2014. április 30-án az időjárás kegyességének köszönhetően az eleki Harruckern Középiskola udvarán sikerült megtartani az ez évi ballagási ünnepséget.
Pelle László, általános iskolai igazgató, Nagy Miklós, eleki tagintézmény-vezető, Gyalog László, általános igazgatóhelyettes (Gyula), Antal József, az eleki középiskola helyettes vezetője, Singer Ferenc, volt tagintézmény-vezető
Az idén a díszvendégek voltak: Singer Ferenc, egykori eleki tagintézmény-vezető, Pelle László, általános iskolai igazgató, illetve Gyalog László, általános igazgatóhelyettes (Gyula).
A hagyományoknak megfelelően a kopjafa megkoszorúzása után most is átadták a Bölcs bagoly- díjat,
Nagy Miklós tagintézmény-vezető Grósz Mihály végzős gimnáziumi tanulónak átadja a Bölcs baglyot2014-ben az általános igazgatóhelyettes köszöntötte a ballagókat
amit a ballagók és a jövőre végzősök műsora követett, majd Gyalog László ünnepi beszéde következett.
Hammer Rudolf az eleki Jézus Szíve Gyógyszertár első gyógyszerésze volt.
1895-ben született Eleken. 1916-tól 1922-ig orosz fogságba esett, Tomszkban gyógyszerész gyakornokként dolgozott egy kórházban. Diplomáját 1924-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg kitűnő eredménnyel.
Hammer Rudolf és felesége 1926-ban
1926-ban feleségül vette az eleki születésű Hammer Alojziát. Négy gyermekük született: Rudolf(1927), Lívia(1930), Stefánia(1936), Zsuzsanna(1940). Felesége házának üzlethelyiségeiből alakította ki a mai gyógyszertár helyiségeit Jézus Szíve Gyógyszertár néven. Patikusként Eleken 1950-ig dolgozott az államosításig.
Köszönjük, hogy olvasnak minket, vagyis azt, hogy az év során több, mint huszonhatezer alkalommal kattintottak oldalainkra. Egy ilyen, viszonylag kis blog esetén ez elég nagy szám!
A mi részünkre ez nem jelent semmilyen bevételt, üzletet, hiszen reklámok, fizetett hirdetések nem jelennek meg oldalainkon. A mi jutalmunk az Önök érdeklődése!
A WordPress éves összefoglalóját megtekinthetik ide kattintva.
Sikerekben gazdag boldog Újévet kívánunk mindenkinek!
Gyakorlatilag elkészült az Elekről Ottlaka felé, a határig tartó rész aszfaltozása. Készült néhány kép a megnyerő látványról. Kár, hogy egyelőre dísznek lesz csak jó a modern útszakasz, hisz határállomást egyelőre nem terveznek.
Ilyen csíkok itt még sohasem voltakMeglepően közelinek látszanak a hegyek – szép időben rájön az ember, hogy Elek az Alföld szélén fekszik!
A Lökösházi úton dolgoztak a napokban az aszfaltozók, és nagyrészt elkészült a legfelső, ún. kopóréteg. Ezt a műveletet is megörökítettük pár fényképpel.
Készül a burkolat az ABC előttLátványos gőzfelhő a nem gőzzel hajtott gép körül
Eleken egy negyed századig (1925-50) fejtették ki áldásos tevékenységük az iskolanővérek (S.S.N.D). Az általuk vezetett eleki iskolában is nagyon komolyan vették az egyházi és a hazafias nevelés mellett az életre való felkészülést, vagyis fontosnak tartották a kétkezi munkát is.
(A négy elemi után lehetett gazdasági iskolába jelentkezni, ami hároméves volt, illetve polgáriba, ami viszont négyéves volt, de mindkét iskolatípus az iskolanővérek irányításával működött, a most közölt fényképek valószínűleg a gazdasági iskolában készültek!)
Jogos a büszkeség, a közös munka meghozta gyümölcsét
A fényképek tanúsága szerint a diákok szerethettek itt tanulni, és a jó családi háttér miatt örömmel végezték el a különböző gyakorlati feladatokat is. (Az egykori iskola helyén, illetve megmaradt épületeiben található a mai általános iskola központi része.)
