Sokan mondják, hogy a fiatalokat nem érdekeli a választás. Dehogynem! Erre nincs jobb bizonyíték, mint az, hogy az ember felesége például képviselőfánkokat készít október 12-ére, ilyeneket:
Eleki képviselő-jelöltek: Melyik lesz a legjobb?
Persze ez a cikk csak egy most éppen aktuális szójáték kedvéért készült, és semmiképpen sem valódi komoly tartalmú. Kívánom a valódi, ember-képviselőknek, hogy ne hasonlítsanak ezekre a tészta-képviselőkre: Ne legyenek kívül szimpatikusak, belül viszont üresek. Továbbá ne legyenek túl édesek, de sótlanok sem!
És ami a legfontosabb, akit megválasztanak, ne úgy végezze, mint a fánkok…
A következő történet főszereplője Mag József, akiről és legendás boltjáról már korábban is írtunk. Amint a korábbi igaz meséket, ezt a családi történetet is Császárné Sólyom Judit küldte, köszönjük neki és családjának!
A katonaszökevény
Egyre többször hallom, hogy mire kíváncsivá kezd válni az ember a múltra, már nincs kitől megkérdeznie, hogy is volt.
Sokszor ottfelejtem magam édesanyámnál, hallgatom a 82 évesen is hihetetlen jó emlékezetében megbúvó történeteket. Ha valamelyik gyermekem is velem van, még jobban örül, hogy ők is hallhatják.
Ma már mosolyt csal az arcomra, hogy jónéhány évtizede versenyeztek, melyik település büszkélkedhetett azzal, hogy a szovjet csapatok elsőnek „szabadították fel”. Ilyenkor rezignáltan anyukám mindig megjegyezte, Elekre jöttek be leghamarabb az oroszok.
Szerinte nem vették észre, hogy már Magyarországon vannak.
Eleki nagyapám itt volt katona Debrecenben, a huszár laktanyában gépkocsivezetőként szolgált.
Egyik este társaival szalonnát sütöttek a laktanya udvarán. Beszédbe elegyedett vele egyik felettesük. Szó szót követett és ő büszkén mondta, hogy a falvakban korántsem szenvednek az emberek élelemben akkora hiányt, mint a városokban. Van otthon minden; szalonna kolbász, sonka, ilyenkor méz, dió. A tiszt, családos ember lévén gondolt egyet és eltávozást adott neki, ő pedig megígérte, hogy hoz a családjának mindenféle élelmet, amit csak tud.
Eleken nagy örömmel fogadták anyukáék, hogy itthon lehet velük, pár napot. Becsülettel össze is szedtek sok-sok finomságot, amit elhozhat Debrecenbe. Nagymama sütött többféle aprósüteményt is. Egy ötkilós papírzacskó telt meg vele. Pont most hetven éve, szeptember 23-án, beindította a Fiatját nagyapa a ház előtt. Egy kicsit járatta a motort, mert előtte régen nem használta.
Az eleki Reibel Mihály plébános, országgyűlési képviselő volt, és neki nem lévén autója, nagypapa volt bejelentve az autóval együtt, mint aki bármikor rendelkezésére áll. Így nem „vonult be” a hadseregbe korábban a szép sötétkék autó.
Ilyen volt Mag József kék Fiatja, amely aznap nem indult be – szerencsére.
A vasárnapi ebéd után, szépen bepakoltak a kocsiba, ölelkezés, búcsúzkodás. Nagypapa beült, és a kocsi nem indult újra. Kereste a hibát, mindent átnézett, de nem találta. Aztán húzták-vonták az utcabeli asszonyok is, de az autó megmakacsolta magát. Neki mindenképpen vissza kellett volna mennie Debrecenbe, hogy ne legyen baj. Gyorsan betolták az udvarra az autót, mert a garázs messze, a falu közepén, az üzlet és a műhely mellett volt. Sebtiben napraforgószárak és kukoricakóró alá rejtették. Aztán hátizsák, kézicsomagok és a gyorsan előszedett kerékpárral irány a vasútállomás. Alig indult el, jött szembe valaki a hírrel, hogy már nem indítanak a faluból vonatot.
