A fényképeken eleki katonák láthatók. A fotók készítőjéről annyit lehet tudni, hogy vélhetően két alkalommal is megjárta az “orosz frontot”. Első alkalommal 1943. tavaszán (májusban), majd késő ősszel vagy tél elején Lawocznén keresztül hazajött. Másodjára valószínűleg 1944 elején kellett ismét kimennie.
A fényképeken számomra ismeretlen eleki katonák láthatók.
Arról sajnos nincs információ, hogy a képek mikor készültek és kik láthatóak rajta.
Wittmann Attila
Mint közismert, 1943 februárjától Németország totális háborúban állt szinte a fél világgal, aminek többek között az lett az eredménye, hogy a nagyobb városokat az angolok és az amerikaiak is bombázták. Ezzel térdre akarták kényszeríteni az akkori németeket.
Részben ezért is sikerült feltételek nélkül megadásra bírni Németországot, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a szövetségesek gazdasági potenciálja is jóval nagyobb volt, és ezen a fejlett német technika sem tudott változtatni.
Mivel az angolok már 1940. szeptember 24-én komoly erőkkel bombázták Berlint, vagyis így válaszoltak a támadásokra, a német légvédelem pedig nem tudta minden esetben teljesen garantálni a biztonságot. Ez odáig vezetett, hogy a háború vége felé már szövetséges légi fölény volt, így sok ember számára már csak a menekülés maradt, pl. a fiatalokat vidékre menekítették (“Landverschickung”), de arról is van tudomásunk, hogy diákok érkeztek hazánkba, még Elekre is!
A németországi fiatalok egykori magyarországi itt-tartózkodása gyakorlatilag máig feltáratlan terület a hazai történettudomány számára, így különösen érdekes az a hivatalos értesítés is, amit az eleki Resetár András talált meg még 2011 novemberében a Gyulai úton lévő házuk felújítása során a stukatúrban.
„A magyar huszár” avagy „A magyar lovaskatona ezer évének története” című könyv áttekintésének a végére értem. A mű mellékletében az 1939-ben összegyűjtött I. világháborús lovaskatonák adatai szerepelnek 184 oldalon keresztül. Itt találtam meg Albert Józsefet is.
Eleken a temetőben a ravatalozó előtt található az I. világháborúban elesett katonák sírja. Ők a legnagyobb áldozatot hozták, amit ember hozhat …
Wittmann Attila
Eleken is sokaknak cseng ismerősen Dr Csepregi Imre plébános, pápai prelátus neve. A makói születésű plébános 1913-1931 közt Eleken, majd 1931-1954-ig Makón szolgált. 1944. szeptember 22-től, 1953. június 8-ig naplót vezetett. A kézirat terjedelme 3363 oldal, számítógépen 1700 oldal. A naplót nem magának hanem az utókornak vezette, hogy így segítségével ismerjék meg az általa átélt diktatúra mindennapjait. A napló majdnem tűzre került, ám pár lelkes embernek köszönhetően mára könyv lett belőle. A mű összeállítása nem csak a kézirat nagy terjedelme miatt volt nehéz. A szocialista diktatúra miatt a napló egy részét latinul írta.
De hála Tóth Ferenc szerkesztőnek a könyv első kötete 2011-ben megjelenhetett, méghozzá Dr Csepregi Imre plébános születésének 130., makói plébánosi kinevezésének 80. évfordulóján.
A második kötet bemutatója a napokban volt. Aki szeretné megvásárolni az keresse a makói Kincskereső Könyvesboltot (30/455-39-99).
A könyvben több eleki vonatkozású bejegyzés is található, hiszen a plébános hiába költözött Makóra, nem feledte az elekieket!
Wittmann Attila
Magyarország területén arányában a legtöbb német 1890-ben élt, hisz az akkori országos népszámlálás szerint hazánk össznépessége 15. 261. 000 fő volt, amiből 1. 999. 000 fő jelentette a német népességet, ami 13, 1 %-ot tett ki.
A következő népszámlálási adatok viszont csökkenést jelentenek, ami részben magyarázható az önkéntes asszimilációjával, illetve a területi veszteségekkel is
Az viszont érdekes, hogy 1920-ban vallották magukat legtöbben németnek, a 7. 987. 000 össznépességből 550. 000-en, vagyis 6, 9 %-ban, 1941-ben egy teljesen más történelmi helyzetben is “csak ” 5, 1%-ban (475. 000-en), a mai Magyarország területén akkor 10. 245. 000-en éltek.
