2011. áprilisa óta működik az elekfoto. Örömmel tudatjuk minden kedves olvasónkkal, hogy a megtekintések száma nemrég meghaladta a százezret.
Ez akkor is szép szám, ha ebben benne vannak részben a saját “szerzői olvasások” is – ennyi a magyar változat olvasottsága, a németé még egy kicsivel hozzájárul a számokhoz.
A húszezres határt a 2015-ös megtekintések is meghaladták. Köszönjük minden kedves olvasónknak, és szerzőnknek!
Klemm Tamás
elekfoto.com
Újabb képpel bővül az osztályképek sorozata. Ezúttal azokat a diákokat és tanáraikat mutatjuk be, akik az 1967-68-as tanévben „ballagtak” Eleken a 8. osztály elvégzése után. A fényképet két forrásból is megkaptuk, Janecskó János igazgató úrtól és Dr. Mester György tanár hagyatékából.
Utóbbi hátoldalán ez olvasható:
„Mester”-nek szeretettel a VIII. a
Tinger (János osztályfőnök)
A napokban érkezett Theresia Zöllnertől Laudenbachból az alábbi, Németországban megjelent újságcikk.
Nagyon köszönjük, és gyorsan közreadjuk, mielőtt az ősz beköszöntene, hiszen egy nyári eseményröl van szó. A szöveg magyar fordítását is csatoljuk.
Izgalmas hír kezdett keringeni nem olyan rég a Facebook felületén: nemsokára megjelenik T.S. Thomas, azaz Tóbiás Sándor első műve, a Londinium hercege. A beharangozó alapján már kiderült, hogy nem mindennapi sztoriról van szó.
A történet egy elképzelt jövőbeli katasztrófa utáni Angliában, pontosabban annak fővárosában, Londiniumban játszódik. A társadalmi élet meghatározó tulajdonsága, hogy a gazdagok szinte bármit megtehetnek, a szegények viszont folyamatosan az életükkel játszanak. Ez így még nem annyira rendkívüli, viszont a bármit megtehet legfontosabb velejárója, hogy a gazdag emberek – szegény embereket esznek!
Főhősünk, Demetrius, éppen erre készül – no nem arra, hogy ő is gazdag legyen, és másokat, hm… vacsorára hívjon főételnek, hanem épp ellenkezőleg, ő szeretne főétel lenni, a családjának juttatandó plusz ellátás reményében. A történetbeli szegények részére ugyanis az egzisztenciális mentőövet nem valamiféle hitelfelvétel, hanem az jelenti, hogy a bátrabb családtagok főételnek szegődnek el, és húsukért cserébe a nemesség megsegíti szegény családjukat.
Az első lehetséges alkalommal rendeltem egy példányt a könyvből – nemsokára megérkezett, igényes kivitelben, majd’ hatszáz oldal tömény történettel.
A saját bevallása szerint menthetetlenül megrögzött filmnéző szerző jó képi fantáziája – képzett grafikusként ez nem meglepő – remek mesélési készséggel párosul, így az ember szinte falja (hm, ez csak egy papírkönyv, mily szerencse!) a történetet. Tény, hogy nem lehet könnyen letenni ezt a könyvet, jómagam három nap alatt végeztem vele (nocsak, milyen durva kifejezés…).
Kedves Sándor, ha egyszer valami bátor emberek megfilmesítik ezt a sztorit, és meghívsz a bemutató vetítésre megint, mint anno a Közúti karbantartókéra, én ezt a filmet nem fogom tudni megnézni, vagy esetleg akkor, ha előtte és utána pár hétig teljesen vegán életmódra térek át.
Demetrius egészen változatos kalandjai a zabálás vagy felzabáltatás kérdése körül a saját nézőpontjából kerülnek bemutatásra, némileg fűszerezve a másik főszereplő naplóbejegyzéseivel, aki egyébként nem sokat beszél. Egy igazi romantikus szerelmi történet bontakozik ki a borzongató kalandok közepette, tudniillik a főhős, annak rendje és módja szerint, beleszeret a főgonosz polgármester leányába. Tessék csak megnézni, itt is vagyunk a Rómeó és Júlia világában, némiképp újragondolva. A nemesség imádja Shakespeare-t, a főgonosz polgármester neve és lakhelye is a Globe.
