Az alábbi meghívót küldték tanáraiknak 1972 áprilisában az első Eleken érettségizett diákok.
Kategória: történelem
Biztos sokakban felmerült már az ötlet, hogy felkutassák a családjuk eredetét és elkészítsék a saját családfájukat. Ilyenkor a második gondolat az, hogy ez mennyire időigényes és nehéz. Ha valaki mégis eltökélt, akkor két lehetőség közül választhat, vagy megbíz egy családfakutató céget, akik elvégzik helyette a munkát, vagy saját maga vállalkozik erre. Most azoknak szeretnék némi segítséget nyújtani, akik úgy döntenek, hogy nekivágnak ennek a „kalandnak”. Erről a témáról órákat lehetne beszélni és könyveken át írni, ezért most csak „kedvcsinálóként” osztanám meg saját tapasztalataimat.
A kivételes elekiek
Hála Johann Schimpl kemény munkájának az eleki sváb családok családfája egészen 1734-ig visszakereshető az általa készített Sippenbuch-ban. Ebben a kiadványban gyakorlatilag a betelepült német családok családfáját készítette el a betelepüléstől egészen 1946-ig. Tehát ha egy eleki sváb szeretné felkutatni a családfáját elegendő ezt a könyvet elővenni. (Tudomásom szerint a könyv Eleken nem kapható. Nekem Németországból sikerült beszerezzek egy példányt.)
Újonnan érkezett hozzánk egy érdekes kép, amely egy valószínűleg eleki boltot ábrázol, a személyzettel és talán néhány vásárlóval.
Vajon hol lehetett ez az üzlet?
Hasonlít kicsit a Bottó Péter által vezetett egykori kocsmára, de nem az.
A homlokzaton különféle márkanevek, a háború előtt szokásos fém reklámtáblákon. Napraforgó olaj és csokoládé is megtalálható köztük.
Az érdekes kép az Eleker Heimatkomitee egykori leimeini kiállításából származik, köszönet érte!
Amikor 2019 júliusában a Neue Zeitungban beszámoltunk az elekiek és almáskamrásiak 74. németországi búcsújáról, még nem sejtettük, hogy Leimen-St.Ilgenben ez volt az utolsó ilyen rendezvény.
Az 1946. április -májusban a hazájukból elűzött eleki németek számára a templombúcsú megünneplése mindig fontos esemény volt, az első összejövetelre még ugyanebben az évben sor került.
Az esemény szervezője, szellemi atyja Georg Ruck (1912 – 1977) eleki származású katolikus pap volt, aki 75 éves édesapjával és testvérével maga is osztozott az elűzöttek sorsában.
A hat transzporttal érkezett, közel 5000 elekit a romokban heverő Németország amerikai övezetében Ulm, Ludwigsburg, Heidelberg, Würzburg, Stuttgart környékén, különböző településeken osztották el. Többnyire családokhoz kerültek, akik maguk is szűkösen voltak, így nem szívesen látták a „betolakodókat”.
Ruck atya Hockenheimba került. Az ottani Szent György templomba hívta 1946. július elejére, Sarlós Boldogasszony napjára, a templombúcsú megünneplésére a szétszórtan élő elekieket.
A kétségbeesett, olykor tanácstalan, kiszolgáltatott embereknek kezdetben a tapasztalatcserét, támaszt, az összetartozás érzését jelentette ez a találkozás, de nyelvük, eleki dialektusuk, kulturális hagyományaik ápolását is.
A következő évtizedekben, a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan az eleki búcsú rendezvényei egyre színesebbek lettek, egyre több embert vonzottak.
1964-től 20 évig Heidelberg- Kirchheim volt a helyszín.
1985-ben Leimen- St. Ilgen és Elek valamint Almáskamrás testvérvárosi megállapodást kötöttek, Leimen- St. Ilgen városa védnökséget vállalt a Magyarországról elűzött németek fölött. Ettől kezdve 34 alkalommal a búcsú megrendezésére is itt került sor.
2015-ben mint a magyarországi németek legrégebbi találkozójáról számoltunk be a Leimen- St. Ilgen -i búcsúról.
Ez a hagyomány szakadt most meg.
Reméljük, hogy a koronavírus járvány okozta kényszerszünet után az új helyszínen, Laudenbachban a Kulturkreis Elek szervezésében a fiatalabb korosztály „tovább viszi a fáklyát”, és az eleki búcsú megünneplése tovább erősíti az összetartozást.
Egy korábbi írás az eleki búcsúról: https://elekfoto.com/2014/08/01/eleki-bucsu-sarlos-boldogasszony-julius-2/
Az alábbi cikkben található képen jobbról a 2. Georg Ruck, egykori szegedi piarista diákok, ill. paptársak társaságában
Egy korábbi írásunkban (Apróságok az eleki üzletsorról) már bemutattunk egy Bécs térképet, amelyen két lila pecsét volt látható. A pecsétek tanúsága szerint a térképet a “Schillinger Miksa és Fia , Elek (Arad VM)” árusította. Most egy levelezőlaphoz sikerült hozzájutni, amit 1901. augusztus 22-én adtak fel.
