Lőkösháziakkal, kevermesiekkel beszélgetve néha felmerült az Elek-Lőkösháza közti vasúti átjáró elnevezése és meglepődve tapasztaltam, hogy “Országútnak” hívják. Azok az elekiek akikkel eddig beszélgettem, mindig 74-esnek hívták.
Wittmann Attila
1944. szeptember 28-án a 31. határvadász zászlóalj Elek-Kétegyháza közt a vasútvonal mentén harcba keveredett a szovjet erőkkel. Azt még nem tudni, hogy az összecsapást melyik fél kezdeményezte.
Az őrház környékéről, a régi töltéstől pár száz méterre került elő ez a sínvég és a talpfát rögzítő csavar, pár évvel ezelőtt. A harcok hevességéről árulkodik a sín darabon is jól látható elhajlás, ami egy robbanás következménye lehet.
70 éve, 1947. január 14-én lépett életbe az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény, amely még a mai napig is életben van!
Az alábbi írás a Neue Zeitung 2016-os karácsonyi számában jelent meg. Magyar fordítását is mellékeljük – a 2. Világtalálkozó programjával és fényképekkel kiegészítve.
Az elekiek (világ-) találkozói
A magyarországi németek identitásának megőrzése nagy mértékben függ attól, hogyan alakulnak a kapcsolatok az elűzöttek és a Magyarországon maradtak között
Elek története jól példázza, hogyan alakult ki a 60-as évek magánlátogatásaiból a baráti találkozók hagyománya, az “ Eleki Világtalálkozó “ .
Mi a helyzet ma és mi várható a jövőben?
Levélváltás természetesen már az 50-es évektől volt a kettészakadt családokban, de az első “autós vendég” csak 1963 pünkösdjén érkezett Elekre. Josef Niedermayer családja Weilerből tette meg a hosszú utat egy bogárhátú VW -val, mert a házaspárt hajtotta a honvágy és a szándék, hogy tíz éves fiuknak megmutassák, hol volt egykor az otthonuk.
A látogatás némi félelemmel és szorongással volt vegyes; Niedermayerné Japport Franziska – mint meséli – minden apró zajra felriadt éjszakánként. A rokonok, barátok örömmel fogadták őket, de a település új lakói inkább bizalmatlanul, irígykedve.
1984-ben Bajorország egyik alsó-frank településén, Gerolzhofenben különleges ünnepségre került sor: 260 évvel korábban innen vándorolt ki 13 család a Magyar Királyságba, az elvadult eleki pusztaságba.
Az ünnepség résztvevői közt volt Otto von Habsburg mint az Európa -Parlament képviselője, Dr. Hans Sauter a Kiteleptett Magyarországi Németek Szövetségének képviseletében, valamint Németországból és a Tengerentúlról több, mint 700 egykori eleki.
Elekről egy 51 fős delegáció érkezett, élén Szántó István tanácselnökkel. Otto von Habsburg magyar nyelven fordult az elekiekhez.
Az élmények hatására Szántó István javasolta a németországi Heimatkomiteenek, rendezzenek Eleken világtalálkozót.
1990-ben került sor az első Világtalálkozóra, 2016-ban már a 13.-t rendezték.
Több nagyszerű alkalmat lehetne említeni, de a legtöbb vendég talán az 1994. augusztus 4-7-ig a tartó 2. ünnepségsorozaton vett részt. Ahogy Josef Schneider (Crailsheim) írja:
“A honfitársak közelről és távolról, az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából, Németországból és Magyarország sok vidékéről gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljünk.”
A temetőben felszentelték a Háborús hősök emlékművét, “Elekért” érdeméremmel tüntették ki postumus Dr. Csepregi Imrét és Dr. Mester Györgyöt, valamint Radványi Györgyöt és Josef Schneidert (Crailsheim), aki nagyon sokat tett az első világtalálkozó sikeréért.
A német nyelvű katolikus mise, a hagyományos svábbál, úgyszintén a vendégek ünnepélyes bevonulása hintókon a város határától, ünnepi beszédek, koszorúzások képezték és képezik ma is az ünnepi program gerincét.
Sajnos az eleki lakosok egy része máig kivülállóként tekint ezekre a találkozókra, olyan programok, amelyeken közösen vennének részt a helybeliek és a vendégek, kevéssé alakultak ki; az utcán – a vendégeket leszámítva –szinte csak a magyar nyelvű beszélgetést hallani.
Ahhoz, hogy a jövőben is fennmaradhasson ez a szép helyi esemény, az ifjúságot kellene megnyerni. Ha a gyökereiket tekintve több nemzetiségű elekiek felélesztenék, megtanulnák, egymásnak továbbadnák elődeik nyelvét, kulturális hagyományait, táncait, valami egyedien színes közösséget teremthetnének. Persze, csak akkor, ha mindez a hétköznapok részévé válhatna.
