A trianoni békediktátum következtében többek között Arad vármegye is elveszett, illetve majdnem, hisz az eleki járás fele Magyarországon maradt, így 1920-23-ig, vagyis egy viszonylag rövid ideig Elek Csonka-Arad vármegye székhelye volt.
Az egykori vármegyeháza 2013 nyarán
Az egykori megyeháza ma szociális otthonként működik.
A jeles eseményre utaló emléktábla az épületen már 15 éve!
1998. március 15. óta emléktábla is utal erre a nem mindennapi történelmi “közjátékra”.
Az egykori eleki vasútállomás távolról nézve 2013 nyarán
A helyszín kiválasztásánál bizonyára meghatározó volt a vasútállomás közelsége is.
A Brandt-Stöckl-féle “zöld könyv” szerint az épület eredetileg községi árvaháznak épült, de általában kihasználatlanul állt, mivel nem nagyon voltak rászoruló árvák Eleken. Az I. Világháború idején egy ideig tábori kórház is működött benne. (K.T.)
1923-45-ig Csanád vármegyéhez, utána pedig Békés megyéhez csatolták Eleket, de tudomásunk szerint sohasem tartottak erről népszavazást.
Még a nyáron több érdekes fényképet kaptunk, amelyeket ezennel örömmel meg is osztunk az érdeklődőkkel.
Az 1943 nyarán készült, mai fogalmak szerint ballagási fotó több szempontból is történeti forrásnak számít, hisz pl. több olyan személy is található rajta, akiknek a hatása valamilyen szempontból máig érződik.
(A képen látható ballagók a négy elemi után végezték el a négyosztályos polgárit, ahol a nővérek tanítottak, de voltak olyanok is, akik utána középiskolában tanultak tovább.)
Kezdjük a tanárokkal, akik apácák is voltak (iskolanővérek-S.S.N.D), balról jobbra: Mária Emerika, aki kézimunkát tanított ( Eleken temették el), Mariella, aki kémiát tanított, Modeszta, aki Temesvárról jött, ő volt az igazgató, de német szakos is, (őt is Eleken temették el), Mária Bóna, osztályfőnök, matematika-fizika szakos, de egészségtant is tanított (1950 után a debreceni Svetits Intézet tanára lett), Mária Raffaella, aki magyar szakos volt és Krizosztoma, aki szintén magyartanár volt.
Mindenképpen el kell mondani egy fontos irodalomtörténeti vonatkozást is, ami Mária Bóna nővérhez kapcsolódik! Szabó Magda (1917-2007) Kossuth-díjas (1978) és Corvin-lánccal (2001) is elismert író 1978-ban megjelent Régimódi történet (1978/1971) című önéletrajzi vonatkozású regényének 227. oldalán ezeket olvashatjuk: “…, Mária Bonáról még Bartók Bella sem meri állítani, hogy lendületes órákat tart, Mária Bona olyan, mint a neve, jóságosan unalmas.”
(Ez a regénye is olvasható németül.)
Az idézet is azt bizonyítja, hogy mégis jelentős személyiség lehetett, ha még egy regényben is feltűnik alakja.
Az egyik eleki tanítványa szerint azonban az igazsághoz tartozik az is, hogy a regényben szereplő Mária Bóna rövid jellemzése az írói fantázia eredménye, vagyis a valóságban teljesen más volt.
Gyakorlatilag elkészült az Elekről Ottlaka felé, a határig tartó rész aszfaltozása. Készült néhány kép a megnyerő látványról. Kár, hogy egyelőre dísznek lesz csak jó a modern útszakasz, hisz határállomást egyelőre nem terveznek.
Ilyen csíkok itt még sohasem voltakMeglepően közelinek látszanak a hegyek – szép időben rájön az ember, hogy Elek az Alföld szélén fekszik!
A Lökösházi úton dolgoztak a napokban az aszfaltozók, és nagyrészt elkészült a legfelső, ún. kopóréteg. Ezt a műveletet is megörökítettük pár fényképpel.
Készül a burkolat az ABC előttLátványos gőzfelhő a nem gőzzel hajtott gép körül
Nyelvtanulás anyanyelvi környezetben, hozzá új tapasztalatok, élmények, barátok – melyik diákot ne vonzanák ezek a lehetőségek?
Az ötlet viszont sokkal régebbi, mint gondolnánk. A soknyelvű Osztrák- Magyar Monarchiában már a 19. században is „divat volt” cseregyereket fogadni. Iparos és parasztcsaládok rövidebb-hosszabb időre más vidékre küldték tanulni gyerekeiket, hogy a magyar, német, szlovák nyelv elsajátítása mellett a mesterségek tanulásában is új tapasztalatokat szerezzenek. (1.) A családok persze előzetesen megismerkedtek egymással.
