Most újabb fényképek kerültek elő Dr. Mester György hagyatékából. 1973 májusában küldte őket özvegy Banner Józsefné elhunyt férje barátjának – a részvétnyilvánítást megköszönve.
Banner József temetése az eleki római katolikus temetőben 1973-ban. A szertartást Wagenhoffer Ede kanonok celebrálta
Banner József (1926-1973) váratlan távozása sokakat megrendített. Az Erkel Ferenc Gimnázium népszerű tanárát sok diákja is elkísérte utolsó útjára.
Banner József temetése Elek, 1973. április 24.
Az eleki katolikus temető B szektorának 11.sorában nyugszik.
Banner József sírja az eleki római katolikus temetőben
Biztos sokakban felmerült már az ötlet, hogy felkutassák a családjuk eredetét és elkészítsék a saját családfájukat. Ilyenkor a második gondolat az, hogy ez mennyire időigényes és nehéz. Ha valaki mégis eltökélt, akkor két lehetőség közül választhat, vagy megbíz egy családfakutató céget, akik elvégzik helyette a munkát, vagy saját maga vállalkozik erre. Most azoknak szeretnék némi segítséget nyújtani, akik úgy döntenek, hogy nekivágnak ennek a „kalandnak”. Erről a témáról órákat lehetne beszélni és könyveken át írni, ezért most csak „kedvcsinálóként” osztanám meg saját tapasztalataimat.
A kivételes elekiek
Hála Johann Schimpl kemény munkájának az eleki sváb családok családfája egészen 1734-ig visszakereshető az általa készített Sippenbuch-ban. Ebben a kiadványban gyakorlatilag a betelepült német családok családfáját készítette el a betelepüléstől egészen 1946-ig. Tehát ha egy eleki sváb szeretné felkutatni a családfáját elegendő ezt a könyvet elővenni. (Tudomásom szerint a könyv Eleken nem kapható. Nekem Németországból sikerült beszerezzek egy példányt.)
Eleken a betelepítést követően a lakosság népesedésének és a helyi sváb családok közti házasságkötéseknek köszönhetően egyes családnevek gyakoribbá váltak. Egy régi mondás szerint: „Eleken nem tanácsos kutya után hajigálni, mert az ember egy Wittmannt, Striflert, Niedermayert vagy effélét talál el.” Ez is azt jelzi, hogy rengeteg hasonló nevű család élt egykor a településen, és ezen családok megkülönböztetése érdekében ragadványnevekkel illették őket.
A háború és a kitelepítés után ez a helyzet is gyökerestől megváltozott. Voltak akik el kellett, hogy hagyják szülőfalujukat, még mások megváltoztatták családnevüket félve a megtorlástól, de a ragadványnevek sok esetben még ezt követően is megmaradtak a köznyelvben. Erről korábban már Klemm Tamás az “Eltűnt nevek tovább élő családok” című cikkében írt.
Most az internetet böngészve találtam rá a témában Banner József: Elek község német személynevei című tanulmányára, amely az alábbi linken érhető el. Az oldal lefelé történő görgetésével töltődik be a következő lap. Az érdekes olvasmányban családnevek, történetek és táblázatok is bizonyítják, hogy a szerzője több személyt és forrást is felkutatott a téma pontos és részletes bemutatása érdekében.
Egy korábbi írásunkban (Apróságok az eleki üzletsorról) már bemutattunk egy Bécs térképet, amelyen két lila pecsét volt látható. A pecsétek tanúsága szerint a térképet a “Schillinger Miksa és Fia , Elek (Arad VM)” árusította. Most egy levelezőlaphoz sikerült hozzájutni, amit 1901. augusztus 22-én adtak fel.
A pecséten jól látszik a felirat “Schillinger Miksa és Fia kézmű és rövidárú raktár Elek”. Valószínűleg ezt a lapot ugyanabban az üzletben vásárolhatták, ahol a térképet.
Meglepett amikor évekkel ezelőtt a „Nagy gyepen” keresve a lóversenypálya helyét, több kilőtt puskagolyóra leltünk. A szóródásból ítélve egy széles sávba lőttek velük célba. A terület adottságait figyelembe véve, ideális hely lenne egy lőtérnek. Hátul egy dombvonulat (természetes „golyófogó domb”) elöl pedig a nagy síkság.
Hátul a domb, majd egy csatorna és előtte a síkság.
Egy másik lőtér a „Nagy gyepen” volt a mai krosszpálya helyén, aminek a dombjaiból lett kialakítva a mai pálya. Ezt a lőteret a háború után használták.
A lődomb maradéka….
…ami ma krosszpálya.
Köszönet a képekért Tokai Lajosnak és az információért Gura Tamásnak.
A Kálvária történetét nagyon részletesen taglalja a Tanulmányok Elek történetéhez II. kötetében Vígh Károly – Az eleki katolikus hitélet és oktatás története 1724-1948 között című munkája. “Az 1835. évi canonica visitato szerint Eleken már volt kálvária, melyet a település szélén emeltek a hívek. … A keresztút első állomása 1844-ben még a legelőhelyen volt, mely területet 1870-es évek elején osztottak ki házhelyül, s 1924-ben Strifler József tulajdonát képező 503. számú háznak a helyén állt (a mai Kígyó utcában). Az első állomástól húzódott a többi oszlop dél felé, a zsellérföldön át a homokbányákig.“
De pontosan hol is volt a régi Kálvária? Fontos tudni, hogy régen minden településen megszámozták a házakat (később ebből alakultak ki a helyrajzi számok). Nem voltak az utcák elnevezve csak a házak számozva, egytől kezdődően. Majd elkezdték az utcákat megkülönböztetni egymástól, (pl: Széles utca, Hosszú utca) és végül kialakult a mai gyakorlat, az utcánkénti számozás. Nehezíti a régi Kálvária pontos helyének megtalálását az is, hogy azóta a helyrajzi számokat is módosították. Meglepő, hogy egyetlen használható támpont a “Kígyó utca” elnevezés, pont az a név, amelyet már egyszer “lecseréltek” Leninre is. A térképeket böngészve szerencsére sikerült találni egy 1800-as években készült kataszteri térképet, amelyen még a régi számozás is szerepel, az új mellett. Ezt ráhelyezve egy mai térképre megláthatjuk, hogy valójában hol is volt a Kígyó utcában az akkor 503. helyrajzi számú ingatlan.
elekfoto 