Az 1950-es évek csekély számú vívmányainak egyike volt, hogy sok gyerek vehetett részt nyári táborokban, ismerkedhetett az országgal. A helyszíneket az Úttörőszövetség biztosította, az utazásról, ellátásról az iskoláknak maguknak kellett gondoskodniuk.
A szervezéssel Mester György tanárt bízta meg az iskola igazgatója.
A mai diákok számára bizonyára már „mesébe illőek” lennének azok a körülmények, ahogy nagyszüleik (dédszüleik?) nyaralni indultak.
Parádfürdőn nyaraló diákok és tanáraik. A hátsó sorban jobbról Nádor J.Istvánné, Nagy József igazgató, Mester Györgyné, Mester György
1951-ben Szilvásváradra például közel egy napig „vonatoztak” 4-5 átszállással. Az élményt még „színesebbé” tette, hogy központi utasításra az alapfelszerelést is magukkal kellett cipelniük: az ágyneműtől, takarótól, evőeszköztől kezdve a mosdótálon és levesmerő kanálon át egészen a seprűig! ( Utóbbiakból 10 gyerekenként 1db)
A résztvevő fiúk és kísérőik névsora 1951-ben (a teljesség igénye nélkül):
IV. oszt. Bihercz, Szathmáry
V. oszt. Regős, Bencsik, Sarlós
VI.oszt. Fényi, Schön, Kiss
VII. oszt. Sütő, Kormányos, Sferle, Gyucsi, Szántó István, CzakóGy, Szathmáry János, Kormányos Mihály
VIII. oszt. Sarlós, Wittmann, Rezsnyák, Bender Gy, Timár, B. Kún Albert, Csanálosi, Szántó Imre, Tóth Mihály, Erdei Mátyás, Kisházi Zoltán, Zempléni László, Rusz Miklós, Zielbauer Gy.
50%-os menetkedvezmény a parádi táborozáshoz
1953-ban Recsk-Parádfürdő, 1954-ben Badacsonytomaj volt az úti cél. Ekkor az utazás annyival vált kényelmesebbé, hogy engedélyek hosszan tartó beszerzése után külön vasúti kocsiba szállhattak Eleken a gyerekek, amit az útba eső állomásokon az iránynak megfelelő szerelvvényhez csatoltak.
Ezúttal viszont vitték magukkal az élelmiszert és a szakácsokat; az utazóknak a részvételi díj egy részét tojás, burgonya, tarhonya, lekvár, méz, bab, cukor, hagyma stb. formában kellett leróniuk.
Az eleki plébánián több fénykép található a közelmúltból is, melyek segítségével betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amely sok ember számára gyakorlatilag ismeretlen.
Az első képünkön Bozó Gyula festőművésztanár, Wagenhofer Ede (1911-97), akkori plébános és Votin József országos műemlékvédelmi felügyelő látható.
Valószínűleg a plébánia és a templom művészeti és történelmi értékeiről, illetve azok megóvásáról beszéltek, mint látható, igen baráti hangulatban!
Erre a fontos találkozóra 1975. május 22-én került sor valószínűleg a reggeli vagy pedig a délelőtti órákban.
A plébános mint “házigazda”
A megbeszélés valószínűleg sikeres lehetett, hisz ez olvasható le az akkori eleki plébános arcáról is.
Wagenhofer Ede Bozó Gyulával
A vendégek természetesen megtekintették a templomot is.
Ezek az “egyszerű” fotók a mai szemlélődő ember számára több szempontból is érdekesek lehetnek.
Kezdhetjük a legfontosabbal is, hisz akkor a kommunista hatalom nem egyenrangú félként tekintett a katolikus egyházra (sem). Igaz, már nem tartották őket annyira ellenségnek, mint az 50-es években.
Ezt az enyhülést bizonyítják ezek a mostani fényképeink is, amelyek jól adják vissza az igazi emberi gesztusokat!
Az is érdekes, hogy a plébánián szerény volt a megvendégelés, de ami jól megfelelt az 1945 utáni, mindenhol általánossá vált szolgáló egyháznak (korábban uralkodó egyházról beszélhetünk), de ez az egyház megújulásából következett, és nem a kommunista elnyomásból!
Végül, de nem utolsó sorban az akkori korszak jobb megértéséért szóljunk arról, hogy akkor (1975-87) Lázár György (1925-) volt az ország miniszerelnöke, mely hosszú korszak finoman fogalmazva nem “sikertörténet”, hisz ekkor került Magyarország adósságcsapdába is. 1978-ban pl. az ország adóssága 8 milliárd dollár volt, 1987-ben már 16 milliárd dollár. A hiteleket azért vették fel, hogy a korábbiakat visszafizessék. (Még ma is vannak olyanok, akik valamilyen hasonlót tennének!)
