Közismert eleki személy, sokak kedves tanára és barátja, nem utolsó sorban az eleki német szokások kutatója volt Mester (Mahler) György. Nevét az eleki általános iskola 2003. október 18-án vette fel.
Szép esküvői képét Mag Valéria juttatta el hozzánk. A kép bemutatása kapcsán idézzük fel a tanár úr életútját röviden.
1918. április 22-én született Eleken, Mahler György néven. Apja Mahler Flórián, kovácsmester, anyja Post Szabina. Anyanyelve német.
Dr. Mester György 1975 körül
Két évet járt óvodába, majd az elemi iskoláit is Eleken végezte. Ezt követően az Állami Polgári Fiúiskola tanulója. 1931-től 1937-ig a szegedi kegyesrendi városi római katolikus Dugonics András Gimnáziumban tanult. Ezután 1937-től 1941-ig főiskolára járt magyar-történelem szakon, ugyanakkor rendkívüli hallgató az egyetem német nyelv és irodalom szakán.
1941 és 1943 között Temerinben, az Állami Polgári fiúiskolában tanít.
1943 októberétől katonai szolgálatát tölti a szegedi V. sz. Honvédségi Helyőrs Katonai Kórházában.
1945. május 4-én az ausztriai Wels városában amerikai hadifogságba esik.
Elekre 1944. szeptember 24-én érkeztek meg a szovjet csapatok. Néhány nap kemény harc után sikerült megszilárdítaniuk helyzetüket. A magyar honvédek még 26-án ugyan betörtek a településre, de sajnos a kezdeti sikerek ellenére mégis visszavonulásra kényszerültek. A frontvonal megszilárdítása érdekében a szovjetek ágyúkat telepítettek a házak kertjeibe. Onnan tüzelve igyekeztek támogatást nyújtani az élvonalban harcolóknak.
A legelterjedtebb a 76,2 mm-es űrméretű ágyúk voltak (Pl: M 1939, M 1943). Forrás: kamar-zinnfiguren.deA legismertebb talán a ZIS-3. Forrás: armchairgeneral.com
Ilyen 76,2 mm-es repeszgránátot tüzelő ágyút állítottak fel például az Arany János utcában és Újtelepen, a Mátyás Király utcában is.
A tüzérség kertekbe történő telepítése több okból is szükséges volt. A frontvonalban harcolók tüzérségi támogatás nélkül nem tudták volna tartani állásaikat. A településen belül a sok ház, melléképület kiváló fedezéket és takarást biztosított az ellenséges magyar és német repülők, valamint az esetlegesen betörő magyar gyalogság ellen. Ha egy ágyút az utcán, vagy közterületen hagytak volna, akkor az messziről észrevehető, így kiváló célpontot nyújtott volna egy ellentámadás során.
A hüvelyfenéken jól látszik az „idő vasfogának” a nyoma.
A harcok után a csapatok elvonulva magukkal vitték a letelepített harceszközöket is. Viszont az üres hüvelyekkel nem bajlódtak, azokat ott hagyták, ahol a löveg állt. Sajnos az évek során ezek jellemzően elkallódtak, és már csak elvétve lehet fellelni belőlük.
Az egykori ellenségek. Fent egy 105 mm-es magyar tábori tarack (úgynevezett „Göring” tarack) hüvelye Kétegyházáról, amivel Eleket lőtték, lent a 76,2 mm-es szovjet hüvely Elekről, amellyel Kétegyházát lőtték. Látszik a jó nagy különbség a méretük között.
Sajnos a II. világháború nyomai idővel eltűnnek. Az idősek emlékei megfakulnak, a relikviák megrozsdásodnak. A gyűjteményemben is csak ez az egy darab Elekről származó 76,2 mm-es hüvely található tanúbizonyságaként annak, hogy a háború bizony Eleket sem kerülte el.
Kisebb-nagyobb sikerrel igyekszem ezen emlékeket összegyűjteni, és az utókor számára megőrizni. Ha valakit érdekel a téma, szívesen állok rendelkezésére.
elekfoto 