Kategóriák
épületek emberek esemény közigazgatás modern művészet politika Rapajkó szakma történelem utazás vicces

Huszonnyolc nap

Magyarországon 1998-ban leszerelt az utolsó sorállományú határőr is,  2008-ban pedig már az önálló határőrség is megszűnt,  hisz integrálódott a rendőrségbe.

Eleken, a ránk erőszakolt  trianoni határok miatt az 1920-as évektől kezdően egészen az 1990-es évekig volt határőrőrs. (Az első őrs a Kossuth út  és a Kiss utca sarkán volt,  a II. világháború után pedig a Szent István és a  Kossuth út találkozásán lévő házból alakították ki az újat.)

Gondoljunk bele,  kb. hetven év alatt hány fiatal töltötte életének egy fontos szakaszát Eleken! Vajon erről mit írhattak haza?

Az egykori őrs Szent István úti bejáratán még ma is elolvasható egy nyilvánosságnak szánt üzenet az ajtóra karcolva,  mely szerint valakinek már csak négy hete,  vagyis huszonnyolc napja van (volt) a leszerelésig.

Ez a mai fiataloknak már történelem,  nem értik, érthetik a jelentését,  amin természetesen lehet vitatkozni,  pl. azon,  hogy szerencsés volt-e a sorkötelesség eltörlése ebben a nemzeti jelleget is felvállaló fegyveres testületek korában!

Kategóriák
archiv család csoportkép egyház emberek esemény közigazgatás modern politika Rapajkó szakma utazás

Lőkösi bérmálás

A felvétel 1982. szeptember 18-án készült Lőkösházán az akkori bérmáláson.

A fényképen Májer Tibor (1921-86)  egykori plébánost,  Wagenhofer Ede (1911-97) esperest (Elek), dr. Udvardy József (1911-2000) csanádi püspököt és dr. Kovács László püspöki titkárt láthatjuk.

Kategóriák
család esemény modern művészet rólunk

Milentin – játék a Facebookon

Kézműves termékek iránt érdeklődők részére Facebook-játék a milentin.blogspot.comoldalon! (Kattintson a kék linkre!)

Milentin Rongybazár
Kategóriák
épületek emberek esemény gasztro modern szakma

Torkos Csütörtök Eleken!

A pizzák és egyéb hasonló finomságok kedvelőinek figyelmébe ajánljuk, hogy holnap, február 23-án Torkos Csütörtök lesz az eleki, Kétegyházi úti Pizza Kávézóban – féláron ehetőek a finom pizzák!
Lehetséges előre rendelni, majd meghatározott időpontban átvenni a kész pizzát.

(Érdekesség, hogy a két világháború között a pizzéria épületében volt Elek akkori orvosának, Dr. Zielbauer Józsefnek a lakása és rendelője.)

A pizzériáról bővebben itt érhető el információ.

Kategóriák
esemény modern politika rólunk

A látogatók számlálása az elekfoto-n

Klemm Tamás

Munkánk során egyre-másra jönnek a visszajelzések, hogy jó az oldal, érdekesek az írások, képek. Fontos ez, hisz mindenki kíváncsi arra, hogy amit csinál, annak milyen eredménye van – az iskolában az osztályzat, a munka világában a fizetés fejez ki valamennyit ebből. Az internet világában a lelkes olvasók szavain kívül azt lehet mérni, hogy hányszor kattintottak rá az adott cikkre – ez részben azt is megmutatja, mennyire kapós az adott téma. Hirdetések közzétételéből bevételt remélő oldalak számára ez különösen fontos, hiszen a kattintások száma után kapják a pénzüket; számunkra elsősorban a feedback (visszajelzés) a lényeges, hiszen olyan cikket kár megírni, amire szinte senki sem kíváncsi.

A blog szervere a wordpress szolgáltatása keretében számolja a napi kattintásokat, tehát az látszik, hogy egy adott napon mennyien érdeklődtek egy téma iránt. Ezek alapján heti, havi statisztika is készül. Arról viszont, hogy honnan érkeztek a kattintások (azaz melyik országból érték el az oldalt) csak az év végi összegzésben mutatták meg.

Kategóriák
épületek család emberek ipar modern szakma technika

Iparosok Eleken: A tekercselőüzem

Klemm Tamás

A napokban látogatást tehettünk Elek városának a közelmúltban legjelentősebb magánkézben levő foglalkoztatójaként működő ipari üzemében. A Rotyis család cége 1985 óta foglalkozik elektronikai tekercsek készítésével. A vállalkozás alapítója az elektronikai műszerész édesapa, Rotyis György volt. Elhunyta után fiai, Zsolt és György vették át az üzemet.

