Kategóriák
csoportkép esemény munka

Május 1. régen

A régi időkben minden évben Május első napján a munkások kivonultak a Sportpályára, ahol ünnepélyes keretek között adták át a Szocialista Brigád kitüntetéseket. Ezen a napon minden dolgozó 1 kolbászt, illetve 1 sört kapott , amit a cége állt.

scan0004
1982 körüli május 1-jei felvonulás, a Gabona Keverőüzem dolgozói

Néhány a képen látható személy: (balról-jobbra) Horváth György, Grósz György, Resetár András, Görgényi András (zászlós), Kiss István, Oláh István

 

scan0003
A FAFÉM dolgozói egy május 1-jei felvonuláson, a Sportpályára kiérve

 

Néhány a képen látható személy: Szekeres János, Miszlai Jánosné, Tóth Jánosné, Turla Jánosné, Szász Jánosné, Kiss Istvánné

 

scan0002
Május 1-jei felvonulók

A képekért köszönet Kiss Istvánnak és Nejének!

 

Kategóriák
iskola rólunk szakma

Busa Lászlóné osztálya – 1962-63

Több, mint 40 gyerek egy alsó tagozatos osztályban? – Az 1960-as években ez teljesen megszokott jelenség volt az eleki Általános Iskolában.

Busa Lászlóné és osztálya, 1962-63
Busa Lászlóné és osztálya, 1962-63
Kategóriák
család egyház emberek esemény rólunk történelem

Húsvéti harangok – Elek, 1946 április

Reibel Mihály esperes húsvéti misét celebrál a temetői kápolnánál, Elek, 1940-es évek
Reibel Mihály esperes húsvéti misét celebrál a temetői kápolnánál, Elek, 1940-es évek

1946-ban április utolsó harmadára, 21-22 -re esett a húsvét.

A nagyhét (Karwoche/khoarvuxa), a nagyböjt utolsó hete -virágvasárnaptól nagyszombatig – máskor szorgos előkészületekkel telt Eleken.

Folio_173v_-_The_Entry_into_Jerusalem

Kategóriák
mezőgazdaság munka

Csabai Tanya- és Gabonamúzeum

A múzeumot a ’70-es években alapították, a mai napig működik, bár azóta átesett kisebb-nagyobb átalakításokon. A Gyulai út mellett található kiállítóhelyhez tartozik egy teljesen berendezett tanyaház melléképületekkel, egy gépszín, egy szélmalom és a hozzátartozó magtár (aminek a szélkereke jelenleg nincs kifogástalan állapotban, de ez nem igen von le a létesítmény/ kiállítás értékéből), illetve egyéb érdekességek: makett az István malomról, malomkövek, gémeskút és még sorolhatnám.

DSC_0206
A békéssámsoni tanyavilágból áttelepített szélmalom

Bemutatásra kerül a gabonatermesztés múltja, visszavezetve egészen az Őskorig, ugyanakkor XIX. századi  malomgépek is szép számban megtekinthetőek. A hely néhány birkával is rendelkezik, illetve van lehetőség lovaglásra is. (Természetesen NEM a birkákon! 🙂 )

DSC_0129
Seck Dresden malomgép

Bővebb info: http://www.munkacsy.hu/index.fcgi?rx=&item=&nyelv=hu&menuparam11=206&type=11

További itt készült képeim elérhetőek a linkre kattintva: https://plus.google.com/u/0/photos/111549444575159028482/albums/6138385055335177889

DSC_0136
Gyula, 1722-i metszet vízimalmokkal

Nagy Marcell

 

Kategóriák
archiv épületek közigazgatás történelem

Főszolgabírói hivatal és Járási menház

Gondolom sokan tudják, hogy a régi Tanácsháza volt a Főszolgabírói hivatal is. Szerencsére erről is maradt fenn fénykép.

Főszolgabírói Hivatal és Járási Menház
Főszolgabírói hivatal és Járási menház.

A régi Járási menház pedig ma Szociális Otthonként üzemel a Petőfi utcában. Ez az épület egy rövid ideig megyeházaként is üzemelt, amikor Trianon után  Csonka Arad Vármegye megyeszékhelye lett a település.

Wittmann Attila

Kategóriák
sport

Kétegyháza – Elek futballmeccs

DSC_0473
Rostás Beni szabadrúgása, aki ilyen távolságból gólveszélyes, azonban most a gól elmaradt.