Kiállítás a tanulók munkáiból
Az itt tanuló diákok nem csak a földeken jeleskedtek, hanem pl. megtanultak varrni, hímezni, de befőttet elrakni is, amelyek ilyen szempontból garantálták azt, hogy jó feleségek, családanyák legyenek!
Ünneplőben az iskola udvarán, jobbra dr. Csepregi Imre (1876-1954)
Dr. Csepregi Imre eleki plébános (1913-31) sokat tett azért, hogy Eleken is tanítsanak apácák, de ő is tanított itt helytörténetet (Heimatkunde), ami nem kis dolog, hisz ő maga nem volt német származású.
A most bemutatott fényképeket az eleki plébánián találtuk. Sajnos nincs rajtuk, mikor készültek és pontosan mit is örökítették meg.
Szerintünk 1925-31 közötti időszakról lehet szó, hisz az egyik fotón maga Csepregi is látható, és az iskolát pedig 1925-ben alapították.
Ezen képeknek azonban most azért akarunk nagyobb nyilvánosságot adni, mert abban reménykedünk, hogy többen felismerik szüleiket, nagyszüleiket, illetve esetleg információval is fognak szolgálni.
Úgy hisszük, a képen láthatók közül nem kevesen voltak azok, akik az 1940-es évek közepén önszántukon kívül “eljutottak” az akkori népnyelven csak “paradicsomnak” nevezett valamelyik szovjet munkatáborba, illetve elüldözöttként meghalt az óhazában, de lehet, hogy volt közöttük néhány szerencsés is. Az azonban biztos, hogy a későbbiekben az iskolában tanultakat jól tudták hasznosítani.
Talán még nem túl késő, hogy a képen látható eleki leányokról megtudjunk valamit!
Hosszas előkészítés után az idén nyáron végre nagy rendetlenség lett az eleki főutcán: megkezdődött a városon átvezető észak-déli út, valamint a határig kivezető Ottlakai út felújítása.
Elek keleti városhatáránál július 19-én simára hengerelt homok jelezte az új út helyét
A határhoz vezető út ódon állapotáról már korábban írtunk. Jelenleg ott már modern, két sávos szélességű betonozott útfelület van, és nyilván nem sok idő telik már el addig, hogy kész legyen az aszfaltburkolat.
Nagy munkálatok a Lökösházi úton, július 19.
Az építők előbb derekasan feldúlták a Gyulai, és még durvábban a Lökösházi utat. Utóbbi helyszínen évtizedek óta hatalmas kátyúk voltak, és emiatt néhol az alapig lemenően kicserélték az út szerkezetét. Sok helyütt épülnek parkolóhelyek, valamint mindenhová magas útpadkát tettek, amik minden bizonnyal megszüntetik az eddigi sáros, rendezetlen, összevissza parkolási lehetőségeket.
Báró Harruckern János György (1664-1742) az I. kötet borítóján
Békés megyében 2007-ben Gyula központtal létrejött egy integrált középfokú tanintézmény, mely akkor magában foglalta a gyulai, eleki és szabadkígyósi szakképző és szakközépiskolai intézményeket, vagyis a következőket: Munkácsy Mihály Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző (Gyula), Radványi György Középiskola (Elek) illetve a Gámán János Szakiskolát (Szabadkígyós), ami később kiegészült még más intézményekkel is.
Ennek a legnagyobb megyei iskolának, amely Harruckern János György nevét vette fel, az első igazgatója Zámbó András lett, aki 2000-2007 között az eleki középiskola igazgatója is volt.
Ezekben a tanintézményekben nagyon sok eleki diák tanult, és tanul is mostanság, ami miatt valószínűleg több ember is kézbe fogja venni ezt az 2013 júniusában megjelent igényes iskolatörténeti kötetet.
Mivel sok intézményről van szó, a mostani, első kötetben csak a következő egykori önálló gyulai iskolákról olvashatunk: Mohácsy Mátyás Kertészeti Szakközépiskola, Munkácsy Mihály Szakközépiskola, Pánczél Imre Gyógypedagógiai Intézet, Semmelweiss Egészségügyi Szakközépiskola.
