Kategóriák
archiv család csoportkép emberek esemény mezőgazdaság szakma történelem technika

Gyapotválogatás télen

Klemm Tamás

Egykoron a magyar mezőgazdaság le kívánta győzni a kapitalista amerikai ültetvényeseket, így vezetőink parancsba adták: gyapotot kell termeszteni!

A dolog nem jött be igazán, hisz manapság nem igazán látni mifelénk végeláthatatlan gyapotföldeket. A kísérlet megbukott, de megmaradt néhány érdekes kép.

Gyapotválogatás az első József Attila T.Sz.Cs.-ben 1949-1950 telén. A képen látható: Lustyikné, Bottóné, Szőkéné, Tóthné, Vargáné, Dobiné kisfiával, Dobi Imrével, ? Jóska, Bottó Mária, Szecsenkóné.
Gyapotválogatás az első József Attila T.Sz.Cs.-ben 1949-1950 telén. A képen látható: Lustyikné, Bottóné, Szőkéné, Tóthné, Vargáné, Dobiné kisfiával, Dobi Károllyal, ? Jóska, Bottó Mária, Szecsenkóné.

A gyapotot télen válogatták, az ezzel foglalatoskodó tsz-dolgozókat örökítették meg ezen a két szép régi fényképen. Eleinte több termelőszövetkezet is működött Eleken, ezek egyike volt a József Attila TszCs. A későbbiekben ezek egyesültek, és a Lenin Tsz. lett az egyedüli termelőszövetkezet Eleken.

Gyapotválogatás a József Attila T.Sz.Cs.-ben 1950-51 telén. Balról jobbra a képen: Tóthné, Szecsenkóné, ? Jóska, Bottó Péterné, Id. Elekesné, az agronómus, Himáné, Csatóné, Vargáné, Bottó Mária, Hajdúné, Tóthné, Elekes Kati, Rocskár Jani, Ifj. Elekesné, Hima Sanyi, Elekes Pali, Szvettné, Pénzesné, ölében kislánya, Pénzes Gizike, Tóthné két unokája, és Ifj. Elekesné kislánya, valamint egy ismeretlen kisunoka.
Gyapotválogatás a József Attila T.Sz.Cs.-ben 1950-51 telén. Balról jobbra a képen: Tóthné, Szecsenkóné, ? Jóska, Bottó Péterné, Id. Elekesné, az agronómus, Himáné, Csatóné, Vargáné, Bottó Mária, Hajdúné, Tóthné, Elekes Kati, Rocskár Jani, Ifj. Elekesné, Hima Sanyi, Elekes Pali, Szvettné, Pénzesné, ölében kislánya, Pénzes Gizike, Tóthné két unokája, és Ifj. Elekesné kislánya, valamint egy ismeretlen kisunoka.

A helyszín biztosan a tsz. valamilyen hivatalos helyisége volt, figyeljük meg a falon látható korabeli mozgalmi plakátokat!

Köszönjük a szép képeket Truczánné Bottó Máriának, illetve Kalló Pálnak!

Kategóriák
archiv család csoportkép emberek esemény iskola művészet szakma történelem

Az óvodások táncműsora, 1954. április

Nemrég jutottunk ennek a remek képnek a birtokába, köszönet érte Truczánné Bottó Máriának és Kalló Pálnak.

A fotó az újtelepi nagycsoportos óvodásokat ábrázolja, amint a művelődési házban táncos műsort adnak elő.

Az 1954-es nagycsoportosok táncolnak a kultúrházban
Az 1954-es nagycsoportosok táncolnak a kultúrházban

A képen a következő gyerekek láthatóak, balról jobbra:

Rácz János, Marosán György, Süle Tibor, Durst Mária, Bagi Irén, Lukács Ilona, Hack Erzsébet, Fodor Katalin, Gerstenmayer Gizi, Gorza Róbert, Tarutin János, Stumpf Mária, Zimmermann József, Singer Klári és Gyuszi, Fodor ?, Kassai, Burján Éva, Kovács János.

Kategóriák
épületek ballagás csoportkép emberek esemény iskola közigazgatás szakma történelem

Ballagás 1953-ban

Klemm Tamás

Nemrég érkezett a következő szép, általános iskolai ballagási csoportkép. A helyszíne megegyezik a korábbi, a tantestületet ábrázoló képekével.

1953-as ballagási csoportkép
1953-as ballagási csoportkép

Akkoriban külön fiú- és lány osztályok voltak, a kép tanúsága szerint. A fotó az 1952-1953-as tanévben végzett nyolcadikosokat örökítette meg tanáraikkal. Középen, fehér öltönyben Radnai László, mellette balról Nádor Józsefné, Marika néni, jobbról pedig Mester Klára és Mester György, iskolánk későbbi névadója látható.

