1914. június 28-án 10 óra 45 perckor Szarajevóban egy szerb terrorista meggyilkolta az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét, majd egy hónapra rá kitört az I. világháború, ami főképpen a nagyhatalmi ellentétekkel magyarázható.
Az egykori trónörökös különben nem volt nagyon népszerű, Magyarországon pedig különösen nem. Ferenc Ferdinánd rangon alul nősült, így a feleségével nem mindenhol jelenhetett meg a nyilvánosság előtt, a katonai rendezvények azonban kivételnek számítottak.
A legtragikusabb, az egyoldalú határmódosítások mellett azonban mégis az, hogy az akkori győztesek, főképpen Franciaországnak köszönhetően olyan világpolitikai helyzetet teremtettek, melynek következtében Európa népei a XX. században három diktatúra (fasizmus, nácizmus, kommunizmus) “áldásos” tevékenységeit is megismerhették hosszabb-rövidebb ideig!
A boldog békeidők Eleken (is) 1914. július 26-án értek véget, amikor is kihirdették az általános mozgósítást, amire augusztus 24-27-én került sor.
A férj katona, a feleség feketében!
A háborúnak “köszönhetően” Eleken az a szokás alakult ki, hogy a nők fekete öltözetet viseltek.
Az eleki katonák ott voltak a legtöbb nagy európai fronton, vagyis Oroszországban, a Balkánon, de az olasz harcmezőkön is. A többnyelvűségük miatt “keresettek voltak” az eleki tisztek, altisztek, bakák is.
Klemm Ferenc ( ?-?) bajtársaival (a kép jobb szélén)
A nagy háborúba 1018 katonát soroztak be Elekről, ami az 1910. évi össznépesség 14%-t jelentette, amiből 143 volt a hősi halott.
1924 óta a temetőben, de immáron mind a két világháború hőseinek dicsőségét hirdeti emlékmű.
Halász Gyula helyi fényképészmesternek köszönhetően most két fényképet szeretnénk bemutatni az úgynevezett Tass-féle hagyatékból.
Az Eleki Cipész Kisipari Szövetkezet bejárata előtt készült ez a fénykép valószínűleg az 1960-as évek közepén
Nem tudjuk ki lehet az első fotón, hátha valaki most viszont felismeri! Valószínűleg egy cipészmesterről van szó, aki megjelenésében, tartásában sokat megőrzött a két világháború közötti kisipari mentalitásból, amire a még akkor is viszonylag patinás épület csak rá is erősített!
A Danuvia büszke eleki tulajdonosával
A következő felvételen ugyanaz a személy látható, valószínűleg a motorkerékpárjával, aminek a márkája szerintünk D (Danuvia)-Csepel 125-ös lehet, amit Csepelen gyártottak 1951-től, és 1957-ben már 40. 000-t adtak el ebből a típusból, így Elekre is eljutott belőle. A magyar Wikipédia szerint a D 125-ös egyszerű, olcsó és jó magyar motorkerékpárnak számított.
Ez a fénykép számunkra azért is értékes, mert megőrzött egy olyan eleki épületet, amely mára már elvesztette eredeti külső pompáját. (A Lőkösházi úton most itt egy italdiszkont található.)
(A negatívokról a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
2014. április 30-án az időjárás kegyességének köszönhetően az eleki Harruckern Középiskola udvarán sikerült megtartani az ez évi ballagási ünnepséget.
Pelle László, általános iskolai igazgató, Nagy Miklós, eleki tagintézmény-vezető, Gyalog László, általános igazgatóhelyettes (Gyula), Antal József, az eleki középiskola helyettes vezetője, Singer Ferenc, volt tagintézmény-vezető
Az idén a díszvendégek voltak: Singer Ferenc, egykori eleki tagintézmény-vezető, Pelle László, általános iskolai igazgató, illetve Gyalog László, általános igazgatóhelyettes (Gyula).
A hagyományoknak megfelelően a kopjafa megkoszorúzása után most is átadták a Bölcs bagoly- díjat,
Nagy Miklós tagintézmény-vezető Grósz Mihály végzős gimnáziumi tanulónak átadja a Bölcs baglyot2014-ben az általános igazgatóhelyettes köszöntötte a ballagókat
amit a ballagók és a jövőre végzősök műsora követett, majd Gyalog László ünnepi beszéde következett.