Most azonban nem volt célunk a részletes recenzió, így a könyv elolvasása után a következőket tudjuk elmondani: Minden iskola esetében meghatározó az igazgatók szerepe, minden időszakban jó értelemben meg kellett felelni, mindenhol sikerült valamiféle helyi hagyományt kialakítani, a’80-as években már mindenhol komolyabb problémák jelentkeztek. Az egyik legnagyobb gond a gyermekszám csökkenése lett, szükség volt a megújulásra, így az integráció is egyfajta szükségszerűségnek tekinthető.
Azt a fontos dolgot is el kell mondanunk, hogy valószínűleg úttörő munkáról van szó, hisz nem sok ehhez hasonló integrált iskolatörténet jelenhetett meg eddig hazánkban!
A könyvet az is hitelessé teszi, hogy a szerzők is a tagintézmények tanárai.
A II. kötet valószínűleg féléven belül meg fog jelenni, melyben Elek, Szabadkígyós, Mezőhegyes és Orosháza is szerepelni fog
Az I. kötetnek így is van jó néhány eleki vonatkozása: A lektor Simon Mihály, aki 1990-2000-ig az eleki középiskola igazgatója volt, Kis-Pál Sándor 1946-ban az eleki általános iskola hivatalsegédje volt, de 1951-96-ig már a gyulai kertészeti igazgatójaként tevékenykedett! Az eleki Reisz Ádám a kertészetiben kezdett németet tanítani, de itt tanított magyart és történelmet dr. Csipes Antal is, aki korábban az eleki gimnázium tanára volt.
Forrás: Nagy László szerk.: Harruckernben egyesülve. I. k. Gyula, 2013. 392 o.
Valószínűleg nem csak a „hegyközség” szó jelentése (1), de a hajdanvolt eleki szőlészet – borászat emléke is elhomályosul lassan, miközben az ország több tájegységén újra virágkorát éli ez az ágazat. Érdemes tehát néhány helyi vonatkozású tényt is felidézni.
Szüreti kép 1933-ból Brandt Antaltól
A szőlő–és borkultúrát erre a vidékre is az óhazából hozták magukkal a 18. század elején betelepített német ajkú lakosok. Aztán a 19-20. század fordulóján már fontos szerepe volt a szőlőtermesztésnek a „svábok” lakta települések életében. „1876-ban Arad vármegyének 9459 kh szőlőterülete volt, mely a philoxera felléptéig 11365 kh-ra emelkedett….Ebből 8198l kh hegyi és 3166 kh síksági szőlő volt…A síkságon lévő és szőlőműveléssel foglalkozó községek a következők: Elek, Sikló, Simánd, M.Pécska, Szemlak, Szentleányfalva” (2.)
Ekkor Lőkösháza-puszta Elekhez tartozott, a szőlők jelentős része a 74-es vasúti őrház környékén, a Bolza birtokon volt. Kezdetben bérelték a területet. 1897-ben a település jövedelmének 3,8 % a származott a szőlők megműveléséből.
A bakhátas takarási mód
A szőlő telepítéséhez szükséges vesszőket Arad-hegyalján (Pankota, Világos) szerezték be az elekiek. Sokan ott tanulták meg a szőlőművelés mesterségét, a bor kezelésének módját is. A philoxera-járvány után (1880-as évek) szinte a teljes ültetvényt újra kellett telepíteni, ekkor új, un. amerikai fajták is megjelentek
Az egyes fajták nevét főleg a színük, formájuk és az érés ideje szerint különböztették meg, pl. „frivajz” (korai fehér), „fleistravl” (hússzínű /vörös szőlő), „oksatravl” (ökörszem/kék szőlő), „hénixsiaz” (mézes fehér), kaztutl” (kecskecsöcsű).
Radványi György, aki egy ideig a mai Harruckern János Közoktatási Intézmény eleki tagintézetének névadója is volt, „szőlőskertjében összegyűjtötte mindazokat a szőlőfajtákat, melyeket ősei ültettek egykoron. 128 fajtából valóságos szőlőfajta bankot hozott létre.” (3.) Vajon mi történt ezzel a jelentős kulturális értékkel?