A testvérvárosi kapcsolatok Gerolzhofennel, Leimennel, Laudenbach-hal jó alkalmat teremtenek a német nyelv gyakorlásához, kulturális utazásokhoz, mint ahogy a Dr. Mester-György Általános Iskola tanulói már többször részt is vettek csereprogramokon.
A laudenbachi “Elekiek Kulturális Egyesülete” – köszönhetően fáradhatatlan vezetőjének, Joschi Amentnek – látogatókat, utazásokat szervez a találkozóra Németországból. De az utóbbi években a közeli Romániából és Szlovákiából is érkeztek vendégek.
Így bízhatunk benne, hogy 2018 -ban is sor kerül Eleken a baráti találkozóra, még ha nem is “az egész világból” érkeznek a résztvevők.
A 13.Világtalálkozó programjai, a róluk készült videók megtekinthetők:
Mester Klára
Az eleki katolikus egyházközség ifjoncai betlehemező körúton járják városunk utcáit.
A felvételeket Tóbiás Sándornak köszönhetjük.
Az elekiek őszi kirándulása a “Schwäbische Türkei”-ba
A Neue Zeitung 2016/48-as számában lehetett a fenti beszámolót olvasni. Mivel terjedelmi okokból csak egy fénykép került az újságba, a magyar fordításhoz most mellékelünk még néhányat.(Képaláírás: Ottlakánné Walthier Dorottya és Kocsisné Pelle Erzsébet köszönetet mond az eleki csoport nevében Jenei Józsefnek)
Az Eleki Németek Egyesületének szokásos őszi kirándulása az idén a “Schwäbische Türkei”-ba, “Sváb Törökország”-ba vezetett.
Egy októberi vasárnapon hajnali 4-kor indult útnak az Eleki Németek Egyesülete, hogy a 35 résztvevő reggel 9 órára már Bonyhádon lehessen.
A 290 km-es út első állomása a Magyarországi Németek Háza volt, ahol a helyi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület képviseletében a Jenei házaspár, Marika és József vártak rájuk.Mivel Marikának rövid beszélgetés után a vasárnapi misére kellett sietnie, József látta vendégül az elekieket. Hosszan mesélt Bonyhádról, a Völgység legnagyobb városáról ill. a tájháznak a történetéről. A kirándulók a jellegzetes sváb házban nemcsak az egykori lakószobákat, hanem a gazdasági melléképületeket is megtekintették, majd busszal körbejárták a várost.
Ismét előkerült egy ballagási kép Mester György hagyatékából. Ezúttal az 1974-ben végzett 8.a-sok ismerhetnek magukra.
Érdekes a képes- és levelezőlapok világa. Egy levél már sokkal nagyobb súllyal bírt ezeknél a postai küldeményeknél, ezért a fiatalok régebben nem nagyon engedhették meg maguknak, hogy csak úgy levelezgessenek bárkivel. Bizony akkor más idők jártak.
Egy-egy képeslap még úgymond “belefért”. Így a titkos üzeneteket is úgy kellett elrejteni
ezeken a tenyérnyi helyeken, hogy azt “illetéktelenek” (pl: postások, szülők) ne tudják elolvasni. Természetesen ezen a téren is találékonyak voltak az őseink.
2011 nyarán fedeztem fel az eleki temetőben egy szerényen meghúzódó síremlékegyüttest.
Az egyik sírkő hátoldalán a következő felirat olvasható:
Itt nyugszanak
Báró
Tomassich Miklós
1769-1848 és neje
györöki
Edelpacher Antónia
1777 – 1829 gyermekeik
Miklós, Károly, Klára és férje Bíró Imre, valamint Imre, a család utolsó sarja és neje Zettykó Anna s ezek gyermekei Ilona és László.
Holttestük maradványait lökösházi volt birtokukról kegyeletes lélekkel e helyre hozatta 1931. szept.2-án dédunokájuk: gávai Dr. Gaal Jenőné szül. Varjassy Lenke
Arad vármegye térképét böngészgettem amikor rátaláltam egy bizonyos Báró Tomassion majorra. Valószínűleg a major a tulajdonosáról kaphatta nevét viszont érdekes, hogy soha senki nem hallott még ilyen nevű báróról a környéken.
Valószínűleg rövid életű lehetett a major, ugyanis csak ezen az 1910-es térképen jelölték, se előtte se utánna nem találtam meg más térképeken.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Arad_v%C3%A1rmegye
Wittmann Attila
elekfoto 