Az 1960-as évek derekán az egyéni utazási lehetőségek meglehetősen korlátozottak voltak. Nyelvtanulás címén levelezni lehetett más országbeli diákokkal. A Világ Ifjúsága című lapban például rendszeresen közölték levelezni vágyó fiatalok címét.
Olykor azért sor került egy-egy külföldi diákcserére, személyes találkozásra is.
Az 1966-os év július-augusztusa az Eleki Gimnázium sok tanulója számára lázas készülődéssel, majd hosszú utazással, vendégeskedéssel és a vendégek fogadásával telt; a Lipcse / Leipzig közelében fekvő kisváros, Dahlen diákjaival kölcsönösen meglátogatták egymást.
Ma már homályba vész, hogy is jött létre ez a kapcsolat az akkori NDK („Német Demokratikus Köztársaság”) szász kisvárosával. Talán a két TSZ vezetőségén keresztül?
Annyi bizonyos, hogy az eleki diákok oda-vissza kb. 3000 km-t utaztak, sok mindent megnéztek; a vendéglátók ugyanis még a Keleti-tengerhez (Ostsee), a Rügen sziget csúcsán fekvő Wiekbe is elvitték őket.
Dahlen, 1966
S hogy milyen emlékek maradtak erről az útról 47 év távlatából?
Az egész napos vonatozás után hajnali érkezés az óriási lipcsei pályaudvarra. Hogy a dahleni csatlakozásra várva kicsit felmelegedjünk, a Vöröskereszt „Pfefferminztee”-vel (fodormenta tea) kedveskedik. Máig felejthetetlen (?) az íze!
Barátságos fogadtatás Dahlenben, némi pihenő után kirándulások:
Drezda/Dresden: Még a 2. világháború sebeit viselő, szürke, lehangoló kőrengeteg, nagyon sok romos épülettel – „történelmi lecke fiúknak/lányoknak”.
Potsdam, Sanssouci Nagy Frigyes nyári rezidenciájának a parkjában az “OrangeriePotsdam, Sanssouci – a kastély parkja
Kelet- Berlin,Treptow-park
A város központjában az Alexanderplatz az S-Bahn-nal
és az újonnan épült Tanárok Házával (Haus der Lehrer -1.kép) Itt vacsoránkat is „elköltjük”: „Kartoffelsalat mit Würstchen” (hideg krumplisaláta virslivel) – szokatlan, új íz. De legalább ilyen maradandó gasztronómiai élmény az út során többször is „terítékre kerülő” főtt krumpli hússal és „generalszósz”-szal!
Újabb hosszú buszozás után végre itt a tenger! Kicsit hideg (16-17C’), ezért csak a lábunkat áztatjuk benne, de a látvány gyönyörű!
Szállás Rügen szigetén, Wiekben, egy „Oberschule”tornatermében. Remek hangulat!
A visszaút még vidámabban telik, hisz velünk tartanak új barátaink, hogy ők meg Magyarországgal ismerkedjenek.
Eleken a kollégiumban laknak. Gyulára, Békéscsabára, Szegedre kirándulunk velük, jókat bulizunk. Hazafelé utazva Budapestet is megtekintik.
A dahleni Karin Körnnel (a képen középen) máig megmaradt a barátság.
1. Kósa László: Gyermekcsere és nyelvtanulás. In Nemesek, polgárok, parasztok Osiris Kiadó, 2003
Eleken egy negyed századig (1925-50) fejtették ki áldásos tevékenységük az iskolanővérek (S.S.N.D). Az általuk vezetett eleki iskolában is nagyon komolyan vették az egyházi és a hazafias nevelés mellett az életre való felkészülést, vagyis fontosnak tartották a kétkezi munkát is.
(A négy elemi után lehetett gazdasági iskolába jelentkezni, ami hároméves volt, illetve polgáriba, ami viszont négyéves volt, de mindkét iskolatípus az iskolanővérek irányításával működött, a most közölt fényképek valószínűleg a gazdasági iskolában készültek!)
Jogos a büszkeség, a közös munka meghozta gyümölcsét
A fényképek tanúsága szerint a diákok szerethettek itt tanulni, és a jó családi háttér miatt örömmel végezték el a különböző gyakorlati feladatokat is. (Az egykori iskola helyén, illetve megmaradt épületeiben található a mai általános iskola központi része.)