A pecséten jól látszik a felirat “Schillinger Miksa és Fia kézmű és rövidárú raktár Elek”. Valószínűleg ezt a lapot ugyanabban az üzletben vásárolhatták, ahol a térképet.
Fabulya Éva: „Viszik a németeket” című könyvében olvasható többek között Franziska Kaupert naplója, amit szemtanúként, a szörnyű megpróbáltatások elszenvedőjeként írt az elekiek ukrajnai kényszermunkájáról.
Szerencsés túlélőként 1947-ben érkezett vissza Elekre, majd -némileg felerősödve- követte Németországba az időközben elüldözött családját.
Az már kevésbé ismert, hogy 1963-ban, immár német állampolgárként látogatott először újra Elekre; Ilona nevű testvérével, a férjével, Franz Posttal és a sógorával, Arnold Falkensteinnal.
Franz Post Elekről, pontosabban Kakucs-pusztáról került Ukrajnába. Némi hányattatás után a Heidelberg melletti Sandhausenben leltek otthonra Franziska Kauperttel. 1963-ban Mester György látta vendégül Eleken unokatestvérét, Franz Postot és családját.
Az 1963-ban készült fénykép derűs pillanatot örökít meg: Franz Post régi vágya teljesült, újra lovaskocsin ülhet!
Köszönhette ezt a mögötte ülő (idősebb) Klemm Istvánnak, a Mester család jó szomszédjának. Ugyanis Klemm István még a háború előtt felső mezőgazdasági érettségit tett, így később a helyi Tsz-ben agronómusként dolgozott. A képen mellette -kalapban-Arnold Falkenstein látható. Sajnos a bakon ülő férfi nevét nem ismerjük.
Ilona Németországban ismerte meg a férjét, Arnold Falkensteint, az ő családja Lützelsachsenben élt.
Mester Klára
Még 2016-ban, a kiűzetés és kényszermunkára hurcolás eleki emléknapján elhangzott beszéd után érkezett az alábbi levél:
„Nem tudom, tudod-e, hogy Édesapám valamikor 1944 őszén vagy 1945 kora tavaszán, mint hadifogoly többed magával a Szovjetunióból érkezett vagonban Elekre, hogy az ottani családokhoz bekvártélyozva “felhizlalják” őket és a Dálnoki Miklós Béla-féle csapattal (1.) a német frontra küldjék harcolni a németek ellen. ( Mire „harcra készek” lettek, szerencsére vége lett a háborúnak…)
Az elekiek szívesen fogadták őket, még bálokat is adtak, ahol is Édesapám megismerhette Bánkúty Irént, akit 1947-ben el is vett feleségül. A levelezésük megvan, a lányunk legféltettebb olvasmánya….. Ez is egyfajta történelem.”
Mint azóta megtudtuk, a levélíró édesapja, Niszler /Nádas József, a Magyar Királyi 151.számú mozsárüteg tartalékos hadnagya -civil foglalkozása szerint erdőmérnök- 1943. január 12–én , a „doni áttörés” (2.) során tűnt el /esett szovjet fogságba, s így érkezett egy év múlva vagonban, hadifogolyként Elekre.
A családtörténetek így adnak támpontot a helyi történelem homályos részeinek a kiderítéséhez.
A menyasszonytól balra Mester György és Takács Klára, Dén József ésKatona Antónia. A vőlegény mellett Jäger Kornélia és ifj. Bánkúty / József
De ezútttal maradjunk a családtörténetnél.
Bánkúty /Zielbauer József, korábbi medgyesbodzási főjegyző háza Eleken a Dózsa György és Arany János utca sarkán volt, itt tartották Bánkúty Irén és Nádas József esküvőjét.
A menyasszony legjobb barátnői Katona Antónia és Takács Klára voltak – még a medgyesbodzási gyerekévekből. Életük végéig szoros barátság fűzte össze őket. Nem véletlen tehát, hogy az esküvőn mint koszorúslányok vettek részt – vőlegényükkel/ férjükkel.
Az ifjú Nádas család a Dunántúlra költözött, de a barátság életük végéig megmaradt.
Kezdetben gyakran találkoztak a Bánkúty nagyszülőknél vagy a Mester családnál, akik ekkor Eleken a Kétegyházi út 19. számú házban laktak.
A Nádas és Mester szülők kölcsönösen gyermekeik keresztszülei lettek.
A Nádas család eleki látogatásai akkor ritkultak meg, amikor az édesanya, Bánkúty Irén, , tragikusan hirtelen, korai halála után a Bánkúty nagyszülők a Dunántúlra költöztek, hogy segíteni tudjanak a nehéz helyzetben.
Elek Kétegyházi u 19.
A „Nádas gyerekek”, Irén és József, akik a szüleik keresztnevét viselik, máig szép emlékeket őriznek a nagyszülőknél és a keresztszülőknél töltött boldog eleki napokról.
(1.)Dálnoki Miklós Béláról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ideiglenes_Nemzeti_Korm%C3%A1ny
(2.)https://www.google.com Magyar Királyi 151.számú mozsárüteg
Mester Klára
Ismét egy kedves, régi fénykép került elő a fiók mélyéről.
elekfoto 