Az anyagaimat rendezgetve találtam rá, egy régi gépelt oldal fénymásolatára, így szeretném most közkinccsé tenni -pár fényképpel fűszerezve- Mátyási Károlyné óvónő írását a “Hősök kertjének” történetéről.
G. Fabulya Éva “Viszik a németeket” (auf Deutsch “Die Deutschen werden weggebracht”) c. könyvének bemutatóját az eleki Reibel Mihály Kultúrház földszinti kis termében tartották március 17-én 17 órakor.
Mivel a vendéglátók és az esemény két főszereplője, G. Fabulya Éva szerző és Klemm Tamás szerkesztő egyaránt alulbecsülte a lehetséges érdeklődők létszámát, menet közben még jócskán kellett székeket hozni a terembe, hogy a több mint ötven, Elekről és környékéről érkezett vendég számára elegendő helyet kínálhassanak.
Az első előadást a szerző tartotta azokról az eseményekről és okokról, amelyek a II. világháború után az elekiek számára az ukrajnai kényszermunkához vezettek. Utána Klemm Tamás, a könyv kiadója mesélt a könyv keletkezéséről, és eközben még olyan, a saját családjához tartozó személyeket is említett, akik ugyan a könyvben nem szerepelnek, de ott voltak az ukrajnai munkatáborokban, és élményeik személyes indíttatást jelentettek számára a könyv elkészítésében való együttműködésre. Olyan titkokat és érdekes tényeket is bemutatott a vendégeknek, amelyek részben nem olvashatók a könyvben.
A jelenlévők az első és a második előadás alapján is érdekes kérdéseket tettek fel, és élénk beszélgetés alakult ki. Régi történetek keltek új életre vagy más megvilágításba.
Lehetőség volt a könyvek megvásárlására is, mellyel szívesen éltek is a vendégek.
A német kiadás a “Die Deutschen werden weggebracht” cím alatt elérhető a német nyelvű könyvkereskedelemben Európa-szerte.
A megrendeléshez kattintson a BUCHBESTELLUNG/KÖNYVRENDELÉS menüre.
Császárné Sólyom Judittól érkezett a hír, hogy 2017. február 3-án Debrecenben elhunyt az Elekről származó Dr. Hauck Mátyás biokémikus, a Debreceni Orvostudományi Egyetem nyugdíjas adjunktusa. Gyermekkorát Eleken töltötte, itt járt általános iskolába, a Békéscsabán tett érettségi után került Debrecenbe.
Szülei, Hauck Mátyás és Walthier Izabella 40 évig voltak Elek nagy tiszteletben álló tanítói.
Azt viszont már kevesen tudják idősb Hauck Mátyásról, hogy 1945-ben önként csatlakozott a “malenkij robot”-ra a Szovjetunióba hurcolt elekiekhez. Mint a “Húséggel a hazához” mozgalom vezetője kötelességének érezte, hogy osztozzon az elhurcoltak sorsában. A munkatáborban is bátorította és arra ösztönözte az embereket, ne hagyják el magukat, ne adják fel a reményt.
Fontos szerepük volt a táborban a közös énekléseknek, a zenének.
Hauck Mátyás fiatal korában tagja volt az Eleki Diák Jazz-Bandnek is, erről egy következő írásban szólunk bővebben.
Mester Klára
A Kálvária történetét nagyon részletesen taglalja a Tanulmányok Elek történetéhez II. kötetében Vígh Károly – Az eleki katolikus hitélet és oktatás története 1724-1948 között című munkája. “Az 1835. évi canonica visitato szerint Eleken már volt kálvária, melyet a település szélén emeltek a hívek. … A keresztút első állomása 1844-ben még a legelőhelyen volt, mely területet 1870-es évek elején osztottak ki házhelyül, s 1924-ben Strifler József tulajdonát képező 503. számú háznak a helyén állt (a mai Kígyó utcában). Az első állomástól húzódott a többi oszlop dél felé, a zsellérföldön át a homokbányákig.“
De pontosan hol is volt a régi Kálvária? Fontos tudni, hogy régen minden településen megszámozták a házakat (később ebből alakultak ki a helyrajzi számok). Nem voltak az utcák elnevezve csak a házak számozva, egytől kezdődően. Majd elkezdték az utcákat megkülönböztetni egymástól, (pl: Széles utca, Hosszú utca) és végül kialakult a mai gyakorlat, az utcánkénti számozás. Nehezíti a régi Kálvária pontos helyének megtalálását az is, hogy azóta a helyrajzi számokat is módosították. Meglepő, hogy egyetlen használható támpont a “Kígyó utca” elnevezés, pont az a név, amelyet már egyszer “lecseréltek” Leninre is. A térképeket böngészve szerencsére sikerült találni egy 1800-as években készült kataszteri térképet, amelyen még a régi számozás is szerepel, az új mellett. Ezt ráhelyezve egy mai térképre megláthatjuk, hogy valójában hol is volt a Kígyó utcában az akkor 503. helyrajzi számú ingatlan.
