Arad vármegye térképét böngészgettem amikor rátaláltam egy bizonyos Báró Tomassion majorra. Valószínűleg a major a tulajdonosáról kaphatta nevét viszont érdekes, hogy soha senki nem hallott még ilyen nevű báróról a környéken.
Valószínűleg rövid életű lehetett a major, ugyanis csak ezen az 1910-es térképen jelölték, se előtte se utánna nem találtam meg más térképeken.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Arad_v%C3%A1rmegye
Wittmann Attila
A következő 9×12 cm nagyságú kivágott hirdetést az E-Bay-en találtam.
A hirdetés szövege szerint a “Részvénytőke és Tartalékalap 12,700.000 Korona. Leányvállalatok: Elek és Battonya.”
Érdekes, hogy a hirdetés német nyelven jelent meg. Sajnos azt nem lehet tudni, hogy milyen lapban, az eladó csak azt tartja biztosnak, hogy 1917-ből származik. Nekünk ez is azért elég sokat jelent és sok információval bír.
Wittmann Attila
Újtelepen sétálva tűnt fel ez a szép állapotban fennmaradt sínszál. A híres erdélyi vasműben készült 1879-es példány jó eséllyel az eleki hév-vonal anyagából származik, hiszen a vasutat 1882-ben avatták.
Jelenleg az újtelepi bolt nagykapujának jobb szárnyát tartja, így menekülhetett meg a kohó tüzétől évtizedeken át.
Nem, a cím nem elírás. A Vöröskereszt fényképes eltűntek listájában keresgéltem a II. világháborúban eltűnt katonák közt, amikor megtaláltam Guthier Ludwig nevét, aki 1906.12.23-án született és 1944. szeptemberében tűnt el Elleknél. Gondoltam ez elírás, egyértelmű. De a “jó kutató” mindennek utánajár, így beütöttem a google-ba, hogy “Ellek”…. és lám….
Forrás: http://www.weather-forecast.com/locations/Ellek/forecasts/latest
Íme az Ellek nevű település Törökországban.
Az persze tény, hogy a II. világháborúban -pláne 1944-ben- sem a magyar, sem a német katonák nem harcoltak ott. Vagyis az adatbázisban természetesen elírták a helység nevét, de érdekesség, hogy még így is létező településnevet olvashatunk.
Wittmann Attila
“Blickfangos” címre bukkantam a minap az egyik könyvesboltban. Vajon mire vonatkozik a kérdés? Elek földrajzi fekvésére, netán hajdanvolt nagyságára, jelentőségére?
A németországi „BVA“ honlapján megjelent a német parlament pénzügyi bizottságának döntése az egykori német állampolgárságú vagy NÉMET SZÁRMAZÁSÚ polgárok kényszermunkára hurcolás miatti kártalanításáról.Aki a BVA honlapján elérhető űrlapokat kitöltve a szükséges bizonyítékokkal együtt beadja a kérelmét, az a személy, vagy hozzátartozója 2 500 EURO egyszeri kártalanításban részesül. (Beadhatja a kérelmét még élő málenkij robotos, és a 2015. november 27-e után meghalt málenkij robotos házastársa, vagy gyermeke.)
Az alábbi német nyelvű levél tartalmazza azt a linket, ahonnan a szükséges dokumentumok letölthetőek.
Sehr geehrte Damen und Herren,
Liebe Landsleute,
Der Haushaltsausschuss des Deutschen Bundestages hat am 6. Juli 2016 die Richtlinie über eine Anerkennungsleistung für ehemalige deutsche Zwangsarbeiter (sog. ADZ-Anerkennungsrichtlinie) gebilligt. Danach sollen die Betroffenen für ihr erlittenes Zwangsarbeiterschicksal eine finanzielle symbolische Anerkennung in Höhe von 2500 € erhalten.
Die ADZ-Anerkennungsrichtlinie trat am 1. August 2016 in Kraft, dementsprechend ist das Antragsformular mit erläuternden Hinweisen seit dem 1. August 2016 auf der Homepage des Bundesverwaltungsamtes unter www.bva.bund.de/zwangsarbeiter
(http://www.bva.bund.de/DE/Organisation/Abteilungen/Abteilung_BT/Zwangsarbeiter/zwangsarbeiter_node.html) erreichbar.
