Kategória: esemény
Kategóriák
Május 1. régen
A régi időkben minden évben Május első napján a munkások kivonultak a Sportpályára, ahol ünnepélyes keretek között adták át a Szocialista Brigád kitüntetéseket. Ezen a napon minden dolgozó 1 kolbászt, illetve 1 sört kapott , amit a cége állt.
Néhány a képen látható személy: (balról-jobbra) Horváth György, Grósz György, Resetár András, Görgényi András (zászlós), Kiss István, Oláh István
Néhány a képen látható személy: Szekeres János, Miszlai Jánosné, Tóth Jánosné, Turla Jánosné, Szász Jánosné, Kiss Istvánné
A képekért köszönet Kiss Istvánnak és Nejének!
1946-ban április utolsó harmadára, 21-22 -re esett a húsvét.
A nagyhét (Karwoche/khoarvuxa), a nagyböjt utolsó hete -virágvasárnaptól nagyszombatig – máskor szorgos előkészületekkel telt Eleken.
Tisztelt Szerkesztőség!
Eleki gyermekkorom legkedvesebb képe a mellékletben szereplő óvodai
csoportkép.
Kató óvó néni tanította be nekünk (azt hiszem) a karácsonyi műsort, amelyről
a kép készült. A Hősök útján volt az óvoda. Sok arcra emlékszem, a nevekre
kevésbé, de biztos vannak még Eleken, akik magukra ismernek.
A bal szélen Gáspár Etelke (Bimbi), előtte az egyik Kemenes kislány, a jobb
szélen Szigeti Klári van. Én a sötét csokornyakkendős (matrózinges) kisfiú
(úgy emlékszem Csapó Miki) párja vagyok a középvonaltól jobbra (Orosz Anna).
Ez az előadás 1948-ban lehetett.
Azt énekeltük:
“Kiskefe, poroló, tollseprű.
Szobalánynak lenni nem könnyű.
Az én nevem máskép szobacicuska.
Megterítek s készen van az ozsonna.”
… és táncoltunk hozzá.
Szeretettel küldöm.
Boldog, békés új esztendőt kívánok: dr Bagyinszki Jánosné (dr Orosz Anna)
Ezen levéllel együtt természetesen egy fotó is eljutott hozzánk, így örömmel teljesítjük dr. Orosz Anna kérését.
Köszönjük.
Rapajkó Tibor
Az 1960-as években újjáéledő eleki német hagyományok mókamestere, egyik lelkes szervezője a Treszi házaspár volt. Ötleteik, jókedvük és sok önzetlenül végzett munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak a farsangi felvonulás, de az egyedinek számító böjtközepi „mita in dr fasta” szokása is máig fennmaradhatott Eleken.
Ethnographia 1968, 17.
Mester Klára
“Juhé, farsang van, ide a fánkot!” -ezzel a kiáltással zörgettek be húshagyókedden a maszkák (fasingnara/Faschingsnarren) az ablakokon. Kezükben nyárs (spiaz) és korsó, bögre (pehr) volt az adományoknak.
Banner József felvétele
A vidám eleki felvonulás, jókedvű bolondozás gyökerei a német óhazában keresendőek, de sok elem pl. a mohácsi busójárásban is fellelhető. Feltűnnek azok a motívumok -bár eredeti jelentésük rég elhomályosult –, melyek ennek a télüző, tavaszköszöntő, termékenységvarázsló népszokásnak a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó, kereszténység előtti gyökereire utalnak: a „rossz szellemek”, a tél elűzésére szolgáló állatmaszkok és zajkeltő eszközök (láncok, kereplők, kolompok), a közösen bemutatandó „áldozat” (lakoma) céljára gyüjtött adományok, a bőséges evés-ivás, a kakastoll/fácántoll mint az egykori állatáldozatok jelképe, a kitömött bábu és állatfigura (putsa), amit sok helyen a farsang végén – mint a tél jelképét – elégetnek vagy vízbe dobnak. (Eleken ez nem volt ismert.) De ide sorolható az is, hogy az alakoskodás szigorúan az utcához kötődik, és az egész közösséget bevonják a tréfálkozásba.
Ethn.,1966, 15. Banner József felvétele
Bár az ősi motívumok megmaradtak, a három napos, vasárnaptól keddig tartó farsang ünnepe az 1920-40-es években sokkal inkább azt a kulturális és erkölcsi szokásrendet tükrözte, ami a homogén sváb paraszti közösség életét meghatározta.
Farsang vasárnapján kezdődtek a táncmulatságok, életkor, családi állapot és lakhely szerint kűlönböző időpontokban, csoportokban. Kora délután a 10-12 éves gyerekek, később a 13 éves lányok „tánciskolája” volt egy-egy családnál. A házasulandók (14-20 éves lányok, 18-21 éves fiúk) már esti bált rendezhettek. Valamelyik ismerősnél vagy utcabeli családnál gyűltek össze a fiatalok az anyák szigorú felügyelete mellett, a házas férfiak be se léphettek a terembe. Ha nem volt a társaságban zenész, megfogadtak egy harmonikást.
Ethn.,1966, 15. Banner József felvétele
Egy nagyszerű barát, remek tudós és kedves tanár kolléga távozott tőlünk Rapajkó Tibor személyében. Rövid betegség után jött a sokkoló hír: Tibor február harmadikán elhunyt.
Szinte a kezdetektől érdekes forrásokkal, adatokkal segítette az elekfoto blog működését, idővel szerzőtársként is. Eleinte kicsit félve használta a kezelőfelületet, nehogy valami hiba történjen, de bátorításomra hamarosan szorgos blogszerző lett, és boldogan írta változatos, érdekesebbnél érdekesebb cikkeit ide, az elekfoto-ra.
Emellett továbbra is publikált papírra nyomtatott formában, de az internetes formátum szabadsága, annak lehetőségei lelkesedéssel töltötték el. Minden egyes cikke megjelenése előtt e-mailt írt nekem, tudatva, hogy mivel foglalkozik a legújabb művében.
Nemrég elromlott számítógépe helyett kapott tőlem egy nálunk már tartalékba helyezett másikat, a réginél sokkal jobbat. A cikkeket valamin meg kell írni, fontos volt a jól működő technika. Mivel az “új” végre tényleg sokkal gyorsabb, modernebb, mint a sokéves régi gépe, nagyon örült neki.
Tibor, akinek csodálatos könyvgyűjteménye nagyobb könyvtáraknak is becsületére válna, szorgos helytörténészként a legkülönbözőbb eleki vonatkozású történetekről, eseményekről írogatott. Ezeket igyekezett a témájuknak megfelelő időpontban megjelentetni. A cikkek időzíthetők. Tehát például az 1956-os témák október környékén jelentek meg, és így tovább. Remek dolgokat írt, és idővel nem is nagyon kellett elmagyaráznom neki, mit hogyan csináljon. A tartalom volt úgyis a lényeg, és ő azt csinálta, amiben nagyszerű volt: történelmi cikkeket írni.
elekfoto 