Kategóriák
archiv épületek közigazgatás mezőgazdaság történelem Uncategorized

Arad vármegye monographiája

Nemrég’ jutottam hozzá két kiadványhoz. Az egyik Arad Vármegye és Arad szabad királyi város monográphiája (1913-as kiadás) amit Dr. Jancsó Benedek szerkesztett 1905-ig, majd tőle Dr. Somogyi Gyula vette át ezt a feladatot. A másik  ilyen történeti kiadvány a kétegyházi születésű Márki Sándor által megírt Arad Vármegye es Arad szabad királyi város története (1895-ös kiadás).

A két kiadványból kissé “szemezgettem”.

Dr Somogyi Gyula így ír Elekről:

Elek. Eleki járás. (Lásd I. 259 l.) Területe 26539 kat. hold. Lakói száma 7265. kevert lakósságú, túlnyomólag német község. Sikságon fekszik, az Acsev. vonala mentén. Átszeli a községet a kétegyháza-székudvari törvényhatósági út. Egykor Zaránd területén feküdt. Határolják: Nagypél, Ottlaka, a lőkösházi és jánosházi puszták, Kétegyháza és Szentbenedek-puszta határa. Földje nagyon termékeny. Termelnek gabonát, káposztát, burgonyát. A lakósság nagy sertéskereskedést és sertéshizlalást folytat. Valóságos sertésbörze van Eleken.

Elek 1856-ig község volt, ekkor kapta a mezővárosi cimet. Az oláhok Alexeának nevezik. Temploma egy sírkertben 1735-ben épült. 1790-ben építették a nagy templomot. Lakóssága eredetileg magyar, de ez kipusztulván, németeket telepítettek be. 1717-ben Harrucker népe­sítette be birodalmi németekkel (Baden, Württemberg, Rajna-völgy).

Topográfiai helyek: liba-legelő, uj-földek, homok-gödör, Ottlaka-szőlő, Kispél (melyet az országút kétrészre szel: Kis-Kispél és Nagy-Kispélre), Papi-domb

Kategóriák
archiv épületek ipar közigazgatás politika szakma tájkép történelem technika természet utazás

Elek a XIX. századi térképen

Klemm Tamás

A XIX. század során készült Magyarország II. katonai felmérése, amely alapján katonai térképészek egy részletes térképet készítettek az udvar megrendelésére.

Elek a XIX. századi katonai felmérés térképén.
Elek a XIX. századi katonai felmérés térképén.

Érdemes megnézni rajta Eleket és környékét. Egy kapcsoló segítségével át lehet váltani a mai Google Earth-műholdfelvételek rétegére, ráadásul fokozatosan átváltható átlátszóságot is be lehet állítani a rétegek között.

A térképrendszer megnézhető erre a linkre kattintva. A fentebb mutatott kép forrása is ez a térkép.

Kategóriák
album építészet épületek egyház művészet szakma tájkép technika természet

Fényképek a toronyból

Péntek Zsolt plébános őszi fotói a templomtoronyból, 2009. október 3. 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Kategóriák
építészet épületek művészet politika Rapajkó szakma tájkép történelem utazás

A “miénk” is volt: a makói városháza

Ha valaki pl. Makón keresztül utazik Szegedre,  annak biztosan feltűnik egy szép középület,  ami 1950-ig az egykori Csanád vármegye közgyűlésének adott otthont,  és ennek a történelmi megyének a sajnálatos felszámolása után pedig a helyi közigazgatás központjaként működött (1990-től városháza).

Mivel 1920-tól az egykori eleki járás felét Romániához csatolták,  így Elek egy ideig,  1920-23-ig Csonka-Arad megye székhelye volt,  utána pedig 1950-ig Csanád vármegyéhez tartozott,  majd pedig Békés megyéhez, így közel harminc évig ebben a makói épületben is döntöttek Elekről.

Az eleki Historia Domus korabeli bejegyzése szerint azonban  jobb lett volna,  ha akkor  Eleket Békés vármegyéhez csatolták volna,  ami  tényleg logikus lett  volna,  hisz pl. Gyula sokkal közelebb van,  mint Makó, 

Kategóriák
épületek emberek esemény közigazgatás modern művészet politika Rapajkó szakma történelem utazás vicces

Huszonnyolc nap

Magyarországon 1998-ban leszerelt az utolsó sorállományú határőr is,  2008-ban pedig már az önálló határőrség is megszűnt,  hisz integrálódott a rendőrségbe.