A gond csak az, hogy Demetriust elvileg a világszép leány esküvőjén kellene főfogásként elfogyasszák. Eredetileg ezzel a szándékkal indult útnak, megmentendő a sugárfertőzött peremvidéken nyomorgó családját. A történet feszültségét ez adja meg – sikerül-e a főhősnek célját elérni, vagy nem? Az ember szurkol neki, hogy ne egyék meg a kellemetlen nyershús-fetisiszták mindjárt a könyv első harmadában, és hát azért mégiscsak olyan zabálnivaló a kis vörös menyecske (böff, izé, hát bocsi, ez egy ilyen sztori…), hogy hátha vele is lesz valami happy end? No de az eredeti – nem kicsit bizarr – happy end a lakomán ínyencfalatként való részvétel lenne!
Ebben a történetben jó sokan meghalnak, de nincs temető. Rozoga templom van, de semmi temető. De ha lenne, a nagykapu felett talán a „Feltálalunk!” feliratot lehetne olvasni…
Az ember kicsit még kétségbe is esik, mert nem tudja, hogyan drukkoljon a protagonistának. Végig többféle cél van, hisz a megevés aktív vagy passzív oldalán kívül a szerelmi szál is fut. Jóérzésű olvasók – amennyiben nem sötét lelkű hentesek – talán azt gondolják, hogy azért mégiscsak a kis vörös Abigail meghódítása felé kellene billenjen a mérleg. Nehéz a legvágyottabb célért szorítani. Egészen a végéig kétséges, hogy mi fog történni.
A szereplő egyfajta fejlődésen is átmegy, a régi Demetrius egy új Demetriussá változik. A shakespeare-i időket időző életet folytató nemesség életmódja beszippantja, és fokozatosan maga is átváltozik… az egykoron vegetáriánus parasztfiú elegáns modort vesz fel beszédében, és egyszer csak húst eszik, anatómiai megnevezésekből elkészített precíz menü alapján… Vajon eléri-e célját?
Színház az egész világ, vallják a Shakespeare-rajongó kannibálok, és dinamikusan változik a célok elérésének reménye. Hatalmas fordulatok és meglepetések, jó sok hússal.
(V)egyék meg, ez a könyv ugyanis jó! Gyenge gyomrúak óvatosan fogyasszák!
Félelmetes módon a borítóra azt írta rá Sándorunk, hogy ez itt a trilógia első része… nos, akkor várjuk a második és a harmadik fogást! (Kíváncsivá tesz, hogy miként lehet ezt még fokozni… nyamnyam).
Jó vaskos kötet a Londinium hercege
A könyv, amiről ez a cikk szól: T.S. Thomas: Londinium hercege. Athenaeum, Budapest, 2015.
Klemm Tamás
Mag Valéria és lánya, Császárné Sólyom Judit eddig is nagyon sok értékes képpel és írással gazdagították az „elekfoto”-t.
Nagyon örülök, hogy az oldal segítségével személyesen is megismerkedhettem velük. Mint elmesélték, „szívük még ma is Elekért dobog”.
Ezúttal az eleki születésű, neves matematika professzor, Arató Mátyás életművét méltató nekrológot juttatták el hozzánk. Az írás a Debreceni Naplóban jelent meg 2015. július 11-én.
Nagyon köszönjük, és mindkettőjüknek további aktív éveket, jó egészséget kívánunk!
Mester Klára
Körülbelül 25-30 éve kezdett újra ébredezni hazánkban az íjászat, aminek a népszerűsége a mai napig felfelé ível. Tavaly áprilisában vetődött fel annak a lehetősége, hogy a szabadidő hasznos eltöltésére irányuló sport teret hódítson Eleken, mert úgy tűnt, kisvárosunkban akad iránta érdeklődő. Nyárra a kezdeti „jó időtöltésből” heti két edzés erejéig, rendszeresen működő szakkör alakult Duró Lajos vezetésével. Őszre pedig az újdonsült „harcosok” száma a felnőttek körében elérte a 10 főt, így felmerült az egyesületté alakulás ötlete is.
A hosszas procedúrát követően 2015 májusában hivatalosan is bejegyzésre került az íjászcsapat: Velek Vezér Hagyományőrző Íjász Egyesület Elek néven. A névadás nem a véletlen műve, hiszen Velek vezér egykor a térség jelentős harcosa volt. Az elnök, a korábbi szakkörvezető, Duró Lajos lett, aki elsődleges célként a fiatalokat szeretné beavatni az ősi magyar hagyományokba.
