért én bízom benne, hogy a katartikus katasztrófa most elmarad, bár a szerdára jósolt mínusz 28 fokos hőmérséklet (mit hőmérséklet, hidegmérséklet…) félelmetesen hangzik, és újabb zsák lengyel szén beszerzéséért kiált. Szegény lengyeleknél itt-ott mínusz 35 Celsius dúl éppen.
Hát nem irigylem őket, de mi hátha megússzuk, és ha más érdekeset nem is, esetleg kicsit szánkózni tán lehet majd most. Addig is, míg mindenki beüzemeli az eddig a sufniba száműzött ródlit, csináltam pár képet ma este, hisz ki tudja, holnap ki bírom-e nyitni az ajtót a hótól. Nézzék el az átlag alatti minőséget – a mobiltelefon képességei határán állt a fényképezés során.
Valamikor tegnap a látogatottságunk elérte a tízezer letöltést!
Ez persze részben a saját teszteléseinknek is betudható, barátok kattintgatásának, és hasonlóknak, de azért mégis érdekes elmondani, hogy nem egész egy év alatt ennyiszer megnézték oldalunkat.
Köszönjük szépen a megtisztelő érdeklődést, és várjuk szeretettel a hozzászólásokat, történeteket, fényképeket!
elekfoto 