Egy korábbi írásunkban (Apróságok az eleki üzletsorról) már bemutattunk egy Bécs térképet, amelyen két lila pecsét volt látható. A pecsétek tanúsága szerint a térképet a “Schillinger Miksa és Fia , Elek (Arad VM)” árusította. Most egy levelezőlaphoz sikerült hozzájutni, amit 1901. augusztus 22-én adtak fel.
A pecséten jól látszik a felirat “Schillinger Miksa és Fia kézmű és rövidárú raktár Elek”. Valószínűleg ezt a lapot ugyanabban az üzletben vásárolhatták, ahol a térképet.
Az urbárium a jobbágynak földesura iránti kötelezettségeit rögzítő írott vagy íratlan, a földesúr elhatározásán, szokásjogon vagy tételes jogon alapuló szabályrendszer volt. Írásos forma esetén egyúttal a földesúr és jobbágyainak a gazdálkodással kapcsolatos fontosabb adatait rögzítő összeírás is volt, tartalmazta többek között a jobbágyok kötelezettségeit, állatállományát, eszközeit, szerszámait, telkének nagyságát és milyenségét is. (forrás: wikipédia) Gyakorlatilag egyfajta kibővített “gazdasági összeírás” amiben szerepelt a gazdák neve is.
“Sahta Rodina”
A krivoj rogi vasércbányában készült további képek elérhetők a következő blogon:
Sahta Rodina (<- kattintson a linkre)
Azért a fotók alapján ma sem egy kifejezetten modern üzem, de hetven évvel ezelőtt minden bizonnyal még félelmetesebb volt!
1945-1947 között számos eleki német honfitársunk dolgozott a krivoj rogi vasércbányákban.
G. Fabulya Éva “Viszik a németeket” c. könyve a http://viszikanemeteket.wordpress.com címen megrendelhető.
Arad vármegye térképét böngészgettem amikor rátaláltam egy bizonyos Báró Tomassion majorra. Valószínűleg a major a tulajdonosáról kaphatta nevét viszont érdekes, hogy soha senki nem hallott még ilyen nevű báróról a környéken.
Valószínűleg rövid életű lehetett a major, ugyanis csak ezen az 1910-es térképen jelölték, se előtte se utánna nem találtam meg más térképeken.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Arad_v%C3%A1rmegye
Wittmann Attila
Újtelepen sétálva tűnt fel ez a szép állapotban fennmaradt sínszál. A híres erdélyi vasműben készült 1879-es példány jó eséllyel az eleki hév-vonal anyagából származik, hiszen a vasutat 1882-ben avatták.
Jelenleg az újtelepi bolt nagykapujának jobb szárnyát tartja, így menekülhetett meg a kohó tüzétől évtizedeken át.
Janecskó Gyöngyit ismét az “elekfoto társszerzője”-ként köszönthetjük.
Az eleki gimnazisták sportéletéról készült érdekes képekhez az alábbi magyarázatot fűzte Janecskó Gyöngyi:
A képeket Busa tanár úr fotózta 1972-ben, az eleki sportpályán. A volt osztálytársaimra ismertem a focizó lányokban. Magda Erzsi, Sztancsik Kati, Spiegel Gyöngyi. Akkor mi már Gyulán laktunk, és nem tudom, hogy csak sima tornaóra volt, vagy valami kupáért fociztak. Mintha az egyik képen házi gyártású kupát látnék.
Már az első nap idegen férfiak kezdtek ólálkodni az ásóval-csákánnyal felszerelt női brigádok körül. De nemcsak idegenek, kolhozbeliek is: sebesüléssel hazatért vagy éppen féllábú, félkarú hadfiak, akik harctéri fegyvertényeiket képzelték, hátországi férfi-téteményeikkel öregbíteni. Az őrök ímmel-ámmal s némi féltékenységgel próbálták elhessenteni a kakaskodó hímeket. Eleinte még azzal is vigasztalták a kívánatos ruháiktól megfosztott eleki lányokat: lám, megriadtak kérőitek szurtos katonacondráitoktól!