Kiállítás a tanulók munkáiból
Az itt tanuló diákok nem csak a földeken jeleskedtek, hanem pl. megtanultak varrni, hímezni, de befőttet elrakni is, amelyek ilyen szempontból garantálták azt, hogy jó feleségek, családanyák legyenek!
Ünneplőben az iskola udvarán, jobbra dr. Csepregi Imre (1876-1954)
Dr. Csepregi Imre eleki plébános (1913-31) sokat tett azért, hogy Eleken is tanítsanak apácák, de ő is tanított itt helytörténetet (Heimatkunde), ami nem kis dolog, hisz ő maga nem volt német származású.
A most bemutatott fényképeket az eleki plébánián találtuk. Sajnos nincs rajtuk, mikor készültek és pontosan mit is örökítették meg.
Szerintünk 1925-31 közötti időszakról lehet szó, hisz az egyik fotón maga Csepregi is látható, és az iskolát pedig 1925-ben alapították.
Ezen képeknek azonban most azért akarunk nagyobb nyilvánosságot adni, mert abban reménykedünk, hogy többen felismerik szüleiket, nagyszüleiket, illetve esetleg információval is fognak szolgálni.
Úgy hisszük, a képen láthatók közül nem kevesen voltak azok, akik az 1940-es évek közepén önszántukon kívül “eljutottak” az akkori népnyelven csak “paradicsomnak” nevezett valamelyik szovjet munkatáborba, illetve elüldözöttként meghalt az óhazában, de lehet, hogy volt közöttük néhány szerencsés is. Az azonban biztos, hogy a későbbiekben az iskolában tanultakat jól tudták hasznosítani.
Talán még nem túl késő, hogy a képen látható eleki leányokról megtudjunk valamit!
Nagyon érdekes az a tény, hogy egy olyan gazdag múlttal rendelkező településnek, mint pl. Elek is, nem volt korábban saját címere, így az 1990-es rendszerváltoztatásnak köszönhetően azt meg kellett alkotni, de az ünnepélyes zászlóavatásra csak 1993. augusztus 20-án kerülhetett sor.
Zászlóavatás az eleki templom előtt 1993. augusztus 20-án. A képeken többek között Szántó István (3-4.) akkori polgármester, illetve Somos Lászlóné zászlóanya látható (2.)
Az eleki címer is tudatosan merít a hagyományokból: a pajzs, a rombuszok az újratelepítő br. Harruckern János Györgyre (1664-1742) , Sarlós Boldogasszony az eleki plébániára, a vitéz Zaránd vármegyére, a korona Gerolzhofenra, a griff-fejű szárnyas oroszlánok pedig Arad vármegyére utalnak.
Az eleki zászló a városházán már 20 éve!
A címer heraldikai leírása a következő:
“Elek város címere ellipszis talpú, vízszintesen és függőlegesen hasított pajzs. A mezőket aranyszínű keskeny csíkok határolják.
Az első és a negyedik (bal felső és jobb alsó) mezőben öt sorban váltakozva piros és ezüstszínű csúcsokra állított rombuszok sorakoznak. Soronként pirossal kezdődően: 4 piros és 3 ezüstszínű rombusz található. A körülöttük lévő fél és negyed rombuszok ezüstszínűek.
A második (jobb felső) mezőben az első mező piros rombuszának közepéig terjedő zöld mezőben, kék háttérben kivont szablyát tartó vitéz áll. A bajuszos, hosszú hajú vitéz ruházata sujtással díszített piros színű nadrág és mente, aminek szélei aranyszínű csíkkal szegélyezettek. A szablya hüvelye a vitéz háta mögött keresztbe helyezkedik el.
A harmadik (bal alsó) mezőbe a harmadik mező alsó piros rombusza 3/4-ének magasságáig terjedő zöld mezőben kék színű háttérben középen a Sarlós Boldogasszony áll. A mező bal szélén az eleki római katolikus templom tornya és hajójának kis részlete (az első ablakig) áll. A Boldogasszony ruházata: bő ujjú, bokáig érő, ezüstszínű ruha, derékban fekete színű masnira kötött zsinórövvel összefogva. Hosszú barna haja bal válla mögé ér. Felemelt jobbjában aranyszínű sarló, baljában maroknyi búza.
A templom alapszíne arany, oszlopa, ablakai és a torony kupolája ezüstszínű.
A pajzs fölött koronaszerűen elhelyezett ötbástyás városfal. A városfal aranyszínű, nyílásai ezüstszínűek.
