Mester Klára
Hideg volt 1956 karácsonyán, a lelkekben is. De már az ünnepi várakozásba is félelem vegyült. A családok otthonaikba húzódtak, próbálták megteremteni az ünnep meghittségét.
Mi, gyerekek – a felnőttek minden igyekezete ellenére – valahogy éreztük a feszültséget, amely 1956 őszét végigkísérte.
A „csoda”, ahogy Márai Sándor a címben idézett versében az 1956-os forradalmat nevezte, alig néhány hétig tartott, a következmények viszont több nemzedék életét meghatározták.
Békés megyében november 4-ig, a szovjet tankok megérkezéséig nem voltak áldozatok, sortüzek se dörrentek, „miközben Magyarországon mintegy 500 ember halt meg fegyvertelenül az ÁVH gyilkos sortüzei következtében”. „Békésben a hatalom harc nélkül ment át a forradalom kezébe.”[i]
Az 56-os eleki események követték az országos, elsősorban rádión érkező híreket. Az 1848-as emlékműnél Balogh Sándor műszerész mondott rögtönzött beszédet az egybegyűlteknek, Mester György tanár elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dalát. Innen a temetőbe vonult a tömeg, ahol Burján Gyula tanár beszélt, Reibel Mihály plébános pedig együtt imádkozott a jelenlévőkkel. Később ismertették a község 15 pontos követeléseit.
Az első tüntetés október 27-én volt Eleken, eközben a tanárok a nyár folyamán nekik juttatott „pedagógusföldet” parcellázták a határban. (Utóbbi esemény később mint a „földek újra felosztására való buzdítás” vádja szerepelt Mester György letartóztatásakor.)
A Forradalmi Bizottság 28-án alakult meg körülbelül 30 fővel. Elnöke Burján Gyula lett, a tagok között volt Balogh Sándor, Gura György, Haász Márton, Mester György, Recski Gusztáv, Szőts István.
Tóth Mihály tanácselnököt, B. Kun István helyettest és Fazekas József titkárt eltávolították tisztségéből. A leváltott funkcionáriusok lakását nemzetőrök védték, nem esett bántódásuk.
Mester Györgyöt mint eleki születésűt azért kérték fel a bizottsági tagságra, hogy tanári tekintélyével segítsen az indulatok megfékezésében, a felzaklatott kedélyek lecsillapításában. A hangos híradón keresztül nyugtatta a helyieket, hogy ne üljenek fel a rémhíreknek, nincs szó a svábok visszatelepítéséről, a kb. 28 helységből betelepült lakosság nyugalomban élhet tovább Eleken.
Egy közepén lyukas 56-os zászlót együtt készítettek Nyisztor Györggyel.
Az utolsó tüntetésre december 7-én került sor, s ezen az iskola is részt vett, Mester György javaslatára viszont a tanulókat erre nem kötelezték, hazaküldték.
Eleken 1956 őszén még csak egy pofon se csattant el.
Dermesztő hideggel köszöntött be az 1957-es esztendő; a február eleji rekord mínuszoknak csak a gyerekek örültek: a téli szünetet „szénszünettel” is megtoldották. A bizonyítványokat is később kapták meg a diákok, az első osztályosok Kossuth-címerrel, de a rövid ideig tanult hittan és német nyelv tantárgyak bejegyzése nélkül. A címert később leragasztották a fedőlapon, majd 3. osztályban új „vörös csillaggal ékesített” bizonyítványt írtak a tanárok.
Mester Györgyöt és feleségét 1957. február 13-án este a tantestületi értekezletről kísérték haza az ÁVH-sok. Otthonukban házkutatást tartottak, jelen volt három 10 év alatti gyermekük és Schneider Katalin tanítónő is. Nem sokkal ezután Balogh Sándorral, Szőts Istvánnal együtt Mester György is annak a nyitott teherautónak az utasa lett, amely Gyulára szállította őket. Útközben fejüket gumibottal ütlegelték. Mester György innen Békéscsabára, majd Kistarcsára, később Tökölre került „internálótáborba”.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából 2012-ben kapott dokumentumok megerősítették a korábbi feltételezést: nem történt személyes, névvel, aláírással vállalt feljelentés.
Az 1957-es karácsony legnagyobb ajándéka családunkba kicsit megkésve, a következő év januárjában érkezett meg: bíróság elé állítás nélkül, váratlanul szabadon bocsátották Mester Györgyöt. 1958. január 21-én érkezett haza – szandálban.
Szabadulása köszönhető volt a család barátainak, így Vertán Endréné, Klári néninek. Az ő ügyvéd ismerőse találta meg apánk dossziéját egy másikba becsúsztatva. Mily egyszerű módja egy ember eltüntetésének!
Köszönet illeti azokat a szülőket, tanárkollégákat is, akik aláírásukkal, kiállásukkal 1957 nyarán segítették Mester Györgynét, édesanyánkat, amikor el akarták helyezni Elekről. A kényszerű költözéssel távol került volna szüleitől, támaszaitól. 127 szülő, 31 tanár látta el kézjegyével azt a kérvényt, melyet a Pedagógus Szakszervezet országos központjába írt: ennek eredményeként Mester Györgyné testnevelő tanárt visszahelyezték állásába.
Ki és mi mozgatta hát itt az eseményeket? A szüleinktől ránk maradt dokumentumok adják meg a választ, hiszen a számtalan beadvány, kérvény másolatai – bizonyára elővigyázatosságból – megmaradtak a családi levéltárban.
Nagy József igazgató 1953 szeptemberétől az 1956-os tanév kezdetéig tevékenykedett Eleken, ekkor Kétegyházára, 57-ben Tótkomlósra helyezték. A Járási Egyeztető Bizottság előtt tette a következő kijelentést: „Eleken két emberrel volt bajom, Burjánnal, aki külföldre szökött, és Mesterrel, akit hűvösre tetettem.” Mester György kiállt barátja és kollégája, Tihanyi József igazsága mellett, ezt nem tudta neki megbocsátani felettese.
Nagy József később önkezével vetett véget életének.
Eleken az általános iskola – volt tanítványai kezdeményezésére – 2003 óta Dr. Mester György nevét viseli.
A karácsonyi együttlétet családunk máig nagyra becsüli.
[i] Békés megye 1956-ban I. 29. (Szerk. Erdmann Gy.)