Az egykori főszolgabíróság, majd későbbi tanácsháza épületében működő gyár manapság újra tekercseket állít elő, tulajdonosai szándékai szerint igyekeznek a kereslet függvényében felfuttatni a termelést. Egyelőre kisebb példányszámban gyártanak több, mint harmincféle transzformátort és tekercset,  amelyhez még nincs szükségük nagy dolgozói létszámra, de elmondásuk szerint lehetséges, hogy a jövőben ismét jelentősebb számú eleki lakos dolgozhat a korábban népes termekben.

Az itt készült termékek majd’ minden, manapság elterjedt elektronikai eszközben előfordulnak, és szerencsére egyre nő a zöld energiával kapcsolatos felhasználás – Zsolt elmondása szerint jelentős mennyiséget pl. a napelemekkel termelt áramot 220 Volt feszültségre alakító inverterekben használnak. A cég tevékenységéről többet meg lehet tudni a weboldalukon, mely a http://www.tekercsek.hu címen érhető el.

Munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Kategóriák
archiv család emberek esemény modern politika Rapajkó szakma történelem utazás

Dobó újratemetése

2008. június 28-án Dobóruszkán (ma Szlovákia) újratemették Dobó Istvánt (1502-72), aki egy zűrzavaros időszakban lett kegyvesztett, így akkor méltó temetést sem kaphatott, csak most, mivel maradványait nem régen tudták azonosítani!

Az egykori eleki gimnázium tudós tanára, dr. Csipes Antal 1972-ben egy értékálló monográfiát írt az egri várkapitányról.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
esemény modern rólunk

13.000 kattintás

Néhány nap alatt rengeteg találatot kapott a blogunk – ezzel elértük a tizenháromezer kattintást. Köszönjük az élénk érdeklődést!

Kategóriák
épületek egyház esemény modern tájkép természet

Beköszöntött a Tél

Klemm Tamás

Aki nem csak odabent üldögél, az utcára kilépve érezheti jócskán, hogy kaptunk egy kis szibériai hideget, mellé mediterrán nedvességgel – mindkettő import: jó minőségű hideg levegő mellé jó kis déli pára – nos, ettől most jó sok hó esik, mellé meg tényleg hideg is van.

Az eleki római katolikus templom 2012. február 3-án este, havazásban
Az eleki római katolikus templom 2012. február 3-án este, havazásban

“Gyed Maróz”, avagy Fagy Bácsi a messzi Oroszországból jól kitalálta ezt, nesze neked globális felmelegedés, most éppen betemet minket a fehér cucc.

Eleki németek kiűzésének emlékműve 2012. február 3-án este
Eleki németek kiűzésének emlékműve 2012. február 3-án este

Meglepetten néztem a tévében, hogy az emberek megrohanták a nagy szupermarketeket, és feltöltötték ennivaló-készletüket. Nekem mondjuk ez a magyar államcsődről folytatott fejtegetések hatására már korábban eszembe jutott, de végül csak néhány számomra rokonszenves konzerv vásárlásáig jutottam.

Valahogy szokatlan az elképzelés, hogy történhetnek dolgok, ami miatt különböző félelmetes katasztrófák érik az embert: beszorul a házba, nincs mit enni, betemeti a hó, megszűnik az államhatalom, meg ilyenek.

Azért én bízom  benne, hogy a katartikus katasztrófa most elmarad, bár a szerdára jósolt mínusz 28 fokos hőmérséklet (mit hőmérséklet, hidegmérséklet…) félelmetesen hangzik, és újabb zsák lengyel szén beszerzéséért kiált. Szegény lengyeleknél itt-ott mínusz 35 Celsius dúl éppen.

Hát nem irigylem őket, de mi hátha megússzuk, és ha más érdekeset nem is, esetleg kicsit szánkózni tán lehet majd most. Addig is, míg mindenki beüzemeli az eddig a sufniba száműzött ródlit, csináltam pár képet ma este, hisz ki tudja, holnap ki bírom-e nyitni az ajtót a hótól. Nézzék el az átlag alatti minőséget – a mobiltelefon képességei határán állt a fényképezés során.

Kategóriák
emberek esemény modern rólunk történelem

10.000 kattintás!

Valamikor tegnap a látogatottságunk elérte a tízezer letöltést!

Ez persze részben a saját teszteléseinknek is betudható, barátok kattintgatásának, és hasonlóknak, de azért mégis érdekes elmondani, hogy nem egész egy év alatt ennyiszer megnézték oldalunkat.

Köszönjük szépen a megtisztelő érdeklődést, és várjuk szeretettel a hozzászólásokat, történeteket, fényképeket!

Üdvözlettel,

elekfoto