Véletlenül akadtam a következő szép felvételre. Egy valószínűleg eleki családot láthatunk: Édesanya, édesapa, kisgyermekkel.
Eleki házaspár kisgyermekkel, az I. Világháború idején
A feleség még hagyományosnak nevezhető, a házas asszonyok részére akkoriban szokásos, sötét színű népviseletbe öltözött a fényképezéshez. A legszebb ruháját vette fel, mert ez nem volt mindennapos dolog, külön Aradra kellett utazni érte. A férj pedig katonaruhában. Ő már megjárta a háborút, valamilyen kitüntetések is láthatóak az uniformison. Sajnos nem tudni, kik voltak ők, csak a fényképész neve olvasható a kép alatt: Urai J., Arad, Forray utca 1.
Ha abból indulunk ki, hogy a Nagy Háború közben készülhetett a kép, akkor a házaspár nagyjából az 1890-es évek elején-közepén születhetett.
Érdekes lenne, ha kiderülne, melyik családot látjuk a képen. A fényképet a saját szekrényemben találtam, családi jellegű iratok között, emiatt akár saját rokonaim is lehetnek – csak éppen nem ismerős az arcuk…
Amikor 2019 júliusában a Neue Zeitungban beszámoltunk az elekiek és almáskamrásiak 74. németországi búcsújáról, még nem sejtettük, hogy Leimen-St.Ilgenben ez volt az utolsó ilyen rendezvény.Az 1946. április -májusban a hazájukból elűzött eleki németek számára a templombúcsú megünneplése mindig fontos esemény volt, az első összejövetelre még ugyanebben az évben sor került.
Az esemény szervezője, szellemi atyja Georg Ruck (1912 – 1977) eleki származású katolikus pap volt, aki 75 éves édesapjával és testvérével maga is osztozott az elűzöttek sorsában.
A hat transzporttal érkezett, közel 5000 elekit a romokban heverő Németország amerikai övezetében Ulm, Ludwigsburg, Heidelberg, Würzburg, Stuttgart környékén, különböző településeken osztották el. Többnyire családokhoz kerültek, akik maguk is szűkösen voltak, így nem szívesen látták a „betolakodókat”.
Ruck atya Hockenheimba került. Az ottani Szent György templomba hívta 1946. július elejére, Sarlós Boldogasszony napjára, a templombúcsú megünneplésére a szétszórtan élő elekieket.
A kétségbeesett, olykor tanácstalan, kiszolgáltatott embereknek kezdetben a tapasztalatcserét, támaszt, az összetartozás érzését jelentette ez a találkozás, de nyelvük, eleki dialektusuk, kulturális hagyományaik ápolását is.
A következő évtizedekben, a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan az eleki búcsú rendezvényei egyre színesebbek lettek, egyre több embert vonzottak.
1964-től 20 évig Heidelberg- Kirchheim volt a helyszín.
Eleki búcsú Heidelbergben, 1966
1985-ben Leimen- St. Ilgen és Elek valamint Almáskamrás testvérvárosi megállapodást kötöttek, Leimen- St. Ilgen városa védnökséget vállalt a Magyarországról elűzött németek fölött. Ettől kezdve 34 alkalommal a búcsú megrendezésére is itt került sor.
2015-ben mint a magyarországi németek legrégebbi találkozójáról számoltunk be a Leimen- St. Ilgen -i búcsúról.
Reméljük, hogy a koronavírus járvány okozta kényszerszünet után az új helyszínen, Laudenbachban a Kulturkreis Elek szervezésében a fiatalabb korosztály „tovább viszi a fáklyát”, és az eleki búcsú megünneplése tovább erősíti az összetartozást.
A hivatalok, boltok előtt sor alakul ki, mivel csak egy-két ember mehet be egyszerre. Az utcán jövő-menő emberek látszólag nem különösebben izgulnak, bár a boltokból néhány árucikk elfogyott, illetve csak szigorúan kis adagokban lehet vásárolni. Így a drogériából például elfogyott a liszt, a Domestos helyett is csak valami mást sikerült venni. Továbbá a száraztésztából, és bizonyos más árukból is csak egy-két darabot szabad vásárolni személyenként.