Ki ismeri fel a rokonát a képen?

A fotót köszönjük Tiba Andreának, akinek az édesanyja, Galbács Zsófia felülről a második sorban, a jobb szélen látható.

Kategóriák
archiv épületek csoportkép egyház emberek közigazgatás politika szakma

Az országzászló-emlékmű – képeslappal

A két háború közt egy Országzászló-emlékmű állt a templom mellett, nagyjából azon a helyen, ahol a mostani 1848-as emlékmű áll. A háború után a kommunista hatalom ezt lebontotta, majd később létesült a helyén a mai körbekerített obeliszk.

Országzászló-emlékmű 1.
Országzászló-emlékmű 1.

Amint a képen jól látszik, az emlékmű oldalán Nagy-Magyarország térképe volt látható kereszttel, a bástyától délre egy zászlórúd volt a zászlóval (az első képen bal, a második képen jobb oldalon). A magyar politika meghatározó törekvése volt a Trianoni-békediktátum következményeinek, az ország elvesztett területeinek visszaszerzése, az országot ért igazságtalanságok megtorlása, és ennek szellemében épültek ilyen jellegű emlékművek az országban sok helyen.

A “Zöld Könyvben” írják, hogy a harmincas években egyszer néhány enyhén ittas fiatalember fel akarta akasztani a Mitte in der Fasta ünnepség szellemében a tojáshéj-koszorút az emlékmű mellett álló szökőkút Neptun-szobrának nyakába, és eközben véletlenül lelökték a szobrot a talapzatról, amely összetörött. (Később tettüket megbánva csináltatták a helyére a mai lányalakot.) Az esettel nagyjából egy időben egy mentálisan sérült, beteg ember megrongálta az országzászló zászlórúdját.

A két esetet a csendőrség előbb, tévesen egységként értelmezve politikai bűncselekményt feltételezett a cselekmények mögött, és kemény kihallgatási módszereket alkalmazva bírták rá a gyanúsítottakat a vallomástételre – többeket súlyosan megvertek, bántalmaztak. Végül kiderült a tévedésük, de az eset rossz emléke sokáig élt a helyiek emlékezetében.

Országzászló - 2.
Országzászló - 2.

Az Országzászlóról Wittmann Attila küldött két képet, valamint a képeslapot, eleki vonatkozású gyűjteményéből – köszönet neki értük!

Képeslap az Országzászlóról, Wittmann Attila gyűjteményéből.
Képeslap az Országzászlóról, Wittmann Attila gyűjteményéből.

A képeslapon látszik, hogy a zászlórúd eredetileg a bástya tetejéből állt ki, nem pedig mellette állt. Wittmann Attila szerint az ilyen emlékműveket 1948-49-ben bontották le, és emeltek helyükre 1848-as emlékműveket a 100 éves évfordulóra – így kevésbé volt feltűnő az ideológiai váltás.

Kategóriák
esemény közigazgatás modern politika szakma

Az újra létrejövő járások terve

Nemrég elkezdődött az újonnan bevezetendő járási rendszer társadalmi egyeztetése.

A járásokat az 1983-as év végén szüntették meg Magyarországon, mostani újra felélesztésükkel egy régi közigazgatási hagyomány elevenedik fel majd, amikor létrejön a 168 új járás és a budapesti körzetek.

A “járás” megnevezés történelmi eredete az, hogy a létrehozásukkor olyan közigazgatási körzeteket kívántak létrehozni, hogy az ügyintézés céljából otthonukból útra kelő alattvalók egy napi oda-majd visszaúttal (egy napi járással) elintézhessék dolgukat.

Járások tervezete országosan, forrás: www.hvg.hu
Járások tervezete országosan, forrás: http://www.hvg.hu

Érdekesség, hogy bár nem különösebben nagy település, korábban Elek is járási székhely, sőt, a trianoni békeszerződés hatályba lépése után pedig még pár évig Csonka-Arad vármegye székhelye is volt.

Az igazságügyi minisztérium közigazgatási államtitkára honlapján olvasható erről egy cikk, innen származik Békés megye tervezett új járási térképe is, ami itt elérhető: Békési járások (tervezet)

Látható, hogy Elek a gyulai járásba fog tartozni a tervek szerint, Kétegyházával és Lökösházával együtt.