Unter der genannten Internetadresse finden Sie folgende Dokumente:
– ADZ-Anerkennungsrichtlinie,
– Merkblatt (mit den wichtigsten Informationen zur Antragstellung),
– Antragsformular,
– Vollmachtsformular.
Die wichtigsten Informationen laut Richtlinie sind kurz zusammengefasst die folgenden:
Für Auskünfte steht Ihnen ein telefonischer Service in Deutschland
unter folgender Telefonnummer zur Verfügung: +49 (0)22899 358 9800.
Per Mail erreichen Sie die Servicestelle unter: adz@bva.bund.de
Forrás: http://www.heimatmuseum.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1253%3A2016-08-11-09-15-21&catid=58%3Ahirek&Itemid=88&lang=hu
Erről a kártalanításról az egyik kereskedelmi rádióban is hallottam egy riportot. Abban azt javasolták, hogy az érintettek vegyék fel a kapcsolatot a helyi német kisebbségi önkormányzattal, ott valószínűleg tudnak segíteni.
A magyarországi (Magyar Állam által fizetett) kárpótlásról itt: http://www.zentrum.hu/hu/2014/07/karpotlas-malenkij-robot-tuleloknek/ lehet olvasni.
Wittmann Attila
Egy aukciós oldalon leltem rá erre a sörösüvegre. Sajnos már az aukció lezárta után, így nem tudtam megvásárolni, de a képet azt most közkinccsé tudom tenni.
Az üveg bizonyítja, hogy a Drehernek Eleken volt egy sörfőraktára. Azt már eddig is tudhattuk, hogy nálunk hagyománya van a bor készítésnek és fogyasztásnak. De ezek szerint a “sörös életben” is fontos szerepet töltött be a település.
Wittmann Attila
“1946 tavaszán kezdődtek az újabb megpróbáltatások: A nagyszülőkkel együtt el kellett hagynom Magyarországot, mi is ahhoz a közel 4000 elekihez tartoztunk, akiket elüldöztek hazájukból. Keresztanyámmal, keresztapámmal és öt gyermekükkel egy 10 fős csoportot képeztünk. Németországba érkezve Heidelberg térségében néhány napot egy gyűjtőtáborban töltöttünk, majd Waldhilsbachban kaptunk egy másfél szobás lakást a helyi iskolaépület 3. emeletén.
Itt sokat nélkülöztünk, éheztünk; a háború után Németországban mindenkinek nehéz volt az élete, nem fogadtak minket szívesen.
Szerencsére járhattam iskolába, de 10 évesen már munkám is volt a családban: Egy idősebb unokatestvéremmel nekünk kellett ellátnunk a háztartást tűzifával.
A helyzetem csak rosszabbodott, amikor idős és beteg nagyszüleim az öregek otthonába kerültek.
Mivel a keresztanyámnál nagyon sokat éheztem, egy nagybácsi vett magához, aki az amerikai laktanyában dolgozott, és ott tudott ennivalót szerezni. Az amerikai katonák u.i. elajándékozták azokat az élelmiszereket, amiknek már lejárt a szavatosságuk.
A következő tartózkodási helyem Bajorországban, Nörtlingenben volt, ismét másik rokonoknál. Itt egy nyarat és egy telet töltöttem. Ez a nagybácsi egy gazdag parasztgazdánál dolgozott, így élelmiszerrel jobban el voltunk látva. Deiningenben – Alerheim mellett – éltünk, ahol a katolikus szentmiséket is látogattuk, én a többi gyerekkel együtt rendszeresen ministráltam. Itt figyelt fel a plébános a helyzetemre, fizikai állapotomra. Az egyik vasárnapi misén a prédikáció végén arra kérte a híveket, hogy segítsenek nekem. Ezután egy évig minden vasárnap egy család látott vendégül ebédre. Egy idősebb és egy fiatal házaspár volt két gyerekkel – máig hálás vagyok nekik.
Az ötödik és utolsó lakhelyem ötéves németországi kintlétem alatt ismét Heidelberg térségében volt; ezúttal édesapám legidősebb lánytestvéréhez kerültem. Ő úgy bánt velem, mintha a saját gyereke lettem volna. Mivel a lánya már férjhez ment, ő meg nem akart gyerek nélkül maradni, magához vett, pedig meglehetősen nehéz élethelyzetben volt. Egy 4X4 méteres, egyetlen helyiségből álló “lakásban” ápolta baleset következtében lebénult férjét is.