A címerpajzsot két piros színű griff-fejű aranysörényes szárnyas oroszlán tartja, melyek Arad vármegye címeréből származnak. (Elek régen Arad vármegyéhez tartozott.)”
Az eleki címer Németországban is (2013)
Mondjuk el a következőket is: a zászló vörös színe a hősiességet, a kék pedig a hűséget jelenti.
Az eleki címer a polgármesteri hivatal falán
Eleknek immáron 20 éve van címere és zászlója, erre kívántunk emlékezni.
Forrás: Ament, Joschi (?): “Der alten Heimat zum Gedenken-der neuen Heimat zum Dank.” Fahnenweihe der Eleker in Laudenbach. (kulturkreiselek.wordpress.com – 2013. november 3.)
Gál István: Az eleki címer keletkezése. In: Helyi Hírhozó. Elek-Kétegyháza, 1993. április 3.
Gál István: Színjáték. In: Eleki Demokrata. 1993. augusztus 19.
Mint közismert, Orbán Viktor 2000. augusztus 6-án miniszterelnökként városunkat is meglátogatta. Erre a nem mindennapi eseményre még nyilván sokan élénken emlékeznek, pedig azóta már 13 év telt el…
Orbán Viktor a millenniumi zászlóval (fent) és Kecskeméti János akkori polgármester (Fidesz) a hivatalos vendégekkel (lent) a tömegből nézve
Akkor avatták fel a Szent István-szobrot és ültették el a millenniumi, vagyis a magyar államiság 1000 éves tiszteletére az emlékfát is.
Az Orbán Viktor által ültetett fa 2013 júliusában
Az emléktábla is azóta erre a jeles eseményre utal.
Az emléktábla 2013 nyarán
Orbán Viktor akkori beszéde itt olvasható el teljes terjedelmében:http://www.2001-2006.orbanviktor.hu (Millenniumi zászlóátadás Eleken).Az akkori helyszín a Szent István- szoborral 2013-ban
A történelminek is számító eseményről természetesen az Eleki Krónika 2000 augusztusi lapszáma is beszámolt (www.elek.hu).
Orbán Viktor hazánk akkori (1998-2002) és mostani (2010-) miniszterelnöke által 2000 nyarán Eleken elültetett fája azóta már több mint jelképesen “meghozta a gyümőlcsét”.
Reményeink szerint ez a fa még több évtizedig nem csupán természeti értéket fog jelenteni az elekieknek és az ide látogatóknak!
Hosszas előkészítés után az idén nyáron végre nagy rendetlenség lett az eleki főutcán: megkezdődött a városon átvezető észak-déli út, valamint a határig kivezető Ottlakai út felújítása.
Elek keleti városhatáránál július 19-én simára hengerelt homok jelezte az új út helyét
A határhoz vezető út ódon állapotáról már korábban írtunk. Jelenleg ott már modern, két sávos szélességű betonozott útfelület van, és nyilván nem sok idő telik már el addig, hogy kész legyen az aszfaltburkolat.
Nagy munkálatok a Lökösházi úton, július 19.
Az építők előbb derekasan feldúlták a Gyulai, és még durvábban a Lökösházi utat. Utóbbi helyszínen évtizedek óta hatalmas kátyúk voltak, és emiatt néhol az alapig lemenően kicserélték az út szerkezetét. Sok helyütt épülnek parkolóhelyek, valamint mindenhová magas útpadkát tettek, amik minden bizonnyal megszüntetik az eddigi sáros, rendezetlen, összevissza parkolási lehetőségeket.
A régi eleki községházát nem sokkal a II. világháború befejezése után lebontották. Nem tudjuk miért, hisz tudomásunk szerint a háború alatt meg sem sérült.
A általunk most bemutatott fénykép azért érdekes, mert a háttér fontosabb, hisz kevés olyan fotót ismerünk, ami az egykori községházánkat örökítette volna meg az utókor számára.
Az egykori eleki községháza mellett haladnak el egy egyházi ünnep résztvevői az 1930-40-es években
Az is igaz, hogy ez az épület nem jelentett nagy művészettörténeti értéket, de azért mégis csak a miénk volt, már csak a jogfolytonosság miatt is hiányzik azóta is!
Ma az épület helyén a Csepregi tér illetve az országos kiűzetési emlékmű található. A régi épületen el lehet olvasni a hivatalos feliratot, a sarkon pedig útjelző táblákat láthatunk.
Ugyanott 2013. július 17-én
A fényképen valószínűleg elől Wagenhofer Ede (1911-97) egykori eleki plébános (1960-91), illetve mögötte Reibel Mihály (1889-1959), akkori plébános (1931-59) és országgyűlési képviselő látható.