Johann Pammer: Báró Harruckern János György sikertörténete című könyve már 2013-ban megjelent
Báró Harruckern János György születésének 350. évfordulójára ez év március 25-én emlékeztek a nevét viselő középiskola központjában, Gyulán.
Erre az évfordulóra időzítve 2013-ban egy értékes könyv jelent meg az Eleket is újratelepítő báró szülőhelyén, Schenkenfeldenben.
2014. március 25-én Johann Pammer osztrák helytörténész Gyulán bemutatta német nyelvű prezentációját, amit Reisz Ádám, a tanintézet némettanára fordított magyarra.
A szerző pont ezen a jeles napon dedikálta az ajándékba kapott könyvét R. T.-nak
(Mi is részben ez alapján emlékezünk ezen jeles báróra, akinek hatása ma is érződik Békés megyében!)
Johann Pammer, mint ahogy a könyve címe is arra utal, a sikert, illetve az ehhez kapcsolódó szerencsét helyezi a központba, amelyek elősegítették a viszonylag “egyszerű” családból származó Harruckern János György felemelkedését, de emellett fontosak voltak még a következők is: hűség, tisztesség, szakértelem és találékonyság is. Ezeket a következőkkel bizonyíthatjuk:
Harruckern apja takács volt, de anyai ágon, a Schlägerek viszont már nemesek, akik igaz, később elveszítették azt, de megmaradtak máltai lovagoknak.
Az ifjú Harruckern János György később egyik anyai nagybátyához, Schläger Mátyáshoz került, aki pap is volt, és akitől megtanult görögül és latinul.
15 éves korában viszont már a másik nagybátyához került, aki Serenyi grófnál volt udvarmester. (Ez a család komoly morva és magyarországi kapcsolatokkal rendelkezett.)
A későbbiekben járt német, francia, belga, spanyol földön is, de sikeresen katonáskodott is. A bécsi egyetemen filozófiát és jogot tanult, magiszteri címet szerzet. Amikor visszatért a nagybátyához, az már a passaui püspök barátja volt.
A házassága is sikeres volt, hisz felesége, Vorster Mária egyik testvére, illetve nagybátyja is a hadseregben élelmezési biztosként szolgáltak, ennek köszönhetően foglalkozott ilyen dolgokkal ő is.
Munkájával a Habsburg uralkodók mindig meg voltak elégedve, mint ahogy Savoyai Jenő is. (A rábízott anyagi javakkal minden esetben el tudott számolni!) A becsületessége és lojalitása miatt birodalmi lovagi címet is kapott, de ezért kaphatott pl. jelentős birtokot a mai Békés megyében is.
Volt egy nagyszerű újítása is, a kenyeret a harcmezőn sütötték, így nem kellett várni arra, hogy távolról megérkezzen ez a fontos dolog.
Önmagárt beszél az is, hogy bécsi lakása Savoyai Jenő palotája, a Belvedere mellett épült fel.
Arra is gondolt, hogy Schenkenfeldenben saját emlékére kápolnát építtessen.
Néhány személyes gondolat:
Ezek a tények is azt erősítik meg, hogy Harruckern János György ma is példaképül szolgálhat, hisz személye is azt bizonyítja, igenis lehet tisztességesen vezetőként tevékenykedni, illetve lehet úgy is meggazdagodni, hogy másokat nem károsítunk meg!
Az is jó, hogy ez az új Harruckern-könyv osztrák-magyar közreműködéssel valósulhatott meg, hisz az itteni segítséget a megyei, vagyis a gyulai levéltár szakemberei biztosították.
Mivel egykoron Elek is “Harruckern-országhoz” tartozott, így az is természetes, hogy egy viszonylag hosszabb leírás is olvasható a német vonatkozásokról, melyek természetesen főleg a német olvasóknak mondhat újat. (239. o.)
Egy tisztességen, sok új információval megírt, sok forrást és bőséges szakirodalmat felhasználó munkáról van szó, amit minden, ezzel a korszakkal foglalkozó történésznek is el kell olvasnia.
Legvégül talán azt lehetne elmondani, hogy e sorok írója abban találja magát szerencsésnek, hogy az eleki születésű Reisz Ádámnak köszönhetően találkozhatott, illetve el is beszélgethetett azzal a Johann Pammerrel, aki egy új szemléletű könyvet írt az általa is nagyra tartott báró Harruckern János Györgyről.