Eleken, a ránk erőszakolt  trianoni határok miatt az 1920-as évektől kezdően egészen az 1990-es évekig volt határőrőrs. (Az első őrs a Kossuth út  és a Kiss utca sarkán volt,  a II. világháború után pedig a Szent István és a  Kossuth út találkozásán lévő házból alakították ki az újat.)

Gondoljunk bele,  kb. hetven év alatt hány fiatal töltötte életének egy fontos szakaszát Eleken! Vajon erről mit írhattak haza?

Az egykori őrs Szent István úti bejáratán még ma is elolvasható egy nyilvánosságnak szánt üzenet az ajtóra karcolva,  mely szerint valakinek már csak négy hete,  vagyis huszonnyolc napja van (volt) a leszerelésig.

Ez a mai fiataloknak már történelem,  nem értik, érthetik a jelentését,  amin természetesen lehet vitatkozni,  pl. azon,  hogy szerencsés volt-e a sorkötelesség eltörlése ebben a nemzeti jelleget is felvállaló fegyveres testületek korában!

Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek esemény ipar közigazgatás politika történelem technika utazás

Elekiek Budapest újjáépítésén

Klemm Tamás

A Második Világháború legjobban a fővárost viselte meg.  Itt keletkezett a legnagyobb kár emberekben és épületekben egyaránt.

A harcok elmúltával sokáig tartott, míg sikerült eltakarítani a romokat, újjáépíteni a várost. Ebben az egész országból részt vettek emberek, köztük elekiek is.

Eleki fiatalok dolgoznak Budapest újjáépítésén 1955-ben
Eleki fiatalok dolgoznak Budapest újjáépítésén 1955-ben

A most közölt fényképen eleki fiatalok vesznek részt Budapest újjáépítésében. Puszta kézzel, illetve gerendákat emelőként használva próbálnak egy mozdonykazán méretű tartályt megmozdítani – a munka nagy részét korszerű gépek segítsége nélkül, nyers erővel kellett elvégezzék. A fénykép 1955-ben készült.

Köszönjük a képet Truczánné Bottó Máriának illetve Kalló Pálnak, aki eljuttatta hozzánk!

Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek esemény iskola szakma történelem

Tanulmányi verseny a könyvtárban

Az eleki könyvtárból érkeztek a következő kedves felvételek.

A három fotón valamilyen tanulmányi verseny résztvevői láthatóak felkészítő tanáraikkal. Büszkén szorongatják kezeikben a címeres okleveleket. Biztosan sokat gyakorolhattak a vetélkedőre, és nagyon boldogok, hogy megoldották az összes feladatot.

Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek közigazgatás politika szakma történelem

„Van hazánk, van mit megvédenünk”

Gondolom, még sokaknak ismerősen cseng ez a mondat. A határőr őrsök és laktanyák bejáratát is sokszor díszítették ezzel a sorral, egészen a rendszerváltásig. Elek történetében 1920 után kapott nagy jelentőséget az országhatár, hiszen a Trianoni döntésnek köszönhetően az ország belsejéből a határ mellé „kerültünk”.

Régebben Elek közigazgatási területéhez tartozott Lőkösháza is. Így 1943-ban két határvadász zászlóalj is teljesített szolgálatot az eleki közigazgatási területen.

Kategóriák
archiv épületek egyház közigazgatás mezőgazdaság politika Rapajkó tájkép történelem

Ami már nincs – a Bánhidy – család kastélya

Az 1948-ig Elekhez tartozó Lőkösházán egykoron több nemesi család is megtelepedett,  így a Bánhidyak is.

A képen látható egykori kastélyuk az 1870-es években épült, ami a történelmi tragédiák után 1946 és 1960 között iskolának és kollégiumnak adott otthont,  de sajnos 1976-ban a földdel tették egyenlővé!

Kategóriák
archiv épületek egyház iskola történelem

“Templom melletti” iskola

Néhány kép a Polgármesteri Hivatal helyén állt iskoláról.

Képeslap 1929-ből
Képeslap 1973-ból.

A képen jól látható a tölgyfa, ami még ma is megtalálható a parkolóban.

Wittmann Attila