Nemrég érkezett hozzánk a következő szép két fotó.
Annak idején, amikor a textilipar még nem költözött Ázsia olcsóbb országaiba, a háziasszonyok jelentős mennyiségű ruhaneműt gyártottak, nemcsak saját célokra, a ruhák megvásárlása helyett, hanem nyilván voltak olyanok is, akik valamilyen módon a megélhetésüket keresték meg, vagy egészítették ki a családi varrógéppel.
Erdélyből származó nagyanyám is mesélte, hogy a szűk időkben (Kolozsváron laktak, és többször kifosztották őket bevonuló csapatok, 1918-ban, majd 1944-ben is) mindig nagy segítséget jelentett a varrógép, amellyel a tanító dédnagyanyám élelemért cserébe ruházatot javított.
Singer varrótanfolyam Eleken - 1928
A dolgos háziasszonyok számára Eleken alapfelszerelés volt a varrógép, melyhez a kiváló helyi szervizelés lehetősége is járt. Mag József műszerész és kereskedő boltjában mind a gépek beszerzésére, mind a javítására volt lehetőség.
A Második Világháború legjobban a fővárost viselte meg. Itt keletkezett a legnagyobb kár emberekben és épületekben egyaránt.
A harcok elmúltával sokáig tartott, míg sikerült eltakarítani a romokat, újjáépíteni a várost. Ebben az egész országból részt vettek emberek, köztük elekiek is.
Eleki fiatalok dolgoznak Budapest újjáépítésén 1955-ben
A most közölt fényképen eleki fiatalok vesznek részt Budapest újjáépítésében. Puszta kézzel, illetve gerendákat emelőként használva próbálnak egy mozdonykazán méretű tartályt megmozdítani – a munka nagy részét korszerű gépek segítsége nélkül, nyers erővel kellett elvégezzék. A fénykép 1955-ben készült.
Köszönjük a képet Truczánné Bottó Máriának illetve Kalló Pálnak, aki eljuttatta hozzánk!
Az eleki vasútvonal immár több, mint negyven éve szűnt meg. Hiányzik azóta is, bár ezt az idő múltával és az autók elterjedésével talán egyre kevésbé érzi Elek lakossága. A vasút korábban, nem jelentéktelen napi személyforgalom mellett, jelentős áruszállítást is bonyolított, a néhai helyi ipari üzemek (köztük több malom és a téglagyár) produktumait, valamint a gazdák, később a termelőszövetkezet terményeit is szállította.
Eleken a Szent István utca elején rengeteg üzlet volt megtalálható egészen a II. világháború végéig. Aztán ezek lassan eltűntek. De még fellelhető pár tárgyi emlék, amik eszünkbe juttatják ezen üzleteket , tulajdonosaikat, és azokat, akik itt vásároltak, vagyis a korabeli életet.
Képeslap 1930-ból.
A kép bal oldalán lévő épületek – a kisebb változtatásoktól eltekintve- szinte ugyanígy néznek ki még ma is. Bár Kokavecz Endre lakk- és festékboltja helyett egy használtcikk üzlet üzemel, de a gyógyszertár még ma is gyógyszertárként működik, csak a neve változott meg. A képen még „Jézus szíve” szerepel, míg ma „Gyöngyvirág”-nak hívják. Egy másik gyógyszertár is volt a mai Szakiskola épületében.
Kemény Imre üzemeltette és „Segítő Szűz Mária” gyógyszertár volt a neve.
Ez a kép valószínúleg az 1980-as évek első felében készülhetett. Mai szemmel nézve leginkább az egykori, az úgynevezett szocialista rendszer hangulatát idézi fel azok számára, akik akkor még nem is éltek, vagyis a viszonylagos egyszerűséget, a sivárságot, de a már akkor is meglévő aszfaltozott utakat, a “büfét” és a céllövöldét is.
Ki hitte volna akkor, hogy szinte néhány év múlva be fog következni a rendszerváltoztatás hazánkban is. Az egykori piaci hangulat változatlanságot sugall, de szerencsénkre ez az “életérzés” nem tartott örökké!
1883-tól 1970-ig Elek vasútvonallal is rendelkezett, amely nagyban megkönnyítette a közlekedést és a zömében mezőgazdasági termékek szállítását, adás-vételét. A trianoni békekötésig a vonatok Kétegyházától Eleken, Ottlakán, Kisjenőn, Szentannán át Aradig is jártak, érintve egy sor további kisebb települést. A vasútvonal az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak (ACSeV) helyiérdekű vonalaihoz tartozott.