A gyulai középiskola udvarán 2012-ben (Megyeri Zsolt felvétele)
Báró Harruckern János György, aki Eleket is újratelepítette 1724-ben, 1742. április 28-án halt meg, a bécsi István- dómban nyugszik. Békés megyéből, így Elekről is hányan hajtottak itt fejet emléke előtt?
Forrás: Pammer, Johann: Die Erfolgsgeschichte des Johann Georg Freiherr von Harruckern. Schenkenfelden, 2013. 264 o.
(Harruckernre emlékezve című írásunk az Eleki Aktuális 2014 májusi lapszámában jelent meg.)
A Németországban élő magyarországi németek 66. évfolyamába lépett kalendáriuma
Kellemes meglepetésben lehet része annak az elekinek, aki kézbe veszi a magyarországi németek legújabb németországi kalendáriumát, hisz abban öt írást is találhat Elekről!
Mivel valószínűleg sok emberhez nem fog eljutni ez az évkönyv, ezért most fontosnak tartjuk a nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatni ezeket az eleki vonatkozásokat.
Schneider József és Joschi Ament az eleki templom előtt
Kezdhetjük a legaktuálisabbal is, hisz 2013-ban Schneider József volt 90 éves. Joschi Ament: Ein Leben für Elek-Egy élet Elekért című írásából több olyan információt is megtudhatunk róla, ami az átlagos eleki számára ismeretlen volt, vagyis pl. a következőket: ősei, Schneider András Amrichshausenből és Strifler József Mergentheimból 1724-ben érkeztek Elekre.
Élete nagy célját, vagyis gépésztechnikusnak tanulni Münchenben nem sikerült megvalósítani, mert kitört a II. világháború, váltania kellett, és 1944-ben Budapesten német tanítói oklevelet szerzett, de még az évben amerikai fogságba esett. Utána először Ausztriában élt, majd pedig Németországban. Közben kitanulta a ruhafestést és-tisztítást, 1955-ben pedig mestervizsgát tett.
1966-tól járhatott haza Elekre. Németországban jelentős szerepet vállalt a Magyarországról elűzött németek érdekképviseletében. 1976-ban alapító tagja volt a ma is aktív Eleker Heimatkomitee-nek is. Ezen tevékenységeit Németországban többször is elismerték, 1994-ben Elekért emlékérmet is kapott.
A rendszerváltoztatás után tevékenyen részt vett a világtalálkozók megszervezésében, az eleki templom renoválásában, az eleki németek egyesületének létrehozásában (1992), több német nyelvtanfolyam megvalósulásában, de az eleki kiűzetési emlékhely létesítésében is nem kevés része volt.
Isten éltesse, Józsi bácsi!
A következő, Elekről induló életpálya nem különben érdekes:
Strifler Pál 2012-ben volt 90 éves, de ő sajnos azon év november 14-én meg is halt. Kjl: Paul Strifler című írásából egy nagy formátumú egykori elekit ismerhetünk meg, aki 1950-től a Daimler-Benz világhírű fejlesztő mérnöke volt! 1989-től a baden-würtembergi egykori magyarországi németek szervezetének a vezetője is volt, így részese, alakítója lehetett a német-magyar kapcsolatoknak.
Valószínűleg sohasem felejtette el azt, hogy ott volt Drezda hírhedt bombázásánál. (Bizonyára az 1945. február 13-15. közötti légitámadásokról van szó.-R. T.)
Büszke vagyok arra, hogy kétszer találkozhattam Strifler Pál professzorral!
Klemm Tamás: Das 1956-Abenteuer unserer Grossvater-Nagyapáink 1956-os kalandjai című írásának hőseit a forradalom és a viszonylagos szerencse köti össze:
Hoffmann Antal (1926-2001) a forradalom leverése után az eleki patika előtt megvette az összes megyei napilapot Zimmermann Ferenc (1924-2010) postástól, majd azt a helyszínen meggyújtotta, így tiltakozott az akkori sajtóviszonyok miatt. Az elkövetőt két hónapra lecsukták, a postást csak egy napra, mert nem tudták rábizonyítani a “bűnrészességet”, hisz tényleg semmi köze nem volt az egészhez.