Kategóriák
archiv épületek emberek szakma történelem természet

Polgári iskola – a szocialista múltban

Ez egy kicsit újabb keletű kép az egykori polgári iskola épületéről, valószínűleg az 50-es évekből. Látható az ekkor már levert nagy koronás címer nyoma, alatta pedig a kis fehér ovális, Rákosi- vagy népköztársasági címeres iskolacímer, sajnos nem látszik eléggé. Már jó magasak a jellegzetes jegenyefák, amelyek manapság már jó ideje nincsenek ott – sajnos ki kellett vágni őket.

Az eleki egykori polgári fiúiskola épülete, már általános iskolaként, az 50-es években
Az eleki egykori polgári fiúiskola épülete, már általános iskolaként, az 50-es években
Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek szakma történelem

Polgári iskola – a régi időkben

Ezt a képet az iskola digitális állományai között találtuk, a ma már szociális foglalkoztatóként működő egykori polgári iskola látható rajta, régi fényében. A tűzfali homlokzatán egy szépen kidolgozott koronás állami címer is látható, lentebb pedig egy nagy tábla, jelezvén, hogy ez egy Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola.

Az eleki Polgári Fiúiskola az 1930-as években
Az eleki Polgári Fiúiskola az 1930-as években
Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek esemény szakma történelem

Az Általános Iskola tantestülete a 60-as években

Klemm Tamás

A következő két érdekes csoportkép az eleki Általános Iskola tantestületét ábrázolja, valamikor a 60-as években.
Jól látható, hogy akkor még tekintélyes csapat szolgálta a tanulók épülését – egy mai hasonló csoportképen az itt dolgozó kollégák sokkal kisebb helyen elférnének… Sajnos a gyerekek száma is erősen megcsappant azóta.

Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 1. kép
Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 1. kép

Van jó néhány kedves arc, akit már sajnos nem láthatunk többé, de azért olyanok is, akik szerencsére ma is élnek – Viszonylag könnyű a feladat, mert ők sokunkat tanították, de mégis jön az érdekes feladvány – ki kit ismer fel? Szeretettel várjuk a neveket!

Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 2. kép
Az Eleki Általános Iskola tantestülete az 1960-as években, 2. kép

A képek a zárda iskola bejárata előtt készültek, ahol manapság egy rámpa, és egy előtető is van – egyébként az ajtó ma is létezik, csak modernre cserélték nem is annyira régen.

Köszönjük a két szép fotót Kocsis Józsefnének!

Kategóriák
esemény modern szakma

Boldog Új Évet!

Klemm Tamás

Itt van 2012, és a nagy ünnepi bejgli-evés után nemsokára újra visszatérünk a dolgos hétköznapokhoz.

Az elmúlt évben indult blogunkat több, mint 7000 alkalommal látogatták meg, köszönjük mindenkinek az érdeklődést!

Több olyan látogatót is megismerhettünk, akik rajtunk keresztül régi barátokat, vagy akár rokonokat fedeztek fel, vagy csak egyszerűen érdekesnek találták megnézni a honlapot. Reméljük, hogy az új évben is sok érdekességet tudunk megosztani itt.

Tavasz (kb. április) óta összesen 59 bejegyzés született, és 60 fotó jelent meg, nem számítva a csatolt nagy fotóalbumokat – ezzel, ha oldalunk nem is olyan mint egy igazi képes magazin, azért vegyük figyelembe, hogy a képek nagy része valódi ritkaság vagy egészen egyedi – és azok a hozzájuk tartozó történetek is.

Lesznek továbbra is újabb és régebbi képek, történetek, mindenféle olyan dolog, ami érdeklődésre tarthat számot. Nemsokára újabb képek jelennek meg például az eleki általános iskola tantestületéről – egy olyan korszakból, amikor a fényképezőgép még luxuscikknek számított, és ritkaságszámba mentek a fényképek.
Sok képet gyűjtöttünk a legkülönbözőbb témákban, és igyekszünk foglalkozni velük, és, ha nem is mindig egyforma gyakorisággal, de azért jönnek az olvasni-és néznivalók.

Bárkinek van idevágó képe, története, akár receptje, várjuk szeretettel – csak kattintson az “Önnek is van egy fényképe?” menüpontra a fejlécen!

Mindenkinek sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk!

Elekfoto

Kategóriák
csoportkép egyház emberek esemény szakma

Karácsonyi koncert a templomban

Nagy sikerű koncert volt ma a templomban.

Az alsó tagozatos gyerekek énekelnek
Az alsó tagozatos gyerekek énekelnek

Képek bővebben a plébánia honlapján láthatók!