A vasút megérkezik
Elek vasútja – ezt az Elek történetét összefoglaló Zöld Könyvben olvasni – eredetileg a Szolnok-Arad vasútvonal lehetett volna (ez a mai 120-as vonal), Békéscsabán, Gyulán és Eleken keresztül. Részben a Gyula környéki árvízveszélyes Körös-ágak miatt, részben a földrajzi közelség, valamint pénzügyi okok (az építés költségébe az érintett településeknek is be kellett szállni, és ez nem mindegyiknek sikerült) miatt végül a Békéscsaba-Arad útvonalon építették meg az 1858-ban átadott pályát.
Elek később, 1883-ban jutott vasúthoz, azonban ez már nem fővonal, hanem egy HÉV, azaz helyiérdekű vasút volt, amely nem azonos a manapság Budapestet a környékével összekötő ódon zöld elektromos vonatokkal, hanem egy könnyű építésű, egyszerűsített műszaki tartalommal megépült,a hely, a közvetlen környék gazdaságát szolgáló vasút volt – ennek a célnak maradéktalanul megfelelt az akkori, jó minőségű műutak nélküli korszakban. (Részletesebben a műszaki részletekről ld. a Wikipediát az ACseV-ről, melyre fentebb is hivatkozom).
Érdekesség – ezt a Wikipedia írja a vasúttársaságról –, hogy ez a vállalat kora egyik leginkább nyereséges, nagyon költséghatékony vasúttársasága volt. Már a megnyitás utáni években pozitív mérleget produkált a cég. Előremutató műszaki megoldásokat alkalmaztak, például járműveiken a kezdetektől volt sebességíró berendezés.
A szentendrei vasúti skanzenben látható egy kiállított jármű is, ami eredetileg az ACseV vonalain közlekedett – így akár Eleken is járhatott (a képért köszönet illeti Varga Ákos Endrét, a www.hampage.hu oldal tulajdonosát!). A kinézete alapján – ma is ilyesfajta kocsik járnak a HÉV-en, de a budapesti metróban is – nem gondolná róla az ember, hogy 1906 körül készült, tehát több, mint 100 éves.
Az első eleki gyermek-fúvószenekar Amerikában pórul járt tagjai a megnyitás évében, 1883-ban már vasúttal érkeztek haza Elekre.
A szentendrei jármű-múzeumban látható egykori ACsEV-jármű, mely később a csepeli HÉV-vonalon járt.
A napokban látogatást tehettünk Elek városának a közelmúltban legjelentősebb magánkézben levő foglalkoztatójaként működő ipari üzemében. A Rotyis család cége 1985 óta foglalkozik elektronikai tekercsek készítésével. A vállalkozás alapítója az elektronikai műszerész édesapa, Rotyis György volt. Elhunyta után fiai, Zsolt és György vették át az üzemet.
Az egykori főszolgabíróság, majd későbbi tanácsháza épületében működő gyár manapság újra tekercseket állít elő, tulajdonosai szándékai szerint igyekeznek a kereslet függvényében felfuttatni a termelést. Egyelőre kisebb példányszámban gyártanak több, mint harmincféle transzformátort és tekercset, amelyhez még nincs szükségük nagy dolgozói létszámra, de elmondásuk szerint lehetséges, hogy a jövőben ismét jelentősebb számú eleki lakos dolgozhat a korábban népes termekben.
Az itt készült termékek majd’ minden, manapság elterjedt elektronikai eszközben előfordulnak, és szerencsére egyre nő a zöld energiával kapcsolatos felhasználás – Zsolt elmondása szerint jelentős mennyiséget pl. a napelemekkel termelt áramot 220 Volt feszültségre alakító inverterekben használnak. A cég tevékenységéről többet meg lehet tudni a weboldalukon, mely a http://www.tekercsek.hu címen érhető el.
Visszatérünk kicsit az egyik korábbi írásban már bemutatott, a főteret mutató fotóra, melyet sikerült időközben nagy felbontásban digitalizálni.
Az újabb változat sokkal részletgazdagabb, többek között elolvasható rajta a sarki üzlet felirata is. Mag József műszerész és kereskedő árusított itt műszaki cikkeket, többek között Singer varrógépeket, Csepel kerékpárokat, de a BMW és a Puch motorkerékpárok helyi márkakereskedője is volt. Nem csak árusította, hanem javította is a termékeket. A fényképen nem sok minden tanúskodik erről, de az épület Lökösházi úti oldalán egy mai fogalmak szerint is modern Csepel biciklireklám látszik!
A képre kattintva az kinagyítható, és jobban láthatóak a részletek. Jó nézegetést!
elekfoto 