 

Mindig nagy izgalmakra lehet számítani, mikor a két „szomszédvár” megmérkőzik egymással. Ez március 29-én sem történt másképp, ugyanis az első félidőben kettő góllal vezetett a Kétegyháza. Azonban a szünet utáni kétegyházi piros lapot követően bebizonyította az eleki csapat, nem véletlenül vezeti a megyei II.osztály tabelláját. 11 perc alatt nem csak egyenlítettek, hanem át is vették a vezetést (4 gólt rúgtak ezen idő alatt). A találkozó mérlege: 1-1 tizenegyes , 1 kiállítás, illetve a 2:4-es végeredmény, vendég, azaz eleki győzelem!

Eleki gólöröm
Eleki gólöröm, ezen a találkozón 4-szer ünnepelhetett gólt az együttes.

 

Április 4-én hazai meccsen győzedelmeskedett kisvárosunk futballcsapata. Elek – Dombegyház 3-0.
Április 11-én Mezőberénybe látogat az eleki együttes, a soron következő hazai mérkőzés pedig ÁPRILIS 18-án 17.00-tól kerül megrendezésre az eleki sportpályán. Hajrá Elek!

Nagy Marcell

Kategóriák
archiv épületek ipar történelem technika

Malom a lőkösházi úton

Azért szeretem a képeslapokat, mert a rajtuk lévő kép olyan mint egy időkapszula. Egy korabeli pillanatot örökít meg, egy apró mozzanatát, hangulatát adja vissza a letűnt időnek. Ha pedig a képeslapot “használták” is, akkor még akár egy-egy személyes történetbe is betekinthetünk, érdekes információkat olvashatunk.

Sajnos nem minden esetben tudom a kiszemelt képeslapot megszerezni. Így történt ezzel a lappal is.

A lőkösházi úti malom.
A lőkösházi úti malom.

Minden képet lementek, ami Elekkel kapcsolatos, így most mégis tudunk gyönyörködni benne.

A malmot azóta már átépítették és nem így néz ki. De ez a képeslap megőrizte az épület korabeli arculatát.

Wittmann Attila

Kategóriák
album archiv csoportkép emberek iskola rólunk színjátszás tánc történelem zene

Békakirály 2.

Janecskó János igazgató úrtól érkeztek kiegészítő képek a Békakirály című gyermekszíndarabról, amit az eleki Általános Iskola tanulói – odaadó tanári felkészítéssel – 1958-ban(?) mutattak be.

Nagyon köszönjük a képeket!

Almási István, Kotroczó Judit, Vertán Zoltán
Almási István, Kotroczó Judit, Vertán Zoltán
Kategóriák
archiv csoportkép emberek esemény irodalom iskola Rapajkó színjátszás

Egy régi óvodai kép

Tisztelt Szerkesztőség!

Eleki gyermekkorom legkedvesebb képe a mellékletben szereplő óvodai
csoportkép.

Kató óvó néni tanította be nekünk (azt hiszem) a karácsonyi műsort, amelyről
a kép készült. A Hősök útján volt az óvoda. Sok arcra emlékszem, a nevekre
kevésbé, de biztos vannak még Eleken, akik magukra ismernek.

Eleki óvodások 1948-ban
Eleki óvodások 1948-ban

A bal szélen Gáspár Etelke (Bimbi), előtte az egyik Kemenes kislány, a jobb
szélen Szigeti Klári van. Én a sötét csokornyakkendős (matrózinges) kisfiú
(úgy emlékszem Csapó Miki) párja vagyok a középvonaltól jobbra (Orosz Anna).

Ez az előadás 1948-ban lehetett.
Azt énekeltük:
“Kiskefe, poroló, tollseprű.
Szobalánynak lenni nem könnyű.
Az én nevem máskép szobacicuska.
Megterítek s készen van az ozsonna.”
… és táncoltunk hozzá.

Szeretettel küldöm.

Boldog, békés új esztendőt kívánok: dr Bagyinszki Jánosné (dr Orosz Anna)

Ezen levéllel együtt természetesen egy fotó is eljutott hozzánk,  így örömmel teljesítjük dr. Orosz Anna kérését.

Köszönjük.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
album archiv család csoportkép emberek esemény mezőgazdaság sport történelem

Derűs, szorgalmas, a közösségért élő emberek: Treszi Ferenc és felesége, Zeitler Terézia

Az 1960-as években újjáéledő eleki német hagyományok mókamestere, egyik lelkes szervezője a Treszi házaspár volt. Ötleteik, jókedvük és sok önzetlenül végzett munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak a farsangi felvonulás, de az egyedinek számító böjtközepi „mita in dr fasta” szokása is máig fennmaradhatott Eleken.

Treszi Ferenc és Mester György (balról 1. és 2.) tojást gyűjtenek az egyik háznál a böjtközepi vacsorához. Ethnographia 1968, 17.
Treszi Ferenc és Mester György (balról 1. és 2.) tojást gyűjtenek az egyik háznál a böjtközepi vacsorához.
Ethnographia 1968, 17.