Érdemes összevetni az egykori és a mostani helyzetet bemutató térképet.
Egykoron, még a megcsonkított országban is a Dunántúlon élt a legtöbb német, főleg Baranyában, Veszprémben, Komáromban, de pl. Sopronban és környékén is.
A térképen is jól látszik, hogy a Duna mentén Bácskában is sok német élt akkor.
Trianon következtében az eleki és az almáskamarási németek szó szerint a határ mellé szorultak, pedig közismert, hogy ” Eleken túl is” élnek németek.
A térképen nem tüntetik fel Mezőberényt név szerint, csak az ott élő németség “szigetét”.
Ehhez képest jóval kedvezőtlenebb állapotokat olvashatunk le a mostani térképről, vagyis 2001-ből. (Sajnos.)
2001-ben hazánk népessége 10. 245. 000 főre csökkent, amiből csak 34 ezren vallották magukat németnek, ami csak 0, 3%-nak felel meg!
Eleken 2001-ben 99-en vallották azt, hogy otthon németül beszélnek, ami a tragikus előzmények miatt nem is olyan rossz arány az 5. 500 fős össznépességen belül.
A németség arányának tragikus változása az 1945 utáni elűzetéssel magyarázható, hisz az ország ekkor veszítette el a németség kb. 2/3-t!
Éppen ezért örülhetünk annak, hogy az egykori tömb német területek helyén megfogyva, de törve nem ma is él egy viszonylag jelentős német népesség, főleg a Dunántúlon! (Ezek főképpen a rendszerváltoztatással magyarázhatók.)
Az már tragikus, hogy a mostani állapotokat bemutató térkép már fel sem tünteti Eleket, csak Almáskamarás területét, vajon miért?
Az viszont érdekes, hogy az előző térkép nem tud pl. a borsodi, szabolcsi németekről.
Azt azért el kell mondanunk, hogy 1994-98-tól a mai Békés megyében a következő településeken működnek német nemzetiségi önkormányzatok: Gyula, Elek, Almáskamarás, Gyomaenrőd, Mezőberény, Orosháza, Kétegyháza. (A most bemutatott térképek sem tüntetik fel ezeket a településeket, csak töredéküket!)
Akik kíványcsiak arra, hogy mikor és miért érkeztek Magyarországra németek, illetve milyen tragédiákat kellet elszenvedniük, azok olvassák el a Rubicon 2012 novemberi lapszámát (www.rubicon.hu), a térképeket és az egyéb adatokat mi is onnan vettük át.
Rapajkó Tibor
A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek, amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”, hanem inkább az elnyomást szimbolizálták, hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.
Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít, de egykoron ez is a “csúcson volt”!
(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)
Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”, melynek felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”, ami több mint érdekes, hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona, egy román katona és egy civil.)
Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek, illetve a római temetőben is, a magyar hősi emlékművön, de még annyival kiegészítve, hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.
(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. : honvéd, tiz. : tizedes, szkv. : szakaszvezető, fdgy. : főhadnagy, ism. : ismeretlen.)
Arra viszont nincs magyarázat, hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre, pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel, mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!
Az is érdekes még, hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön, pedig róla azt is tudjuk, hogy román katona volt!
A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete, akiről az eleki polgári anyakönyvben az áll, hogy adatai ismeretlenek, a katolikus anyakönyv szerint, pedig “csak” sebesült volt, így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az emlékműre, mert túlélhette a háborút, szemben Lajkó Dezsővel (24), akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) , akik viszont belehaltak a sebesülésbe!
Tényként még azt is elmondhatjuk, hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen, polgári ruhás hősi halottról is, aki az ottlakai határ közelében halt meg, amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.
Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre, számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb, vagyis a logika, mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg, hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre, és nem az számított, hogy ki mikor mikor győzött, hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.
Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű, vagyis a szovjeteké, akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért, vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is, hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város, de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)
Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen, akiknek így az előbbiekkel szemben viszont a nevük sem szerepelhet az emlékművön.
1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk, hogy minden olyan katona, aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért, azok hősi halottaknak tekinthetők, így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái, hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz, ukrán, muzulmán katonái is.
Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború, mert azt elveszítettük, hanem azért, mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust, amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették, aminek az árát valamilyen módon még ma is keményen fizetnünk kell!
Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján, annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg, mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név, életkor, születés helye.)
Juhász Imre(23), Gyöngyös, Ádám József (23), Visznek, Polyák László honvéd tüzér (23), Benedeki, Sinka István (22), Nagytarcsa, Zachar József (23), Tápiószentmárton, Lukács Imre (30), Karcag, Hingyi Imre (28), Újpest, Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest, Vági János (22), Medgyesbodzás, Pintér Ferenc (29), Budapest, Dropa János (29), Herencsény, Szetei István 35), Kőhidgyarmat?, Hornicsek József (?), Nógrádmarcali, Kovácsik István (22), Kevermes.
Ottlakán temették el a következőket: Szatmári Ferenc (?), Budapest, Sz. Tóth Antal (22), Hajdúszoboszló, Varga József (22), Dömsöd, Matyinkó Mihály (22), Lósa? (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)
Ezek az Elekhez kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.
Reményeink szerint az estleges leszármazottak ha eddig még nem, akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről, és ha ez így lesz, akkor már megérte munkálkodásunk!
Rapajkó Tibor
„A magyar huszár” avagy „A magyar lovaskatona ezer évének története” című könyvben találtam az alábbi I. világháborúban szolgált eleki születésű huszárokat:
Rövidítések: 3. k.h.e.= 3. közös huszárezred , O1 = I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem (köznyelven „nagyezüst” és aki ilyet kapott azt általában vitézzé avatták) , K. cs. k. = Károly Csapatkereszt, H.e.é. = Háborús Emlékérem, 1912-13. évi m. ker. =1912-13. évi mozgósítási kereszt.
Wittmann Attila
„A magyar huszár” avagy „A magyar lovaskatona ezer évének története” című könyvben találtam az alábbi I. világháborúban szolgált eleki születésű huszárokat:
Rövidítések: 1. k.h.e.= 1. közös huszárezred , G.H. = Gazdasági Hivatal.
Wittmann Attila
Elek régen vasutas település volt, és lakói, amint korábbi cikkeinkből kiderül, szerették és megbecsülték vasútjukat. 1946-ban, idestova pontosan 66 éve, díszes ünnepséget tartottak az első magyarországi vasútvonal megnyitásának 100 éves évfordulója alkalmából. Utána még nem egészen huszonöt évig élvezhette Elek népe a vonatozást.
Császárné Sólyom Judit küldte a két szép fotót az ünnepségen részt vevő akkori fiatalokról a következő tudnivalókkal:
A képek hátoldalán a következő olvasható: Elek, 1946. okt.16-án Díszpalotás: ‘csillagban’ a lányok: Engelhardt Juci, Szabó Rózsi, Bakos Klári, Mag Vali, Szarka Babi, Koller Erzsi, Csirmazin Eta, Győri Baba. ‘Vágóban’ a ‘fiúk’: Szolcsányi Erzsi, Miklós Piri, Kovácsovics Erzsi, Niedermayer Veronka, Brandt Rézi, Varga Kati, Rónai Klári, Wittmann Joli.
A képek tulajdonosa szerint a fiú polgári udvarán készült a kép, amikor a vasút megalakulásának 100 éves évfordulóját ünnepelték. Az ünnepség a Kultúrházban volt, csak a fotózás volt az iskola udvarán. A táncot Klárika, Mester György akkor még csak menyasszonya tanította be a lányoknak. Hatalmas sikerük volt, hogy a fiú ruhákba is csinos lányok öltöztek. A Brandt Rézi udvarlója egy óriási virágkosarat küldetett a színpadra.
Köszönjük a szép képeket!
„A magyar huszár” avagy „A magyar lovaskatona ezer évének története” című könyvben találtam az alábbi I. világháborúban szolgált eleki születésű huszárokat:
Rövidítések: 1. k.h.e.= 1. közös huszárezred, 8.h.h.e. = 8. honvéd huszárezred, O2 = II. osztályú Ezüst Vitézségi Érem (köznyelven „kisezüst”), K. cs. k. = Károly Csapatkereszt, H.e.é. = Háborús Emlékérem, 1912-13. évi m. ker. =1912-13. évi mozgósítási kereszt.
Wittmann Attila
elekfoto 