Fehér borszőlő karós műveléssel
A szőlő megfelelő művelése, a bor helyes kezelése komoly szakértelmet igényelt. Aki tehette, hozzáértő embert alkalmazott, ha maga nem tudta elvégezni a nyitás, metszés, kötözés, permetezés, takarás fáradságos munkáját. Sokaknak jelentett megélhetést a szőlőkben vállalt bérmunka.
Bortölcsér, lopótök, bormérő edény
A „szőlő leve” fontos szerepet játszott a mindennapi étkezésében is. Ebédhez és vacsorához szinte mindig fogyasztottak a savanykás, fehér asztali borból, ami jótékonyan segítette a zsíros, nehéz ételek emésztését. Orvosi vélemény szerint a mezőn végzett nehéz fizikai munka mellett a borfogyasztásnak is szerepe volt abban, hogy viszonylag kevés volt a táplálkozással összefüggő megbetegedés. Eleken is érvényes volt az egyik móri borpincében olvasható mondás:„Aki beteg, igyék tejet, aki meg ép, szőlőlevet!”
Csobolyó és cserépkorsó
Szívesen vásárolták a környékbeli települések lakói is az eleki gazdák borát, mivel nem mindenütt volt jellemző a sok vesződséggel járó szőlőművelés.(4.) Egyes vélemények szerint sok eleki a boreladásnak is köszönhette, hogy meggazdagodott. Az 1930-as évek válságos időszakában néhány sor szőlő komoly értéket jelentett, a szőlősorok közötti terület veteményesként is szolgált sok családnak.
De nem csak bort készítettek, a friss mustot „lefojtották”, sőt gyümölcsök tartósításához is használták. Cukros szirup helyett ezzel készítettek befőttet birsalmából és vastaghúsú, nagy szemű szőlőből. Lekvárt is főztek must hozzáadásával sütőtökből, birsalmából, sárgarépából. Lekvár olyan módon is készült, hogy a mustot addig főzték, míg az besűrűsödött.
A borleves, borsodó készítése a polgáribb ízlést szolgálta. Ide sorolható a zsenge szőlőlevél felhasználásával – a töltött káposztához hasonlóan – készült „tőtike” is.
Szüreti lovaskocsi
Az 1970-es évek elején még öt szőlőskert volt a település körül. Még létezett a Hegyközség intézménye, a gazdák szőlőcsőszt alkalmaztak, összehangolták a munkákat. A szüret az egész falut megmozgatta, a diákok az iskolában szünetet kaptak erre napra. A rokonság, a szomszédok összejöttek ilyenkor, és vidáman segítettek egymásnak a munkában. Közben kóstolgatták a hegy „ó és új levét”. Lovas kocsival, nyitott hordóban vitték a félig feldolgozott, „megtaposott” szőlőt a házakhoz, ahol ebéd várta a szüretelőket.
A Spitzer házaspár( ?) szőlőlugasa az 1970-esévekben
A szőlőskertek szerepét fokozatosan átvették a házak udvarán telepített lugasok. A faluszéli szőlők helyére házak, veteményesek, kukoricások kerültek.
Az egykori szőlők területe 2012-ben a Kazinczy utca felől
Csak remélni tudjuk, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztés hagyományát tovább ápolják a szorgalmas elekiek.
Az adatok és a régi fényképek Dr. Mester György hagyatékából valók.
Mester Klára
1.Hegyközség: (Több) község szőlő- és gyümölcstermelőiből alakult társulás. Magyar Értelmező Kéziszótár I. 534.o.
2. Dr. Gaál Jenő: Arad vármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása Arad, 1898 /A szőlőművelés és borászat c. fejezet
3. Janecskó János: Elek krónikája 1945-2005 175.o.
4.Kósa László: Gazdálkodásról alkotott előítéletek és nemzeti sztereotípiák, In Nemesek, polgárok, parasztok, Osiris Kiadó 2003, 60.o.
Az idén május 11-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében a ballagásra, ami két szempontból is rendhagyónak számított, hisz annak most csak a középiskola szolgált helyszínül, illetve a legjobb tanuló már a ballagás kezdete előtt átvehette a bölcs baglyot (Lampert Éva, gimnáziumi tanuló).