Rövid időn belül, az állomás felől az utca két oldalán a járdán orosz katonák jöttek sorban. Tisztjük az úttesten középen. Szedett-vedett ruházatban, – szinte nem is volt köztük két egyforma – csizmának, bakancsnak összetákolt lábbelikben. A bátrabbak kiszivárogtak házaikból. A 9. szám alatt lakó Hauck néni fehér zsebkendőt lobogtatott feléjük, s köszönt illendően:
– Isten hozta magukat
Az út közepéről a tiszt (valószínűleg kárpátaljai volt, mert tudott magyarul) odaszólt neki:
– Vártak már bennünket?
– Igen, nagyon. – mondta Franciska néni.
– Maguk németek, vagy magyarok? – kérdezte a tiszt.
– Magyarok vagyunk, – mondta a néni, természetesen svábos akcentussal.
Nagyapám fitymálóan nyugtázta a roló résein át kukucskálva: „Na ezek se lesznek sokáig itt.” Többször az orra alá dörgöltük, mekkorát tévedett.
Hammer Rudolf az eleki Jézus Szíve Gyógyszertár első gyógyszerésze volt.
1895-ben született Eleken. 1916-tól 1922-ig orosz fogságba esett, Tomszkban gyógyszerész gyakornokként dolgozott egy kórházban. Diplomáját 1924-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg kitűnő eredménnyel.
Hammer Rudolf és felesége 1926-ban
1926-ban feleségül vette az eleki születésű Hammer Alojziát. Négy gyermekük született: Rudolf(1927), Lívia(1930), Stefánia(1936), Zsuzsanna(1940). Felesége házának üzlethelyiségeiből alakította ki a mai gyógyszertár helyiségeit Jézus Szíve Gyógyszertár néven. Patikusként Eleken 1950-ig dolgozott az államosításig.
Kicsit elkéstünk ugyan az aktualitásával, mert már lezárult a báli szezon, de most akadtunk a következő kis kartonlapra.
Régen is volt “sváb bál”, amiről a mellékelt meghívó is tanúskodik. A szocialista érában a művelődési ház német klubjának keretében szervezhettek ilyet a helyi németek.
A meghívó elég jó minőségű nyomdai kivitelezésben, de nagyon hibás németséggel készült – mai szemmel azt gondolhatjuk, hogy önmagában az is nagy dolog volt, hogy lehetett ilyen mulatságot csinálni.
Meghívó az 1979-es eleki svábbálra – külső oldal
A rendezvény zártkörűségére németül a kissé zavarba ejtő “Die Unterhantung is geschlossen!” figyelmeztetés utal. Azt ebből mindenesetre bárki érthette, hogy valami zárva tart.
Az oldalunkon megjelenő fotók egy része a Google Picasa szolgáltatásából érhető el.
A Picasa web albumok fokozatosan beolvadnak a Google+ szolgáltatásba, amelynek pozitív avagy negatív mellékhatása, hogy a picasa albumok helyett a Google+-ra irányít át a Google, ha a címet beírjuk, hogy elérjük az albumunkat.
Akinek ez nem szimpatikus, egy darabig még elérheti a képeit a Picasaweb oldalain is, ha a következő linkre kattint:
Egy ünnepi misét örökített meg a következő fényképen Singer Ferenc eleki születésű plébános.
Püspöki mise az eleki templomban, 1940-1950 között
A felvétel valamikor az 1940-50-es években készülhetett, és jól látható, hogy még rendeltetésének megfelelően használták a szószéket, ami napjainkban már csak dísz, hiszen jó néhány éve az oltár előtti emelvényen miséznek. A szószéken éppen egy püspök beszél, a helyi plébános alighanem jobbra elöl ül a székén.
