Pár éve két barátommal, Gányai Csabával és Tokai Lajossal kutattunk az eleki lőterek után. Úgy gondoltuk Eleken egy-két lőtér létezhetett az idők során… nem lesz “nagy munka” ezekről egy kis anyagot készíteni. Amikor a sportpálya melletti -talán a legismertebb- volt lőteret mentünk lefényképezni, összefutottunk Gura Tamással, Dán Ferenccel és Ficzere Imrével, akik felidézték nekünk a régi időket.
Sokan talán még emlékeznek rá, hogy Eleken a Sportpálya közelében az egyik mobilszolgáltató telefontornya helyén régebben lőtér üzemelt. A helyén a “golyó fogó dombok”még ma is láthatóak.
Az idén március 22-re eső böjt közepi ünnep (“Mitte in der Fasta”) jó látogatottsággal zajlott le. Az eseményről bővebben (német nyelven) az Eleki Németek Egyesülete honlapján lehet olvasni.
A mulatságot hagyományosan az óvodában is megtartják. Az eleki közösségi tévéstáb jóvoltából két videofelvétel készült a rántotta ünnepéről:
Óvodai Mitte in der Fasta 2017
Mitte in der Fasta az eleki németek közösségi házában (Leimen-Haus):
Az anyagaimat rendezgetve találtam rá, egy régi gépelt oldal fénymásolatára, így szeretném most közkinccsé tenni -pár fényképpel fűszerezve- Mátyási Károlyné óvónő írását a “Hősök kertjének” történetéről.
Császárné Sólyom Judittól érkezett a hír, hogy 2017. február 3-án Debrecenben elhunyt az Elekről származó Dr. Hauck Mátyás biokémikus, a Debreceni Orvostudományi Egyetem nyugdíjas adjunktusa. Gyermekkorát Eleken töltötte, itt járt általános iskolába, a Békéscsabán tett érettségi után került Debrecenbe.
Szülei, Hauck Mátyás és Walthier Izabella 40 évig voltak Elek nagy tiszteletben álló tanítói.
Hauck Mátyás és Walthier Izabella sírja az eleki temetőben
Azt viszont már kevesen tudják idősb Hauck Mátyásról, hogy 1945-ben önként csatlakozott a “malenkij robot”-ra a Szovjetunióba hurcolt elekiekhez. Mint a “Húséggel a hazához” mozgalom vezetője kötelességének érezte, hogy osztozzon az elhurcoltak sorsában. A munkatáborban is bátorította és arra ösztönözte az embereket, ne hagyják el magukat, ne adják fel a reményt.
Fontos szerepük volt a táborban a közös énekléseknek, a zenének.
Hauck Mátyás fiatal korában tagja volt az Eleki Diák Jazz-Bandnek is, erről egy következő írásban szólunk bővebben.
Hauck Mátyás éa az eleki Diák Jazz-band az 1930-as években
A Kálvária történetét nagyon részletesen taglalja a Tanulmányok Elek történetéhez II. kötetében Vígh Károly – Az eleki katolikus hitélet és oktatás története 1724-1948 között című munkája. “Az 1835. évi canonica visitato szerint Eleken már volt kálvária, melyet a település szélén emeltek a hívek. … A keresztút első állomása 1844-ben még a legelőhelyen volt, mely területet 1870-es évek elején osztottak ki házhelyül, s 1924-ben Strifler József tulajdonát képező 503. számú háznak a helyén állt (a mai Kígyó utcában). Az első állomástól húzódott a többi oszlop dél felé, a zsellérföldön át a homokbányákig.“
De pontosan hol is volt a régi Kálvária? Fontos tudni, hogy régen minden településen megszámozták a házakat (később ebből alakultak ki a helyrajzi számok). Nem voltak az utcák elnevezve csak a házak számozva, egytől kezdődően. Majd elkezdték az utcákat megkülönböztetni egymástól, (pl: Széles utca, Hosszú utca) és végül kialakult a mai gyakorlat, az utcánkénti számozás. Nehezíti a régi Kálvária pontos helyének megtalálását az is, hogy azóta a helyrajzi számokat is módosították. Meglepő, hogy egyetlen használható támpont a “Kígyó utca” elnevezés, pont az a név, amelyet már egyszer “lecseréltek” Leninre is. A térképeket böngészve szerencsére sikerült találni egy 1800-as években készült kataszteri térképet, amelyen még a régi számozás is szerepel, az új mellett. Ezt ráhelyezve egy mai térképre megláthatjuk, hogy valójában hol is volt a Kígyó utcában az akkor 503. helyrajzi számú ingatlan.
Meghívó a “Viszik a németeket” író-olvasó találkozójára.
Helyszíne: Reibel Mihály Művelődési Központ, Elek, Kossuth utca 13.
Időpontja: 2017. március 17., 17 óra
A szerző, G. Fabulya Éva gyerekkorát Eleken töltötte, ide járt általános iskolába. Később családjával Békéscsabára költözött. Művelődésszervező és drámapedagógus lett, tagja az Országos Honismereti Egyesületnek. Több honismerettel, helytörténettel foglalkozó könyv szerzője. Az eleki kényszermunka-túlélők élményeit Nádor Mária javaslatára kezdte gyűjteni.
Az élménybeszámolók közül öt diktafonnal készített interjú, kettő pedig a résztvevők írásos élménybeszámolója. Utóbbiak közül kuriózum Kaupert Franciska naplója, amelyet szerzője a táborban, Ukrajnában írt.
Fabulya Éva: Viszik a németeket
A “Viszik a németeket” című könyvben az ukrajnai Krivoj Rog kényszermunka-táborainak eleki túlélői mesélnek az élményeikről… A szovjet hatóságok a háború végén összegyűjtöttek és jóvátételi munkára hurcoltak mindenkit, aki bűnbaknak számított, így a magyarországi németség jelentős részét is.
A szélsőséges körülmények és a nem megfelelő ellátás miatt sajnos sokan nem tértek vissza hazájukba.
A könyvünkben leírt hét történet az elbeszélők kitartásáról, reményéről, az élethez való makacs ragaszkodásáról szól.
Azt is megtudhatjuk, hogy a fiatalságukat mások bűneiért vezekelve a “málenkij roboton” töltő főszereplők hazatértük után miként folytatták életüket, találták meg helyüket a korabeli Magyarországon.
Tanulságos olvasmány mindazoknak, akit érdekel az 1945 utáni korszak történelme.
Lőkösháziakkal, kevermesiekkel beszélgetve néha felmerült az Elek-Lőkösháza közti vasúti átjáró elnevezése és meglepődve tapasztaltam, hogy “Országútnak” hívják. Azok az elekiek akikkel eddig beszélgettem, mindig 74-esnek hívták.
Egy 1941-es katonai térképen Országút vasúti megállóként szerepel.Útban Lőkösháza felé az Országúton át. (Kétegyháza vasútállomás, 2017. február 10. péntek)
elekfoto 