A gyógyszertár előtt a bebocsátásra váró emberek várakoznak beszélgetve.
Az 1848-as forradalom emlékművét szűk körben koszorúzták meg
A templom előtt zavarbaejtően csekély a forgalom.
Üres az iskola, a járdán senki
A kiűzetés emlékművének szoboralakjai rezzenéstelenül kitartanak.
Az ABC áruházban nagy tétel liszt és étolaj is volt, nem látszott áruhiány.
A március 14-i városi ünnepséget szűk körben tartották meg, csupán a koszorúkat elhelyező szervezetek egy-két képviselője vett részt.
Az iskolák távoktatásra való átállása zajlik, egyelőre mindenki ismerkedik az elektronikus módszerekkel.
A hivatalos koronavírus-tájékoztatók szerint korántsem ártalmatlan a vírus, hisz sajnos már Magyarországon is elhunyt egy beteg.
A betegség gyors terjedését próbálják megakadályozni azzal, hogy mindenki lehetőleg elszigeteli magát a többiektől. Így talán nem kerülünk túl sokan egyszerre kórházba (ahol végesek az erőforrások).
Aki csak teheti, vigyázzon jól magára, és ne menjen sehová, maradjon otthon! Lehet hogy nem a saját, de valaki más életét megmentjük ezzel.
A 2019. október 13-i helyhatósági választásokat nagy várakozással készültek az elekiek. Az eredmények alapján ez nem is volt alaptalan, hiszen a város vezetése alapjaiban változott meg.
Elek polgármestere a függetlenként indult Szelezsán György lett.
Szelezsán György
A képviselőtestület tagjai:
Botás Erika (független)
Ferenczi Zsolt (független)
Kecskés Andrea (független)
Pelle László (MSZP)
Turóczy András (független)
Veres Zoltán (független)
Eredményünkhöz gratulálunk, munkájukhoz sok sikert kívánunk! Klemm Tamás – elekfoto
Fabulya Éva: „Viszik a németeket” című könyvében olvasható többek között Franziska Kaupert naplója, amit szemtanúként, a szörnyű megpróbáltatások elszenvedőjeként írt az elekiek ukrajnai kényszermunkájáról.
Szerencsés túlélőként 1947-ben érkezett vissza Elekre, majd -némileg felerősödve- követte Németországba az időközben elüldözött családját.
Az már kevésbé ismert, hogy 1963-ban, immár német állampolgárként látogatott először újra Elekre; Ilona nevű testvérével, a férjével, Franz Posttal és a sógorával, Arnold Falkensteinnal.
„Sétakocsikázás Eleken 1963-ban”-Franz Post, Arnold Falkenstein, id. Klemm István
Franz Post Elekről, pontosabban Kakucs-pusztáról került Ukrajnába. Némi hányattatás után a Heidelberg melletti Sandhausenben leltek otthonra Franziska Kauperttel. 1963-ban Mester György látta vendégül Eleken unokatestvérét, Franz Postot és családját.
Az 1963-ban készült fénykép derűs pillanatot örökít meg: Franz Post régi vágya teljesült, újra lovaskocsin ülhet!
Köszönhette ezt a mögötte ülő (idősebb) Klemm Istvánnak, a Mester család jó szomszédjának. Ugyanis Klemm István még a háború előtt felső mezőgazdasági érettségit tett, így később a helyi Tsz-ben agronómusként dolgozott. A képen mellette -kalapban-Arnold Falkenstein látható. Sajnos a bakon ülő férfi nevét nem ismerjük.
“Dinnye-evés 1963”- A kép bal szélén Ilona és Franziska Kaupert, a jobb oldalon Franz Post és Mester György
Ilona Németországban ismerte meg a férjét, Arnold Falkensteint, az ő családja Lützelsachsenben élt.
