Elek történetéhez részben a Bánhidy család sorsa is kötődik, hiszen a mai Lőkösháza területén -ami egykor Elek területéhez tartozott- volt megtalálható a Bánhidy kastély. A kastélyról “Ami már nincs – a Bánhidy – család kastélya” címmel Rapajkó Tibor barátunk korábbi írásában már olvashattunk.
A napokban egy kisebb kutatásom kapcsán “futottam össze” újból a Bánhidy családdal, így gondoltam összegyűjtök pár információt, hogy kik is voltak ők.
A wikipédiát böngészve találtam rá a család rövid történetére:
A Bánhidyak jobbágy ősei Nyitra vármegye területéről származtak, a család első ismert tagjai Ferenc és György testvérek, akiket 1718-ban a nyitrai káptalan felmentett a jobbágyi kötelezettségeik alól. Még ugyanabban az évben, 1718. december 4-én III. Károly nemesi rangra emelte őket a Rákóczi-szabadságharc alatt tanúsított lojalitásukért. A nemességet szerző Ferenc két fia vitte tovább a család nevét, József a későbbi bárói ágat, míg Gáspár a köznemesi ágat alapította. József unokája, Antal, Arad vármegye főszolgabírája, majd alispánja volt,1840-ben királyi tanácsos lett, 1859-ben osztrák birodalmi báróságot is kapott érdemeiért. Ezt a bárói címet Antal legidősebb fia, Albert nevére 1875-ben Magyarországra is kiterjesztették. Albert Csanád vármegye főszolgabírája, később pedig alispánja is volt. Az 1843-as pozsonyi országgyűlésen és 1848-ban Pesten is képviselősködött, 1865-ben pedig vármegyéje főispánjává nevezték ki. A család talán legkiválóbb tagja Béla politikus és újságíró volt. A bárói ág sajnálatosan Bánhidy Antallal 1929-ben kihalt.
Hogy ki is volt az a Simándi báró Bánhidy Béla Antal Imre (Makó, 1836. február 17. – Arad, 1890. június 18.)?
Bánhidy Albert báró, Csanád vármegye képviselőjének fia volt. 16 éves korában (1852) félbeszakította iskolai tanulmányait és katona lett. Részt vett az 1859. évi olasz hadjáratban, mint az 58. gyalogezred főhadnagya; de a hadjárat befejeztével otthagyta a katonaságot és birtokára vonultArad vármegyébe.
1865-ben főjegyző lett ugyanott. 1875-ben mint a kisjenői kerület képviselője jelent meg a képviselőházban. Bosznia megszállása után több társával együtt kilépett a Szabadelvű Pártból és megalakította a Független Szabadelvű Pártot, melynek vezére lett. Később a Független Szabadelvű Párt fúzióra lépett a Jobboldali Ellenzékkel s létrehozta a Mérsékelt Ellenzéket, melynek elnöke is volt. Már a következő választásokon elvesztette mandátumát, de a politikában még részt vett a budapesti lapokba írt cikkeivel. Tagja volt a magyar–franciabiztosítótársaság igazgatóságának s később egészen az üzleti és gazdasági élet foglalta el. Később Aradra költözött és a Riunione Adriatica di Sicurtà biztosítótársaság főügynökségének volt vezetője; ezenkívül egyik elnöke volt a Tiszavölgyi Társulatnak, s elnöke volt a Csongrád-balparti Ármentesítő Társulatnak.
Két gyermeke született:
- István (1863–1891) császári és királyi huszárhadnagy
- Mária (1865–1892); férje: gróf Bolza Géza (1857–1936)
A család köznemesi (tovább élő) ágának tagjai Eleken is megfordultak, amely látogatásukról a “Nem csak a Bánhidy-címerről” című cikkünkben Rapajkó Tibor egykori szerzőtársunk és kitűnő helytörténészünk is anno beszámolt.
Jól látni, hogy a család története mennyire kapcsolódik Arad és Csanád vármegyékhez. A birtokaik ezen vármegyék területein helyezkedtek el és ezért nekik is itt volt az otthonuk. A lőkösházi földjeiken pedig elekiek éltek és dolgoztak.
Forrás:
Kapcsolódó cikkeink:
Wittmann Attila
A hideg idő ellenére számosan vettek részt az ünnepségen.