A legjobb tanuló, mögötte osztályfőnöke, Gerebenics Róbert
A ballagás további része a hagyományoknak megfelelően folytatódott, vagyis a diákok az osztályukból kiindulva jelképesen elbúcsúztak iskolájuktól, illetve megkoszorúzták a millecentenáriumi kopjafát is.
Meghallgatták Singer Ferenc bölcs gondolatait is.
Az eleki intézményvezető is ellátta útravalóval a ballagókat
Ez évben a ballagókat Balázs Evelin, Lázár Gabriella és Samu Zsanett színvonalas produkciójukkal búcsúztatták, a végzősök nevében Karnyánszki Edina, Lampert Éva, Mikó Elizabet, Mozsár Imre és Szász Zoltán búcsúztak.
Az integrált intézmény igazgatója az idén jelenlétével is megtisztelte a ballagást.
Kovács Zsuzsanna megköszönte mindazok munkáját, akik idáig juttatták el a ballagókat
Jutalomkönyvet a következő tanulók kaptak: Lampert Éva és Reszelő Miranda (érettségizők) Hegedüs Norbert (vadász), Krisán Anikó és Varga Norbert (eladók).
Az idén a következő vendégek tisztelték meg jelenlétükkel a ballagást: Kovács Zsuzsanna (intézményvezető), Czeglédiné Szappanos Anita (igazgatóhelyettes), Pluhár László Elek város polgármestere.
Singer F., Kovács Zs., Pluhár L, Czeglédiné Szappanos A., Antal József
Az ünnepség a ballagók közös éneklésével ért véget.
Az eleki plébánián több fénykép található a közelmúltból is, melyek segítségével betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amely sok ember számára gyakorlatilag ismeretlen.
Az első képünkön Bozó Gyula festőművésztanár, Wagenhofer Ede (1911-97), akkori plébános és Votin József országos műemlékvédelmi felügyelő látható.
Valószínűleg a plébánia és a templom művészeti és történelmi értékeiről, illetve azok megóvásáról beszéltek, mint látható, igen baráti hangulatban!
Erre a fontos találkozóra 1975. május 22-én került sor valószínűleg a reggeli vagy pedig a délelőtti órákban.
A plébános mint “házigazda”
A megbeszélés valószínűleg sikeres lehetett, hisz ez olvasható le az akkori eleki plébános arcáról is.
Wagenhofer Ede Bozó Gyulával
A vendégek természetesen megtekintették a templomot is.
Ezek az “egyszerű” fotók a mai szemlélődő ember számára több szempontból is érdekesek lehetnek.
Kezdhetjük a legfontosabbal is, hisz akkor a kommunista hatalom nem egyenrangú félként tekintett a katolikus egyházra (sem). Igaz, már nem tartották őket annyira ellenségnek, mint az 50-es években.
Ezt az enyhülést bizonyítják ezek a mostani fényképeink is, amelyek jól adják vissza az igazi emberi gesztusokat!
Az is érdekes, hogy a plébánián szerény volt a megvendégelés, de ami jól megfelelt az 1945 utáni, mindenhol általánossá vált szolgáló egyháznak (korábban uralkodó egyházról beszélhetünk), de ez az egyház megújulásából következett, és nem a kommunista elnyomásból!
Végül, de nem utolsó sorban az akkori korszak jobb megértéséért szóljunk arról, hogy akkor (1975-87) Lázár György (1925-) volt az ország miniszerelnöke, mely hosszú korszak finoman fogalmazva nem “sikertörténet”, hisz ekkor került Magyarország adósságcsapdába is. 1978-ban pl. az ország adóssága 8 milliárd dollár volt, 1987-ben már 16 milliárd dollár. A hiteleket azért vették fel, hogy a korábbiakat visszafizessék. (Még ma is vannak olyanok, akik valamilyen hasonlót tennének!)
Igaz, hogy 1985-ben új választási törvény vezettek be, mely már megengedte a kettős jelölést, de az akkori kommunista vezetők jelentős része ezt sem vállalta, ők listán indultak, ami mindent elárul az akkori hatalomról!
Bozó Gyula felvételei az eleki plébánián találhatók.
Forrás: Dús Ágnes szerk.: Magyarország miniszterelnökei. Bp., 1993. 241 o.
elekfoto 