Karácsony másodnapján kora reggel fehér bekecses géppisztolyosok vették körül a falut. Kettesével a kivezető utakat, utcákat szállták meg – a kertek alatt is párosával járőröztek.
Aki vendégségbe érkezett tegnap, annak sem nyílt menekvés.
A megszálló osztály őrnagy parancsnoka tolmácsostul a községházán rendezkedett be, szállásolta el magát.
Az odamerészkedő kíváncsiak hamarosan megtudták, hogy a bundisták összegyűjtésére érkeztek a biztonsági szolgálat fehér bekecses emberei.
- A folkszbundisták? – jelentette és kérdezte egyszerre Kern János. – Azok az őszön mind nyugatra mentek, amikor, vagyis mielőtt önök, elvtársam, elfoglalták falunkat.
Az őrnagy előbb az elvtársozást kifogásolta, majd hitetlenkedett, hogy bundistáknak írmagjuk sem maradt volna.
- Kérem szépen – mondta Kern -, egy csakugyan itt maradt közülük, a Schultz Nándi. Mint jó kapitány, ő maradt utolsónak, de még idejében elszekereztette családját felmálházott két országos járművön. Maga lóháton kísérte övéit. De valamikor eszébe ötlött, hogy egy kis bőrtáskában itthon felejtette az összes iratait, köztük az érettségi bizonyítványát. Nagyon büszke volt rá, hpgy a csabai Rudolf trónörökösről elnevezett reálgimnáziumban valamikor kitűnően érettségizett. No, erre fizetett rá. Mire hátizsákjába csúsztatta iratait, Eleket már körülzárták az elvtársak. A gulyakútnál tűzharcban esett el. Nagy német volt, de állítólag azzal a magyar kiáltással adta ki lelkét: „Jaj, anyám!” Ott földeltük el.
A tolmács lassan, lelkiismeretesen fordította Kern szavait, s mikor az elvtárs megszólítás újra előkerült, tiltakozásul az őrnagy asztalra zuhintotta teli pisztolytáskáját.
- Mondtam már, hogy ne elvtársozzon, ahhoz maguknak nincs joguk. Azonkívül: ennek a Schultznak senkije sem maradt itt?
- Az öccse, de az eleitől fogva hümós volt.
Ezt a tolmács nem értette.
- A hűségmozgalomnak volt a tagja – legyintett Kern.
- Az meg micsoda?
- Éppen ellenkezője a volksbundnak. Azok Hitler-ellenesek voltak. Akadt is bajuk azoknak, akik nyíltan mertek a Bund ellen agitálni.
A tolmács szaván-arcán s az őrnagy képén is látszott, nem sokra értékelik a hümót. Ezt Kern nem hagyhatta, minthogy maga is ellenállt a Bundnak.
- Még tavaly jött egy civil úr a magyar kémelhárítóktól, s közölte a hűségmozgalom helyi vezetőjével, Reibel Mihály apátplébánossal, hogy a német SS és a Bund atrocitásaival szemben a magyar állam nem tud védelmet biztosítani számukra.
- Tehát maguk kémelhárítókkal is paktáltak – csapott ismét az asztalra az őrnagy.
- Igazából én nem tárgyaltam, nem is tárgyalhattam velük, mert én szociáldemokrata voltam, mint MÉMOSZ-tag, és abban az időben internálótáborban.
Minden mondatával gyanúsabbá tette magát az őrnagy előtt, s még azon túl is, hogy a MÉMOSZ kifejezés a tolmács számára is sötét maradt.
- Tehát maga szociáldemokrata!
- Csak voltam novemberig, mert hogy választhattam a két párt között, nyíltan a kommunista pártba iratkoztam fel.
- Iratkoztam fel – fortyogott az őrnagy.
Erre már Kern János nem válaszolt. Hanem kigombolta ködmönét, s a kabátja belső zsebéből gumiszalaggal összefogott iratokat vett elő, s ezek közül a legfrissebbet az asztalra terítette.
Kétnyelvű irat volt. A magyar rész hevert alul – Szobek András Békés megyei párttitkár igazolta, hogy Kern János a magyar kommunista párt megbízott titkára. S fölötte cirill betűsen s oroszul nyilván ugyanaz s még valami toldalék egyéb buzdítás a megyei, a békéscsabai városparancsnok, a Vörös Hadsereg ezredesének nevével, aláírásával, hatalmas bélyegzőjével.
A név, a rendfokozat, a bélyegző ismerős, sőt tekintélyt parancsoló volt. Az őrnagy kezet nyújtott Kernnek, és tovarisnak nevezte. Akkor megmondta, mi lesz 3-4 napon kettejük közös teendője.
