Magyarországon az 1980-as évek végétől felgyorsult a várossá válás folyamata, vagyis sok nagyközségből város lett, mint ahogy Elek esetében is ez történt 1996-ban, sőt emiatt mára már szinte nem is maradt nagyközség Békés megyében!
Hazánkban különösen a rendszerváltoztatásnak köszönhetően visszaállt a rend a címerek tekintetében is, mely többek között azzal is bizonyítható, hogy a megyei önkormányzatok központjában, vagyis régiesen fogalmazva, a megyeháza tanácstermében is láthatók ezek a régi, vagy pedig a hagyományoknak megfelelően újonnan elkészült településcímerek.
Az eleki címer Békéscsabán
(A képen látható címerek sorrendje balról jobbra: Békéscsaba, Csorvás, Füzesgyarmat, Elek, Dévaványa, Gyomaendrőd és Gyula.)
A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek, amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”, hanem inkább az elnyomást szimbolizálták, hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.
Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít, de egykoron ez is a “csúcson volt”!
(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)
Az egykori eleki “felszabadulási” emlékmű
Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”, melynek felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”, ami több mint érdekes, hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona, egy román katona és egy civil.)
Magyar hősi emlékmű az eleki temetőben
Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek, illetve a római temetőben is, a magyar hősi emlékművön, de még annyival kiegészítve, hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.
(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. : honvéd, tiz. : tizedes, szkv. : szakaszvezető, fdgy. : főhadnagy, ism. : ismeretlen.)
Arra viszont nincs magyarázat, hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre, pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel, mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!
Az is érdekes még, hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön, pedig róla azt is tudjuk, hogy román katona volt!
A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete, akiről az eleki polgári anyakönyvben az áll, hogy adatai ismeretlenek, a katolikus anyakönyv szerint, pedig “csak” sebesült volt, így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az emlékműre, mert túlélhette a háborút, szemben Lajkó Dezsővel (24), akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) , akik viszont belehaltak a sebesülésbe!
Tényként még azt is elmondhatjuk, hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen, polgári ruhás hősi halottról is, aki az ottlakai határ közelében halt meg, amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.
Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre, számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb, vagyis a logika, mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg, hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre, és nem az számított, hogy ki mikor mikor győzött, hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.
Az eleki szovjet emlékmű
Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű, vagyis a szovjeteké, akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért, vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is, hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város, de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)
Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen, akiknek így az előbbiekkel szemben viszont a nevük sem szerepelhet az emlékművön.
1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk, hogy minden olyan katona, aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért, azok hősi halottaknak tekinthetők, így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái, hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz, ukrán, muzulmán katonái is.
Az az időszak mindenkinek nagyon kegyetlen volt, de talán a szovjeteknek lehetett a legkegyetlenebb, hisz pl. hazaárulást, így biztos halált jelentett az, ha a szovjet katona megadta magát az ellenségnek, de a háború után a kommunista hatalomnak “gyanús” volt az a nem kevés szovjet katona is, aki győztesként és természetesen világlátottként visszatért a Szovjetunióba, ami 1991-től már csak lapalji jegyzetnek számít!
Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború, mert azt elveszítettük, hanem azért, mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust, amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették, aminek az árát valamilyen módon még ma is keményenfizetnünk kell!
Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján, annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg, mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név, életkor, születés helye.)
Juhász Imre(23), Gyöngyös, Ádám József (23), Visznek, Polyák László honvéd tüzér (23), Benedeki, Sinka István (22), Nagytarcsa, Zachar József (23), Tápiószentmárton, Lukács Imre (30), Karcag, Hingyi Imre (28), Újpest, Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest, Vági János (22), Medgyesbodzás, Pintér Ferenc (29), Budapest, Dropa János (29), Herencsény, Szetei István 35), Kőhidgyarmat?, Hornicsek József (?), Nógrádmarcali, Kovácsik István (22), Kevermes.
Ottlakán temették el a következőket: Szatmári Ferenc (?), Budapest, Sz. Tóth Antal (22), Hajdúszoboszló, Varga József (22), Dömsöd, Matyinkó Mihály (22), Lósa? (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)
Ezek az Elekhez kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.
Reményeink szerint az estleges leszármazottak ha eddig még nem, akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről, és ha ez így lesz, akkor már megérte munkálkodásunk!
2012. október 7-én a gerolzhofeni polgármester-választás második fordulóját Thorsten Wozniak (CSU) nyerte meg, így a korábbi vezetőt, Irmgard Krammert (független) válthatja 2013. február elsejétől.
