Egy nagyszerű barát, remek tudós és kedves tanár kolléga távozott tőlünk Rapajkó Tibor személyében. Rövid betegség után jött a sokkoló hír: Tibor február harmadikán elhunyt.
Szinte a kezdetektől érdekes forrásokkal, adatokkal segítette az elekfoto blog működését, idővel szerzőtársként is. Eleinte kicsit félve használta a kezelőfelületet, nehogy valami hiba történjen, de bátorításomra hamarosan szorgos blogszerző lett, és boldogan írta változatos, érdekesebbnél érdekesebb cikkeit ide, az elekfoto-ra.
Emellett továbbra is publikált papírra nyomtatott formában, de az internetes formátum szabadsága, annak lehetőségei lelkesedéssel töltötték el. Minden egyes cikke megjelenése előtt e-mailt írt nekem, tudatva, hogy mivel foglalkozik a legújabb művében.
Rapajkó Tibor
Nemrég elromlott számítógépe helyett kapott tőlem egy nálunk már tartalékba helyezett másikat, a réginél sokkal jobbat. A cikkeket valamin meg kell írni, fontos volt a jól működő technika. Mivel az “új” végre tényleg sokkal gyorsabb, modernebb, mint a sokéves régi gépe, nagyon örült neki.
Tibor, akinek csodálatos könyvgyűjteménye nagyobb könyvtáraknak is becsületére válna, szorgos helytörténészként a legkülönbözőbb eleki vonatkozású történetekről, eseményekről írogatott. Ezeket igyekezett a témájuknak megfelelő időpontban megjelentetni. A cikkek időzíthetők. Tehát például az 1956-os témák október környékén jelentek meg, és így tovább. Remek dolgokat írt, és idővel nem is nagyon kellett elmagyaráznom neki, mit hogyan csináljon. A tartalom volt úgyis a lényeg, és ő azt csinálta, amiben nagyszerű volt: történelmi cikkeket írni.
Advent a karácsonyi ünnepkör bevezetése, mely időszakban egykor Eleken is számos néphagyomány élt. Ebből idézünk fel ízelítőül néhányat.
Die ersten Blüten auf Kirschzweigen am 23. Dezember/ A cseresznyeág első virágai dec. 23-án
December 4-én, Borbála/Barbara-nap előestéjén a lányok, asszonyok pontosan éjfélkor ingben (hemadi=im Hemd) és mezitláb (parfiasi=barfuß) kimentek a kertbe, hogy a barack-, meggy-, körte-, vagy cseresznyefáról gallyat hozzanak be.
Közben nem beszélhettek és hozzájuk se szólhattak, hisz az éjfél „a boszorkányok ideje” volt.
Amelyik lány gyümölcsfaága vízbe állítva karácsonyra kivirágzik, az -a néphit szerint – hamarosan féjhez megy, és boldog lesz, az asszonyok pedig jó termésre számíthatnak a következő évben.
Miklós, Myra püspöke, orosz ikon, Aleksa Petrov, 1294
December 6. előestéjén csengővel vagy kolompszóval, kifordított subában, kenderből készült szakállal a Mikulás kereste fel a kisgyerekes családokat. A gyerekek verset mondtak, énekeltek, imádkoztak, jutalmul aszalt almát (schnits), aszalt szilvát (hutsl), diót, cukorkát, csokoládét kaptak. De olykor számíthattak egy-egy virgácssuhintásra is.
A Gergely-féle naptárreform előtt Luca napját az év legrövidebb napjának tartották, így a fényt hozó Luca asszonynak nagy jelentősége volt a néphiedelemben. A legjelentősebb asszonyi ünnep, számtalan „boszorkányság” fűződik hozzá. Ez a nap alkalmas volt termékenységvarázslásra, házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, a lucaszék készítésére. Európa-szerte nagyon gazdag a hagyománya.
Az eleki asszonyok ekkor ünnepelték a „baromfiak névnapját”(=tyúkok termékenységvarázslása). Hogy a baromfitartás milyen fontos volt az eleki gazdasszonyok számára, bizonyítja, hogy még köszöntőt is mondtak, mely a gyerekek névnapi versikéjére emlékeztetett:
„Tyúkok, sok szerencsét kívánok a névnapotokra. Jó egészséget, hosszú életet, hogy sok tojást tojjatok és jó kotlók legyetek.”
A tyúkoknak készített lutsakrepfli (Krapflein =fánkocska), azaz az ünnepi eleség kukoricadara, árpa, búza, zab keverékéből állt, amit vízzel összekevertek, majd félig átsütöttek, ezzel “vendégelték meg” az aprójószágot.
Luca széke
Boszorkányszög
A Luca-széket (lutsasamrla) kilencféle fából a férfiak ezen a napon kezdték el készíteni, s aki az előírásnak megfelelően járt el, az Eleken -a babona szerint- abban bízhatott, hogy a karácsonyi éjféli misén megláthatja, „kik a teheneket megfejő boszorkányok” a faluban.