- Parancsot kaptam, hogy Elek német származású sváb községből valamennyi, összesen ezerkétszáz folkszbundistát, újjáépítési munkára a hitleristák által lerombolt Ukrajnába irányítsam.
- Aki mozogni tudott, az már az őszön nyugat felé elmenekült.
- Nekem parancson van s írásom is, hogy ezerkétszáz személyt innen útnak indítsak Ukrajnába.
Hogy a pontos létszámot ki adta meg, azt nem árulta el az őrnagy (akit egyébként Novikovnak hívtak) – s mert a folkszbundisták valóban ezerkettőszázan voltak, nem lehetett kétséges, hogy hiteles helyről származnak az adatok, és érvényesnek tekinthető az Ukrajnába indító elhatározás.
- Férfiakból és nőkből fogom összeállítani a munkaerőt. A 16 évesnél idősebbekből és a 35 évesnél fiatalabbakból – Mondta Novikov őrnagy, s magához rendelve a fellelhető tanítókat, belőlük és saját embereiből sorozó-bizottságot alakított. Egyet a nők kiválasztására, egyet a férfiakéra.
Két tantermet befűtöttek: a vetkőzéshez, a vetkőzéses sorozáshoz.
A magyar orvos, akit odarendeltek a szakszerűség végett, minden beteget és roskatagot elutasított az igénybevételtől. Tudta, ezeket megnyeri saját jövendőjének, azt is tudta, hogy az adott évjáratok keretében viszont minden alkalmas nőt és férfit ellenséggé tesz. Lelkiismeretét a kényszerűségnek vetette alá. Nem így a kijelölt tanítók, egyik-másikuk keze alól cseperedett fel az Ukrajnába küldendők nagy része. S hogy nekik maguknak is német nevük lévén, az őrnagy egyetlen szeszélyes mozdulatával bármelyiküket vagonba irányíthatta volna.
Aztán: a beosztottak haragja s a hozzájuk tartozó ezrek gyűlölete halálukig fogja kísérni őket. Mind a négy tanítóban meggyökeredzett a gondolat – az ország másik végébe kell költözni a bosszúálló érzések mindennapos majdani megnyilvánulásai elől.
Elek lakossága 44 utolsó napjaiban nem érte el a 7000-et. Kétezer lélek hiányzott! Mert másfél ezer magyar és ugyanannyi román is lakta a falut, négyezerből kellett kiválogatni a szállítmányt.
A szerelvény már másnap beérkezvén, Kern és társai (a pártszervezet) arra törekedtek, hogy a marhavagonokat lakhatóvá tegyék. Ebben mindenki segédkezett, leghevesebben, akik mentesíteni igyekeztek munkájukkal magukat a bűnrészesség alól. Mert nemcsak a sorozóbizottság tevékenységét tekintették vétkesnek, hanem minden visszamaradónak puszta létét is.
Tisztelt Olvasó! Az itt közölt írás Cseres Tibor: Felhők fölött száll a sas… című 1993-ban megjelent művéből, 105-125 oldalig származik (Elek és Krivojrog között című fejezete). Az írás teljes terjedelmében –több fejezetben- és szó szerint kerül közlésre! Annak eszmeiségével, tartalmával és hitelességével nem feltétlenül értek egyet!
Wittmann Attila
A cikksorozat részei:
Cseres Tibor: Felhők fölött száll a sas … avagy Elek és Krivojrog között (5.-utolsó rész)
Kapcsolódó cikk:
elekfoto 
4 hozzászólás a(z) “Cseres Tibor: Felhők fölött száll a sas…. avagy Elek és Krivojrog között (1.)” című bejegyzéshez
Gratulálok Wittmann Attilának,ehhez a visszaemlékezéshez.
Még ilyen élethűen nem írta le senki,jó hogy kutatásai során rátalált erre az írásra.
További jó egészséget kívánok kutatásaihoz,az egész családnak.
Szeretném,megkapni azt a Kakucs pusztai bérleti szerződés másolatát,valószinüleg
Reisz György nagytatám volt.
Vizi Erzsébet
Küldtem e-mailt a szerződéssel kapcsolatban és köszönöm szépen az elismerő szavakat és jókívánságokat!
[…] https://elekfoto.com/2015/12/27/cseres-tibor-felhok-folott-szall-a-sas-avagy-elek-es-krivojrog-kozott… […]
[…] Cseres Tibor idevonatkozó könyvéről (Felhők fölött száll a sas) (elekfoto.com cikk, Wittmann Attila) […]