Kategóriák
archiv család csoportkép divat emberek esemény ipar iskola művészet politika szakma történelem

Eleki lányok-asszonyok a varrótanfolyamon

Klemm Tamás

Nemrég érkezett hozzánk a következő szép két fotó.

Annak idején, amikor a textilipar még nem költözött Ázsia olcsóbb országaiba, a háziasszonyok jelentős mennyiségű ruhaneműt gyártottak, nemcsak saját célokra, a ruhák megvásárlása helyett, hanem nyilván voltak olyanok is, akik valamilyen módon a megélhetésüket keresték meg, vagy egészítették ki a családi varrógéppel.

Erdélyből származó nagyanyám is mesélte, hogy a szűk időkben (Kolozsváron laktak, és többször kifosztották őket bevonuló csapatok, 1918-ban, majd 1944-ben is) mindig nagy segítséget jelentett a varrógép, amellyel a tanító dédnagyanyám élelemért cserébe ruházatot javított.

Singer varrótanfolyam Eleken - 1928
Singer varrótanfolyam Eleken - 1928

A dolgos háziasszonyok számára Eleken alapfelszerelés volt a varrógép, melyhez a kiváló helyi szervizelés lehetősége is járt. Mag József műszerész és kereskedő boltjában mind a gépek beszerzésére, mind a javítására volt lehetőség.

Kategóriák
archiv család divat emberek esemény közigazgatás politika Rapajkó szakma történelem

Mahler György (1879-?), aki szintén parlamenti képviselő volt

Rapajkó Tibor:  Mahler György(1879-?),  aki szintén parlamenti képviselő volt

Mahler György életéről,  politikai tevékenységéről sajnos igen keveset tudunk,  amit a már többször emlegetett,  főképpen az eleki németeket érintő tragikus múlttal magyarázhatunk!

A helyi anyakönyvekből viszont biztosan tudjuk a következőket: M. Gy. Eleken született 1879. december 8-án egy földműves családban. A szülei:  Mahler György és Zellner (Zöllner?) Magdolna voltak. Ebben az időben a család a 383. házszám alatt lakott, ami ma a Hősök útjának felel meg.  (Itt ma is egy régi ház áll,  de valószínű,  hogy ez nem a szülőház.)

Az interneten, az  1906-11-es országgyűlési évkönyvben megtaláltuk M. Gy. nevét,  aki akkor a 48-as és Függetlenségi Pártot képviselte a szentannai választókerületből,  ahol négy jelöltet győzött le.

Érdemes szólni röviden az akkori zűrzavaros belpolitikai helyzetről is: Ez a második Wekerle-kormány (1906-10) időszaka (1892-95-ig volt az első),  amikor is a korábbi kormánypárt,  a Szabadelvű Párt választási vereséget szenvedett 1905-ben.  1906-tól egy igen heterogén kormánykoalíció létezett hazánkban,  aminek része volt M. Gy. pártja is.

A kormány kezdetben megkérdőjelezte pl. a vámközösség meghosszabítását  Ausztriával,  illetve kiállt a közös hadseregben a magyar ezredek felállítása mellett is,  de érdekes módon később mégis paktumot kötöttek. A koalíció munkája elég eklektikusnak tekinthető,  hisz pl.  ebben az időszakban mind a mezőgazdaság,  mind pedig az ipar érdekeit is képviselte.

1908-tól már felgyorsult a koalíció felbomlása,  a miniszterelnök pedig 1909 tavaszán benyújtotta lemondását. (A kormány tulajdonképpen azért bukott meg 1910-ben,  mert a választók szemében nem képviselte az elvárásoknak megfelelően a nemzeti és a demokratikus követeléseket.

Jó lenne azt is tudni,  hogy pl. az ifjú Mahler György ebben az igen érdekes,  de azért mégis roppant nehéz  belpolitikai helyzetben hogyan tudott megnyilvánulni,  mivel értett egyet és mivel nem!

Nem tudjuk viszont azt,  hogy 1911 után volt-e még M. Gy. parlamenti képviselő,  mert több évkönyvet  nem találtunk az interneten. (Valószínűleg csak egy ciklust vállalt.)

Az viszont nagyon érdekes,  hogy pl. miért írták azt Wittmann Jánosról,  hogy 30 évig volt képviselő,  hisz pl. 1906-11 között csak M. Gy. volt az!

Mindentől függetlenül büszkék lehetünk arra,  hogy az egykori szentannai választókerületben Elek szerepe meghatározó volt,  ami lakóhelyünk egykori nagyságát is bizonyítja.

Legvégül arról szeretnénk szólni,  hogy nem ismert M. Gy. további élete.  Az eleki halottak anyakönyvében sem találtuk meg,  lehet hogy korábban elköltöztek,  valószínűleg 1946 után ő is Németországban halt meg.