Thorsten Wozniak, az újonnan megválasztott gerolzhofeni polgármester a győzelmet ünnepli
(A fényképen középen közvetlenül a győzelem után az új polgármester a feleségével, balra a CSU helyi frakcióvezetője, jobbra pedig Markus Reuss, a gerolzhofeni CSU vezetője láható.)
Thorsten Wozniak 1976. július 30-án született Bayreuthban, 1982-től él Gerolzhofenben, ahol 1996-ban érettségizett is. Lapszerkesztőként és rádiós műsorvezetőként is dolgozott. 2007-ben nősült meg, 2008-ban született meg az első gyermekük, Jacob. Az 1980-90-es években a helyi csapatban is focizott. 2008-tól városi képviselőként is tevékenykedett.
A választási kampányában erre tette a hangsúlyt: Élhetővé kell tenni Gerolzhofent különösen a fiatal családok számára! (A választási plakátjain többek között ez szerepelt: elszánt, hozzáértő, alkotó.)
A Gerolzhofenben tartott Bánáti Búcsúról újabb cikk jelent meg a Mainpost.de oldalon “Megtalálták gyökereiket” címmel – eredetiben itt olvasható. (Deutscher Originaltext des Artikels bei mainpost.de)
A cikkben a következőket olvashatjuk:
A testvérvárosi megbízott és a turista-információ pozitív visszajelzéseket kapott a szentmártoniak találkozójáról
“Egészen nagyszerű rendezvény volt” – Hannelore Hippeli képviselő asszony még mindig a nagy esemény hatása alatt áll, amely múlt hétvégén Gerolzhofenben zajlott. Több, mint ötszáz vendég érkezett Szentmárton falu egykori lakosainak találkozójára a steigerwaldi városba. “Ez volt a legszebb ünnepség, amit az utóbbi tíz évben a Stadthalléban láthattam”, lelkendezett Hubert Zink képviselő is, aki feleségével, Heikével szombaton segített a vendégek ellátásában.
Bernhard Fackelmann szervezésében körülbelül 200 személy – mindannyian a ma Romániához tartozó Szentmárton egykori lakosai vagy azok leszármazottjai – háromnapos tartózkodásra foglalt szobát a környéken, péntektől vasárnapig. Szombaton még jött körülbelül háromszáz napi vendég. Mindannyian őseik nyomait keresték, akik 1724-ben, a nagy nyomor idején Gerolzhofenből és más frank falvakból egy nagy csoportban a ma Magyarországon levő Elekre és Szentmártonba vándoroltak ki.
Bernhard Fackelmann már egy évvel korábban eljutott Gerolzhofenbe. Alapos családfakutatása során arra jutott, hogy a frank kivándorlók csapata annak idején nem csak – ami már régóta ismert – Elek községet népesítette be újra, hanem az is kiderült, hogy a frankok közül sokan továbbköltöztek a szomszédos Szentmártonba. Ezek után mi lehetett volna kézenfekvőbb annál, mint hogy a szentmártoniak kétévente megrendezett találkozóját ezúttal Gerolzhofenben szervezzék meg, tulajdonképpen az őshazájukban. Ezért Fackelmann már egy éve előrendelésben lefoglalta a környék összes fellelhető szállodai szobáját.
Múlt hétvégén Gerolzhofenben a békés-bánáti németség Harruckern János György-féle 1724-es betelepítésére emlékeztek. A mintegy 500, főleg dél-német területről érkezett vendég egykori szentmártoni lakosként illetve szentmártoniak leszármazottjaként érkezett a Bánáti Búcsúra.
Tulajdonképpen az egykori eleki németség is az egykoron Gerolzhofenből kivándoroltak közé tartozik, így egy kicsit mi is magunkénak érezhetjük ezt az ünnepet.
Szentmártoniak tánca a gerolzhofeni piactéren – Első Szentmártoni Búcsú, 2012. (Forrás: Mainpost.de)
Bánáti búcsú: 500 személy érkezett Németország minden részéből
Boldogan, saját népi zenekarjuk hangjaitól kísérve vonultak be az elmúlt hétvégén a gerolzhofeni plébániatemplomba: annak a 380 frank családnak az utódai érkeztek, akik hazájukat 1724-ben Magyarország irányába elhagyták. Köztük 66 család származott Gerolzhofenből, akik nemcsak Eleket, hanem a szomszédos Romániában levő Szentmártont is újra benépesítették.
