Kategóriák
emberek esemény háború

Békés megyében lezuhant repülőgépek

A Nagy Gyula Területi Múzeum (Orosháza, Dózsa Gy. u. 5.) kiállítást szervez “Nekünk roncs, nekik temető” címmel. A téma a második világháború idején Békés megyében lezuhant repülőgépek, illetve pár magyarországi repülőgép roncs darabja is bemutatásra kerül. Sajnos a hely szűke miatt csak lemezeket, és kisebb darabokat láthat majd az érdeklődő.

Kategóriák
épületek gasztro Uncategorized

Mázsa az újtelepi malomból

Ezt a mázsát még hajdanában az újtelepi Kis Malomban, másik nevén a Henger Malomban használták.

Kategóriák
család egyház emberek háború politika rólunk történelem

Kitelepítettek névsora

Elek történelmében fontos momentum a “svábok kitelepítése”, amikor az itt élő német lakosság nagy részét át- / visszatelepítették Németországba. Erről már sok cikk és írás megjelent, nem csak az oldalunkon, de szerte az elektronikus és a nyomtatott sajtóban, médiában is.

Sajnos még sehol sem találkoztam a kitelepített lakosok hosszabb névsorával. Ezért egyenlőre nem tudtam leellenőrizni azt a listát, amelyet most közzé kívánok tenni. De talán ez is több az eddigieknél…

Kategóriák
emberek esemény háború történelem Uncategorized

Lőterek nyomában (4/4)

Meglepett amikor évekkel ezelőtt a „Nagy gyepen” keresve a lóversenypálya helyét, több kilőtt puskagolyóra leltünk.  A szóródásból ítélve egy széles sávba lőttek velük célba. A terület adottságait figyelembe véve, ideális hely lenne egy lőtérnek. Hátul egy dombvonulat (természetes „golyófogó domb”) elöl pedig a nagy síkság.

Hátul a domb, majd egy csatorna és előtte a síkság.

Kategóriák
épületek emberek háború

Lőterek nyomában (3/4)

Erre a lőtérre az idősek közül biztosan sokan emlékeznek. A II. világháború előtt lőtérként és “Levente pálya”-ként működött…. ami ma a Sportpálya. A leventéknek itt voltak az alaki- és lövészgyakorlatok. Valószínűleg az akkori határőrök (akiknek a közelben a  Kiss E. u. – Kossuth L. u. sarkán volt a laktanyájuk) is használhatták.

"Lőtér" (1939)
“Lőtér” (1939)

A II. világháború után a Levente Mozgalom megszűnésével és a szocializmus beköszöntével együtt a pálya funkciója is megváltozott….. habár, az úttörők is használták a sportnapok keretén belül, például gyakorló kézigránát dobásra, légpuska lövészetre a pálya egy-egy részét, de eredeti funkciót elvesztette. Igaz hivatalosan nem “alaki gyakorlat” volt, de a május elsejei felvonulás is itt értek véget.

Wittmann Attila

Kategóriák
háború politika történelem Uncategorized

Lőterek nyomában (2/4)

Egy másik lőtér  a  „Nagy gyepen” volt a mai krosszpálya helyén, aminek a dombjaiból lett kialakítva a mai pálya. Ezt a lőteret a háború után használták.

A lódomb maradéka.
A  lődomb maradéka….
...ami ma krossz pályaként üzemel.
…ami ma krosszpálya.

Köszönet a képekért Tokai Lajosnak és az információért Gura Tamásnak.

Wittmann Attila

Kategóriák
emberek háború történelem

Lőterek nyomában (1/4)

Pár éve két barátommal, Gányai Csabával és Tokai Lajossal kutattunk az eleki lőterek után. Úgy gondoltuk Eleken egy-két lőtér létezhetett az idők során… nem lesz “nagy munka” ezekről egy kis anyagot készíteni. Amikor a sportpálya melletti -talán a legismertebb- volt lőteret mentünk lefényképezni, összefutottunk Gura Tamással, Dán Ferenccel és Ficzere Imrével, akik felidézték nekünk a régi időket.

Sokan talán még emlékeznek rá, hogy Eleken a Sportpálya közelében az egyik mobilszolgáltató telefontornya helyén régebben lőtér üzemelt. A helyén a “golyó fogó dombok”még ma is láthatóak.

Mára már se kiszolgáló épület, se őrtorony.
Se kiszolgáló épület, se őrtorony.

Kategóriák
háború iskola közigazgatás

Tankönyvek forgalmazása Eleken

Egy korábbi írásunkban már szó esett egy bizonyos “Schillinger Miksa és Fia” által forgalmazott Bécs térképről, (https://elekfoto.com/2012/02/26/aprosagok-az-eleki-%E2%80%9Euzletsorrol-2/) ami valószínűvé teszi, hogy Eleken volt könyvesbolt és könyvforgalmazás is. Most egy újabb bizonyítékát szeretném megmutatni annak, hogy Eleken nem csak térképeket, de valószínűleg tankönyveket és atlaszokat is árultak.

Történelmi Atlasz polgári iskolák számára 1941-ből
Kategóriák
épületek emberek gyász háború politika tájkép történelem

Hősök kertje

Az anyagaimat rendezgetve találtam rá, egy régi gépelt oldal fénymásolatára, így szeretném most közkinccsé tenni -pár fényképpel fűszerezve- Mátyási Károlyné óvónő írását a “Hősök kertjének” történetéről.

A “Hősök kertjének bejárata”.
Kategóriák
emberek mezőgazdaság tájkép történelem természet Uncategorized

Kutatás a régi Kálvária helye után

A Kálvária történetét nagyon részletesen taglalja a Tanulmányok Elek történetéhez II. kötetében Vígh Károly – Az eleki katolikus hitélet és oktatás története 1724-1948 között című munkája. “Az 1835. évi canonica visitato szerint Eleken már volt kálvária, melyet a település szélén emeltek a hívek. … A keresztút első állomása 1844-ben még a legelőhelyen volt, mely területet 1870-es évek elején osztottak ki házhelyül, s 1924-ben Strifler József tulajdonát képező 503. számú háznak a helyén állt (a mai Kígyó utcában). Az első állomástól húzódott a többi oszlop dél felé, a zsellérföldön át a homokbányákig.

De pontosan hol is volt a régi Kálvária? Fontos tudni, hogy régen minden településen megszámozták a házakat (később ebből alakultak ki a helyrajzi számok). Nem voltak az utcák elnevezve csak a házak számozva, egytől kezdődően. Majd elkezdték az utcákat megkülönböztetni egymástól, (pl: Széles utca, Hosszú utca) és végül kialakult a mai gyakorlat, az utcánkénti számozás. Nehezíti a régi Kálvária pontos helyének megtalálását az is, hogy azóta a helyrajzi számokat is módosították. Meglepő, hogy egyetlen használható támpont a “Kígyó utca” elnevezés, pont az a név, amelyet már egyszer “lecseréltek” Leninre is. A térképeket böngészve szerencsére sikerült találni egy 1800-as években készült kataszteri térképet, amelyen még a régi számozás is szerepel, az új mellett. Ezt ráhelyezve egy mai térképre megláthatjuk, hogy valójában hol is volt a Kígyó utcában az akkor 503. helyrajzi számú ingatlan.

A Kálvária a Kígyó utca 503 hrsz-től indult.
A Kálvária a Kígyó utca 503 hrsz-től indult.