Igaz, hogy 1985-ben új választási törvény vezettek be, mely már megengedte a kettős jelölést, de az akkori kommunista vezetők jelentős része ezt sem vállalta, ők listán indultak, ami mindent elárul az akkori hatalomról!
Bozó Gyula felvételei az eleki plébánián találhatók.
Forrás: Dús Ágnes szerk.: Magyarország miniszterelnökei. Bp., 1993. 241 o.
Az idén, az április 20-i szombaton rendezték meg az ötvennyolcadik Bundesschwabenball-t (“szövetségi svábbálat”) a Magyarországról egykoron elüldözött magyarországi németek.
A Németországban élö elekiek közös csoportképe az eleki tánccsoport tagjaival.
A rendezvénynek a házigazdája a kezdetek óta a Stuttgart melletti Gerlingen városa.
Érdekes volt látni az elüldöztetésük ellenére több évtizede csárdást táncoló német tánckarokat. Az idei fö müsorszám viszont az eleki táncegyüttes fellépése volt, amit sokan megerösitettek a jelenlevök közül.
Duhaj elekiek a színpadon
Köszönjük a szervezöknek a meghívást, valamint nem utolsósorban a táncosainknak és vezetöjüknek a kiváló szereplést!
További képek az itt található picasa galériában (Link)
Ma már alig képzelhető el, de az 1956-57-es tanévben 55 kisdiák kezdte meg tanulmányait az I. lányosztályban. (Még nem volt koedukáció!) Radnai Lászlóné Margó néni kiváló felkészültségét, emberi kvalitásait bizonyítja, hogy könnyedén megbirkózott ezzel a feladattal.
Az 1956-os 1. lányosztály
A képen láthatók névsora (balról jobbra)
Hátsó álló sor:
Marosán Ilona, Gábor Irén, Nagy Rózsa, Ónody Erzsébet, Ottlakán Erzsébet, Krizsán Ilona, Ollár Zsófia
Álló sor:
Sípos Teréz, Kopács Róza, Papp Lujza, Méri Ilona, Krisán Éva, Barkoczi Erzsébet, Bajusz Ilona, Schtrifler Magdolna,Döme Borbála, (Margó néni), Szalóky Ibolya, Mester Klára, Papp Eszter, Szatmári Erzsébet,Jova Ilona, Müllek Ágnes, Fodor Anna, Fazekas Mária, Janecskó Júlia, Doba Mária, Szőke Franciska
Térdelő sor:
Berczi Julianna, Brandt Mária, Kovács Erzsébet, Krizsán Mária, Áment Kornélia,( Margó néni), Waschick Mária, Szabó Ildikó, Baukó Éva, Kúti Zsófia, Nagy Julianna, Gémes Róza, Vizi Erzsébet
Ülő sor:
Gyurkovics Katalin, Hack Erzsébet, Szabó Mária, Fodor Ágnes, Árgyelán Anna ,(Margó néni) Bíró Rózsa,Fodor Julianna, Ottlakán Erzsébet, Tóth Erzsébet, Nedreu Anna, Nedró Zsófia, Tóth Ilona (A fénykép készítésekor négyen hiányoztak.)
Nemcsak a sok gyerek, de a sokféle mentalitás is kihívást jelentett, hiszen 1946 után 28 községből érkeztek Elekre azok a családok, akiknek gyerekeit az Általános Iskola tanítói betűvetésre, számtanra, olvasásra, emberségre oktatták, nevelték. Nagy volt a fluktuáció, sokan költöztek tovább (1.)
A IV. osztályban Müllek Antalné Irénke néninek már „csak” 36 gyerek között kellett megosztania gondoskodó szeretetét.
A 4. lányosztály az 1959-60-as tanévben
Álló sor: (balról jobbra) Fodor Anna, Ottlakán Erzsébet, Áment Kornélia, Szalóky Ibolya, Bíró Rózsa, Árgyelán Anna, Nagy Rozália,Bércesi Mária, Hack Erzsébet, Komori Ilona, Szabó Mária,Krizsán Mária, Brandt Mária, Ottlakán Erzsébet, Tóth Erzsébet
Ülő sor:
Mester Klára, Waschick Mária, Nagy Rózsa, Janecskó Júlia, Szőke Franciska, Müllek Antalné Irénke néni, Müllek Ágnes, Nedró Zsófia, Ónodi Erzsébet, Gábor Irén, Krisán Éva, Kopács Róza
Guggoló sor:
Tóth Ilona, Bajusz Ilona, Baukó Éva, Kúti Zsófia,Méri Ilona,Müllek Antal, Fodor Ágnes, Fazekas Mária, Nagy Julianna, Gémes Róza, Vizi Erzsébet
2007 óta kétévenként osztálytalálkozóra gyűlünk össze Rotyis Györgyné Áment Kornélia (Nelly) lelkes szervezésének köszönhetően.