A tréningek mellett a rutinszerzés szempontjából rendkívül fontos szerepe van a versenyeken való részvételnek. Az edzéseken az alapokat meg lehet tanulni, a későbbi fejlődéshez azonban elengedhetetlen az erőpróbákon való részvétel. Ennek megfelelően már télen megkezdődtek a megmérettetések, Békéscsabán a Csabai Lovasíjász Egylet, Gyulán a Kerecsényi László Íjász Egyesület szervezte teremversenyekkel. A nyár még javában tart, jó néhány felmérő hátra van, melyeken az eddig még helyezetlen harcosok is érhetnek el szép eredményeket.
Persze akadnak olyanok is, akik hamar „kinőtték” magukat. A rutinosabb íjászok közé tartozik Szentiványi Izabella, aki fiúkat meghazudtoló módon hozza az eredményeket, de Juhos István sem panaszkodhat a medálok terén, aki egyébként más sportágban is ér el sikereket. Továbbá Szabó Márton és Zalai Kristóf is a rendszeres éremesélyesek közé tartozik. A tagok többsége a tradicionális nomád íjak szerelmese, de Rotyis Zsoltról sem szabad megfeledkezni, aki a modernebbet preferálja, illetve ér el jobbnál jobb eredményeket.
A környékbeli egyesületeket gyakorlatilag egy nagy családnak tekinthetik, fontosnak tartják a velük való jó viszony ápolását. Különösen kiváló a kapcsolata az egyesületnek: a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesülettel, a kétegyházi Turul Íjász Egyesülettel, a kabai, illetve a zsákai egyesülettel.
– Következő célkitűzésünk egy saját verseny őszi megszervezése. Továbbra is nagyon fontosnak tartjuk a fiatalok íjászatra nevelését. Nagy köszönettel tartozunk az eleki önkormányzatnak, az Elek Labdarúgó Egyesületnek, az eleki Román Általános Iskolának az eddigi segítségért. A továbbiakban is nagy örömmel fogadunk bármilyen támogatást! Ha Elekről vagy környékéről bárki kedvet kapna a sportághoz, kortól és nemtől függetlenül szívesen várjuk péntekenként és vasárnaponként 16 órától az eleki sportpályán – mondta el Duró Lajos elnök.
Idén került megrendezésre május 24-én a XVI. Pünkösdi Fogathajtó Verseny Eleken, a Szabadidős Lovas Klub szervezésében. Szerencsére kedvezett az időjárás a rendezvénynek, így igen szép számmal látogattak ki érdeklődők. A fogathajtók 4 kategóriában mérhették össze saját, illetve lovaik tudását: Póni kettes, Egyes fogat (Nagylovak), C kategória kettes fogat, illetve a Szabadidős kettes fogat kategóriában.
A verseny 2 fordulóból állt. A hibátlan hajtók között összevetéssel került ki a győztes. Délelőtt zajlott le az első forduló, majd annak végeztével a szünetben csikós bemutató szórakoztatta a publikumot. Ezután a Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klub motorjainak összecsapását láthatta a közönség a II. Lóerők Harca kupáiért. Délután a 2. fordulót és az összevetést láthattuk, illetve az eredményhirdetést követően tombolahúzással zárult a nap. Napközben a gyerekeknek lehetősége volt ingyenes arcfestésre, lovaglásra, illetve ugrálóvárra. A nagyobbak kipróbálhatták az íjászkodást is.
Az ünnep eredetét az 1917. évi VIII. törvényre vezethetjük vissza. Itt mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni.
Ezt követte az 1924. évi XIV. törvény, mely a hősök emlékünnepének megrendezését hét pontban szabályozta. A honvédség számára ez az 1925. május 1-én kiadott, 2519. sz. körrendeletben jelent meg. Egy másik, az 1942. április 25-én kelt körrendelet kimondja, hogy 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért és emléküket ugyanolyan kegyelettel és tisztelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét.
Végül 1945 után már a magyar hősökre egyre kevésbé lehetett megemlékezni. A II. világháború is kényes téma lett. De Eleken minden évben halottak napján gyertyák százai őrizték az emléküket, dacolva a rendszerrel és leróva a tiszteletet. Hiszen ezek a csodálatos emberek nem kevesebbet mint az életüket adták a Hazáért.
Amíg őrizzük emléküket, addig nem volt hiába való ez az áldozat … értünk.
Wittmann Attila
Forrás:http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35090050
Hősök naptára:http://www.hungarianarmedforces.com/naptar/
elekfoto 