Dr. Mester(Mahler) György (1918-77) 1956-ban általános iskolai tanár volt, illetve a forradalom egyik helyi vezetője, ami miatt néhány évig nem taníthatott, de a későbbi hatalom ezeket sohasem felejtette el, ezért lehetett gimnáziumi tanár “csak” Eleken.
Az írások között helyet kapott Wagenhofer Ede (1911-97) egykori eleki plébános is (Joschi Ament: Glaube, Gleichheit, Einheit, Friede-Hit, egyenlőség, egység, béke).
A szerző szerint ezek voltak a legfontosabbak Wagenhofer Ede számára. Valószínűleg, hogy nem véletlenül hasonlítanak a néhai XIII. (Szent) János pápa (1958-63) Békét a földön kezdetű enciklikájában szereplő értékekre: igazság, igazságosság, szeretet, szabadság. (R.T.)
Az életéből néhány kevésbé ismert tény: Volt egy nővére, Mária, aki tanítónő volt Hercegovinában, ő Szerbiában halt meg 1965-ben. Az egykori eleki plébános angol fogságba esett, és csak 1946-ban tért vissza. Élete végéig ő volt a kapocs az itteni és a németországi elekiek között!
R. T.: Die Eleker Nonnen-Eleki apácák című írása megemlékezik a negyed századig Eleken működő szegény iskolanővérekről, mely rendet 1858-ban alapították német földön, és akik 1925-től tanítottak Eleken.
Elekiként különösen jó kézbe venni egy ilyen kiadványt. Jó tudni, hogy ilyen, most bemutatott személyek határozhatják meg kisvárosunk nagy hírét a német nyelvű világban!
Forrás: Loderer, J. Klaus szerk. : Unser Hauskalender. Ostfildern (Németország), 2014.144p. (66. évf.)
2014. február 21-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében szalagavatóra, a helyszín a városi Reibel Mihály Művelődési Ház volt.
Díszvendégek
Az ünnepség a végzős tanulók bevonulásával kezdődött, miközben a hozzátartozók, illetve a vendégek kivetítőn is megnézhették a diákok fényképeit.
Dr. Kovács József, a körzet országgyűlési képviselője
Az idén dr. Kovács József országgyűlési képviselő is megtisztelte jelenlétével az eleki szalagavatót, aki ünnepi beszédében utalt arra, hogy 45 évvel ezelőtt ő is érintett volt. A szalagavató ma is a felnőtté válás küszöbének átlépését jelképezi. Az eleki iskolában mindenki használható tudást kapott. Az emlékekből erőt meríthetünk, hisz néhány hónap múlva kezdődik az érettségi.
Kovács Zsuzsanna igazgató is köszöntötte az idei végzősöket
Utána Kovács Zsuzsanna, a gyulai központú integrált tanintézmény igazgatója szólt a jelenlévőkhöz, aki többek között arról beszélt, hogy a szalagavatós diákok próbatétel előtt állnak, majd a vizsgák után újabb kihívásokkal kell szembenézniük. Senki se feledkezzen feledkezzen el a szüleiről és tanárairól, majd végül ő is sok sikert kívánt az idén végzősöknek. Ezt követően következett a szalagok feltűzése,
Gerebenics Róbert az osztályának tűzi fel a szalagotA vadászok osztályfőnökükkel, Boros FerenccelNagy Endre osztályfőnök szalagtűzés közben
illetve az ünnepi műsor, melyből rendhagyó módon az idén is a tanárok is kivették részüket.
A művészeti iskolások is felléptekA keringő most is sikert aratottÖröm I.Öröm II.Öröm III.Szülők, hozzátartozók között
(A felvételeket Lovász Patrik 9. osztályos tanuló készítette.)
Mi is sok sikert kívánunk az idén végzős eleki harruckernes diákoknak!
2013 tavaszán az eleki születésű, és egész 18 éves koráig Eleken élő G. Fabulya Éva egy nagy, de ugyanakkor nemes feladatba vágott bele, felkereste azokat az eleki idős embereket, akik 1945-47-ben kényszermunkán voltak a Szovjetunióban, és vállalták a nagyobb nyilvánosságot is, ami egy könyvben való szereplést jelent. (A szerző munkáját nagy mértékben megkönnyítette az, hogy segítője Nádor Mária volt!) Az akkor nyilatkozók közül sajnos mára már többen meghaltak, de szerencsénkre a visszaemlékezésük megmaradt, ami a mai emberek számára is sok tanulságul szolgálhat.