S hogy milyen közös gyermekkori élményeket idézünk fel? Mi még értjük, ha valaki azt mondja, „a selyemhernyókat eperlevéllel etettük”, még fontunk búzavirág-koszorút a ballagók tarisznyájára. Hol van már a mezei búzavirág?
Aki 1949-50-ben született (még otthon!), annak két általános iskolai bizonyítványa van; az elsőt, a Kossuth- címerest 1957 februárjában kaptuk, mint félévi értesítőt, aztán Riha Ilonka néninek miniszteri utasításra a 3. osztálytól kezdődően új Tanulmányi Értesítőt kellett kitöltenie számunkra. 1956 őszén orosz tankot is láttunk a Katonaság és a volt Polgári előtti kereszteződésnél, hiszen ott volt az iskolánk.
De mi mindezzel nem sokat törődtünk, hiszen csak gyerekek voltunk, s a közös játék volt számunkra a legfontosabb. Sok játékot magunk készítettünk: papírból öltöztethető babát, melynek színes ruhatárát kis fülekkel lehetett – az egész osztályban egy mintára kivágott – babára illeszteni. Mennyit cserélgettük! Csináltunk „keljfeljancsit”vasgolyó segítségével sztaniolpapírból, „tulipánból kiskirályt” hajtogattunk, s vidámak voltunk, mint minden kisgyerek. A játék délután a napköziben vagy az utcán, az árokparton folytatódott. Ebben viszont már nem mindenki vehetett részt, sokaknak a háztartásban vagy a mezőgazdasági munkákban kellett segíteniük.
A felső tagozaton „nagy kirándulásokat” tettünk Nádor J. Istvánné Marika néni fáradhatatlan szervezésében. 1962-ben Szarvason, a „Pepi kertben” (Arborétum), a békésszentandrási duzzasztónál, a szőnyegüzemben jártunk. De emlékezetes maradt a Mezőhegyesi Cukorgyár meglátogatása is, nem is beszélve a nyári balatoni táborozásokról!
Reibel Mihály (1889-1959) egykori eleki plébános (1931-59) 1938. július 4-én Eleken ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját, vagyis ekkor lett ezüstmisés.
Reibel Mihály ezüstmisés plébános
A jeles évfordulóra a hívek egy díszes fényképalbumot ajándékoztak a plébánosnak, amely több, feltehetően fontos fényképet tartalmaz, de sajnos ezekből csak keveset tudunk beazonosítani, mert nem látták el őket felirattal!
Mi most ezen néhányat szeretnénk közkinccsé tenni.
Főesperesi köszöntés
Ezen a felvételen az ünnepelten kívül Klivényi Lajos prépost, főesperest és Köller Dezső végegyházi plébánost láthatjuk a plébánián.
A békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében ma Eleken járt a Kisnemesi Otthonok XII. Országos Találkozójának csoportja. A vendégek (akik közül sokan építészek, vagy az épített örökség megőrzése iránt érdeklődő emberek) több napos programjuk során környékbeli nevezetes épületekhez jutottak el.
A vendégekkel a Leimen-ház előtt. Balról jobbra: Wittmann György, Rapajkó Tibor, Ráday Mihály, Dr. Heimné Máté Mária alpolgármester, valamint Mészáros Zsuzsa fő szervező
Schriffert Antal, a gyulai “Talicskás ember” (1912-1993)
Gyerekkori emlékeket idézett fél a gyulai honlap története a pont húsz éve elhunyt Schriffert Antal úrról, akit a legtöbben “a talicskás” néven ismertek. Sorsa hasonló volt az eleki németekéhez: a háború után kényszermunka-táborba került, ami mély nyomot hagyott lelkében. Az őt nem ismerők számára esetleg ijesztőnek tűnő rongyos külseje tudatos döntés eredménye volt, mivel megfogadta, hogy addig fog rongyokban járni, amíg az orosz megszállók hazánkban vannak. Története elolvasható a gyulai honlapon itt: www.gyulavaros.hu/objektiv-nelkul/schriffert-ur-a-gyulai-talicskas-ember
elekfoto 