Luca-búza
Ismert volt a Luca -búza csíráztatása is, mely december 13-tól karácsonyig akár 10-15 cm-es hajtást is hozott. Ennek magasságából a jövő évi termésre következtettek.
Az 1920-as évek után már jellemző volt a karácsonyfa állítása is. A kicsírázott búza a fa alá került dísznek, az ünnep után pedig a baromfiakkal etették meg, bízva a növény mágikus erejében.
Am Weihnachtsabend / Karácsony este(Carl Larsson 1904)
Nemrég érdekes autóról írt a Totalcar autós honlap veterános melléklete. Az online magazinban mutatott nem mindennapi jármű egy kis szériában készített, 1930-as évekbeli nyitott Opel Kapitän, melyből mára összesen kettő ismert “ép” darab van a világon.
A képek láttán egy emberként sóhajtott fel a Zimmermann család. A dolog érdekességét tudniillik számunkra az adja, hogy az elekiek híres harmonikása, Zimmermann Ferenc (1924-2010) is egy hasonló járművet vezetett pályája kezdetén.
Első munkahelyén az eleki főszolgabíró, Antalffy Lajos inasaként dolgozott az 1940-es években, tizenhat éves korától. Udvarias és megbízható fiatalember lévén a főnöke rábízta az elegáns családi autó vezetését is. Így az ifjú Ferencből sofőr is lett.
Zimmermann Ferenc 1942. április 28-án, Antalffíy Lajos főszolgabíró Opel Kapitän kocsijában sofőrként
A háború az akkori átlagos autótulajdonos számára azt jelentette, hogy egy adott pillanatban a hadsereg elvette a járművet, “bevonultatták”, és a szegény tulaj onnantól gyakorlatilag bottal üthette a nyomát. A főszolgabíró fontos hivatala miatt (Elek járási székhely volt akkor, és ez nem csak üres címet jelentett) mentesült a beszolgáltatási kötelezettség alól.
Ferenc egy kedves, vékony, muzsikálni szerető fiatalember volt, és akkoriban még csak udvarolt későbbi feleségének, Veronkának, aki kicsivel utána került a hivatalnok házához, és hozzá hasonlóan szolgálóként dolgozott. Mindketten szegény, de becsületes és szorgalmas fiatalok voltak. A főszolgabíró és felesége nagyon kedvelték őket. Sokszor megengedték Ferencnek, hogy a fárasztó munka után autóval vigye haza kedvesét.
A képen látható autót összevetve a Totalcar cikkében megjelent Hebmüller- változattal, észre lehet venni, hogy az eleki kocsi valószínűleg “gyári” kabrió, amelynek az első ajtaja mögötti részen még volt egy kisebb ablaka, míg a Hebmüller “2+2” kialakitása mellett kicsit rövidebb az utastérben, és azon nincs ilyen. Antalffy Lajos kocsija – sofőrös járműként – nyilván két használható üléssel kellett rendelkezzen hátul. Tehát az eleki autó a kevésbé ritka változat volt, amelyből a cikk szerint 4560 darabot gyártottak, szemben a Hebmüller karosszériások 248 darabjával. Azért ez a majd’ ötezer sem olyan nagy mennyiség, hogy nem lett volna már akkor ritka autó.
A Totalcar cikkből sokat megtudhatunk a nagy Opel akkori mércével nagyon korszerűnek mondható műszaki megoldásairól, az igen modern önhordó karosszériától a szinkronizált sebességváltóig, stb. Korábban írtunk már Mag József kereskedő Fiatjáról is, amely szintén nem mindennapi kocsi volt. Érdekes, hogy az ország perifériájára szorult Eleken ilyen komoly járművek megtalálhatók voltak. A környék uradalmaiban biztosan lehettek még elegánsabbak is, talán bukkan még fel fénykép hasonló érdekes egykoron környékbeli járművekről.
A szovjet hadsereg előrenyomulása a jelenlegi méretű Magyarországot a hivatalos történelemírás szerint pont Elek és Lökösháza térségében érte el először, 1944. szeptember 24-én. Antalffy Lajosnak és feleségének menekülniük kellett. Autójukat a szovjet hadsereg lefoglalta, és hadi célokra használta fel. Hogy hová kerülhetett? Nem tudhatjuk. Ha nem látszana a képeken, hogy ez egy kicsit másfajta autó volt, mint a veteránrajongó gyűjtő Hebmüllere, akár azt is hihetnénk, hogy ez került elő Ukrajnából…
Érdekes írásra bukkantam a közelmúltban a Képes Újság 1990. március 24-i számában. Az újságíró a nemzetiségi nyelv és kultúra helyzetéről, identitásukról, a nyelvvesztésről faggatta a járókelőket a hivatalosan többnemzetiségű Eleken.