Eugenio Pacelli (1876-1958), a későbbi XII. Pius pápa (1939-58) megnyitja a világkongresszust
75 éve rendezték meg a 34. eucharisztikus világkongresszust Budapesten (1938. május 26-29.), melynek a jelmondata egy Szent Ágoston-i (354-430) szentencia volt: az Oltáriszentség-a szeretet köteléke.
A görög eredetű Eucharisztia különben Oltáriszentséget jelent, és a katolikus hittan egyik központi fogalma.
A világkongresszust Pacelli beszédével már május 25-én megnyitották a Hősök terén.
A pápai legátus (megbízott), aki különben impozáns megjelenésű volt, beszélt a kongresszus programjáról, azonban nem adott valamiféle politikai programot, de utalt a dicsőséges magyar múltra (Európa védőbástyája), a kereszténység megvédésére, a magyar szentekre, a kommunizmus és a nácizmus egyházellenességére.
A beszédet a helyszínen 100 ezren hallgatták, de nem mindenki értette meg, mert a szónok latinul beszélt, és nem volt tolmács, ami valószínűleg azt bizonyítja, hogy ez a beszéd főképpen a katolikus egyháznak és az értelmiség nagy részének szólt, vagyis azoknak, akik tanultak latinul!
Pacelli különben a zárónapon is szólt a világkongresszus résztvevőihez a rádióban, mert a rossz idő miatt megváltozott a program, de ekkor már németül, mert ezen a nyelven is tudott a még hat másik mellett. (1917-29-ig Németországban nuncius-pápai követ volt.)
P. Bangha Béla S.J. (1880-1940)
Ennek a korszaknak egyik meghatározó egyházi személyisége, illetve az 1938-as budapesti világeseménynek egyik szervezője a jezsuita Bangha Béla volt, aki egyik könyvében arról ír, hogy az Oltáriszentség Isten legnagyobb ajándéka, ami a hit és a szeretet iskoláját is jelenti.
Bangha Béláról mindenképpen el kell mondanunk, hogy kb. 60 könyvet írt önállóan, illetve társszerzőként!
A fontosabb műveinek elolvasása után így “jellemezhetjük”: mint jezsuita, Isten katonájaként küzdött a katolikus egyházért, hisz pl. ha a XX. század elején lehetett a sajtó döntő részében támadni az egyházat, illetve lehetett asszisztálni az erkölcstelenséghez hazánkban is, akkor szerinte a katolikusoknak is joguk van a saját sajtóra. Ha van magyarellenesség, akkor ilyen értelemben van antiszemitizmus is.
1919-20 után legfontosabb feladatának tekintette az újpogányság elleni küzdelmet, vagyis a kommunista- és a náciellenességet!
A teljességhez hozzátartozik az is, hogy bírálta a hazai református egyházat is, de nem volt teljesen elégedett a Horthy-rendszer keresztény alapú politikájával sem, pl. Corvin-láncot egyetlen katolikus egyházi személyiség sem kapott!
Eleki apácák (S.S.N.D) eleki lányokkal a vasútállomáson az 1938-as eucharisztikus világkongresszusra indulóban. A képet korábban is közöltük már; nagyobb méretben a Leimen-Haus múzeumában is megtalálható.
Tudomásunk szerint a világkongresszusra Elekről két turnusban 460-an jutottak el, ami elég szép szám, hisz a csanádi egyházmegyéből összesen 7. 156-an voltak jelen ekkor a fővárosban.
Az viszont roppant érdekes, hogy a korabeli Európából a náci Németországból és Szovjetunióból nem érkezett küldöttség .(Ausztria ekkor már csatlakozott Németországhoz, így már az előzetes jelentkezések ellenére sem jöhetett onnan senki!)
Mindenképpen nagy magyar diplomáciai sikernek tekinthető a világkongresszus megrendezése, vagyis az egyik legsikeresebb évnek számított 1938, hisz “ráadásként” még az év november 2-án visszakaptuk a Felvidék magyar lakta részeit is!
A II. világháború után a következő, 35. eucharisztikus világkongresszust Barcelonában tartották, a legutóbbit, vagyis a 47-t pedig 2000-ben Rómában.
Forrás: Bangha Béla szerk.: Eucharisztia. Bp., 1938. 276 o.
Bangha Béla: Az oltár fényében. Bp., 1942. 400 o.
Gergely Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten/1938. Bp., 1988. 193 o.
Szállás Rügen szigetén, Wiekben, egy „Oberschule”tornatermében. Remek hangulat!