A kötet tervezett címe ez: Málénkaja rabota-Megélt történelem.
Mi most közölni szeretnénk egy részletet Bende Jánosné 1991-ben írt visszaemlékezéséből, ami szintén olvasható lesz ebben kötetben.
Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül
(Bende Jánosné egykori eleki tanítónő 1914. október 14-én született Nagykamaráson Hack Terézia néven, 1939-82-ig Eleken élt, és 2009. január 11-én halt meg Várpalotán.) Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogyan zajlott le a szovjetek bevonulása Elekre, illetve azt is, hogyan kerültek ki kényszermunkára Szovjetunióba, és azt is, milyen embertelen világba csöppentek! Reményeink szerint a kötet a közeljövőben fog megjelenni. (Úgy legyen!)
1944. szeptember
Szeptember elején a német csapatok Románián keresztül teherautókon, autókon gyors iramban haladtak át Eleken. Mi aggodalommal tanítottunk 1 hétig. A következő héten már összefutottak a szomszédok nálunk a pincében, még a falu közepéből levő zárdából apáca, s több fiatal is odamenekült. „ hétig tartottak az éjjeli és nappali harcok. Házunk felett repültek át az aknavetők repeszei, több esett a tetőre és az udvarra is. Úgy éltünk lent, mint a barlanglakók. Az utcában több ház melléképülete megrongálódott, összedőlt. Szalmán feküdtek felnőttek, gyerekek, egy sorban. 1 ágy volt a pincében. Abban én feküdtem a két gyerekkel. Izgalomteli napok voltak. Zárt kiskapuk voltak mindenütt. Két hét után elcsendesedtek a harcok, én útnak eredtem szétnézni, hogy mi van a falunkban?
A fő utcákon halottak hevertek az utcákon. Senki sem mert hozzájuk nyúlni. 23-án vasárnap délután oroszok jöttek be a faluba, s elárasztották az utcákat. Ha valakinél órát, vagy töltőtollat láttak, elvették. A kerékpárokat elszedték. Kocsikkal házról-házra jártak, elvitték a kamrákból a zsírt, a szalonnát. Péntek hajnalra virradólag – 3 óra tájban – 30 orosz egy másodperc alatt betörte a kaput, feltörték a pincéket, kamrákat, padlást, s rázták a lakás ajtaját.
Férjemet féltettem, ő maradt a gyerekekkel az ágyban, én magamra kaptam egy kabátot, lámpát vettem a kezembe, s kimentem. Lesz, ami lesz. Vizet tettem melegíteni a nyári tűzhelyre. Közben ők mondták a magukét, s én nem értettem mit akarnak. Éhesek voltak. Kihoztak egy egész kenyeret, egy szalonnát, befőtteket a kamrából. Tíz centi hosszú centi széles darabokat egy karéj kenyér mellett elfogyasztottak. Hozzá befőttet vettek kézzel a tálból. A bort egy lavórba öntve bögrékből fogyasztották. Átkutatták a ház minden zegét, zugát, legkisebb dobozkáját, s nyemcki soldatot emlegették. (német katona G.F.É.) Anyósom a szalmazsák alá rejtette az arany fülbevalóját, gyűrűjét, a szomszédasszony aranyláncát.
Az eleki Niedermayer Miksa és Zielbauer Terézia igencsak embert próbára tevő időszakban kelt egybe. Első gyermeküknek, Ernőkének sem tudtak sokáig együtt örülni, mert közbeszólt a történelem. A férj bevonulása után alig pár hónappal, 1943. január 16-án, 26 évesen hősi halált halt az oroszországi Ilinkánál. Felesége csupán 23 éves volt akkor.
Niedermayer Miksáról tudomásunk szerint nem maradt fenn katonai fénykép, így most csupán ismeretlen magyar honvédekről és tiszteseket megörökítő fotókat tudunk közölni, akik valószínűleg a keleti fronton harcoltak az akkori szövetségesekkel együtt a szovjetek ellen.