Szintén még a helyén az áldozókerítés, melyet a hívek kérésére az előző plébános, Péntek Zsolt helyezett vissza – nem teljesen az eredeti helyére, hisz ott az emelvény van, hanem jóval hátrább, közvetlenül a főoltár elé.
A kép Strifler Ferencné Singer Franciska albumából származik, aki Singer Ferenc testvére volt.
Köszönjük, hogy olvasnak minket, vagyis azt, hogy az év során több, mint huszonhatezer alkalommal kattintottak oldalainkra. Egy ilyen, viszonylag kis blog esetén ez elég nagy szám!
A mi részünkre ez nem jelent semmilyen bevételt, üzletet, hiszen reklámok, fizetett hirdetések nem jelennek meg oldalainkon. A mi jutalmunk az Önök érdeklődése!
A WordPress éves összefoglalóját megtekinthetik ide kattintva.
Sikerekben gazdag boldog Újévet kívánunk mindenkinek!
Az utcanevek megváltoztatásának kérdése az előzetes várakozásaim alapján valóban nagy vihart kavart. Tudtam, hogy az emberek nehezen fognak változtatni a megszokott, régóta használt elnevezéseken, melyek hosszabb-rövidebb idő óta létük részei, hozzájuk nőttek, kísérték őket életük folyamán „jóban-rosszban”. Ezért érthetően sokan közülük maguktól soha meg nem válnának a megszokottól.
Azonban a változtatás törvényileg előírt, az érzelmek felett átnyúló kötelesség. A törvényeket sokszor akaratunk ellenére be kell tartani.
Magyarország Országgyűlése 2012. november 19. napján tartott ülésén fogadta el az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő utcanevek módosításáról.
Ezzel kapcsolatos törvényi előírás:
“A magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI.14.) Korm. rendelet alapján a közterületek elnevezésének lehetőleg a közvetlen környezet hagyományait, sajátosságait kell tükröznie, vagy a helyhez kötődő személyekkel kell kapcsolatosnak lennie.”
Fentiek szerint jól látható, hogy a következőkben felsorolt megváltoztatandó utcaneveknek semmi köze Elekhez, helytörténeti szempontból sem. Ezeket hatalmi szóval ránk erőltették! Érdekelne hány eleki lakos véleményét kérték ekkor a névváltoztatásról.
Mostani utcanevek helyett javasolt új utcanevek
Sallai Imre helyett: Gávai Gaál Jenő (Neki köszönhetően Eleket nem Romániához csatolták – az ő neve a XX. század első felében már volt eleki utcanév) Fürst Sándor helyett: Radványi György (eleki tanárember, a szakiskola korábbi névadója) Kun Béla helyett: Virág (történelmi név) Mező Imre helyett: Zsellér (történelmi név) Zalka Máté helyett: Pesti sor (történelmi név) Szántó Kovács János helyett: Lakatos Menyhért (Békési származású, József Attila-díjas cigány író) Bajcsy-Zsilinszky Endre helyett: Nap (történelmi név)
Az un. „Új” utcaneveket egy XIX. Századi Elek térkép alapján azonosítottuk.
A Bajcsy és a Szántó Kovács János nevek egy akadémiai állásfoglalás alapján az ott lakók kérésére megmaradhatnak. (Ha ez így marad, akkor sajnos elvész a koncepcióba illeszkedő Nap utca neve) A többi utcanéven a törvényi előírás alapján változtatni kell!
Nemrég egy összesepert avarkupacban érdekes képeslapokra bukkantunk.
Magyarország sok tájáról és néhány külföldi helyszínről küldött lapokról van szó, amelyeket nagyrészt Bacsilla Sándor plébánosnak címeztek. Ő Szőreg, Makó, Csanádpalota és még néhány más település plébánosa volt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben.
Az rejtély, hogy miként kerültek összegyűjtött kincsei az eleki szemétbe. Az enyészettől megmentett lapok viszonylag jó allapotúak, bár az összesepert avarra esett egy kis eső. A képek egy részén templomok láthatók, ezúttal álljon itt pár szegedi kép:
elekfoto 