Pár éve rendszeresen megrendezik Békéscsabán a Békében Békésben elnevezésű rendezvénysorozatot, melyen idén néhány kis produkcióval az eleki német gyermek tánccsoport is fellépett, Nagyné Nádor Gabriella vezetésével.
Az eleki német gyermek tánccsoport, mely Nagyné Nádor Gabriella vezetésével működik.
A rendezvény a békéscsabai szlovák önkormányzat mellett, az evangélikus nagytemplom mögötti téren zajlott. Árusok és fellépők színes forgataga tette változatossá a hétvégét ezen a helyen.
2012. szeptember 3-án a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében is megkezdődött a 2012-13-as tanév az itt tanuló 228 diák számára.
A tanévet az idén is Singer Ferenc intézményvezető nyitotta meg, aki beszédében kiemelte azt, lehet hogy most többen vannak azok, akik az iskolai élet “nehézségeire” gondolnak, de idővel ezek meg fognak szépülni, mint ahogy pl. az idén nyáron is ez történt a 25 évvel ezelőtt végzettek osztálytalálkozóján!
A kilencedisek azzal bátorította, hogy gondoljanak arra, mindenki így kezdte, de szólt arról is, a mostani tanévben végzősök számára pedig a legnagyobb feladat az lesz, hogy el kell dönteniük, mit szeretnének tenni az életben.
Az intézményvezető bejelentette azt is, hogy az eleki tagintézményben az idén fogják bevezetni az elektronikus naplót, így minden illetékes figyelemmel kísérheti a tanulók tanulmányi eredményeit.
Az ünnepség végén felolvasták Gara Ágnes, a Békés Megyei Intézményfenntartó Központ vezetőjének üdvözlő szavait is.
Elérkezett a búza aratásának ideje – traktorok, kombájnok hangja veri fel a mezők csendjét.
A többi növény is érik – bár a kukorica csőképződéséhez jól esne egy eső, a napraforgó igen jól néz ki. A Gyula felé vezető út mentén készült az alábbi kép a mezők legszorgosabb munkásáról:
Egy kis szorgos munkás a mezőn
A kép idillinek tűnik, de ne felejtsük, hogy közben nagyon meleg van: az átlagos hőmérők higanyszála jócskán kihasználja a skálát.
Ez évtől már Kecskeméten is gyártanak Mercedeseket, ami nyilvánvalóan óriási dolog, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már 97 évvel korábban is gyártottak ilyen márkájú gépjárműveket, és nem is akárhol, hanem az egykori megyeszékhelyünkön, Aradon!
Ezen tény sok mindent elárul környékünk egykori iparáról, de sajnos 2012-ben az aradi előzményekről senki sem beszélt.
Ennek az egykori aradi gyárnak igen változatos a rövid története, hisz a Magyar Automobil Részvénytársaság, Arad (MARTA) 1910-től kezdett gépkocsi- és autóbuszgyártással foglalkozni.
A Le Havre-i Westinghouse- gyár (több magyar is dolgozott itt) licensze alapján gyártottak itt a cég nevét tartalmazó mozaikszóra keresztelt autókat, buszokat, melyekkel 1915-ben megindult az állandó közlekedés Budapesten (első kép), de taxikat is (második kép).
1912-ben tönkrement ez az amerikai-francia gyár, ami után az Austro-Daimler (osztrák-angol) licensze alapján gyártottak itt autókat, majd pedig az I. világháború miatt ismét váltásra került sor (1915-18), amikor is Aradon megjelenik a Mercedes (harmadik kép)!
1910-18 között Aradon összesen 187 autót és 730 teherautót gyártottak (hatszázharmincat a háború alatt).
Utána sajnos sok minden mással együtt ez a gyár is Romániához került, de 1925-től így is megszűnik itt az autógyártás!
Mindentől függetlenül jogosan büszkék lehetünk az egykori aradi autógyártásunkra, ami hazánkban az első volt, hisz ilyen jellegű beruházás azóta sem történt ebben a térségben.
(Tudomásunk szerint elekiek nem dolgoztak az aradi autógyárban.)
Ha Mercedesről beszélünk, mindenképpen szóljunk arról is, hogy az eleki születésű, és még most is élő Strifler Pál (Paul Strifler) kutatómérnökként Stuttgartban szintén hozzá tudott járulni a ma is megbecsült világmárka hírnevének öregbítéséhez.
Szerencsére Strifler Pál megélte a kecskeméti gyár termelésének a megkezdését is (negyedik kép)!
Források:
Kollega Tarsoly István főszerk.: Révai Új Lexikona. XIV. k. Szekszárd, 2004. 1008 o.
elekfoto 