Valószínűleg sok eleki honvéd is hasonló körülmények között szolgált a fronton valahol a nagy OroszországbanAz egyik közölük akár Niedermayer Miksa is lehetett vona
Az egyik leveléből tudjuk, hogy aknavetős kiképzést kapott Rozsnyón, de a géppuskázókhoz került.
“Mit csinál a kis Ernő…”“Mi újság van még otthon?”
Az 1942. május 16-án írt leveléből sok mindent megtudhatunk a frontra való kimenetel előtti helyzetéről.
Halász Gyula, eleki fényképészmesternek köszönhetően még ez év nyarán át tudtuk nézni elődjének, Tass Gyulának hagyatékának egy részét, kb. egy zsáknyi negatívot, melyből most két képet szeretnénk bemutatni.
Egy Tass-féle montázs
Ezen a fotón valószínűleg egy, az 1960-as években végzett szakiskolás diáklány látható, de nem tudjuk, hogy ki volt ő?
A kép mai szemmel igen kezdetleges technikával készült, egy korabeli levelezőlapra ráhelyezték a fényképet, és utána együtt lefényképezték.
Szerencsénkre készült egy másik felvétel is, mely alapján biztosak lehetünk abban, hogy tényleg egy korabeli eleki diákról van szó!
Az egykori eleki szakiskola egykori diákja
(A negatívról számítógép segítségével a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
Ezekkel a számunkra ismeretlen képekkel kívánunk mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket!
Busa László az érettségiző osztályával (IV. a.) 1967-ben
Eleken történelmet írtak akkor, amikor 1963-ban megkezdődött a tanítás a helyi gimnáziumban. Sajnos a nagyon sikeres tevékenységét felső utasításra 1980-ban azonban már be is kellett fejeznie.
1967-ben Eleken összesen 82-en érettségiztek! (IV. a. 33 fő, IV. b. 34 fő, esti 15 fő.)
A nagyszámú vendégsereg a gimnázium udvarán (Még a szomszédból is követték az eseményeket!)
Erre az 50. évfordulóra, vagyis a dicső kezdésre a magunk módján mi is meg szeretnénk emlékezni, hisz a Tass Gyula-féle hagyatékban találtunk egy tekercs negatívot, amely az első eleki gimnáziumi ballagást örökíti meg.
Az ünnepi asztal Janecskó János igazgatóval és Nádor Józsefné Marika nénivel
Nem tudni, ki készítette a felvételeket, valószínűleg maga az új eleki fényképész, vagyis Halász Gyula, hisz a képeket megnézve, inkább egy “kívülálló” szemével láttatja az eseményeket, tehát nem valamelyik szülő állhatott a fényképezőgép mögött.
Ágoston Károly osztályfőnök az osztályával (IV. b.)Részlet az ünnepi műsorbólMeghitt hangulatban
Mai szemmel nézve az egykori ballagásról a következőket lehetne elmondani: A képek is visszaadják azt a hangulatot, amit akkor mindenki átélhetett, vagyis az elsőséget, amire mindenki jogosan büszke lehetett.
Az ünnepi környezet talán egy kicsit visszafogott volt, de a ballagók eleganciája mindenben megfelelőnek tekinthető. A leányok matrózruhája a hagyományokat követi, de az öltönyök szerintem kimondottan egyfajta nyugatias mentalitásra utalnak 1967-ben!
A fényképeken kevés virág látható, ajándékok pedig egyáltalán nem, pedig napjainkban ez utóbbi a jellemző, illetve a pénz is.
Itt mindenki mindenkit ünnepel, vagyis a ballagás arról szól, amiről szólnia kell, a diákokról, tanárokról, szülőkről!
Az esti tagozaton végzettekBallagók virággal
(A negatívokról a képeket Lőrincz Attila készítette.)
Az egykori eleki gimnáziumban érettségizők közül 52-en szereztek egyetemi diplomát, 118-an pedig főiskolait.
1974-ben a felvettek arányában az eleki gimnázium országosan az első tízhez tartozott, köszönet érte!
Forrás: Busa László: Az eleki gimnázium története 1963-1980. Elek, 1998. 94 o.
(R. T.: Az első gimnáziumi ballagás Eleken című írása az Eleki Aktuális 2014 áprilisi lapszámában jelent meg.)
elekfoto 