Források: – Izsák-Pölöskei-Romsics-Szerencsés-Urbán:  Magyarország miniszterelnökei 1848-1990. Bp., 1993. 241 o.

-Stöckl,  Johann-Brandt,  Franz:  Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn.  Weinheim,  1977.  244 o (A díszmagyaros fénykép is itt található.)

Mahler György országgyűlési képviselő
Mahler György egykori eleki országgyűlési képviselő
Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek esemény ipar közigazgatás politika történelem technika utazás

Elekiek Budapest újjáépítésén

Klemm Tamás

A Második Világháború legjobban a fővárost viselte meg.  Itt keletkezett a legnagyobb kár emberekben és épületekben egyaránt.

A harcok elmúltával sokáig tartott, míg sikerült eltakarítani a romokat, újjáépíteni a várost. Ebben az egész országból részt vettek emberek, köztük elekiek is.

Eleki fiatalok dolgoznak Budapest újjáépítésén 1955-ben
Eleki fiatalok dolgoznak Budapest újjáépítésén 1955-ben

A most közölt fényképen eleki fiatalok vesznek részt Budapest újjáépítésében. Puszta kézzel, illetve gerendákat emelőként használva próbálnak egy mozdonykazán méretű tartályt megmozdítani – a munka nagy részét korszerű gépek segítsége nélkül, nyers erővel kellett elvégezzék. A fénykép 1955-ben készült.

Köszönjük a képet Truczánné Bottó Máriának illetve Kalló Pálnak, aki eljuttatta hozzánk!

Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek esemény iskola szakma történelem

Tanulmányi verseny a könyvtárban

Az eleki könyvtárból érkeztek a következő kedves felvételek.

A három fotón valamilyen tanulmányi verseny résztvevői láthatóak felkészítő tanáraikkal. Büszkén szorongatják kezeikben a címeres okleveleket. Biztosan sokat gyakorolhattak a vetélkedőre, és nagyon boldogok, hogy megoldották az összes feladatot.

Kategóriák
archiv emberek közigazgatás politika Rapajkó szakma történelem utazás

Wittmann János, a parlamenti képviselő

Eleken komoly hagyománya van a politizálásnak is,  amit Wittmann János (1856-1924) példájával is bizonyítani tudunk.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Elek a szentannai választókerülethez tartozott (ma Románia). Ezt a körzetet képviselte a Parlamentben 1887-től 30 évig az eleki születésű Wittmann János,  aki akkor az egyik legfiatalabb képviselőházi képviselő is volt.

Kategóriák
archiv család csoportkép divat emberek művészet történelem technika utazás

Eleki fiatalemberek 1925-ből

Egy érdekes csoportkép a mai néznivaló. Eleki fiatalembereket ábrázol nagyjából 1925 körül.

Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek közigazgatás politika szakma történelem

„Van hazánk, van mit megvédenünk”

Gondolom, még sokaknak ismerősen cseng ez a mondat. A határőr őrsök és laktanyák bejáratát is sokszor díszítették ezzel a sorral, egészen a rendszerváltásig. Elek történetében 1920 után kapott nagy jelentőséget az országhatár, hiszen a Trianoni döntésnek köszönhetően az ország belsejéből a határ mellé „kerültünk”.

Régebben Elek közigazgatási területéhez tartozott Lőkösháza is. Így 1943-ban két határvadász zászlóalj is teljesített szolgálatot az eleki közigazgatási területen.

Kategóriák
archiv család emberek mezőgazdaság politika Rapajkó szakma történelem utazás

Danilov Mihály, a lőkösházi orosz

Danilov Mihály (1880-1943) az I. világháború után került Magyarországra menekültként többed magával,  hisz korábban cári tisztként szolgált,  és valószínűleg az utolsó orosz cár,  II. Miklós  (1894-1917) unokaöccse is volt.

Kategóriák
archiv épületek egyház közigazgatás mezőgazdaság politika Rapajkó tájkép történelem

Ami már nincs – a Bánhidy – család kastélya

Az 1948-ig Elekhez tartozó Lőkösházán egykoron több nemesi család is megtelepedett,  így a Bánhidyak is.

A képen látható egykori kastélyuk az 1870-es években épült, ami a történelmi tragédiák után 1946 és 1960 között iskolának és kollégiumnak adott otthont,  de sajnos 1976-ban a földdel tették egyenlővé!

Kategóriák
archiv épületek egyház iskola történelem

“Templom melletti” iskola

Néhány kép a Polgármesteri Hivatal helyén állt iskoláról.

Képeslap 1929-ből
Képeslap 1973-ból.

A képen jól látható a tölgyfa, ami még ma is megtalálható a parkolóban.

Wittmann Attila