Még 2016-ban, a kiűzetés és kényszermunkára hurcolás eleki emléknapján elhangzott beszéd után érkezett az alábbi levél:
„Nem tudom, tudod-e, hogy Édesapám valamikor 1944 őszén vagy 1945 kora tavaszán, mint hadifogoly többed magával a Szovjetunióból érkezett vagonban Elekre, hogy az ottani családokhoz bekvártélyozva “felhizlalják” őket és a Dálnoki Miklós Béla-féle csapattal (1.) a német frontra küldjék harcolni a németek ellen. ( Mire „harcra készek” lettek, szerencsére vége lett a háborúnak…)
Az elekiek szívesen fogadták őket, még bálokat is adtak, ahol is Édesapám megismerhette Bánkúty Irént, akit 1947-ben el is vett feleségül. A levelezésük megvan, a lányunk legféltettebb olvasmánya….. Ez is egyfajta történelem.”
Bánkúty Irén és Nádas József Elek, 1947
Mint azóta megtudtuk, a levélíró édesapja, Niszler /Nádas József, a Magyar Királyi 151.számú mozsárüteg tartalékos hadnagya -civil foglalkozása szerint erdőmérnök- 1943. január 12–én , a „doni áttörés” (2.) során tűnt el /esett szovjet fogságba, s így érkezett egy év múlva vagonban, hadifogolyként Elekre.
A családtörténetek így adnak támpontot a helyi történelem homályos részeinek a kiderítéséhez.
Bánkúty Irén és Nádas József esküvője, Elek, 1947 A menyasszonytól balra Mester György és Takács Klára, Dén József ésKatona Antónia. A vőlegény mellett Jäger Kornélia és ifj. Bánkúty / József
De ezútttal maradjunk a családtörténetnél.
Bánkúty /Zielbauer József, korábbi medgyesbodzási főjegyző háza Eleken a Dózsa György és Arany János utca sarkán volt, itt tartották Bánkúty Irén és Nádas József esküvőjét.
A menyasszony legjobb barátnői Katona Antónia és Takács Klára voltak – még a medgyesbodzási gyerekévekből. Életük végéig szoros barátság fűzte össze őket. Nem véletlen tehát, hogy az esküvőn mint koszorúslányok vettek részt – vőlegényükkel/ férjükkel.
Közös karácsony a Bánkúty családnál, Elek, 1950, Dózsa Gy.u. Középen Vitéz Bánkúty József
Az ifjú Nádas család a Dunántúlra költözött, de a barátság életük végéig megmaradt.
Kezdetben gyakran találkoztak a Bánkúty nagyszülőknél vagy a Mester családnál, akik ekkor Eleken a Kétegyházi út 19. számú házban laktak.
Nádas és Mester család, Elek, 1951
A Nádas és Mester szülők kölcsönösen gyermekeik keresztszülei lettek.
Két barátnő, három gyerek, két keresztanya
A Nádas család eleki látogatásai akkor ritkultak meg, amikor az édesanya, Bánkúty Irén, , tragikusan hirtelen, korai halála után a Bánkúty nagyszülők a Dunántúlra költöztek, hogy segíteni tudjanak a nehéz helyzetben.
“Boldog gyerekkor” Elek Kétegyházi u 19.
A „Nádas gyerekek”, Irén és József, akik a szüleik keresztnevét viselik, máig szép emlékeket őriznek a nagyszülőknél és a keresztszülőknél töltött boldog eleki napokról.
Az idén a Magyar Köztársaság kormánya Eleken tartotta meg hivatalos megemlékezését január 19-e, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából.
Semjén Zsolt beszédet mond 2019. január 19-én
Az ünnepség előtt Kiss-Rigó László megyéspüspök tartott misét a templomban.
Ünnepi megemlékező szentmise a templomban (Kiss-Rigó László)
Az eseményen többek között részt vett Németország nagykövete, valamint a hazai politikai élet és a német kisebbség vezetőinek jeles képviselői, akik – katonai díszkísérettel – koszorúkat helyeztek el az emlékművön.
Volkmar Wenzel német nagykövet a koszorúzáson
A koszorúzás után a vendégek egy része megtekintette az Eleki Németek Egyesülete székházát a helytörténeti kiállítással.
Vendégek a Leimen-Házban. Balról: Schubert Olívia, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, középen Ritter Imre német nemzetiségi parlamenti képviselő.
A kiűzetési emlékmű a koszorúzás után – Vertreibungsdenkmal nach der Kranzniederlegung
Az ünnepségről videofelvétel is készült, az ElekTV felvételeit nemsokára idézzük, amint megjelenik.
elekfoto 