A jó Isten adjon erőt, egészséget! Sok szeretettel: /magyar tanárok/ Kézcsók: Gyula
Többen vagyunk magyar nevelők. Imádkozzál néha értünk is. Szeretettel gondolunk rád.
Csodaszép, de Hazánkat nem pótolja.
Wisconsin Dells 1958.máj. 31. Gyurkám! Indián településen voltunk kirándulni. Tanár társunk vett autót, s azzal mentünk. Csodálatos ut csak(?) imádságot kérünk. Sok szeretettel köszönt és üdvözöl. Gyula
Burján Gyula 1957-ben elhagyta Magyarországot. További információk:
Nem olyan régen a véletlennek köszönhetően hozzá tudtunk jutni két korabeli dokumentumhoz fénymásolt formában, egy jegyzőkönyvhöz és egy hivatalos levélhez, amelyeknek köszönhetően valamiféle betekintést kaphatunk ezen vészterhes időszak két napjába.
Mint közismert 1956. október 23-november 4-e között Magyarország világtörténelmet írt azáltal, hogy fegyverrel szembe szállt az akkori kommunista világhatalommal, a Szovjetunióval, illetve ezen rövid időszakban visszaállították a többpárti demokráciát is, de a kedvezőtlen világpolitikai helyzet miatt, illetve “némi” belső erővel sajnos mégis leverték a forradalmat, de az egész mégis komoly nyomot hagyott maga után, és 1989. október 23-a óta ezen forradalom és szabadságharc kirobbanásának a napja az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünknek számít!
Most pedig térjünk vissza gondolatban az 1956. november 6-i Elekre, vagyis a forradalom leverése utáni második naphoz! Ekkor ülésezett a helyi Forradalmi Bizottság, a jegyzőkönyv szerint a következők voltak jelen: P. Nagy Mihály, Barják Ferenc és Nyeste Pál az MKP, valójában az MSzMP (azokat képviselte, akik leverték a forradalmat).
Még évekkel ezelőtt a megyei levéltár békési fióklevéltárában kutakodva megtaláltam egy fontos, a forradalom helyi eseményeiről szóló forrást, egészen pontosan, egy jelentést, amit az egykori eleki községi tanács helyettese, B. Kun István írt a gyulai tanács elnökének 1957. február 28-án.
Régóta érdekel a II. világháború és ezen belül is az Elek környéki események. Mivel kevés könyv dolgozza fel a helyi történéseket, ezért kutatásba kezdtem. Már egy kisebb kiadványra való anyag összegyűlt, amelyben a harcok előzményeit, a harcokat és közvetlenül a háború utáni eseményeket igyekeztem összegyűjteni.
Ennek az időszaknak szerves részét képezi Joseph Nikolaus Schultz halála is. Ő a Volksbund egyik helyi vezetője volt és a szovjet katonák 1944 szeptember 24-én ölték meg a Batthyány utcai házánál. A szemtanúktól összegyűjtött információkat rendszereztem és a tanúk nevét elhallgatva írtam le. Sajnos a nevét nem szívesen vállalta volna senki egy megjelenő könyvben, hiszen még ma is “kellemetlen” ez a téma.
Ekkor szembesültem vele, hogy sokan vajmi’ keveset tudnak róla, hogy mi is volt az a Volksbund, vagy a Hűségmozgalom. Ezért ezzel a két mozgalommal kapcsolatban is információ gyűjtésbe kezdtem. Most ezeket szeretném itt közzé tenni.
Sokan mondják, hogy a fiatalokat nem érdekeli a választás. Dehogynem! Erre nincs jobb bizonyíték, mint az, hogy az ember felesége például képviselőfánkokat készít október 12-ére, ilyeneket:
Eleki képviselő-jelöltek: Melyik lesz a legjobb?
Persze ez a cikk csak egy most éppen aktuális szójáték kedvéért készült, és semmiképpen sem valódi komoly tartalmú. Kívánom a valódi, ember-képviselőknek, hogy ne hasonlítsanak ezekre a tészta-képviselőkre: Ne legyenek kívül szimpatikusak, belül viszont üresek. Továbbá ne legyenek túl édesek, de sótlanok sem!
És ami a legfontosabb, akit megválasztanak, ne úgy végezze, mint a fánkok…
Korábban Mester Klára bejegyzésében látható volt egy igazolvány amely a “Hűséggel a Hazához” mozgalom jelvényének viselésére jogosított fel. Most íme a mozgalom jelvénye. A “tűs” jelvényt kitűzőként használták, a másikat pedig gomblyukban hordták (gomblyuk-jelvény).
A jobb oldali jelvény Elekről származik.
A mozgalom jelszava: ” Hűség Istenhez, hűség a magyar hazához, hűség a népiséghez.” Az egyik országos vezetője pedig Reibel Mihály esperes-plébános volt.