Eleken 1941-ben már három malom is üzemelt. Sajnos mára már csak kettő látható ezek közül.
Talán a legismertebb a “Kis malom” vagy “Henger malom”, amely Újtelepen a Kétegyházi úton található.
Meghívó a “Viszik a németeket” író-olvasó találkozójára.
Helyszíne: Reibel Mihály Művelődési Központ, Elek, Kossuth utca 13.
Időpontja: 2017. március 17., 17 óra
A szerző, G. Fabulya Éva gyerekkorát Eleken töltötte, ide járt általános iskolába. Később családjával Békéscsabára költözött. Művelődésszervező és drámapedagógus lett, tagja az Országos Honismereti Egyesületnek. Több honismerettel, helytörténettel foglalkozó könyv szerzője. Az eleki kényszermunka-túlélők élményeit Nádor Mária javaslatára kezdte gyűjteni.
Az élménybeszámolók közül öt diktafonnal készített interjú, kettő pedig a résztvevők írásos élménybeszámolója. Utóbbiak közül kuriózum Kaupert Franciska naplója, amelyet szerzője a táborban, Ukrajnában írt.
A “Viszik a németeket” című könyvben az ukrajnai Krivoj Rog kényszermunka-táborainak eleki túlélői mesélnek az élményeikről… A szovjet hatóságok a háború végén összegyűjtöttek és jóvátételi munkára hurcoltak mindenkit, aki bűnbaknak számított, így a magyarországi németség jelentős részét is.
A szélsőséges körülmények és a nem megfelelő ellátás miatt sajnos sokan nem tértek vissza hazájukba.
A könyvünkben leírt hét történet az elbeszélők kitartásáról, reményéről, az élethez való makacs ragaszkodásáról szól.
Azt is megtudhatjuk, hogy a fiatalságukat mások bűneiért vezekelve a “málenkij roboton” töltő főszereplők hazatértük után miként folytatták életüket, találták meg helyüket a korabeli Magyarországon.
Tanulságos olvasmány mindazoknak, akit érdekel az 1945 utáni korszak történelme.
Kategóriák
Hétvégente határnyitás?
Erről a hírről először a http://www.kronika.ro oldalán lehetett olvasni, ma délután. Röviden a cikkből:
“…Bizonytalanságot szült és több kérdést is felvetett a külügyminisztérium múlt heti rendelete, amely tíz alkalmi határátkelő megnyitását hagyja jóvá a román–magyar határszakaszon. A rendelet értelmében a hétvégétől kezdődően, heti egy alkalommal lehet majd átkelni a határállomásokon, előre rögzített órarend szerint. Kiderült azonban, az aszfaltúton kívül semmilyen más infrastrukturális feltétel nem adott a határnyitáshoz, az érintett önkormányzatok illetékesei szerint ezt nehéz lesz napokon belül megoldani. …
Térkép forrása.
Az első határnyitás 2017. február 18-án szombaton 8-16 óráig lesz. (cikk)
“Sahta Rodina”
A krivoj rogi vasércbányában készült további képek elérhetők a következő blogon:
Sahta Rodina (<- kattintson a linkre)
Azért a fotók alapján ma sem egy kifejezetten modern üzem, de hetven évvel ezelőtt minden bizonnyal még félelmetesebb volt!
1945-1947 között számos eleki német honfitársunk dolgozott a krivoj rogi vasércbányákban.
G. Fabulya Éva “Viszik a németeket” c. könyve a http://viszikanemeteket.wordpress.com címen megrendelhető.
Kategóriák
Országút vagy 74-es?
Lőkösháziakkal, kevermesiekkel beszélgetve néha felmerült az Elek-Lőkösháza közti vasúti átjáró elnevezése és meglepődve tapasztaltam, hogy “Országútnak” hívják. Azok az elekiek akikkel eddig beszélgettem, mindig 74-esnek hívták.
Wittmann Attila
1944. szeptember 28-án a 31. határvadász zászlóalj Elek-Kétegyháza közt a vasútvonal mentén harcba keveredett a szovjet erőkkel. Azt még nem tudni, hogy az összecsapást melyik fél kezdeményezte.
Az őrház környékéről, a régi töltéstől pár száz méterre került elő ez a sínvég és a talpfát rögzítő csavar, pár évvel ezelőtt. A harcok hevességéről árulkodik a sín darabon is jól látható elhajlás, ami egy robbanás következménye lehet.
elekfoto 