A megdézsmált ácsolatszállítmány másnapján a MÉMOSZ vezérelte szakemberek fejszékkel s fűrészekkel felfegyverezve trappoltak őrkíséretük előtt a bányaszádhoz. De íme már csak nyomai fűrészporát találták a harminc vagon bányafának. Az őrök meghökkentek, de nem nagyon. A nacsalnik, a bányarekonstrukció mérnök-katona parancsnoka éktelen káromkodásnak adta át magát, az éjszakára állított őrséget szidta s követelte maga elé. Csakhogy az őrök feladata és fegyelme virradatig tartott, bár a tábortűz parazsa, amely mellett elviselhetővé tették az éjszaka fagyát, bizonyította, hogy jelen voltak, amíg kellett, s amíg lehetett, de most már valahol nyílván fűtött rejtekhelyükön húzzák a lóbőrt.
Egy-két órás járóföldön belül a környék lakosságának birtokában, színjeikben, kemencéikben, konyháikban rábukkantak volna az elrekvirált gerenda és deszkaanyag nagy részére. Ilyen viszontagságos és várhatóan nagy ellenállásra okot adó kutakodásra, visszaszerzésre a parancsnok nem szánta el magát. Tudta, miért. Mire a hűtlen éjjeliőrök alkonyat felé előkerültek, s a mérnök-parancsnok mintha egész megfeledkezett volna mulasztásuk bűnéről, sőt némi engesztelődött összesúgásból azt olvashatták ki az elekiek, hogy őneki magának is juthatott a meleget adó elveszett bányafából.
Elekhez több terület is tartozott hiszen az eleki gazdák több más településen is bírtak földbirtokkal. Egyes területek közigazgatásilag is Elekhez tartoztak, amik a történelem során azonban már elkerültek.
Mint azt tudjuk Szabadka is “Elekhez tartozott”. A ma Gyula – Szabadka néven ismert terület (jelenleg Gyulához tartozik) a Kétegyházáról Békéscsaba felé vezető út mellett található, Kétegyházától pár kilométerre. A történet szerint, amikor Elek túlnépesedett, portákat kellett kijelölni, hogy új házakat lehessen építeni, ugyanis a település közelében földterülettel rendelkező gazdák nem kívánták a földjeiket felparcellázni. Így került kisajátításra a mai Újtelep területe. Az itt földdel rendelkező gazdák pedig cserébe Szabadkán kaptak birtokot.
Kakucs története viszont homályba vész. A Kétegyházáról Medgyesegyházára vezető úton a régi bánkúti szeméttelepnél volt a kakucsi csárda. Ezen a részen az úttól jobbra (Medgyesegyháza felé menet) volt található a Kakucs nevű település. A történelem során elnéptelenedett és ezért “pusztaként” említik tovább. Így keletkezett a “Kakucs puszta” elnevezés.
Két okirat is előkerült. Az egyik egy 1929-ben készült adás vételi szerződés, melyben „az eleki 4519 számú tjkvben…. Kakucs pusztai szántó ingatlant” adnak el. Tehát ez az ingatlan az eleki telekkönyvben volt nyilvántartva. Vagyis Elekhez tartozott közigazgatásilag, pedig a településsel nem is határos.
A dolog érdekessége, hogy Kakucs puszta Kétegyháza és Medgyesegyháza közt terül el. Egy kis része pedig Pusztaottlakához tartozik. Tehát Elek várossal semmiféle közvetlen területi kapcsolata nincs.
A másik okirat egy 1946-ból származó haszonbérleti szerződés. Itt Reisz György eleki tulajdonos adja bérbe a földterületét Mokán Péternek aki az eleki Kakucs tanya 66. szám alatt lakik. Tehát még 1946-ban is Elekhez tartozhatott közigazgatásilag ez a terület.
Wittmann Attila
Újabb képpel bővül az osztályképek sorozata. Ezúttal azokat a diákokat és tanáraikat mutatjuk be, akik az 1967-68-as tanévben „ballagtak” Eleken a 8. osztály elvégzése után. A fényképet két forrásból is megkaptuk, Janecskó János igazgató úrtól és Dr. Mester György tanár hagyatékából.
Utóbbi hátoldalán ez olvasható:
„Mester”-nek szeretettel a VIII. a
Tinger (János osztályfőnök)
elekfoto 