Ennél a nagynéninél jól éreztem magam, boldog gyerek voltam. Wieblingenben jó tanárunk volt az iskolában, mehettem a többi gyerekkel játszani, például sokat fürödtünk a Neckarban. Helyzetem javulásában nyilván szerepe volt a gazdasági fellendülés kezdetének is: 1949-ben Nyugat- Németországban bevezették az új Márkát.
Így számomra a hír, hogy 1951-ben megjelent Magyarországon egy rendelet a családegyesítésről, inkább rossz hír volt, már nem akartam hazamenni.”
Hogy Wittmann György (és még másik hat, hasonló sorsú eleki gyerek) hogyan tért haza, milyen nehézségei voltak a későbbiekben pl. hiányos nyelvismerete miatt, hogy élték meg a szülei ugyanezt az időszakot, a 2017-es “Deutscher Kalender”-ben lesz olvasható.
A szöveg egy korábbi írás folytatása:
GYERMEKSORSOK – Lassan megtörik a jég… Az eleki Wittmann György története
Mester Klára
A Bánhidy kastély a II. világháború után iskolaként üzemelt tovább. Egy elég kis létszámú osztály járt ide. Ezeket a képeket az internetet böngészve találtam meg.
Íme a kastély iskola. Ezt a címert 1957-et követően vezették be, tehát a kép biztosan 1957 után készült.
Eleken is él még olyan személy aki bizony ebbe az iskolába járt egy rövid ideig. A képek megtalálhatóak:
https://gallery.hungaricana.hu/hu/Fortepan/38242/?img=0&bbox=-1524%2C-3220%2C6524%2C48
https://gallery.hungaricana.hu/hu/Fortepan/38245/?img=0&bbox=-1891%2C-4128%2C8547%2C112
Kapcsolódó cikkeink:
Wittmann Attila
A korábban Arad vármegyei település ma Románia területén található, Borosjenőtől 20 km-re északra. Első hallásra senkinek nem mond ez a településnév semmi különöset. Azonban a történetét böngészve két érdekességre is rábukkanhat az érdeklődő.
A wikipédia szerint:
“A település hányatott sorsú, többször újratelepítették. 1828-1838-ban Fascho József, báró Bánhidy Antal, Vásárhelyi János és gr. Königsegg szerezték meg a kincstártól, majd román és Békés és Bihar vármegyei jobbágyokat telepítettek be.”
“Míg 1854-ben Almáskamarásról és Szentmártonból német földműveseket telepítettek be, és ekkor alapították a római katolikus plébániáját is.”
A vasútállomás épülete 2012-ben. (Forrás: internet)
Az 1828-1838-as betelepítésben Bánhidy Antal és Vásárhelyi János is részt vett. Báró Bánhidy Antalnak a mai Lőkösháza területén voltak birtokai és kastélya. Vásárhelyi János volt a mai Vásárhelyi-Bréda kastély építtetője, aki szintén birtokkal bírt Lőkösháza területén. Az biztosan állítható, hogy ezen betelepítéskor jó eséllyel az akkori Elek területéről is költöztethettek oda jobbágyokat.
Mint tudjuk sok eleki származású él Szentmártonban és Almáskamaráson (amely települést eleki németek telepítették újra). Szinte biztos, hogy az 1854-es betelepítés őket is érintette.
Így vélhetően ma is élnek eleki német származásúak Csermőn.
A 2002-es népszámlálás szerint azonban a magukat német nemzetiségűnek valló lakosok száma már csak 16 fő az 1824-ből.
Számomra az az igazi “testvértelepülés” ahol őseink másik ágának leszármazottai laknak. Mondjam azt “unokatestvéreink”, hiszen közös ősöktől származunk. Ilyen például Lőkösháza, Ottlaka, Szentmárton, Álmáskamarás és most kiegészíti a sort Csermő. Igaz a magukat német nemzetiségűnek vallók száma folyamatosan csökken ezen a településeken, de mindettől függetlenül az őseit senki sem tagadhatja le.
Wittmann Attila
Forrás:
elekfoto 